Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)
1995-07-23 / 30. szám
TÖRVÉNY AZÍIÜMNYELVRÓL Szlovák-francia párhuzamok „A nyelvek között mindig voltak ellentétek. A latin szembenállt a göröggel, és a francia-angol rivalizálás sem napjainkban alakult ki. Hagyjuk, hogy a nyelvek olyan szabadon éljenek, mint a csirkék az udvaron.” Maurice Rheimsnek, a Francia Akadémia 40 halhatatlanja egyikének a gondolata abban a vitában hangzott el, amely tavaly, a francia nyelv használatát rögzítő törvény elfogadása idején folyt Franciaországban. A „global viliágé” korszakában idő- és energiapazarlásnak tekinthetjük, ha rendeletekkel, tilalmakkal, sőt törvényekkel szeretnénk felépíteni a nyelv- használat szabályozásának a bástyáját. Ékesen bizonyítja ezt a francia nyelvvel kapcsolatos, előző törvények sorsa (köztük az 1975-ös Bas-Lauriol-törvé- nyé). E jogszabályok gyakorlati jelentőségét az új törvényről szóló vitában a nullával tették egyenlővé, de az előző, hatálytalan legiszlatíva adta az érvet, hogy szigorítsák a születő jogi normát. Bizonyára az új verzió sem jár jobban, mivel represszív éle - rögtön az elfogadás után - kitompult, mégpedig a szocialista képviselők egy csoportjának köszönhetően, amely panaszt nyújtott be a francia alkotmány- bíróságra (Conseil constitutionel). Azzal érveltek, hogy alkotmányellenesek e törvénynek a terminológiai bizottság által jóváhagyott kifejezések kötelező használatára vonatkozó részei, mert sértik a szólásszabadság, a szabad gondolatkifejezés alapelveit. És az alkotmánybíróság valóban hatályon kívül helyezett 9 cikkelyt a francia parlament által már jóváhagyott törvényből; elsősorban azokat, amelyek szankciók kiszabását rögzítették. A francia nyelvtörvény végleges változatát talán a legjobban a Le Monde jellemezte szalagcímében: „A francia nyelv kötelező, a szavak nem.’’.Számos „nyelvvédő” könnyes szemmel panaszolja, hogy az alkotmánybíróság (Franciaországban is csak „kellemetlenkedik”) „ultraliberális” döntése nyomán e törvény is „legiszlatív ornamentummá” válik, már ami az úgynevezett nyelvtisztaságot illeti. A törvénynek két síkja van (az eddigi megnyilatkozások alapján elmondható, hogy ugyanez vonatkozhat a szlovákiai nyelvtörvényjavaslatra is):- Franciaország területén tiltja az idegen (angol) nyelv használatát a hivatalos szövegek esetében, illetve elrendeli, hogy minden idegen nyelvű dokumentumot francia fordítással egészítsenek ki. Ugyanis a francia gazdasági élet egyes területein, például a multinacionális társaságokban az angol kiszorította a hazai nyelvet. Már nálunk is előfordul, hogy bizonyos állásajánlatok csak angolul vagy németül jelennek meg. A tudományos kollokviumokon és más tanácskozásokon pedig az angol gyakorlatilag univerzális tárgyalónyelvvé vált. Ezzel kapcsolatban már több francia tudós megállapította: a franciának az ilyen alkalmakkor való kötelező használata legjobb esetben a költségek megnövekedését vonja maga után (tolmácsolás); megtörténhet, hogy az ezzel járó bonyodalmak elkerülése céljából a tanácskozásokat más országokban rendezik meg.- A másik sík inkább a törvény szellemében, semmint a betűjében keresendő. Ez pedig a nyelv tisztaságának az elérése, az idegen (angol) szavak francia megfelelőjének a meglelése. Mint már említettem, a francia alkotmánybíróság beavatkozásának köszönhetően ez az aspektus eltűnt a jogszabályból. Noha a nyelvtisztaságért harcoló terminológiai albizottságok és különféle polgári egyesületek bizonyára folytatják nyomásgyakorló tevékenységüket, valószínűleg nem érnek el kézzelfogható eredményt, mivel a nyelv él; érzékenyen reagál a világban lejátszódó minden valós történésre, s egyszerűen figyelmen kívül hagyja a nyelvtudósok és törvényhozók elképzeléseit. A helyzetet Edwy Plenel irodalmár és publicista jól érzékeltette a Le Monde-ban megjelent írásában: „A francia nyelv ezzel a törvénnyel egy körülzárt erőd pozíciójába kerül, megvonnak tőle minden dinamizmust, elhatalmasodik rajta a görcs. Egyáltalán nyelvvita ez az egész? És nem a régen halott Franciaország fölött sajnálkozunk, amely nagyhatalmi, gazdasági és diplomáciai erejével képes volt másokra kényszeríteni saját nyelvét is? Az élő nyelv (vitalitását azzal is mérhetjük, hogyan képes befogadni más nyelvek kifejezéseit) védelme politikai szimptómává válik: a régi dicsőségről nosztalgiázunk és elkezdődik a hanyatlás, amelyet nem kívánunk elismerni, de nem tudunk elkerülni. Az elmúlt dicsőség kapujának hiábavaló dönge- tése helyett talán jobb volna szembenézni a valósággal: Franciaország átlagos hatalom, amely ahelyett, hogy megnyitná magát a világ előtt, igyekszik begubózni. ” Kemény szavak ezek, amelyeket bizonyára meg kellene rágniuk mindazoknak, akik a szlovák nyelvtörvény védelme és prezentálása során francia tapasztalatokkal érvelnek. Ugyanis ez a nyelvtörvény is tartalmazni fogja az Dr. LADISLAV KUBlS említett két síkot: a politikait (a szlovák nyelv kötelező használata) és a „nyelvtisztaság síkját” is. Milán Ferko szerint a szlovák nyelvtörvénynek rendelkeznie kellene arról, milyen szankciókat vezessenek be a nyelvhasználatban elkövetett hibákért - azaz hasonló cikkelyeket, amelyek az alkotmánybírósági beavatkozás nyomán eltűntek a francia jogszabályból. A törvénytervezetnek júniusban tárgyalt alapelvei már ezt az aspektust nem hangsúlyozzák. Ha el is tekintenénk attól, hogy az ilyen rendelkezések nyomán csorba esne a szólásszabadságon, alkalmazásuk a gyakorlatban valószínűleg elképzelhetetlen lesz. Hiszen naponta több tucat, sőt több száz esetben kellene bírságot kiróni - másrészt a parlament egynapos tanácskozása jelentősen segítené az államkassza feltöltését... A „nyelvfelügyelőktől” és nyelvügyi besúgóként működő önkéntes, amatőr segédeiktől származó feljelentések néhány napon belül özönvízként lepnék el a legtapasztaltabb hivatalnokok íróasztalát is. Az érintettek pedig védekeznének, kézzel mutogatnának egy- másra-másokra... Az egyedüli dolog, amely ilyen rendelkezések elfogadása mellett szól, hogy a november 3-áról 4-ére virradó éjszaka után Szlovákiában semmi sem lehetetlen. De térjünk vissza a politikai síkra! Azzal az alapvető problémával, amelyet a szlovák nyelvtörvény rendezni szeretne - elérni az állam nyelvi, tehát nemzeti homogenizmusát - Franciaország már a múlt században megbirkózott, amikor az abban a korban teljesen megszokott módszerekkel elnyomta a kisebbségi nyelveket. E folyamat mozgatórugója az volt, hogy minden oktatási intézményben és az egész állam- igazgatásban kötelezővé tették a francia nyelv használatát. Az elszigetelt nyelvi szigetek gyorsan elfranciásod- tak, nyelvismeret nélkül gyakorlatilag lehetetlen volt érvényesülni. A nyelvi homogenizmus természetes következménye volt az egységes politikai-hatalmi szféra megteremtésének, amely akkor hosszú távon bizonyította életképességét, katonai erejét és politikai széleslátását. Az a kor természetesnek vette azokat az eljárásokat, amelyeket a nyelvi uniformizmus elérése céljából alkalmaztak. Az elmúlt évszázadban szinte napirenden voltak a bűnözőakasztások, sztrájkoló tömegekbe való lövöldözések stb. - és a gyerekekre rákényszerítették az olyan nyelvet, amilyet az államhatalom megfelelőnek ismert el. Az emberi társadalom azonban fejlődik, és ez abban is megmutatkozik, hogy ami 100 évvel ezelőtt megszokott volt, az nem kell, hogy elfogadható legyen ma. A klasszikus im- periális logika, hogy a „győztes mindent visz” (feltűnően jellemzi ez a jelenlegi szlovák kormánykoalíció politikáját) nem csupán a civilizált nemzetközi közösség, hanem a Szlovák Köztársaság lakosságának nagy része számára is elfogadhatatlan, s ezen felül tökéletesen kontraproduktív: a globális tájékoztatási és gazdasági kapcsolat- rendszerek működése idején már nem meghatározó tényező, ki hány négyzet- kilométer területet vagy hány millió embert ellenőriz. A magyar és a szlovák nyelv konf- rontálásának szelleme (amely áthatja a nyelvtörvényt) anakronizmus; bár az, hogy régi elnyomóinkkal szemben úgy járunk el. ahogy ők viselkedtek velünk szemben 80-100 évvel ezelőtt, kielégíti azokat, akiket a visszavágás primitív ösztöne vezet - de egyáltalán nem oldja meg Szlovákia valódi problémáit. Ellenkezőleg, elmélyíti őket. Nagy hangsúlyt kap az „államalkotó” nemzet felsőbbrendűsége egy olyan országban, ahol a lakosságának 15 százaléka nem szlovák, miközben lényegesen nem változik a status quo: a szlovák a hivatalos kommunikálás nyelve és az is marad, csupán e tényt deklarálják, kidomborítják. E törvény elsősorban a kormánykoalíció, ezen belül a Szlovák Nemzeti Párt vezetőinek a fejében a társadalom működéséről született elképzelések megnyilvánulásaként jön létre. Ez a helyzet számukra egy olyan stabil területen, mint a nyelv, lehetővé teszi, hogy ellenőrizzenek, rendeleteket hozzanak, büntessenek(l). A nyelvtörvénybeli célok elérése azonban nem a tilalmakban és utasításokban valósul meg, hanem az olyan társadalmi klíma megteremtésében, amely közvetlenül ösztönözni fogja a szlovák nyelv használatát, de nem rendeli el. Amennyiben ugyanis nő a szlovák gazdaság dinamikája és magasabb életszínvonalat tud biztosítani a lakosság számára, mint a környező államok, a szlovák nyelv a kisebbségek számára is az önfelemelkedés kulcsává válik, kialakul lojalitásuk anyagi alapja: Ubi bene, ibi patria (Ott van a hazánk, ahol jó dolgunk van). Természetesen, egyszerűbb a nyelvtörvényt jóváhagyni. De ha valóban csak a jelenlegi állapot konzerválását eredményezi, akkor meg mire ez a nagy felhajtás? Igaz, a feszültségkeltés valakinek nagyon megfelel... Franciaország és Szlovákia esetében is egyaránt érvényes, hogy nyelvtörvénnyel nem helyettesíthetők a valódi impulzusok, amelyek a nyelv fel- emelkedését ösztönzik - ezek a társadalom reális erejéből adódnak. A történelem meggyőzően alátámasztja, hogy a nagy civilizációk és hatalmak - befolyásukon, kultúrájukon, ideológiájukon és technológiájukon kívül - nyelvüket is exportálják. Európai viszonylatban ez vonatkozott a görögre, a latinra, a franciára és ma az angolra. Minden ország nyelvi helyzetét ezért elsősorban a szélesebb társadalmi realitások, nem pedig a nyelvtörvények formálják. (Ford.: -ig-) Dr. Oskar Peterlini az olaszországi Trentino/Dél-Tirol autonóm régió Regionális Tanácsának (parlamentjének) alelnöke. A kisebbség és többség viszonyának észak-olaszországi rendezéséről beszélgetett vele Juraj Alner, a Národná obroda munkatársa. AZ ÖNKORMÁNYZATOK ÉS AZ ARÁNYOSSÁG ELVE A dél-tiroli gyakorlat • Ausztria és Olaszország között évtizedeken keresztül feszültség uralkodott e terület miatt. Tirol az első világháború végéig Ausztriához tartozott. Bizonyos párhuzamot vonhatunk a mi helyzetünkkel: a monarchia szétesése után Csehszlovákia része lett a nagy számban magyarok által lakott terület is, akik kisebbségi helyzetbe kerültek. Önöknél a fejlemények sokszor polgárháborúval fenyegettek. Végül az autonómiáról szóló törvénnyel egy olyan modellt sikerült kialakítaniuk, amelyet sokan követendő példának tekintenek. Szlovákia az önök megoldását elfogadhatatlannak tartja.- Európa számára talán a németül beszélő lakosság védelme szolgál modellként. Én ezt nem tartom követendő példának, jobb megoldások is vannak. A mi helyzetünk kompromisszum árán alakult ki. • A megoldások érvényesítése más helyzetekben mindig problematikus, egyszerűen azért, mert a helyzetek eltérőek, így a kompromisszumok is különbözőek.- A kisebbségekre világszerte egyformán vonatkozik: ahhoz, hogy megmaradjanak és fejlődjenek, szavatolni kell saját nyelvük fejlődését, iskoláik függetlenségét, a közigazgatásban való részvételüket (ezt az etnikai arányok alapján oldottuk meg), és amennyiben a kisebbség összefüggő területen él, önigazgatásukat is a kisebbségi élet legfontosabb területeire vonatkozóan. • Éppen ezzel kapcsolatban keletkezhet ellentét az állam érdekeivel.- Az államnak ez semmibe sem kerül. Figyelmét arra kell összpontosítania, hogy állami szinten megoldja a nagy feladatokat a külpolitikában, gazdaságban, pénzügyekben. Szerintünk az a terület, amelyen a kisebbség él, elérheti a szövetségi állam szintjét. • A magyaroknak 15 mandátumuk van a parlamentben. Hány képviselőjük van az olasz parlamentben ?- Nincs annyi választónk. A képvi- selőháznak 630 tagja van, ebből három a miénk. A 315 képviselőből álló szenátusban három a Tiroli Néppárté. Időnként a szavazásoknál mi vagyunk a mérleg nyelve. A választásokban rendszerint megkapjuk a kisebbségi választók szavazatainak 90 százalékát. Az olaszok 55 millióan vannak, a kisebbséghez félmillió polgár tartozik. Az arányokat illetően hasonló helyzetben vagyunk, mint önök. • Területükön Róma milyen mértékben érvényesítheti állami érdekeit?- Centralista államban élünk. A mi autonómiánk kivételt jelent szervezetében. Ennek a „kivételnek” naponta harcolnia kell a túlélésért. Ez a mi problémánk. Más a helyzet például Svájcban, ahol a szövetségi rendszer természetes részét képeznénk. Ha a parlament új törvényt készít elő, arra kell törekednünk, hogy igényeinket is belefoglalják. Saját törvényeinket mi javasoljuk. Róma felülvizsgálja, hogy nin- csenek-e ellentétben az állam törvényeivel. Törvényeinket visszaadhatja, nézeteltérés esetében az alkotmánybíróság dönt. Tehát minden alkotmányos keretek között történik. • A szlovák kormány figyelmét azoknak a szlovákoknak a védelmére összpontosítja, akik a magyarok által lakott területeken kisebbségbe kerültek.- Nálunk sem más a helyzet. Csakhogy az önkormányzat az arányos rendszeren alapszik, így mindenki részt vesz benne. Konfliktus esetében az olaszoknak erősebb védelmezőjük van, ők az államalkotó nemzet. Ha ott a „kisebbségben élő kisebbség” védelménél ragadnánk, szóba sem jöhetne a valódi kisebbség védelme. • A régiójukban az arány 3:1-hez a kisebbség javára.- Az arányos rendszer nemcsak a németül beszélő kisebbségnek nyújt biztosítékokat, hanem az olaszoknak is, akik egyhar- mad részben részt vesznek minden döntésben. • Olaszországban aránylag nagy befolyásuk van az újfasisztáknak, akik többek között egész Olaszország olaszosítását tartják céljuknak.- A kisebbségi jogok természetesen azt is jelentik, hogy az államalkotó nemzet elvesztette egyes privilégiumait, amelyeket a fasizmus idejében élvezett. Akkoriban például a hivatalokban csak olaszul lehetett beszélni. Ezek a privilégiumok azonban az igazságosság nevében szűntek meg. Az újfasiszták politikai érvelésére, hogy ők csak az olaszok javát akaiják, úgy válaszolunk: mi pedig Olaszország valamennyi polgárának javát szolgáljuk. • Tevékenységük természetesen nemcsak a kisebbségekkel, hanem az élet valamennyi területével összefügg.- És eredményes. Nálunk a legalacsonyabb a munkanélküliség Olaszországban, a legfejlettebb a szociális háló, az egészségügy. Kórházainkba szívesen jönnek az olaszok Rómából, Nápolyból. Az olaszok többsége megértette, hogy autonómiánk az egész ország javát szolgálja. A helyi önigazgatás mindig áttekinthetőbb, mint az állami. A római döntések nem lehetnek olyan jók, mert Rómába nem is jutnak el a részletes információk. • A német iskolákban az olaszt második nyelvként oktatják. Elmondható, hogy az Alpokban minden paraszt tud olaszul?- Rendszerint igen. Az idősebbek kivételével, akiknek nem volt lehetőségük, hogy olaszul tanuljanak. Természetesen mindenki jobban beszél anyanyelvén. Ezért is fontos, hogy a régiókban hivatalos nyelvnek számít. Képzelje el, ha valakinek más nyelven kell védekeznie a bíróság előtt, az ember könnyen belezavarodik. Valamennyien megértjük egymást. • Sikertelenebb volt az a rendelet, hogy németet is tanítsanak az olasz iskolákban.- Ez sokáig ellenállásba ütközött. Az eredmények egyelőre aránylag gyengék. A fiatalabbak jobban igyekeznek, különösen, ha azt feltételezik, hogy az államigazgatásban fognak dolgozni. • Olasz részről olyan kísérletek is történtek, amelyeket a mi kormányunk alternatív oktatásnak nevez.- Javaslat született, hogy létesítsenek közös osztályokat az olasz és a német tanulóknak, és oktassanak mind a két nyelven. Ezt visszautasítjuk, mivel féltjük a kisebbség anyanyelvét. • Vegyünk egy példát, a kis faluban húsz németül beszélő tanuló van és öt olasz. Az államalkotó nemzet gyerekei sajátfalujukban nem járhatnak iskolába, annak ellenére, hogy van ott iskola.- Ha legalább 5-6 gyerek van, akkor nyitnak számukra egy osztályt. Ha kevesebben vannak, autóbusz viszi őket a legközelebbi iskolába, a költségeket a régió fizeti. • Tirol az első világháború előtt Ausztriához tartozott, a fasizmus idejében Mussolini az egész területet olaszosítani akarta. Napjainkig megnyilvánul a bizalmatlanság. Mi lesz ezzel?- Igen, a múlt árnyai. A németül beszélő kisebbség érvényesülni akar azokon a posztokon, amelyek a múltban elérhetetlenek voltak számukra. Sok olasz azért jött ezekre a területekre, mert Mussolini új hazát ígért nekik, amelyben „ők lesznek az urak”. Lakást, állást kaptak az államtól. Az autonómia megalakulásáig ez a szellem uralkodott. A fiatal nemzedék pragmatikusan gondolkodik: előnyösebb két nyelvet ismemi. Alapjában véve a polgárok sokkal jobban élnek együtt, mint a politikusok. A konfliktusok azonban már a múlté. (Ford.: -re-) Z < m r < * ni' 31 O tű Cű cn c cn ro co i
