Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)
1995-07-16 / 29. szám
'•-1 Ha a szemfüles amerikai filmesek - akik azért forgatnak nagy előszeretettel Közép-Kelet Európában, hogy dollármilliókat takarítsanak meg - megsejtették volna, hogy Szlovákiában, pár kilométerre Lévától, a történelmi Hont és Bars megye határában van egy Borfő nevű kisközség, amely a sziklalakásairól híres, akkor valószínű, hogy itt készítették volna a két kőkorszaki szakiról szóló rajzfilm, a Flintstone család módosított, hús-vér szereplőkkel játszott változatát* Biztos, hogy Frédi és Béni, Irma és Vilma, de a többi mesehős megtestesítője is ugyanúgy el lett volna ragadtatva e vadregényes táj masszív sziklafalaiba vájt lakásaitól, kamrácskáitól, borospincéitől és istállóitól, mint az Amerikából, Japánból, Izraelből és megannyi más országból ide látogató turista. : szifcíafiázafcBan cácska :soport múze- zik a tszáról akáso- dezése ■, a pa- hlkiált 'v a hét tő mo- tn már knak a ¡jében. lik, de imént ába. A szikla- hul- re em- csak a hanem ■netlen a kör- i nem I, sőt! eszelt, ■tál dí- 'iszont zépek, íve la- »regsé- il ma- nléke- dslány kor a és az :ibőví- lakást. - mu- ónk a i mel- ;re ítolsóhónap alatt készültek el vele. Ott tárolom a krumplit, zöldséget, gyümölcsöt. A sziklaházak nagy előnye, hogy télen melegek, nyáron pedig kellemesen hűvösek. Televízióm nincs, de nem is hiányzik - vált témát az idős asszony. - Egyedüli szórakozásom a tranzisztoros rádió. Na meg az, ha jön a sok turista és össze-vissza fényképeznek, kérdezősködnek. Néha bizony már haragszom is rájuk. A múltkor például beletapostak a virágaimba.- Vigyázzanak, be ne verjék a fejüket! Kissé alacsonyra sikeredett az ajtó - figyelmeztet már a szomszédban egy másik sziklalakó, az ugyancsak egyedül élő Ilona néni. Ő is készséggel bevezet a lakásába, amelynek büszkesége, a konyha sarkában, a tíz méter mély kerekeskút. - Édesapám annak idején két szomszédja segítségével egyetlen tél alatt készült el vele. A faluban senkinek sincs ilyen kiváló vize, mint nekem. Még a legnagyobb hőségekben, szárazságokban sem apadt ki. Kóstolják csak meg, mennyire üdítő! - mondja, és bizonyításképpen felhúz fél vödörrel a jéghideg vízből. A kánikulában valóban üdítően hat. Ilona néni büszkén hallgatja fotós kollégám dicsérő szavait, majd maga is hörpint egyet a vén csuporból, s gondosan befedi a kút nyílását.- Nehogy a cirmos véletlenül beleessen! Velem együtt ő is megvénült, már nem olyan ügyes és fürge, mint hajdanában - magyarázza. A sziklalakók szeretik a háziállatokat. A ba- romfin kívül szinte minden portán vannak kutyák, macskák: Július Homola udvarán még há- zinyulak is szaladgálnak. Az egyébként ellenségeknek tartott állatok itt szemmel láthatóan jól megvannak egymással. Az egyik kutyus például egy macska társaságában sütkérezik a padkán, a másik eb meg a szürke nyuszik ugrándo- zásait szemléli békésen.- Bárcsak a politikusaink is követnék a példájukat... - jegyzi meg a parlamenti hadállásokra célozgatva félig tréfásan, félig komolyan az idős gazda. Megpróbálom folytatni e témát, de hasztalan. A férfi ölébe veszi kedvenc nyulát, és igyekszik másra terelni a szót.- Olykor ugyan nézem a tévét is, de csak azért, hogy tudjam, mi történik a nagyvilágban. A marakodások nem érdekelnek. Különben is, itt a völgyben nem túl jó a kép. A műsor amúgy is pocsék, és itt nálunk, a dombok miatt, csak a hazai adás vehető. De annyi baj legyen! Legalább kialszom magam. Reggel ugyanis már ötkor talpon vagyok. Megetetem a disznókat, megfejem a teheneket, ellátom a baromfit, a nyu- lakat. Van egy kis földem, azt is meg kell művelnem. És a szőlő is munkaigényes. A kocsmába nem járok, beérem a saját borommal. Természetesen, a borospincét és a 6x6-os istállót is magam vájtam ki. Annak idején az így kiaknázott tufából még kőkockákat faragtunk, és környékszerte árusítottuk. Régebben nagy volt irántuk az érdeklődés. A falu katolikus és evangélikus temploma, sok sírkő, és a házak java is ebből az anyagból épült fel ezen a tájon. Mindezt már a boltíves borospincéjében meséli, ahol a nemes penésszel lepett falak közt a hőmérséklet télen- nyáron szinte állandó.- Nem hiányzik a házból egy feleség? - ugratjuk az idős férfit, tudván, hogy a faluban egyetlen özvegyemberre tizenegy özvegyasszony jut...- Már hogy hiányozna! - mondja színlelt felháborodással. - Megvagyok én feleség nélkül is. A fiam a zsemberi szövetkezetben dolgozik, sokat segít a ház körül. Az unokám most érettségizett Aranyosmaróton, ő is gyakori vendég nálam - magyarázza, majd kaszával a vállán elindul a határba, hogy a nyuszik másnapi kosztjáról gondoskodjék. Igen, az unokák jobbára már csak látogatóba jönnek a borfői nagyszülőkhöz. A falu mára elVlado Gloss felvételei öregedett, és bármily szomorú, de lassacskán a kihalás veszélye fenyegeti. Negyed évszázaddal ezelőtt még hatszáz lakosa volt, ma már csak 368-an élnek itt, és ebből ötvenhármán túllépték a hetvenet. Lehet, hogy a harmadik évezred elején már az egész sziklasor „csak” múzeumi látványossággá válik? Ordódy Vilmos :n érkezett meg otthonomba. Első :se a vadpulykákra vonatkozott: vlindent elolvastam a vadpulykák- imi fellelhető volt könyvtáramban, azt nem tudom, hogyan vadásszák 1 - mondta igen jó hangulatban. Tallomásból úgy tudom, hogy na- hasznos a jó, golyós kispuska, de eszi a négyes sörét is. Vadásszák dászaton is, mert kijönnek az »ől a mezőre füvet vagy friss vetést getni. De vadásszák cserkeléssel, ¡5 'pulyka (Meleagris gallopavo L.) tereléssel, illetve ráhajtással, amikor a puskások leállnak, fedezékbe helyezkednek és a hajtők fák kopogtatásával, fütty- jelekkel lassan-lassan a puskások irányába terelik a vadpulykákat - mondtam. A meghívó délután háromra szólt. A gazdaság portáján ismerősként fogadtak bennünket, majd elindultunk a vadászat színhelye felé. Utunk a Vág mentén vezetett, előttünk a végeláthatatlan Vág völgye, a róna, amelyet erdősávok tarkítottak. Nemsokára előbukkant a vadászház. Az udvaron Kónya János bácsi, a vadőr fogadott bennünket, akinek szavaiból megtudtuk, hogy déltájban egy ötös csapat vadpulyka sétálgatott, legelészett a töltésen, majd átváltottak a Vág mellett húzódó sűrűbe. A vadászláz egyre fokozódott, gyors átöltözés és elszállásolás után elindultunk a tettek mezejére. Engem a vadőr és vendéglátónk vett pártfogásba, Sándort pedig ifj. Suba Imrére bízták. Mi egy csücsöknyi erdőt vettünk célba, Sándo- rék pedig abba az irányba indultak, ahol a vadpulykák váltottak át délben. Cserkelve próbáltuk átfésülni az erdőt, de eredménytelenül, a vadpulykáknak mintha nyomuk veszett volna. Ezek után a hajtás módszerével próbálÉles Károly (A szerző felvételei) koztunk. Engem felküldtek az egyik magaslesbe, és ők megpróbálták irányomba terelni a vadpulykákat, ám a fegyverem néma maradt. Közben rohamosan sötétedni kezdett a Vág menti láperdőben, ezért már nem bíztam a sikerben. A leshelyem mellett őzek suhantak el. Igen gazdag itt az őzállomány, ezt a magamfajta szerényebb tájakról származó legény akár túlszaporulatnak vélheti, noha csupán arról van szó, hogy ez az erdősávokkal tarkított róna nagyon kedvez az őzszaporulatnak. Node nem maradt sok időm az elmélkedésre, mert a hajtóvonal irányomba ért, és megszólalt Sándor kispuskája. Gyorsan egymás után kétszer is. Egészen közelről hallottuk, így hát többen a lövések irányába indulunk. Sándor ott állt az erdő szélén és tanácstalanul széttárta karjait. Ez arra vallott, hogy vadpulyka nincs! Aztán nagy lélegzetet véve belekezdett mondókájába:- Öt vadpulyka jelent meg az erdőszélen. Köztük egy szép, nagy kakas. Siettek, szaporán visszaváltottak az erdő irányába. A kakast sikerült megcéloznom, megbillent a lövésre, de a másodikra eltűnt az erdőben... A találat helyén bizony tapasztalhattuk, hogy Sándor nem kezdő vadász, és tudja, hogy a golyó mikor talál célba. Maréknyi vadpulykatoll bizonyította, ezúttal sem fogott mellé, csupán egyetlen szépséghiája volt a dolognak: csak a vadpulyka farktollait tépte meg a golyó, amitől az vígan lépkedett tovább! Sőt azóta becsülettel teljesíti fajfenntartó kötelességeit is. Közben tökéletesen besötétedett. Megpróbáltuk az utánkeresést egy magyar vizsla segítségével, de eredménytelenül. így hát vége szakadt a vadászatnak, és a vadászház felé indultunk... Kellemes este volt. A szélcsendben némán hallgattak a vadászházat körülvevő öreg tölgyek. Helyet adtunk egy kis zoboralji borocskának is. Úgy éjféltájban tértünk nyugovóra, de Sándor szinte egész éjjel nem hunyta le a szemét. Nem a szobatárs horkolása zavarta, hanem valami más, amit csak a vadászok éreznek egy-egy célt tévesztett lövés, vagy a sebzett vad elvesztése után... Másnap ragyogó napsütésben fogadott a táj, de a cserkelések és a terelő vadászat is meddő kísérletnek bizonyult. Tizenegy tájban úgy döntöttünk, hogy befejezzük. A történethez tartozik még, hogy a vadászatunk utáni szombaton és vasárnap négy osztrák vendégvadász meglőtte a maga egy-egy vadpulykáját. A tanulság talán az, hogy hétköznap nem kiadós a vadpulykavadászat. Vagy csupán az történt, hogy Diana istenasszony és a vadászszerencse egyaránt cserbenhagyott bennünket. Motesiky Árpád RIPORT 1995. július 16.
