Új Szó, 1996. január (49. évfolyam, 1-25. szám)

1996-01-15 / 11. szám, hétfő

1996. január 16. VELEMÉNY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó Í 15 | VISSZHANG Clintont csak az újraválasztása érdekli Bili Clinton amerikai elnök kampányúton vett részt, de hiába hozott magával ajándékként Coca-Colát és csokoládét, nem sikerült meggyőznie a közkatonákat. Az újság az amerikai elnökválasztási kampány kezdőpontjának tartja a mostani utat, majd szembeállítja Clinton optimista, egy történelmi jelentőségű küldetésről szóló szavait a Boszniábag lévő amerikai haderő problémáival, felszerelési hiányosságaival, a hideggel, ami mint írja - kedvezőtlenül érinti a katonák morálját. A lap végül idézi egy - neve elhallgatását kérő - tiszt kommentárját, aki szerint „Clintont semmi más nem érdekli, csak az újraválasztása". A helyzetet jellemzik a párizsi védelmi minisztérium tisztviselőinek ironikus szavai, akik - mint egy másik lap megírja - kijelentették: Miközben a'francia csapatok Boszniában a békemegállapodás menetrendjének megfelelően már szétválasztották a korábban harcban álló feleket, az amerikaiak a saját övezetükben „még mindig a frontvonalat keresik" A francia tisztek szemében valóságos szakadék van az amerikai' bevetés médiabeli tálalása, s az amerikai csapatok konkrét eredményei között..., s a párizsi védelmi minisztérium azt szeretné, ha a külvilág végre elismerné a franciák sikereit". (Le Journal du Dimanche, La Croix l'Événement) Kampány Tuzlában Bili Clinton délszláv körútja lehetőséget teremtett az amerikai elnöknek arra, hogy hazafias indokokra hivatkozva egy kis időre elmeneküljön a költségvetés ügyében kellemetlenkedő, republikánus többségű törvényhozás elől. A körút ugyancsak lehetőséget adott arra, hogy az elnök lélegzethez jusson azelőtt, hogy újabb kérdésekre kelljen válaszolni a Whitewater-ügyben - vélekedett tegnapi kommentárjában a belgrádi napilap. Szerinte a boszniai amerikai jelenlét sokkal inkább azt a célt szolgálja, hogy Clintont lefényképezhessék Tuzlában az amerikai tengerészgyalogosok között, mintsem, hogy bizonyítsa: az amerikai vezetés stratégiai döntése értelmében az amerikai katonák mindenütt készek megjelenni, ahol szükség van rájuk. Az amerikai elnök a közelgő elnökválasztásokra való felkészülés elemének tekinti a boszniai amerikai katonai szerepvállalást, s valószínű, hogy Clinton a választási kampány idején mindvégig hajlandó lesz eljátszani a „világ csendőrének" szerepét. (Politika) Mit mond a főbiztos? Olvasva az EBESZ kisebbségi főbiztosának, Max van der Stoelnak a tárgyalásairól szóló tudósításokat-kommentárokat (szlovák és magyar nyelvű sajtóban egyaránt), az az érzésem, mintha nem lennénk biztosak abban, mi is a főbiztos véleménye. Pedig tudjuk, vagy legalábbis tudhatnánk. Mert bár Van der Stoel sem a tárgyalások folyamán, sem utána a sajtó képviselői előtt nem nyilatkozik és nem foglal állást, határozott véleménye van a dolgokról, s azt meg is fogalmazza, majd ajánlás formájában elküldi az illetékes ország külügyminiszterének. De eljuttatja ezt a levelet azoknak is, akikkel a látogatásai során tárgyalt. Egyébként ezek a levelek-jelentések szabadon hozzáférhetőek az EBESZ bécsi dokumentációs központjában. Három évi titkolózás után Van der Stoel leveleit végre „közpréda" tárgyává tette, kiosztotta a sajtónak a szlovák külügyminisztérium is, bizonyítandó, hogy lám, a főbiztosnak gyakorlatilag nincs is különösebb kifogása a szlovák kormány kisebbségpolitikája ellen. Nos, olvasva a jelentéseket, azt kell mondanom: jó nagy adag fantázia kell ahhoz, hogy bárki „kormánypozitívként" értelmezze őket. Mielőtt azonban rátérnék a levelek tartalmának összefoglalására, kitérek Van der Stoel jogosítványának, mandátumának kérdésére. A főbiztos gyakran hangsúlyozza, hogy ő nem a nemzeti kisebbségek főbiztosa, tehát érdekképviselője, hanem pusztán „kisebbségügyi főbiztos". (Azt szokta mondani: ő nem „high commissioner for national minorities", hanem „high commissioner on national minorities".) Ez azt jelenti: jogosítványa abban áll, hogy tanulmányozza a helyzetet, megismerkedik minden véleménnyel, erről tájékoztatja az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet illetékes szerveit, s megfogalmazza ajánlásait az érintett kormány számára. Többen kérdezték már tőlem, látván, hogy például a jelenlegi szlovák kormány nem nagyon hajlik a főbiztos ajánlásainak megszívlelésére, van-e egyáltalán értelme missziójának. Erre csak ezt tudom válaszolni: elméletileg elképzelhető, hogy a főbiztos nagyobb jogosítványokkal rendelkezik, mint most, ehhez azonban jelenleg még nincs meg az európai országokban a közös akarat. Úgy gondolom azonban, hogy Van der Stoel jelenlegi mandátuma sem lebecsülendő. Hiszen pusztán az a tény, hogy a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos kérdések internacionalizálódnak - a nemzetközi szervezetek és különböző szerveik folyamatosan (és merem állítani, tárgyilagosan) tájékoztatva vannak a problémákról - egy lépés ezen problémák megoldásához. Igaz ugyan, hogy a Mečiarkormány nem veszi túlságosan figyelembe a főbiztos ajánlásait, de nekünk nemcsak az erre a kabinetre gyakorolt hatásra kell figyelnünk, hanem az ellenzékre és a médiumokra gyakorolt hatásra is, hiszen távlatilag mi ezekbe vetjük (vagy kellene, hogy vessük) bizalmunkat. Meggyőződésem, hogy a főbiztos alternatív oktatással kapcsolatos véleménye is szerepet játszott (a tiltakozások mellett) abban, hogy 1994ben a Moravöík-kormány fiókba tette a bevezetésére irányuló tervet, holott a költségvetésben el volt rá különítve 100 millió korona. És abban is biztos vagyok, hogy a szlovák írott sajtót is (jó értelembe véve) „nevelte" a nemzetközi szervezetek tevékenysége és véleménye. Emlékezzünk csak vissza, hogy 4-5 évvel ezelőtt még az akkori Smena - a mai SME - is úgy tudósított a kétnyelvű helységnévtáblákról, mint a „dél-szlovákiai települések átnevezéséről". Összegezzük tehát Max van der Stoel véleményét az öt legfontosabb kérdéskörben a szlovák kormánynak 1993-ban, 1994-ben és 1995-ben írt három levele alapján. 1. Részvétel a döntéshozatalban. „Különlegesen fontosnak tartom, hogy a (...) kisebbségek szempontjából meghatározó törvénytervezeteket behatóan tárgyalják meg (a kisebbségekkel), mielőtt ezeket a parlament elé terjesztik" - írta a főbiztos 1993-as levelében. „A döntést arról, hogyan legyenek elosztva (a nemzetiségi kultúrára rendelkezésre álló anyagi eszközök), az egyes nemzeti kisebbségek képviselőiből álló bizottság hatáskörébe kellene hagyni" - ez pedig az 1995-ös levélben állt. 2. Alternatív oktatás és kisebbségi iskolarendszer. „Nem hallottam eltérő véleményt abban a tekintetben, hogy a szlovák nyelv elsajátítása fontos az ország minden állampolgára számára. Nézetem szerint azonban a legjobb út ennek elérésére a szlovák nyelv oktatásának általános javítása, amelyből a magyar tanulók is profitálhatnak... Ha ez a szemlélet folyamatosan érvényesülne, fel lehetne hagyni az alter natív oktatással való kísérletezéssel" - írta Van der Stoel 1994-es levelében, majd hozzátette: „...(a kormánynyilatkozatot) én egyértelműen úgy értelmezem, hogy mindenkinek, aki kisebbségben van, akár Szlovákia egészét tekintve, akár helyi viszonylatban, joga van arra, hogy a saját nyelvén részesülhessen oktatásban", és kihangsúlyozta: „A magyar pedagógusképzés (...) különleges figyelmet kíván". 3. Közigazgatási reform. 1994-es levelében Max van der Stoel figyelmébe ajánlotta a szlovák kormánynak, hogy a közigazgatási átszervezésről szóló végső döntés előtt tüzetesen tanulmányozza át az Európai Önkormányzati Chartát. Rámutatott továbbá arra, hogy „azon régiók esetében, amelyek a magyarok által lakott területen lesznek kialakítva, az etnikai szempontnak az egyik fő tényezőnek kell lennie". 4. Kisebbségi kultúrák támogatása. 1995-ös levelében udvariasan felrótta a kormánynak, hogy miközben a kulturális tárca költségvetése nőtt, a kisebbségi kultúrák állami támogatása jelentősen csökkent. Helytelenítette továbbá, hogy a kormány a kisebbségi kultúrákra szánt pénzekből támogatja egyes sajtótermékek nemzetiségi mellékleteit, illetve a dél-szlovákiai szlovákok kulturális életének fellendítését. Ezen szerinte változtatni kell. 5. Nyelvhasználat. 1993-as és 1994-es levelében javasolta, hogy a kormány mielőbb teljesítse a névhasználatra és a helységnévtáblákra vonatkozó kötelezettségvállalásait. 1995-ös levelében részletesen foglalkozott az államnyelvről szóló törvénytervezettel. Véleménye ebben a kérdésben gyakorlatilag egyezik a magyar pártok és a szlovák ellenzéki sajtó részéről elhangzott kritikákkal, melynek az a lényege, hogy a nyelvtörvény elfogadása után megszűnnének a törvényes garanciák a magyar nyelv használatára a közélet számos területén. Összefoglalva: az EBESZ nemzeti kisebbségi főbiztosa a diplomácia udvarias nyelvén, ugyanakkor nagyon világosan fogalmazza meg véleményét, pártatlan és tárgyszerű. Ezzel együtt nyugodtan mondhatjuk, hogy eddig a vitás kérdésekben a magyar kisebbség képviselőinek adott igazat. Politizáljunk továbbra is úgy, hogy a jövőben is így legyen. PETÖCZ KÁLMÁN ITTHON TÖRTÉNT - 7 NAP ALATT J DUNASZERDAHELY NAGYSZOMBATHOZ TARTOZNA. A háború óta elteli fél évszázad alatl minden közigazgatási területi átrendezést azzal ideologizáltak meg, hogy, úgymond, a hivatalokat, a döntéshozást közelebb kell vinni az állampolgárhoz. Az eredményt mindannyian látjuk: egyre bonyolultabbá vált az ügyintézés, és egyre többen döbbennek rá arra, hogy 1945 óta minden hatalmi garnitúra elsősorban pillanatnyi hatalomgyakorlási érdekeit tartotta mérvadónak az átszervezéseknél. A totalitarizmus évtizedeiben ez így volt, és gondoljuk - a demokráciában ennek máshogy kellene lennie, és az ésszerűségnek, a gazdasági, illetve kulturális szempontoknak kellene érvényesülniük a közigazgatási egységek határának a megvonásánál. Akik ebben reménykedtek, azokat Mečiar miniszterelnök szombaton rövid úton kigyógyította jóhiszeműségükből. Senicán - kész tényként - kijelentette: nyolc nagyobb közigazgatási egysége (kerülete) lesz Szlovákiának. Úgy tűnik, e bejelentés keretében nem véletlenül hangsúlyozta, hogy többé-kevésbé már végleges a döntés: a Dunaszerdahelyi járás majd a nagyszombati székhelyű kerülethez tartozik. Hogy az ésszerűség, a közigazgatás emberszabásúvá tétele, a közlekedési viszonyok logikája szempontjából ez mennyire lesz bölcs határozat, annak elemzése meghaladja egy jegyzet kereteit. De nem is kell elemezni, elég, ha 10 koronáért veszünk egy térképet, és szemügyre vesszük Nyugat-Szlovákia úthálózatát. A Dunaszerdahelyi járásban élők számára az összes számításba vehető város közül éppen Nagyszombat a legbonyolultabban megközelíthető. Logika helyett a szlovák nemzeti irracionalizmus érvényesül. Persze azok számára, akik azt akarják bizonyítani, hogy Szlovákiában a magyar nemzetiségűek részaránya egyetlen nagyobb térségben sem jelentős, az ilyen megoldás a racionális. Kérdés, hogy ez mennyire járul hozzá a nemzetiségi feszültségek csökkentéséhez. Az már csak „hab i nemzeti tortán", hogy a hét folyamán az is kiderült, a kormány mérvadó köreiben olyanok is vannak, akik úgy vélik, nem is volt dőreség a pártállam utolsó évtizedeiben az a gyakorlat, amelynek eredményeként központi községeket hoztak létre, leépítve ezzel az évszázadok alatt logikusan létrejött településszerke zetet, annak gazdasági, iskolaügyi, önkormányzati és kulturális struktúrájával együtt. Hat év után tehát - igaz, a legilletékesebbek (az önkormányzatok) megkérdezése nélkül visszatérünk oda, ahol a szoci utolsó esztendeiben voltunk. STOEL HALLGATÁSÁNAK ÉRTELMEZÉSE - szlovákul és magyarul. Az EBESZ kisebbségügyi főbiztosa szlovákiai látogatásának napjaiban az összes újság jelentős teret szentelt a rokonszenves diplomata hallgatásának. Politikusaink közül is számosan értelmezni próbálják ezt a hallgatást, és ezt a magyarok is, a szlovákok is saját ízlésüknek megfelelően tették. Hazabeszéltek. Közben megfeledkeztek arról, amit Max van der Stoel ugyan nem mondott ki, de azért illett volna tudni: az EBESZ-t, a Nyugatot elsősorban az érdekli, melyek itt, a Duna-medencében azok az erők, amelyek radikalizmusukkal, megalkuvást nem ismerő fellépésükkel veszélyeztetik a stabilitást, és konfliktusveszélyt gerjeszthetnek. Nos, egyik félről sem mondható el, hogy mérsékelte volna magát. Szlovák részről soha korábban annyi szó nem esett a köztársaság védelméről szóló törvény, az új oktatási törvény és a közigazgatási határok új megvonásáról szóló törvény elfogadásának szükségességéről, mint a főbiztos látogatása alatti és utáni napokban. Beiktatása esetén - mert nacionalista ihletésű - mind a három jogszabály konfliktusokat, feszültségeket indukálhat. Ráadásul a szlovák kulturális csinovnyikok még a szlovák eredetű műkincsek magyarok általi elhurcolásának kérdését is „felmelegítették". Persze a szlovákiai kisebbségi politikusok egy része sem adta alább, és ragozni kezdték a területi autonómia gondolatát. Számukra legfeljebb az jelent enyhítő körülményt, hogy „bekeményítésükre" akkor került sor, amikor a szlovák soviniszták valóban tobzódtak a gyűlöletkeltésben. Előre meg lehet jósolni, hogy bármilyen sztaniolba csomagolják is be törekvéseiket Slotáék vagy Hofbauerék, az nem lesz rokonszenves a hallgatag főbiztos számára. Aki azóta talán már haza is érkezett, és megszólalt. Viszont azt is gyanítani lehet, hogy arról sincs valami jó véleménnyel, ahogy az Együttélés néhány politikusa radikalizálódott a szlovák nemzetiek radikalizmusát látva. Max van der Stoel sem tudhat mindent; nem tudhatja, hogy Duray Miklósék radikalizmussal próbálják visszaszerezni alaposan megcsappant népszerűségüket. Az EBESZ főbiztosa egyvalamit egesz biztosan észrevett Szlovákiában: a frontok megmerevedtek, és egyik fél sem állt elő áthidaló megoldással. A nagymácsédi példa A harmadik hete hatályos nyelvtörvény ügyében látszólagos csend honol. Ez azonban nem jelent tétlenséget, hiszen a dokumentum kiagyalói most erőltetett menetben fabrikálják a végrehajtó rendelkezéseket. Jól értesült források szerint elsősorban a francia nyelvtörvény gyakorlatát igyekeznek mintául venni, miközben minden bizonnyal e hideg napokban is alaposan beleizzadnak a feladatukba, hiszen egyszerre kellene kielégíteniük a nyelvtörvény hazai héjáit, valamint az illetékes európai fórumokat. Rövidesen elválik, mennyiben sikerül nekik ez a nem mindennapi mutatvány. Nem tétlenkedik a Magyar Koalíció sem. Elkészítették a kisebbségek nyelvhasználatát szabályozó tervezetüket, amely nem több, de nem is kevesebb az egyik lehetséges tárgyalási alapnál. Az utolsó simításokat és egyeztetéseket végzik a nyelvlörvénnyel kapcsolatos alkotmánybírósági beadványon. Jó kiindulási alapnak tartom a Magyar Polgári Párt szakértői által kidolgozott tervezetet, amely nem a dokumentum egészéi, hanem annak alkotmányellenes rendelkezéseit szeretné hatálytalanítani. Értesüléseim szerint a Kereszténydemokrata Mozgalom neves szlovák jogászokat kért fel az elfogadott nyelvtörvény szakmai elemzésére, s az ő véleményük alapján döntenek arról, hogy aláírásaikkal csatlakoznak-e az alkotmánybírósági beadványhoz. Erről is tudomást szerzünk két-három héten belül. Az eddig említett történések voltaképpen szokványos politikai lépéseknek minősülhetnek. A jogállami eszközök alkalmazásában azonban olyan határozatról is értesülhettünk, amely tájainkon nemcsak szokatlan, hanem példaértékű. Ez pedig a nagymácsédi, ezt követően pedig más önkormányzat döntése, amely helyi szinten a hivatalos ügyintézésnek azoknak a részeiben, amelyekben ezt a törvény nem tilt ja - elsősorban a helyi lakosság és a hivatalok kapcsolatában - egyenrangúsította a kisebbség, vagyis az ottani többség anyanyelvét. Valójában az önkormányzatok a maguk eszközeivel megerősítették az eddigi, minden konfliktustól mentes nyelvhasználati gyakorlatot. Ez a döntés csak nálunk jelentett meglepetést. A nyugati demokráciákban ugyanis a jogállam nemcsak írott jogokat jelent, hanem szokásjogot is. Nyugat-Európában tudvalevően teljes mértékben érvényesül az „amit a törvény nem tilt - azt szabad" évszázados szokásjog. Milliónyi példa közül mindössze egyet említek: különböző történelmi okok miatt Walesben máig semmiféle jogi törvényi szabály nem írja elő, hogy walesi nyelven lehessen középiskolákon vagy egyetemeken oktatni. Ha viszont bizonyos számú szülőnek van ilyen igénye, s akadnak walesiül jól beszélő tanárok, egyetemi oktatók, akkor nincs törvényes akadálya az ilyen nyelvű oktatás bevezetésének. E szokásjog alapján gyarapszik évről évre a kétnyelvű, illetve a csak walesi oktatási nyelvű iskolák száma. Sőt, a cardiffi egyetemen már mikrobiológiát és más szaktantárgyakat is lehet walesi nyelven hallgatni. Ugyanezt a demokratikus elvet alkalmazta a nagymácsédi önkormányzat, amelynek határozata legalább három szempontból figyelemre méltó. Egyrészt senkit sem diszkriminál, hiszen az ott lakó, csekély létszámú szlovák polgárok is mindenhol használhatják az anyanyelvüket. A hivatalokban és az üzletekben mindenki tud, szívesen beszél szlovákul is. Ugyanakkor a vonatkozó törvények értelmében a helyi hivatalok ügyiratait - ugyanúgy, mint eddig - szlovákul vezetik. A másik fontos tanulság az, hogy a helyi szlovák képviselő is egyetértett a határozattal, mert nyilván ő sem talált abban semmiféle diszkriminatív elemet. Ilyen vonatkozásban is hasznosítani lehet a nagymácsédi példát, és más településeken is szót lehetne érteni a helyi szlovákság nagy részével. Ugyanis az eddigi helyi nyelvhasználati gyakorlat őket sem korlátozta semmiben, s ha mégis akadnának panaszaik, akkor ezt szemtől szembe, kölcsönös jószándékkal rendezni lehet. Minél több ilyen helyi egyezség születne a többség és a kisebbség nyelvének egyenrangú használatáról, annál inkább lelepleződne a szlovák nacionalistáknak az a hazugsága, hogy Dél-Szlovákiában elnyomják, sőt asszimilálják az ottani szlovákokat. Józan párbeszéddel a legtöbb vegyesen lakta településen megköthetők ilyen alkuk, hiszen valamennyien tudjuk, hogy szlovák polgártársaink túlnyomó többsége sem nacionalista. A harmadik tanulságot mindannyian megszívlelhetnénk. Vészhelyzetben természetszerűen az emberi és a közösségi ösztön is védekezésre, ellenállásra sarkall. A közöny, a beletörődés nyilvánvalóan identitástudatunk, kisebbségünk pusztulását hozná magával. Ám tragikus lehet a rossz taktika és az elhibázott stratégia is. Az emberi jogainkat, magyarságunkat veszélyeztető törekvések ellen tiltakozhatunk például úgyis, hogy gyertyát teszünk az ablakba. Ennek a passzív ellenállásnak is van jelzésértéke, abban viszont kételkedem, hogy eredményes lehet. Sokkal több reménnyel biztat a nagymácsédi példa, mert nem búsmagyarkodásra épül, hanem európai értékrendre. Az ő közéleti bátorságukat törvényes eszközöket alkalmazó aktív fellépés jellemzi, amelyhez találtak szövetségest is: a helyi szlovák képviselőt. Nem tartom egészen véletlennek és nem is csak Max van der Stoel szlovákiai vizitálásának tulajdonítom a nagymácsédiak körüli hivatalos csendet. Ameddig jogállam Szlovákia, addig még a szlovák nacionalisták sem tudják következmények nélkül azt hazudni, hogy a nagymácsédiak bármilyen vonatkozásban is jogsértők vagy törvényszegők lennének. SOKSZEMKÖZT Szilvássy József rovata