Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)

1995-11-26 / 48. szám

Gyógyít a zsurló, kréta- és a csontpor zséges táplálkozáshoz nélkülöz- emiszer beszerzése eleinte nem yen, hiszen Margit asszony csak let és a szóját ismerte. Irodalmat talált, s hamarosan kitapasztalta, nemcsak egészséges, hanem ízle- iarátai, a rokonai ismét összefog- yi zöldséggel látják el, amennyire an. )i 2,5 deci zöldségléhez 1,2 kiló ikre van szükségem. Az ebédem t hántolatlan rizsből áll. A húst az >ől teljesen kiiktattam, szójával, lyettesítem. Ha éhes vagyok, ál­dok, este egy kis diót, mandulát, ropogtatok. Lelki erőt ad az is, Meggyógyult? Mintha belenyúlna...- A pszi-sebész beavatkozása előtt nem tudtam felemelni a kezemet, pedig a létező víz- és villanykezelések mindegyikét kipró­báltam. Amikor megkezdtem a zsurlópako- lás-kúrákat, tapasztaltam, hogy nemcsak az alapbetegségem javul, hanem a vállam is - mosolyodott el, miközben magasba emelte a kaiját.- Nem tudom, mit hoz a jövő, meddig le­szek képes előírásszerűén étkezni, élni. Je­lenleg úgy érzem, van bennem kitartás, erő és akarat. Sajnos, vagy szerencsére - nem tudom, melyik a helyes kifejezés - gyógyí­tásom során a hagyományos orvosi módsze­rek nem váltak be, s nem adták meg nekem az utolsó, az injekciós kezelés lehetőségét sem. Ennek ellenére élni akartam és akarok, ezért vállaltam az alternatív gyógymódot. A kezelőorvosom előtt sem titkoltam, hogy meglátogattam a pszi-sebészt. Eleinte kíván­csi volt arra, miket ajánlott, később azon­ban, noha az eredményeim közreműködése nélkül látványosan javultak, csak annyit mondott: ha hiszek a pszi-sebész tanácsai­ban, és ha ez jót tesz nekem, ő nem ellenzi. Havonta, illetve most már csak kéthavon­ta vért vesznek tőlem, s látom az orvosokon, hogy nem értik, eredményeim mitől lettek jobbak. Nem kérdeznek... A lényeg persze az, hogy jól vagyok. Kimondhatatlanul örü­(Prikler László felvételei) lök annak, hogy megragadtam az alkalmat és éltem a talán utolsó lehetőséggel. A beszélgetést követően néhány hemato­lógustól érdeklődtünk afelől, mit gondolnak a pszi-sebészek kezelési eljárásairól. Töb­ben közölték, ők a hagyományos orvoslás hívei, ezért elutasítják a természetgyógyá­szok tevékenységét. Azok viszont, akik lát­nak némi rációt a megmagyarázhatatlan je­lenségekben, nevük elhallgatását kérték. Kovács Margit újra egészségesnek érzi magát, s a leletei is ezt igazolják. Győzelem?! Pe'terfi Szonya sre. isait végrehajtom. Carayon úr »kést adott az induláshoz. Nem : összefüggéseket, a ny ér­Margit várta a érvétel t.- A jobbulásra nem kellett soká­ig vámom, enyhült a fáradé­konyságom, légszomjam. Az eredmény láttán nem­csak én, hanem az or­vosnőm is meglepődött - mutatta a leleteket. Míg a májusi vérátöm­lesztés ellenére, amikor 2 liter vért kapott, vö- rösvérsejtjeinek száma 2 350 000 volt, júniusban már 3,84 millióra, július­ban 3,73 millióra, szeptemberben 3,41 millióra emelke­Utolsó lehetőség?- egyéb alakotóelemei (fehérvér- globin, trombociták száma) is avultak. Kovács Margit Michel savatkozásai óta nem szórni vér­hogy bár nyáron rokkantsági nyugdíjba he­lyeztek, volt kollégáim nem felejtettek el. Mellém álltak akkor is, amikor nagyon rosszul voltam. Mihelyt megtudták, milyen gyakran szorulok vérátömlesztésre, testüle­tileg jelentek meg a véradáson ők is, meg a szülői tanács tagai is. Nagyon jó érzés tudni azt is, hogy visszavárnak. Mert ha nem jön közbe semmi, néhány évig még tanítani sze­retnék-jelentette ki szimpatikus határozott­sággal. Aztán derűsen arról mesélt, miket ajánlott Carayon úr.- Az étrendembe be kellett iktatni a kré­ta- és a csontport. Annyit megtanultam, hogy a sikert nem adják ingyen, ezért a fér­jemmel együtt elhatároztuk, hogy mi ké­szítjük el a porokat. A kréta ledarálása nem okozott gondot, a csont feldolgozásának fortélyaira viszont rá kellett jönnünk. Az első adagot szénné égettük, ám másodszor­ra minden remekül sikerült. Akácfaparázs­ban 40-50 percig addig égettük a marha­csontokat, míg kifehéredtek és törékennyé váltak. A megváltozott életmód nem csupán derűs perceket hozott. Kovács Margit sok­szor fogcsikorgatva végezte a jéghideg ülőfürdőt, a zsurlópakolásokat. Mára mind­ez élete tartozékává vált. magyarságot a ki- tta volna ki magát os azonban még a tartotta állapotát, gtennie, amennyit g az egész magyar 99 r társadalom, 1939) t közösség. Egyetlen út léved és Tild felé csak párral is csak jó időben ihetően őrizte meg a fa­tnekotthon- Igen, bár a Pénzes vagy más vezetéknév nem éppen szlo­vák eredetre vallanak - érvelek én.- A nevekből ítélve természetesen tudjuk, hogy itt magya­rok is laktak. Különösen Sári községben, de a legutóbbi nép- számlálás adatai szerint Tajnasári 301 polgára közül hárman vallották magukat magyar nemzetiségűnek, és a választások idején egyetlen szavazatot sem kapott a magyar koalíció. Eléggé gyakoriak itt a vegyes házasságok, sokan nősülnek vagy mennek férjhez a szomszédos Felsőahára. Igaz, a „sok” kifejezés kissé relatív, mert 1993-ban két házasság köttetett, három gyermek született, 18 személy vándorolt ki a faluból, és csak kilencen telepedtek vissza. Ezekkel az adatokkal csu­pán azt szerettem volna hangsúlyozni, hogy ebben a faluban soha nem volt magyarellenes hangulat.- Úgy tudom, a visszacsatolás idején, amikor Tajnasári is Magyarországhoz tartozott, nyílt a faluban magyar isko­la.- Révay István nagyon humánus ember volt, de jeles poli­tikusként és a magyar parlament képviselőjeként úgy érezte, hogy működését kifelé is bizonyítania kell. Nem erőszakkal, hanem bizonyos kedvezmények mellett voltak szülők, akik az akkor nyílt magyar iskolába adták gyermekeiket. Egy esz­tendő múltán azonban megszűnt az iskola, mert nem volt iránta érdeklődés, és a továbbiakban Révay István sem erőltette a magyar iskolát.- Milyen a szociális helyzet ma? Mely gondok foglalkoz­tatják jelenleg a polgármestert?- A falu lakosságának összetételéből adódóan - mivel nyugdíjasok faluja vagyunk - a munkanélküliek aránya na­gyon alacsony. Akik dolgozni tudnak, már rég elköltöztek a faluból. Aki itt maradt, az a szövetkezetben és a magánvállal­kozóknál talál munkát. A legnagyobb gondunk az óvoda kér­dése. Közben felkerekedtünk, hogy megtekintsük a Révay-csa- lád kastélyát, amelyben gyermekotthon működik. Peter Tóth polgármesternek azonban látogatója érkezik, így egyedül in­dulok a kastély felé, ahol Éva Luzáková igazgatónő fogad. Irodájában nyoma sincsen a Révay-család korabeli bútorai­nak, mint ahogy más emlékeknek sem: a könyvtár anyagának vagy a vadásztrófeáknak.- Mióta működik itt a gyermekotthon?- Az alapító levelünk nincs meg, de a régebbi alkalmazot­taktól úgy tudjuk, hogy a kastély 1953-tól gyermekotthon­ként szolgál. Jelenleg 53 gyermeknek, az óvodás kortól egé­szen a nyolcadikosokig próbáljuk megadni a kellő szeretetet, ami persze nem pótolhatja a családi otthon melegét.- Vannak magyar nemzetiségű gyermekeik is?- Nem, inkább Nyugat-Szlovákia északi részéből származ­nak. A gyermekotthon meglátogatása után a falu megtekintése következik. Utam a temető mellett vezet, ahol a gondnok, Vincent Mrkvica a Révay-család sírboltjához kísér. Nos, a te­metőnek azon részét, ahol a grófi család sírboltja van, bizony megviselte az idő vasfoga. A temetőgondnok és a polgármes­ter elmondják, hogy tavasszal kivágták itt a bokrokat meg a gazt, így megközelíthetővé vált a sírbolt. Az utolsó temetke­zés e nemesi sírboltban bizony nagyon régen történt, hiszen a háború után a Révay-család minden salja külföldre távozott, az utódok pedig nem adtak hírt magukról... A temetőből távozóban Pavol Pénzes magánvállalkozóval találkozunk, aki társával két hentesüzletet tart fenn Verebé- lyen, és a saját hizlaldájukból látják el hússal az üzleteket.- Hogy meg az üzlet? - kérdezem.- Nem panaszkodom, de egyre nehezebb az élet - vála­szolja.- Most, amikor a hús ára napról napra emelkedik?- A hús ára emelkedik, de emelkednek a ráfordított költsé­gek is. Például a sertéshizlaldát béreljük. Elhagyatott állapot­ban volt, s mire rendbehoztuk, jönnek a bajok, de így is na­ponta szállítjuk a sertést a vágóhídra, a húst meg vissza az üzletbe. Szóval, bonyolult az élet, de élni kell... A buszmegállónál búcsúzom Peter Tóth polgármestertől, hogy felszálljak a közben begördült járműre. Rudi barátom csillogó szemekkel fogad és a gólyák iránt érdeklődik, de va­lahogy nincs kedvem elmélkedni róluk. Révay István gondo­latain, a kisebbségi sorson merengek. Azon, vajon a mostani demokráciát átmeneti állapotnak kell-e tekintenünk? Távozó­ban - a mély magyar gyökerekkel is behálózott szlovák falu­ból - még az is eszembe jut, hogy a passzivitás az, ami az identitástudatunk felszámolásához vezetne. Ez az a helyzet, amellyel nap mint nap találkozunk. Motesiky Árpád RIPORT 1995. november 26. llBBÚmBp

Next

/
Thumbnails
Contents