Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)
1995-11-12 / 46. szám
Már Szlovákiában sem számítanak ritkaságnak az erotikus szalonok. Áraikkal egyelőre nem pályáznak világrekordra... Az emberi szexualitás ma már nem ismer tabut. Mindent kikutattak, megvizsgáltak, statisztikailag felmértek. Ha arra lenne kíváncsi, ki jut el leggyorsabban a csúcsra, elég belelapozni a megfelelő kimutatásokba. Kinsey szerint a kamasz fiúknak 10 másodpercre van szükségük. De 6,4 százalékuknak még ennyi időre sem. Ha a szexszel foglalkozó, leghosszabb című könyvre kíváncsi, arra is választ kaphat: Muliebria Historico-medica, hoc est Parti- um Genitalium Muliebrum Consideratio Physico-Medico-Forensis, qua. Megtudhatja azt is, melyik a világ legdrágább erotikus klubja, mi a nevük az első homoszexuális párnak, akik Hollandiában hivatalosan is összeházasodtak, sőt a régi Róma leghíresebb nimfomán hölgyének nevét is. Esetleg ha már csupán a hím bálna „férfiasságának” méreteit illetően vannak hiányosságai, a mindentudó könyvecskék ezt is elárulják: körülbelül tíz méter... Ami azonban eddig senkit nem érdekelt: az intim együttlét utáni pillanatok. Ez nagyon ritkán beszédtéma, és ha igen, akkor is csupán általánosságban szólnak róla. Nincsenek róla adatok, sem statisztikai kimutatások. Lehetséges, hogy az „Utánunk a vízözön!” szóláshoz tartjuk magunkat? A szex egyetlen pillanat alatt véget ér... s „a többi néma csend”? Nem ésszerű persze általánosítani, de a D. házaspárnál például pontosan így zajlott le a szeretkezés. Alighogy befejezték, a félj, mint aki jól végezte dolgát, jobb oldalára fordult és már aludt is. Felesége ezután fél óra hosszat a plafont bámulta némán, majd ő is elaludt. A fent említett szituáció szavakba foglalásához két hónapig tartó kezelés után jutott el a szexológus, s a D. házaspár, a férfi és a nő egyaránt, nagyon elcsodálkozott, hogy egyáltalán ilyesmi iránt érdeklődik. Hiszen az együttlétet követő pillanatok már nem tartoznak hozzá a szerelmi játékhoz. Pedig nagyon is hozzátartoznak! Sőt jobban, mint gondolnánk. Annak ellenére, hogy az orgazmus utáni perceket férfiak és nők különféleképpen élik meg. Vagy talán - éppen azért? A nők ugyanis nemcsak előjátékra vágyakoznak, hanem utójátékra is. Hogy mi az előjáték, azt valamennyien tudjuk. Ma már nincs hiány szakirodalomban, melyből azt is megtudhatjuk, mi a különbség a petting és a necking között. Az utójátéknak nincs neve. Nem volt, aki elnevezze, hiszen a férfiakat az együttlét után egészen más dolgok foglalkoztatják, mint hogy nevet adjanak az állapotnak, melyben éppen leledzenek. Bár a szakirodalom e kérdést illetően eléggé szűkszavú, itt-ott azért megemlíti a férfiak leggyakoribb viselkedésformáit. Egyesek D. úrhoz hasonlóan oldalukra fordulnak és már alszanak is. Mások rohannak a zuhany alá, otthagyva part- nemőjüket, álmodozzon még kedvére. Aztán vannak, akik rögtön nekiesnek a hűtőszekrénynek, hogy éppen elvesztett energiájukat azonnal pótolni tudják. Ügy mellékesen jegyezzük meg: valaki azt is kiszámította (gyakorlatban!), hogy ez az elvesztett energiamennyiség ugyanannyi, mint amikor gyalog futunk fel a lépcsőkön - az első emeletre. A dohányzók természetesen azonnal elvonulnak, és jóízűen rágyújtanak egy cigarettára. S végül megemlítjük a humoros férfiakat, akik éppen csak levegőt vesznek, és máris ontják a különböző vicceket. A gyengédségre, becézgetésre vágyó nő megdöbbenve szemléli partnere hátát, hiszen a férfi pár pillanattal ezelőtt még örök szerelmet ígért neki. Vagy pedig aggódva szimatolja maga körül a levegőt, hogy vajon nem ő-e az oka, amiért páija villámgyorsan a fürdőszoba felé vette az irányt. S mit kifogásolhatunk az ínyenceknél? Hát például azt, hogy jobban szereti a sört, mint a partnemőjét! És higy- gyék el, ez előbb-utóbb az ágyban magára hagyott nő fejében is megfordul! Az olvasottak alapján úgy tűnhet, hogy talán még a vicces kedvű férfiak vannak a legjobb helyzetben. Ám ez csak a látszat. Mert egy csapásra eltűnik a biztonságot nyújtó, szilárd karok tulajdonosa, és helyét egy bohóc foglalja el! Egymást követik a különböző félreértések. Jobban szereti a sört, mint engem? Három napig magyarázhatja a férfi egy ilyen lépés után a bizonyítványát, majd következő alkalommal újabb három napig. A jobbik esetben. Mert a helyzet végül frusztráltsághoz vezet, melytől már csak egy hajszál választja el az elhidegü- lést. És akkor már nemcsak a pohár sörről van. Mindkét fél szempontjából.- Olyan érzésem van, mintha egy polip csápjai közé kerültem volna. Átkarol, és mindenféle ostobaságokkal untat, amikor én már legszívesebben az ajtóban lennék - a szexuális tanácsadókban ezerszer hangoznak el efféle mondatok a férfiak szájából. - Azt szeretném, ha biztosítana a szerelméről, hogy komolyan gondolja velem a kapcsolatot, nemcsak átmeneti ismeretség vagyok a számára - mondják ezzel szemben a nők. - De ő ehelyett háton vereget, akár egy lovat, aztán elmegy. Mi a teendő? Kinek tegyünk a kedvére és kit hibáztassunk? Kinek van igaza? A férfiaknak vagy a nőknek? Természetesen mindkét félnek igaza van a saját szempontjából. Mint mindig és mindenben. S mint annyi esetben, itt sem segíthet más, csak - a kompromisszum... M inden valamirevaló kalandnak alibire van szüksége. Mondjuk egy szolgálati útra. Mi minden játszódhat le közben, és nem tudja meg soha senki! Hiszen csak ők ketten vannak ott. Ők, az idő és a személytelen szálloda. Végül is nagyon jól választottak: a hűtlenségre nincs ideálisabb hely egy szállodánál. Az ember bezárja maga mögött az ajtót, és fátylat borít a történtekre. Nincsenek bizonyítékok, sem szemtanúk. Legalábbis nem olyanok, ak: hűtlenkedőket ismernék. Akik így gondolkoznak: itt az alkalom! Mikor, ha nem most? Most és soha többé! Többnyire azonban a „soha többé” nem érvényes. Evés közben jön meg az étvágy, tartja a közmondás is. A felejthetetlennek hitt kaland fénye megkopik, s a hűtlenkedő ismét valami különleges élményre vágyik. Ezek után talán nem meglepő az a megállapítás, hogy akik gyakran váltogatják a szeretőiket, ugyanígy cserélik a házastársaikat is. Az effajta bevezetők után rendszerint a statisztika következik. Többnyire külföldi, mert hazai viszonylatban egyelőre nem szolgálhatunk ilyesmivel. Rendelkezésünkre áll viszont egy Csehországban készült felmérés, amely talán nem sokban különbözik a szlovákiai viszonyoktól. Mi is a helyzet tehát a hűtlenséggel? Azzal, amely végül a válóperes bíróság előtt fejeződik be? A válások felét Prágában „a házasfelek eltérő mentalitásával” indokolják. Házasságuk széthullását a váló felek gyakran azzal magyarázzák, hogy idő előtt és meggondolatlanul keltek egybe! A „Hová tettem az eszem, amikor elvettem/hozzá- mentem?!”-féle mondatok tehát senkit nem lepnek meg. Annak ellenére, hogy Prágában a legmagasabb a házasuló felek átlagéletkora. Csak ezen érvek után következik a „hivatalos” hűtlenség, amelynek azonban különféle fedőnevei is lehetnek. Meglepő, hogy Prágában a férfiak és a nők körülbelül egyenlő arányban hűüenkednek. Vidéken valamivel magasabb a férfiak aránya. Ha valaki úgy gondolja, hogy városon gyakoribb a hűtlenség, mint falun, nem tévedett. Minden valamirevaló kalandnak alibire van szüksége... És ismét ott vagyunk, ahonnan elindultunk. A névtelen szállodák intimitása, fellángoló szenvedélyek... Ha nyugati magazinokat olvasunk, a hűtlenséget „szenvedélyből elkövetett bűntényként” tálalják. Romantikáról beszélnek, végzetes vonzerőről. De az ilyen esetek hazai viszonyaink közt inkább a regényekben fordulnak elő, mint a valóságban. Forrásanyagok alapján: aye B férfiak is „alakíthatnak" az ágyban A TETTETETT ORGAZMUS NEM CSAK A NŐKRE JELLEMZŐ Nem is olyan régen e t női problémákra gondol ak ágy döntöttek,' ők nem stratégiáját, és játsszák meg az ágyban Sokkoló eredmények Érdekes közvélemény-kutatást tartott a német SAT 1 tévéállomás. Felkérte az erősebb nemhez tartozó tévénézőit, hogy telefonáljanak be a stúdióba, és árulják el, megjátszották-e már valaha partnernőjük előtt az orgazmust. A felmérés sokkoló eredményeket mutatott: az ankétba bekapcsolódott tizenhétezer férfi ötvenegy százaléka vallotta be, hogy elsajátította az úgynevezett „műorgazmus” művészetét. A nőket enyhén szólva meglepte a dolog - hiszen eddig csupán ők voltak azok, akik partnerük előtt eljátszották a tökéletes orgazmust, annak minden „tartozékával” együtt. És most? Lehet, hogy a férfiak már utolérték őket a füllentésben az orgazmus terén is? Nem akarok csalódást okozni- Időnként előfordul, hogy pár üveg sör után nagyon kívánom ugyan az együttlétet, de sehogy sem tudok eljutni a csúcsra - vallotta be a huszonkilenc éves Ge- org. - Ennek ellenére az az érzésem, hogy az egész éjszakát át tudnám szeretkezni. Viszont tudatosítja, hogy az alvás is fontos, ezért megvárja, míg partnernőjét már csak pillanatok választják el az orgazmustól, és akkor kezdődik a színjáték. - Igazán egyszerű a dolog. összehúzom párszor a hímtag körüli izmaimat, nagyokat sóhajtok, a karjaiba hullok és kész. Mindenesetre a férfiaknak a színleléshez nincs szükségük akkora adag színészi képességre, mint a nőknek. Ám a teremtés koronájának látható jelét is kell adnia „tevékenységének”. Ebben azonban manapság nagy segítségére van az egyre inkább divatba jövő óvszer használata, melynek segítségével eltitkolhatja a hiányosságokat. Kevés nő vágyik szeretkezés után arra, hogy saját kezűleg távolítsa el partnere óvszerét. Így a férfi gondoskodik mindenről, s a nőnek alkalma sincs rá, hogy szöget üssön fejébe az üres óvszer látványa. A nyugati kultúrák divatja? A férfiak tettetett orgazmusának trükkje Nyugatról ered. Legalábbis erre a megállapításra jutott dr. Andrew Stanway szexológus. A klóron hallatán mindenki !t. Mára azonban a férfiig követik a gyengébb ugyanolyan sikerrel a szerelmi élvezetet. naiaknak például egyáltalán nincsenek ilyen problémáik. Ázsia számos részén például a spermiumok „megőrzése” teljesen természetes dolognak számít. Szerintük ugyanis a „Chi” nevű életerő rejtőzik benne, melyet csak egy új élet fogamzásakor érdemes elpazarolni. Aki visszatartja az ejakulációt - az ázsiaiak legalábbis így magyarázzák életenergiát takarít meg saját maga számára. A szakemberek véleménye szerint ez csupán gyakorlás kérdése. Példaként egy kínai férfit említenek, aki harmincéves, harmonikus és boldog házassága alatt mindössze háromszor „áldozta fel” spermiumait: amikor gyereket akart nemzeni. S ez mindháromszor sikerült is neki. - A szaporodáson kívül semmilyen egyéb ok nem létezik, ami miatt az ejakuláció szükséges lenne - jelentette ki dr. Stanway. Az igazi szexnek nem kell mindig orgazmussal végződnie. Kicsit furcsán hangzik, s elég távol is áll e kijelentés a gyakorlattól, de a mi tájainkon is sok olyan férfi van, aki nem akarja, hogy a szex során az utolsó cseppig „kifacsarják”. Az orgazmus fáraszt- Néha olyan fáradtnak érzem magam, mintha minden folyadékot kiszívtak volna a testemből - mondja a harmincöt éves Andreas. Nem akarta azonban, hogy felesége szívére vegye a dolgot, így mindig ugyanahhoz a módszerhez folyamodott - megjátszotta a beteljesülést. Ma már a hazugságok korszakát maga mögött tudhatja. Talált magának egy barátnőt, akinek nincs szüksége „demonstratív kitörésekre” ahhoz, hogy kielégüljön.- Az ejakuláció nélküli szex inkább a férfiaknak jelent problémát, nem a nőknek - állítja egy bécsi szexuálterapeuta. -A férfiaknak ugyanis ilyen esetekben az az érzésük, hogy baj van a potenciájukkal. Ne játssza meg magát!- Az orgazmus tettetésében a férfiak és a nők nagyon hasonlítanak egymásra - mondja a terapeuta. - Ahelyett, hogy szabadjára engednék valós érzelmeiket, egy olyan szerepet játszanak, melyet szerintük a másik elvár tőlük. Nagy tévedésben élnek. Az egyetlen út, amely kivezet a hazugságok labirintusából, ha az ember vállalja önmagát. Bíznunk kell magunkban. Fotók: Plus 7dní,MS PAJZÁN OLDAL 1995. november 12.