Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)

1995-11-12 / 46. szám

i/BSärnap 1995. november 12. MŰVÉSZVILÁG Ije sztő, kísértetiesen nyomasztó, majdnem szörnyűsé­ges látvány egy kiserdőkkel övezett, nyugat-csehorszá­gi magaslaton. Szögesdrótból font kerítés, őrtorony, til- tó-parancsoló táblák, deszkafalú barakkok. Szigorúan őrzött katonai létesítmény. A bástya körül őrszem jár­kál. Megáll, céloz, lövés dördül. Ewald, aki a drótsö­vény közeléből figyeli mindezt, észreveszi a célt, amely megmenekült. Egy macskát akart lelőni a katona. Ewald lehajol, igyekszik magához csalogatni az állatot. A macska bizalmatlanul közeledik hozzá... Történik mindez DRAHOMÍRA VIHANOVÁ legutóbbi filmjé­ben, Az erődítményben. Ewald, aki egy szál batyuval a hátán, családjáról és tanári állásáról lemondva költö­zött eme eldugott helyre, pár perccel később már nyugtatóan simogatja a megrémült állatkát. Lakóko­csijába viszi, hogy társa legyen önkéntes száműzetésé­ben. „Te vagy itt az egyetlen értelmes élőlény...” - szo­rítja magához egy későbbi jelenetben. S mivel nincs már semmije, amit az „illetékesek” elvehetnének tőle, egy kellemes, tiszta őszi reggelen a macskájával vé­geznek. Ügy lóg az állat a lakókocsi közelében álló budi ajtaján, mintha keresztre feszítették volna. • Ily módon aztán ön sem unatkozhat.- Mindennap számíthatok ilyen-olyan meglepetésre. Ahány macska, annyiféle egyéniség. Ha az egyik uralkodni akar, a má­siknak szolgálnia kell. Amikor három macs­kám volt, a legidősebb hagyta, hogy manipu­lálják. Ő mosta a másik kettő fülét, a tappan- csait, de enni csak akkor evett, ha a többiek már félrevonultak. Ez a mostani páros na­gyon tud hízelkedni. Tudják, hogy szeretem őket, ezért aztán dörgölőznek is gyakran. Számítóak. Ravaszok. Ha szólok hozzájuk, válaszolnak is a maguk módján. Ha füttyen- tek nekik, mindkettőnek megvan a maga jele, azonnal jönnek. Persze csak akkor, ha nincs kedvük lustálkodni. Mert ha elterülve pihen­nek, eszük ágában sincs előjönni. Nyávogni sokféleképpen tudnak. A hangulatuk szerint variálják a hangjukat. Amikor Az erődít­ményt utószinkronizáltuk, bekeverhettem volna sztereotip nyávogásokat is. De nem akartam, hiszen egy macskatulajdonos pon­tosan tudja, mikor hogyan szólal meg a cica. Maxnak vékony a hangja, Sisinek viszont DRAHOMÍRA VIHANOVÁ j játszótársai Drahomíra Vihanová, miközben Az erődít­mény forgatókönyvét írta Alexandr Kliment- tel, aligha sejtette: az Ewald szerepére kisze­melt Cserhalmi György maga is macskagaz­da. Kékkúti parasztházába, a Káli medencé­ben, szabad bejárása van nem egy négylábú­nak. Hasonló a helyzet Vihanovával is. Prágai lakásában két macskával vállal sorsközössé­get. Színész és rendező között tehát nemcsak egy film - egy macska is „összekötő” lehet. • Kerestem a cicát a forgatókönyv alapjá­ul szolgáló novellában. Nem találtam, csak a kígyókat.- Kliment történetében, az eredeti elbeszé­lésben a pap és a hexaméterekben gondolko­zó fűzfapoéta sem szerepel. A kígyók pedig Ewald hivatására utalnak. Ewald ugyanis, az első változatban, biológus és kígyókkal fog­lalkozik. Új életét is olyan helyen akaija el­kezdeni, ahol szabadon tanulmányozhatná őket. Ezért került abba a faluba, ahol az erődítmény áll. De a filmbeli történetben víz­mérőként tevékenykedik, a kígyók pedig a szüntelen veszélyt jelzik. A macska termé­szetesen általam kapott szerepet a filmben. Én írtam bele a forgatókönyvbe. A macska ugyanis az egyetlen lény, akivel Ewald fenn­tartás nélkül, őszintén kommunikál. Ő a hor­gony az életében. Ha jól be­legondolok: Ewald is macs­ka. Legalábbis ami a termé­szetét illeti. Önálló, betörhe- tetlen egyéniség. És mert mélyen érző ember, nem kis rettenet számára, amikor meglátja, mi történt az állat­kával. Ez nagyon-nagyon fáj neki. Ennél komolyabb fi­gyelmeztető jelet, hogy vi­gyázzon, ne kérdezősködjön, ne akaija megtudni, mit rej­tenek az erődítmény falai, azt hiszem, ma sem lennénk képesek kitalálni. Tehát szá­moltam a macskával, noha tudtam, irtó nehéz állatokkal dolgozni. Első játékfilmem­ben, a Szétlőtt vasárnapban egy macskakölyökkel for­gattam. Az volt a „szerepe”, hogy sétáljon át szépen, ré- zsútosan a kaszárnya udva­rán. Pokoli dolgokat kellett kieszelnünk, de sehogy sem akart sikerülni a dolog. Két napig semmi mással nem foglalkoztunk, csak ezzel az egyetlen jelenettel. Elindul a kislány, vele szemben sétál a cica, találkoznak, a kislány lehajol és felveszi. Csak­hogy a macska pár lépés után mindig meggondolta magát. Megállt és elsomfor- dált. A végén aztán „csapdát állítottunk” neki. Meghúz­tunk egy vonalat, bekentük halpástétommal, kivártuk míg megszárad, hogy ne le­hessen látni, s csak utána engedtük oda az állatot. Meg is tette mara­déktalanul a kijelölt utat. Húsz métert sétált úgy, ahogy akartuk. • Az erődítménybeli macskának, miután megmenekült a katona golyója elől, át kellett volna ugrania a kerítésen. A forgatókönyvben ugyanis ez áll.- Fel is mászott rajta, de félúton meggon­dolta magát és visszaugrott. Átrendezte a je­lenetet. Egy jó vágással azonban meg tudtuk oldani a helyzetet. Felvettük ugyanis, ahogy elindul a kerítésen, és a következő képsoron már ott volt Ewald kezében. Egyébként a filmbeli cica annyira megszerette Gyurit, hogy azokat a jeleneteket is nagyszerűen ol­SZABÓ G. LÁSZLÓ dotta meg, amelyekben a Lydiát alakító szí­nésznővel kellett játszania. Az volt ugyanis a feladata, hogy ne szeressen senkit Ewaldon kívül. Nem is hagyta, hogy lekenyerezzék. Gyurin kívül senkivel sem kötött barátságot. Mindig a nyomában járt, könnyű volt kamera elé csalni. De biztos azért, mert Gyurinak ott­hon is vannak cicái, és remekül bánik az álla­tokkal. • Önnek mióta vannak macskái?- Tizenhét éves koromban az édesanyám Pozsonyba költözött második férjéhez, én meg egyedül maradtam Brünnben. Gimna­zista voltam és mindig szomorú. Egyedül éreztem magam, nem jártam sehova, sze­reztem hát egy sziámi macskát. Amikor Prágába kerültem a főiskolára, vittem őt is magammal. De két hónap után minden al­bérletből kitiltottak bennünket. Évekkel később, amikor lakástulajdonos lettem, örö­mömben három macskát vettem magam­hoz. Most kettő van, hogy ne unatkozza­nak. egészen kellemes, tehát őt vittem be a szink­ronstúdióba. • Amikor San Sebastianban járt, hogy át­vegye Az erődítményért járó díjakat, ki vigyá­zott rájuk?- Az édesanyám. Akkor még élt. A forga­tás hetei alatt is ő gondozta őket. Figyeltek rá. Elfogadták pótmamának. Most egy idős, megbízható hölgyet szoktam megkérni, hogy etesse-itassa őket, ha napokig nem vagyok otthon. Ilyenkor dühösek. Haragszanak rám. Úgy tesznek, mintha nem is ismernének. Órá­kig kell kényeztetnem őket, míg megbékél­nek. A legfinomabb falatokkal kell tőlük el­nézést kémem. És nem tálból - kézből kell etetnem őket, mert azt szeretik. De nem tart sokáig a harag, legfeljebb két napig. Ha be­másznak hozzám az ágyba, akkor már tudom, hogy kiengeszteltem őket. • Ajándékot szoktak kapni?- Hogyne kapnának?! Felhúzható egeret, csengős hengert, pici kis labdát, időnként meg kell lepnem őket. A pontyot, érdekes mód, nem szeretik. Csak a tengeri hal ízlik nekik. De hogy két lábra állva könyörögje­nek, olyan nincs. Az még nem fordult elő. A macska nem könyörög és nem engedelmeske­dik. A kutya igen. Az akár hasoncsúszva is képes oda­bújni a gazdájához, a macska viszont nem. Őt nem lehet csak úgy leszedni a lábáról. • „Én a macskákat job­ban szeretem, mint az embe­reket - mondja Ewald a filmben -, s ha a macska ki­bírja mellettem, akkor még nem lehet olyan nagyon nagy baj velem. ”- Sokaktól hallottam már, hogy a macska hamis állat. Nekem más a véleményem. Szerintem a macska egyéni­ség. Egyszerűen nem tartja fontosnak, hogy engedelmes­kedjen. Az sem véletlen, hogy mindig talpra esik. Ezt nagyon szeretném megtanul­ni tőle. Én ugyanis mindig teljes testtel puffanok. Képle­tesen és valójában is. Aztán persze összeszedem magam, csak eltart egy ideig. Az erődítménnyel is nagyot es­tem, bár a díjak felemeltek. Kollégáim ugyanis, akik azt hitték, hogy huszonöt évvel a Szétlőtt vasárnap után már sohasem fogok játékfilmet rendezni, lépten-nyomon „belémrúgnak”, mert úgy képzelik: abból a tálból kap­tam én is, amely előtt ők so­rakoznak. Pedig nem. Az én filmemet, nagyobb összeg­gel, a franciák támogatták. Nagyon nehéz évek ezek. Pénzszűkében forgatni sem lehet. Velem pedig, mivel a két játékfilm között csak dokumentumfilme­ket készítettem, valahogy nem számoltak már. Erre jövök és hosszú szünet után folytatni akarom. Nagyon sokan haragszanak emiatt. De mondom: macskatermészetem van nekem is. Akármekkorát puffanok, a végén mindig talpra állok. Hatvanéves LUCIANO PAVAROTTI Lticiano Pavarotti szerelmi románca már harmadik hónapja fog­lalkoztatja a nemzetközi bulvársajtót. Az olasz Gente nem keve­sebb mint nyolc teljes oldalt szentelt szemfüles fotóriporterei tele­I objektívvei készített képeinek, amelyeken a most hatvanéves te­norsztár pesarói tengerparti villája kertjében látható, amint függőágyában heverészve huszonnégy éves titkárnőjével enyeleg. A felvételek „íme, a bűn képei” címmel jelentek meg, de hogy ezt a szerkesztőgárda sem gondolta komolyan, sejteni engedte a kí­sérőszöveg, amely arról számolt be, hogy „a nagy Lucianónak” szemmel láthatóan jót tett az érzelmi fellángolás: lefogyott, vidá­mabb és vitálisabb lett, egyszóval valósággal megfiatalodott. A fo­tók által feltárt titok az olasz operarajongókat sem botránkoztatja meg különösebben, hisz jól tudják, hogy a gyengébb nem bolondul a sztárokért, és a tenoristákat sem faragták fából. Pavarotti két ne­ves előde sem volt kivétel. Carusót több partnemőjéhez fűzték gyengéd szálak, és Giglinek is volt házasságon kívüli tartós kap­csolata. Az utóbbinak ráadásul az volt minden vágya, hogy a két nő - a feleség és a szerető - egy fedél alatt éljen vele, ami ellen mindkét érintett fél makacsul titlakozott. Pavarotti egyelőre nem nyilatkozott, hogyan kívánja megoldani a szerelmi háromszög keltette helyzetet. Adua asszony eddig so­sem adott hitelt a félje körüli pletykáknak, vagy legalábbis azt mu­tatta, de nem tudható, hogyan reagál most, amikor az árulkodó ké­pek a nyilvánosság elé kerültek. Egyesek szerint a harmincnégy év alatt összeénekelt vagyonnak, amely számos amerikai és olaszor- | szági ingatlant is magába foglal, alapos érvágást jelentene a válás, I I mások épp a nagysága miatt állítják, hogy a válás szempontjából nem jelent akadályt, jut is, marad is belőle mindkét félnek. Ahogy a fiatal titkárnő felbukkanása, úgy a könnyűzene világába tett időnkénti kiruccanása sem árt Pavarotti népszerűségének. A Zuccheróv'ál énekelt Miserere után most Leoncavallo népszerű Mat- tinata című dala rap-változatának felvételére készül. No meg egy vi- lág körüli turnéra Carrerasszal és Domingóval. Pavarotti a világhírű triász legidősebb, és vitathatatlanul legnépszerűbb tagja. Hangján ! minden esetre nem érződik a hat évtized. Noha nem tartozik a színé­szi képességekkel megáldott énekesek közé, s színpadi alakításairól nem mondható el az, ami Domingóéiról, aki lélektanilag tökéletesen kidolgozott figurákat kelt életre, el kell ismerni, igaza volt Herbert von Karajannak, amikor kijelentette: ilyen hang minden évszázad­ban csak egyszer születik. Azt, ami Pavarotti színészi alakításaiban : hiányolható, kárpótolja a makulátlan technikával megszólaltatott, | varázsos mediterrán „voce”, a minden regiszterben tökéletesen kie­gyenlített, imponáló vivőerejű, színgazdag és hajlékony hang. Ha i megszólal, mintha a mediterrán nap ragyogna fel. Ehhez járul Pava­rotti rokonszenves egyénisége: mackós mozgása, zsoviális mosolya, közvetlensége mindig meghódítja a közönséget. Pedagógusi hajla- I mait énekesként is kamatoztatja. Az eredetileg tanítónak indult te­norsztár rendszeresen énekversenyeket rendez, és az iíjú győztesek páyaindulását maga egyengeti azzal, hogy alkalmat ad nekik a vele egy színpadon való szereplésre. A gyerekekről sem feledkezik meg: a War Child, a háború sújtotta országok gyermekeit segélyező szer­vezet számára gyakran ad jótékony célú hangversenyeket. „Ezeknek a gyerekeknek joguk van a gondtalan, vidám gyermekkorra, arra, [ hogy szabadon éljenek. Szilárd meggyőződésem, hogy ha az embe- \ rek többet énekelnének és többet foglalkoznának kultúrával, keve- j| sebb ideig tartanának a háborúk, vagy el sem kezdődnének” - nyi­latkozta többször is. Naiv volna? Végeredményben tökéletesen iga­za van. Nem naiv, csak optimista. És ezt az optimizmusát ajándé­kozza minden alkalommal hallgatóinak. Nem csoda, hogy annyira i szeretik. -vk-

Next

/
Thumbnails
Contents