Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)

1995-12-17 / 51. szám

M arica megállt a lépcsőházban, megszorítot­ta barátnője karját, és elkomolyodott.- Az a helyzet jelenleg - mondta mellékesen -, hogy itt van a mama udvarlója. Minden csütörtö­kön eljön, és éjfélig sem akar elmenni, akármek­korát ásítasz is... Zsuzsa izgalomba jött azon, hogy Matild néni­nek udvarlója van, és ezt nem is tudta titkolni, de azért próbálta megjátszani, mintha magától ér­tetődőnek tartaná a dolgot a maga részéről.- Ha azt hiszed, hogy anyának tetszik, akkor nagyon tévedtél - húzta félre Marica a száját. - Egyébként - a csengőre tette kezét - Istenesnek hívják, és nekem kezitcsókolomot köszön.- Mi a keresztneve - súgta Zsuzsa, hogy kér­dezzen valamit. Hogy az illetőt Istenesnek hívják, ezt nagyon mulatságosnak találta.- Te olyan butaságokat tudsz kérdezni néha, Zsuzsikám, hogy csodálkozom - felelte bosszú­san Marica. - Nem mindegy az, hogy kinek mi a keresztneve? Zsuzsa az ajkába harapott, hogy hangosan fel ne nevessen. Ha bosszankodni látott másokat, kü­lönösen komoly felnőtteket, mindig csendes ne- vethetnékje támadt.- Ezek szerint - húzta fel a szemöldökét - ne menjünk be?- Bemegyünk, de meg kell ígérned, hogy nem fogsz vihogni!- Miért vihognék? Nem szoktam ugyanis - vá­laszolta sértődötten Zsuzsa. Marica végigmérte a barátnőjét, újra megtörölte a talpát, és megnyomta a csengőt.- Ne lepődj meg - súgta -, ha kicsit mutogat.- Mutogat?! Mit?- Általában mindent - válaszolta türelmetlenül Marica, és csendre intette barátnőjét. Általában mindent mutogat - gondolta Zsuzsa, mikor benyitottak a szűk előszobából. Matild néni a cserépkályha mellett ült a szobá­ban, szemben Istenessel, teáztak. A vendég az aj­tónyílásra azonnal felállt. Marica megcsókolta az anyját, és kezet nyújtott Istenesnek.- Kézit csókolom, Mária - mondta az valóban hideg van odaki látom, arcocskáját szépen megcsípte az idő. Marica kedvesen mosolygott, Zsuzsi még ked­vesebben.- örvendek - szólt Istenes bemutatkozáskor Mária barátnőjét tisztelhetem? Zsuzsa szertartásosan bólintott.- Isztok teát? Van még a kannában - kedveske­dett Matild néni, s mintha szégyellte volna magát. Mindenesetre Zsuzsa alaposan megnézte.- Majd megcsináljuk - sietett válaszolni Mari­ca s megfogta barátnője könyökét, hogy ne álljon olyan bámészan. A konyhában megmelegítette, kitöltötte a teát, kekszet rakosgatott egy kistányérra.- Mit szólsz - kérdezte a tea gőze mögül -, amúgy kedves ember, mi? Buzgón szürcsölte Zsuzsa a teát, hosszan ro­pogtatta a kekszet.- Kicsit kövér.- Kövér?! - Marica félrehúzta a száját. - Te ta­lán sovány vagy, azt hiszed? Zsuzsa nem vett több kekszet, szótlanul itta a teáját, megbántottan figyelte az asztal viaszosvá­szon mintáit.- Nézzed - szólalt meg engesztelőén Marica kicsit demokrata ugyan, de jó ember. Anyáért, hidd el, mindent megtenne. És nagyon lovagias is... nem figyelsz? Börtönben is ült. Különben az anya főnöke, bérelszámoló.- Miért mondod, hogy börtönben ült - kérdezte Zsuzsa ellenségesen, és letette a kanalat. Marica szótlan mosogatta el a porceláncsészé­ket a vízcsap alatt.- Azért mondom - fordult meg -, mert te ki akarod nevetni!- Én ugyan nem - felelte Zsuzsi komoran. - De ha akarod, el is mehetek... Mária. Ezt már Marica sem tudta nevetés nélkül meg­állni. Jól kinevették magukat, és besétáltak a szo­bába, ahol Istenes hangosan magyarázott valamit Matild néninek.- El tetszik tudni képzelni - kérdezte -, amikor a két vasgolyót a hónuk alá helyezik? Marica megbökte a barátnőjét, hogy ne neves­sen, mert Zsuzsa mindenen tud nevetni. Istenes két gyufásdobozt tett az egyik, majd a másik hóna alá, és kezét az oldalához szorítva, mulatságosan kezdte az evést imitálni. Még a száját is mozgatta, mintha enne.- Tetszik, el tetszik tudni képzelni - kérdezte -, milyen gyötrő volt ez a kispapoknak? Egyébként zárdában is ez volt a nevelési módszer! Istenes újból lejátszotta a jelenetet, hogy job­ban el lehessen képzelni. Marica nem mert odamenni, a kályhához, leül­tette Zsuzsit a sarokasztalhoz, és oldalba bökte ott, ahol csiklandós volt különben. Istenes ezek után kiszedte a gyufásdobozokat a hóna alól, és a kövérkés emberek méltóságával hátradőlt. K ispapok, vasgolyók, Istenes kövér, de én is az vagyok - gondolta Zsuzsi, és megha- rapdálta a szája szélét.- Nézze, Józsi - szólalt meg csendesen Matild néni -, ez valóban feszélyező dolog kezdetben, de kétségtelen, hogy sokkal elegánsabb is. Van olyan, aki a szomszédja hóna alá dugja a könyö­két, figyelje csak meg az étkezőben. Egy szót sem értek - gondolta Zsuzsa, de nem nézett a barátnőjére, nagyon komoly volt. Matild néni olyan furcsán beszélt, mintha ő is nevetni akarna, csak hát neki nem lehet.- Ez annyira igaz - felete Istenes -, hogy meg­cáfolnom szükségtelen lenne. Én csak a dolog ab­szolút voltát akartam érzékeltetni, amennyiben ezt észre tetszett venni... De engedje meg, hogy ez­után a kitérés után folytassam, ahol abbahagytam. Marica titkon leste a barátnőjét. Mulatságosan mozgatta Zsuzsi az orrát, mintha légy mászna rajta, és ezt a legyet úgy akarná elza­varni, hogy nem nyúl oda kézzel, akárhogy is csiklandik. Nagyon értett Zsuzsi a matematikához, de egy verset például egész délután tanult, és mégse tudta.- Tessék elképzelni - hallották ismét Istenes hangját, amint a füzetre hajoltak - egy hatalmas termet.- Voltam az Operában - szólt Matild néni ked­vesen.- Mikor - kérdezte Istenes -, olyankor, amikor előadás folyik? De amikor mi odamentünk, egy lélek sem volt a hatalmas teremben. Én akkor nem dolgozhattam a szakmában, talán meséltem már erről, és a barátom maga mellé vett segédnek, lényegileg elég jó fizetéssel. Egyébként a barátom- folytatta Istenes - magas és sovány ember volt, hangja mély, mint a pince. Ha én most felállók - Istenes felállt -, és a kezemet jó húsz-harminc centivel a fejem fölé emelem, akkor kapjuk meg az ő magasságát... pedig megszorozzuk hárommal és a fordított arány kétszeresével elosztjuk- gondolta Zsuzsa, és erősen beharapta a szája szélét -, az így nyert eredmény adja a tizedes szá­mok negyedének térfogatát, ami egyenlő...- Ne leskelődj hátra - szólt Marica -, üljél ren­desen. Zsuzsa úgy helyezkedett el a széken, hogy fél­szemmel mindenkor láthassa Istenest.- Mit szólsz?- Nagyon barátságos ember - hunyorgott Zsu­zsa.- Kösz, nincs szükségünk a gúnyolódásodra - súgta Marica. Istenes valóban fölállt, néhányat lépett, megállt a szőnyeg közepén, és némi tétovázás után, hogy merre vegye az irányt, Kispéter járását kezdte szemléltetően utánozni, rövid, kövérkés lábaival.- Így ment, pontosan ilyen volt a menése - mondta mintha a következőkben kérem jobbra vagy balra akarna befordulni. Marica felnevetett, Matild néni is, csak Zsuzsa maradt komoly. Istenes kedves mosollyal felelt e nevetésre, és a járása mellé most már a kézmoz­dulatokat is hozzáképzeltette Kispéter alakjához.- Ezek után - folytatta még a szoba közepéről -, mivel ismételten, senki sem volt a teremben, a nézőtéren, Kispéter barátom így fordult hozzám: „Józsikám, mi lenne, ha felmennék és komyikálni kezdenék kicsit, öt perc?” - Kérlek szépen, mon­dom neki, ha akarod, csak menjél fel, majd én le­szek a nézők... Matild néni erőltetetten mosolygott, és rövidlá­tó szemét összehúzva a lányokra tekintett.- Csináljuk meg a számtant, add ide a könyvet - súgta Zsuzsa, és fintorogva lapozgatott a tan­könyvben. Ha énekelni fog - gondolta Marica -, szégye­nemben elsüllyedek. Nem, befogom a fülem, hogy a mamát meg ne bántsam.- Na, érted? - kérdezte Zsuzsa. Marica meggyőződés nélkül biccentett, és sze­rette volna elfordítani Zsuzsa fejét, ki a példára és Istenesre is tudott egyszerre figyelni.- Ekkor a barátom - hangzott Istenes hangja - át­vágott a zenekari részen, és felment a dobogóra, az ő jellegzetes járásával, és elkezdi a modulációkat...- Vége - gondolta Marica -, és behunyta a sze­mét. Zsuzsa félszemmel a füzetre, másikkal Istenes­re figyelt, Marica teljesen hátai fordult.- Csinált az én barátom néhány modulációt - folytatta Istenes -, aztán rázendített, ha jól emlék­szem, a Levéláriára, hogy... Marica hirtelen megfordult, Istenes már az énekhangok képzésére állította be az alakját, utá­nozni akarván sovány barátját.- Az istenért, Józsi bácsi - sikoltotta Marica - ne énekeljen, kérem! Istenes lassan összezárta a száját, keze lehullott a mellére, szeme megbántott és jóságos volt, mi­kor a lányra tekintett.- Kérem, Mária - mondta nagyon halkan -, ha maga... és én csak a kedves édesanyját akartam megnevettetni, de ha maga... kérem. - Ujjai szo­morkásán felkunkorodtak, visszaült a helyére. Marica kínjában az öklét harapdálta. Zsuzsa a könyv fölé hajolt, finom ösztöneivel megsejtette, hogy mennie kell. A szobából mintha elszívták volna a levegőt.- Hát akkor én, Matild - szólt Istenes mivel...- Igazán ráérne még, Józsi - állt fel Matild néni -, hiszen nem lakik messze. Istenes ült még darab ideig, aztán szótlanul fel­állt, meghajolt az asszony előtt, majd Marica felé is, de a lány háttal ült. A mama kikísérte az előszobába Istenest, és amikor visszajött, beleült a férfi székébe. Zsuzsi is elköszönt. Az előszobában sietősen magára kapta a télika­bátját, a sálját meg a kezében tartotta.- Tudod, hogy megkérte anya kezét? - kérdezte Marica szorongva. Zsuzsa magához ölelte, megcsókolta barátnőjét, leszaladt a lépcsőn. Marica az előszobában maradt, nem mert be­menni az anyjához. Fázott, vacogott a foga.- Gyere be... M arica bement az anyja hívására, megállt az ajtónak támaszkodva. A mama a férfi székében ült, háttal Maricának, szemben a kály­hának.- Pedig - szólalt meg csendesen - nagyon jó ember, jó lenne hozzád...- Ne legyen! - felelte hevesen Marica. A mama a szék karfáját simogatta, nem fordult meg.- Jól van, kislányom - mondta. S kezét az ölébe ejtette. BATTA GYÖRGY Mulat a parlament EZREDVÉGI KORRAJZ A KÁRPÁTOK ALÓL Mulat a parlament; ölik a magyar nyelvet a képviselők. Az egyik igét ősz hajánál fogva cipelik ki a főtérre, belerugdosnak, majd a vérbosszúk vörös mámorában szívenszúrják boldogan. A főneveken tank tipor keresztül, a határozószókat földalatti kamrákba terelik - gázzal gyilkolják őket. A riadt kötőszavak megbújnak ugyan a zúzmarás erdők hajlatában, ám a kutyák rájuk találnak és gazdáik gödörbe lövik valamennyit. A meztelenre vetkeztetett és megkötözött sudár jelzőket a honleányok kéjesen kiherélik és élvezik, hogy véreznek el a szerencsétlenek a havazásban. Egy fullánkos képviselő* suhanc vadászgépbe száll és lebombázza kódexbeli szavainkat, tűzbe veszejtve ősi testüket, porrá égetve Isten ujjnyomait áttetsző bőrükön. Megfojtják az énekes szájában a szót, lézerrel rombolják az anya suttogását, mielőtt az a kisded szívére hullhatna, a gügyögő gyermek rózsaszín tüdejében foglyul ejtik a hang-magzatokat. Mulat a parlament: ölik a magyar nyelvet, jól szórakoznak a képviselők, mégsem keseredem, mert ragyognak felém az égből anya meséinek tulipánröppentyűi, és ott a jel apa szemének két csillagában:- Légy erős! Feltámad másodszor is a keresztre feszített anyanyelv, felszállnak véres leplük alól a szavak, hogy visszainduljanak hozzád. IRODALOM 1995. december 17. Ifesdf/isp

Next

/
Thumbnails
Contents