Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)
1995-11-05 / 45. szám
llBSärnap 1995. november 5. TÜKÖR A dz sessznek Közép-Európában, így Pozsonyban sincs igazi hagyománya. A dzsessz őshazája Amerika, és ott is leginkább New York vagy New' Orleans. Pozsonyban viszont az évről évre ősszel rendezett dzsessznapoknak van tradíciója, immár bő húsz esztendeje. E rendezvénynek így nemcsak patinája, művészi nívója, hanem sajátos atmoszférája is van. Sőt! Hosszú éveken át - a politikai normalizáció időszakában - a másként gondolkodók találkahelyévé is alakult; ahol a közönség soraiban olykor több volt az árgusszemű spicli, mint a kitűnőbbnél kitűnőbb jazzman odafönn a hangversenypódiumon... Aztán jött 1989 novembere, a rendszerváltás, a dzsessznapok azonban fennmaradtak. Mindmáig. Ez idén október 20-22- e között uralta a dzsessz, a zenének ez a démona e fesztivál hagyományos helyszínét: a Művelődés és Pihenőparkot, s annak nagytermében újra felszikrázott a dzsessz teremtette hangulat. Odabenn. Odakünn a szellő fúj- dogált. Remélhetőleg, ez csak az ősz szele volt, és nem az újabb hideg napok fuvallata. Bár ki tudja, aki nyitott szemmel jár, láthatja: a régi idők előszele máris itt van. (mik-) 1. Betty Carter 2. Oláh Kálmán 3. Mike Mainieri 4. Hiram Bullock 5. JiH Stivín 6. Ernie Adams Prikler László felvételei POLITIKAI FORGÓSZÍNPAD * Munkások a parlamentben KÖZELEG az elmúlt évtizedekben régiónkban oly nagy pompával ünnepelt oroszországi forradalom évfordulója, amelynek nem egyedüli rendkívülisége, hogy bár az esemény a pravoszláv időszámítás szerint októberben történt, évfordulójára novemberben emlékeztek. A világ addig megmásíthatatlannak hitt rendjét felfordító forradalmárok az oroszországi időszámítás négy évszázados lemaradását, a gregorián naptárt már a 16. századtól bevezető civilizált világgal szemben könnyen behozhatták. A végzetes tévedések sorozata akkor kezdődött, amikor az új hatalom - az időszámítás reformjához hasonlóan - számos gazdasági és társadalmi lemaradást is rendelkezésekkel akart behozni. Párthatározatokkal, könyörtelen osztályharc meghirdetésével, az új rendet ellenzők szellemi és fizikai megsemmisítésével próbálták hihetetlenül rövid idő alatt megteremteni az általuk hirdetett eszményi társadalmat. A közel nyolc évtizeddel ezelőtt milliókat mozgósító szocialista eszmék korántsem kóros agyak szüleményei. A korábban óriási szellemi és anyagi erőket megmozgató tőkés társadalom fokozatosan nagy feszültségeket kiváltó ellentétekbe bonyolódott, amelyek emberséges megoldására akkor képtelennek bizonyult. Nem kizárólag néhány forradalmár, hanem elsősorban a halmozódó társadalmi ellentétek okozták a tömegek reményeit éltető nagy robbanást. Utólag az elmúlt évtizedek szocialista törekvéseinek és eredményeinek megítélésében se legyünk igazságtalanul elfogultak. Soksok negatívuma ellenére vitathatatlan eredményei is kimutathatók. Aligha állunk távol a valóságtól, ha a tőkés társadalmi rend létét veszélyeztető szocialista eszmék javára írjuk, hogy az októberi forradalom után a kapitalizmust önvédelemre, tartalékainak teljes mozgósítására késztették, ami a tömegek létfeltételeinek javulásában is megmutatkozott. Az se vonható kétségbe, hogy a szocialista társadalom eredményeit a hat év előtti rendszerváltást kulcscsörgetve megvalósító, reményeiben csalódott nemzedékünk ma már nyíltan is nosztalgiával emlegeti. Bár a mai munkanélküliek tíz- és százezrei a szocializmus osztályharcon, ateizmuson alapuló, munka- és haláltáborokat állító politikájára gondolva ma is megborzadnak, ám számos szociális vívmányát őszintén visszasírják. A múlt idézését főképp az újjászületett tőkés társadalmi rend mai képviselőinek a lakosság szociális igényei iránti érzéketlensége teszi időszerűvé. FURCSÁNAK TŰNHET, hogy a szocialista eszmék történelemre gyakorolt szerepének megítélésében II. János Pál pápa lényegesen nagyobb megértést tanúsít, mint a posztkommunista országok jelenleg hatalmon levő pártjai és kormányai. Annak ellenére, hogy a közép- és kelet-európai országok parlamentjeiben és kormányaiban a kommunista párt számos volt tagja megtalálható. Így például a harmadik Meőiar-kormány bemutatásakor a Szlovák Köztársaság Sajtóirodájának közleménye szerint e kabinet csupán egyetlen tagjának (Olga KeltoSovának) nincs kommunista múltja. A tavalyi szlovákiai választásokat követően a magyarországi kommunisták lapja szlovákiai tudósítójának „Munkások a parlamentben” című írását közölte, amelynek szerzője a Munkásszövetség választási sikereit méltatta. Ha gazdasági helyzetüknél és abból adódó kiszolgáltatottságuknál fogva általában a munkások kategóriájába soroljuk a bérből és fizetésből élőket, világossá válik, hogy ez a széles társadalmi réteg ma is jobb képviseletet és nagyobb beleszólási jogot érdemelne a törvényhozásban és a végrehajtó hatalom gyakorlásában is. S itt adódik a kérdés: vajon a Munkásszövetség teljesí- ti-e az elnevezése alapján hozzá fűzött reményeket? Segíti-e a nevében is hangoztatott szövetség megszilárdítását és vál- lalja-e a lakosság számottevő rétegének érdekképviseletét? A párt a tavalyi kormányválságot követő parlamenti választások előtt formálódott. Ján Lupták, a párt vezére ráérzett egy ilyen képviselet szükségére. De nem kizárt, hogy ezt annak sugallatára cselekedte, aki a baloldal megosztásával akarta gyengíteni a választások előtt egyre népszerűbb Peter Weiss pártjának várható választási eredményeit. így a Demokratikus Baloldal Pártja és a Szociáldemokrata Párt mellett a Munkásszövetséggel újabb párt jött létre. Rosszallás nélkül is elmondhatjuk, hogy Ján Lupták pártja a munkások szövetségét nem szilárdította, hanem tovább osztotta. A Munkásszövetségre szavazók a pártvezér ígéretei alapján méltán hihették, hogy megtalálták érdekeik igazi képviselőit. A párt nevében vezére a választások előtt kijelentette: Programunk természetesen ma is, a jövőben is eltér a DSZM (Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom) programjától. A parlamentben is voltak fenntartásaim álláspontjukkal szemben, mert az emberek szociális gondjait tőlük eltérően értelmezem. Még október elején is leszögezte: Semmiféle feltételek között nem lépünk a kormányba! Mármint Meéiar kormányába. Nem sokkal a kormányalakítás előtt is hasonló nyilatkozata jelent meg a sajtóban: Jól tudjuk, mi várható ebben a társadalomban. A restrikciós politika terheit a munkásoknak kell majd viselniük. Ha ezt vállalnánk, pártunkat egyáltalán nem kellett volna létrehoznunk. Bennünket nem a miniszteri szék, hanem az emberek sorsa érdekel. Micsoda elszántság! Micsoda elkötelezettség a választók érdekei mellett! Ezt követte a bejelentés: Ján Lupták szövetségre lépett Vladimír Meéiarral, és bár a Munkásszövetséget „nem érdekelte a miniszteri szék”, képviselői pirongás nélkül beültek a bársonyszékbe. Programjuk ugyan homlokegyenest eltért a DSZM programjától, amellyel szemben ugye a pártvezérnek „fenntartásai voltak”, mert „az emberek szociális gondjait (koalíciós partnerétől) eltérően értékelte”, de a parlamentben erre a kormányprogramra szavaztak. A Munkásszövetség a kormányban való részvételt eleve elutasította, mert nem vállalta a „munkásokra nehezedő restrikciós politika” következményeit, de képviselői Meéiar szövetségeseiként szavazataikkal épp ezt a politikát támogatják. Ján Lupták pálfordulását illetően csupán feltételezésekből indulhatunk ki. Így hát egyelőre rejtély, hogy miféle indítékok késztették bátor választási ígéreteinek negálására. Maga erről csupán ennyit mond: Mind közelebb érzem magam Meciarhoz. Nála mindenkor többet elérhetek, mint a Demokratikus Baloldal Pártja, a Kereszténydemokrata Mozgalom vagy a Demokratikus Unió jobboldali politikusainál. Ettől bölcsebbek nem lettünk. Továbbra is kérdés, mi az a Meciartól kapott többlet, amit a más pártokkal való szövetségtől nem remélhetett? Ki kapta ezt a többet? Ö vagy a pártja? Netán az őt bizalmukkal kitüntető választók? Nos, itt a hétvégi rejtvény. Nemcsak olvasóinknak... Zsilka László
