Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)
1995-10-29 / 44. szám
ÜBSdmap 1995. október 29. MŰVÉSZVILÁG m Ne ki soha, sehol sem jő, búgja a telefonba, de két órával később már az ellenkezőjét állítja. Közben „körözünk" az Andrássy úton. Gyalogos repülés porban, zajban, szmogban. Háromszáz méter a jobb oldalon, háromszáz a másikon. Helyet keresünk. Közelit, csendeset, kellemeset. Nagy ábránd hatalmas fékcslkorgással. Hernádira leáll a forgalom. Csúcsidőben, pirosban, egyedül őt ajánlom. Gyors és megbízható. Ha kell, fogai közt viszi át az embert a túlsó partra. • Akkor most jó vagy rossz? Közérzetjelentést kérek.- Most spéciéi egészen jó. Lecsücsültünk, iszogatunk... finom ez a hideg tea. Ezt vajon jéggel főzik? Na, mindegy. Kevés a jó, sok a rossz, maradjunk ennyiben. Bár engem most elhalmoznak munkával szépen. Úgy néz ki, hogy talán még levegőhöz is jutok. Majd később. Két merülés között. • Kivel merül?- Csak akikkel én akarok. Tavaly Gárdos Péterrel és Elek Judittal merültem. Brooklyni testvér, Ébredés... azt mondják, jó filmek. • Nekem a ruhája is tetszett, amelyben meghajolt a bemutató után.- Melyik? A fehér? Mert másnap a feketében sem néztem ki rosszul. • Én a fehérre emlékszem.- Lucia modell. Marha elegáns, tudom. Nem baj, ha nem árulom el, mennyibe került? Iszonyú sokba. De egy bizonyos koron túl igenis, szükséges az elegancia. Kötelező. Egyébként jelenleg is forgatok. A vörös bestiát csináljuk Makk Károllyal. • És az Üjsághír?- Melyik? Nem biztos, hogy hallottam. • Jancsó filmje, az Újsághír.- Ez a címe? Nahát, ezt nem is tudtam. Pedig játszom benne. • Azért kérdezem.- Bírom az öreget. Dolgoztam már vele a Doktor Faustban, a tévében és színpadon is, Gyulán, a V.N.H.M.-ben. Vitéz Nagybányai Horthy Miklós. Nem kis őrültség volt. Nekem tetszik Jancsó munkastílusa. Van benne valami kifejezetten intellektuális, ugyanakkor mégis szenzitív, hogy így fejezzem ki magam. Tehát intellektuális érzékenység. Jó, mi? Elájulok, miket tudok mondani. De tényleg ez jellemzi őt. Illetve őket. Mert az írótársát, Hernádi papát is. A Gyulát, na! Még a pillanatra is képesek reagálni. De ez már mélyfilozófia. Mondom, hogy merülök. A pillanat hordozza az egészet. Tudjuk, nem? És ők ezt lazán, mindenfajta erőlködés nélkül bizonyítják. Főként a Jancsó, teszem hozzá. Mert a Hernádiban van valami felszínesség is, én úgy gondolom. Ahhoz képest, hogy író, az Újsághír is tartalmasabb lehetne. Neki sem ártott volna meg, ha egy kicsit mélyebbre ás a dolgokban. Persze nem biztos, hogy nekem kell irodalomkritikát gyakorolnom. Ezzel együtt fantasztikus elme ő is. Csak megreked olykor az ötlet szintjén. Mindegy. Jó volt velük. Én az egész filmben, filmecskében, mert csak harminc perc az egész, énekelgetek. Méghozzá élőben, utószinkron nélkül. Ott, helyben mondta meg a Jancsó, hogy mit kér tőlem. • Miből válogathatott? Karády- és Marlene Dietrich-dalokból?- Tulajdonképpen ő is tudott olyat, amit én tudtam. Aztán még hozzátett. Szöveget kaptam, hogy tanuljam meg. És én megtanultam gyorsan, mert merész asszony vagyok. % Asszony?- Akkor csak merész. Mert elég nehéz ám csak úgy hirtelen belevágni. Sehol semmi, egyszer csak énekelj! De nem volt mese. El kellett kezdem. Szerencsére ott volt Gyarmati Pista, akivel gyakran dolgozom együtt, és sok kalandba bele tudok menni, hiszen kívülbelül ismer már. Belülről talán mégsem, de kívülről tényleg, és ha megakadok, azonnal segít. • Meg tud még akadni?- Elbizonytalanodom olykor. Ez így jobban hangzik? • Sokkal.- Folytathatom? Folytatnám. Hol is hagytuk abba? • Jánosánál. Szerep az egyáltalán, amit tőle kap a színész?- A fene tudja... csak úgy jönni-men- ni kell. • Artisztikusan vonulni?- Nála ilyenek vannak, igen. Fatális totálok. Meztelenül ki, meztelenül be... milyen jó, hogy nem nekem kellett vetkőznöm! Ez már nagy dolog. Legyen inkább dalolva szép az élet. Na jó, akkor most bevallom: nem igazán értem én ezt a dolgot, de tény és való, amikor visszanéztünk egy-egy hosszú snittet, nekem az nagyon tetszett. Jópofa volt. És talán mintha értelme is lenne. Úgy kicsinyenként. De egyben az egészet lehet, hogy fel sem tudnám fogni. A szinopszist még értettem, abban valami gunyorosat, olyan pozitív vállvonoga- tást éreztem. Olyasmit, hogy „ez van, mit lehet csinálni?” Szóval semmi búskomorság. Jancsó át tudja lépni az árkot, legalábbis azt sugallja, hogy nem esik bele. Feltérképezi, hogy itt ez a nagy luk és hopp, átugrik felette. Könnyedség van benne. • Makkban nincs? Ő nem veszi észre a lukat?- Szerintem igen. Neki sem kell megmutatni. Fiatal elme. Rugalmas. Egyáltalán nem konzervatív. Borzasztó nagy szakmai tudással rendelkezik, ami tiszteletet parancsol. Mindenki meghúzza magát, mert érződik belőle, hogy pontosan tudja, mit akar. Ami elég ritka manapság. És nemcsak tudja, következetesen végig is viszi. Megvalósítja. A vörös bestiát Vaszary János írta. Talán a Muráti Lili szerepe volt ez is, de nem vagyok benne biztos. • Rég játszott már ilyen figurát. Gár- dosnál is terhesen domborít, Elek Judit filmjében pedig egy bakfislány korán meghalt édesanyja.- Az a jó ebben a bestiában, hogy olyan nő! Olyan igazi nő. De nem lehet belemenni a múltjába. Egyszerűen nem. Azt sem tudom mellesleg, van-e múltja. Az ilyen típusú nőnek senki sem firtatja az előéletét. Vaszary is csak annyit ír róla, hogy intézetben nevelkedett. Ami el is vette egy kicsit a kedvem, mert ha rámnéz valaki... ki hiszi el rólam, hogy intézetből jöttem? Senki. Makk azonban, hála az égnek, átszabta a történetet. Alakított rajta. A Vaszary meg csak örülne, ha élne... így legalább abszolút hihetővé vált. Most már engem sem nyomaszt semmi. Elveszett az intézeti múltam. Állhatok úgy, ahogy állok. Biztos talajon. Vagy bizonytalanon, mindegy. Persze kár volt ezzel az egy mondattal ilyen mélyen foglalkoznom, de zavart, az az igazság. Az anyukát is elkentük valahogy. Nem igazán tudni, mi lett vele. Volt, nincs. Maradt a normál gazdag családi környezet és a harmincas évek. • És a férfiak, akik zsonganak-bon- ganak a nő körül.- Nem. Én zsongok és én bongok. Bosszúból. És egyetlen férfi körül, akit Hirtling István játszik. Szerintem illünk egymáshoz. Korban biztosan. Makknál egyébként a próbák is élvezetesek. Én meg szeretek próbálni. De nem úgy, mint sokan, akik dühből, ellenérzésből, csakazértisből dolgoznak. Őket a negatív érzés löki pozitív irányba. Én takarítani is jókedvből szeretek, nem még próbálni. Az a jó, ha az ember örömből dolgozik, nem? Azzal is lehet emóciókat kiváltani. Manapság, sajnos, kevesen tudnak igazán örülni. Haragot, irigységet gyakrabban látok. És a kollégáim is sok esetben ebből indítanak. A dühből. Ez lett nálunk a kezdőállapot. Nem az együttlét öröme, hanem a méreg. Felhergelten jönnek és sziszegve mennek. Nekem a nagytakarítás is azt jelenti, hogy visszatérjek ehhez az egyszerű példához, hogy örömet szerezhessek annak, aki hazajön. Én nem rakok le újságpapírt, hogy azon lépkedjen, és az áldozatot sem akarom eljátszani, hogy lássa, milyen nyomorult vagyok őmiatta. Mert nem vagyok az. Nekem a porszívózás is pozitív cselekedet. Én azt sem tudom dühösen csinálni. És úgy gondolom, így talán egészségesebb. • Elek Juditnál, az Ébredés forgatása során, voltak pozitív helyzetek?- Voltak. A lányomat játszó Eszes Fruzsina révén. Fantasztikus az intelligenciája. Nagyon megszerettem őt. TiSZABÓ G. LÁSZLÖ • zenhét éves. Senki sem tett rá egyetlen rossz megjegyzést sem, mert nem tehetett. Ugyanis annyira jó. Pontos ösztönökkel érez, és ami nagyon fontos: pozitívan. Ha konfliktus volt két ember között, akkor ő csendesen sírva fakadt és azt mondta, ő így semmire sem képes, mert bántanak, megaláznak valakit. Ilyen szempontból nekem halálos szerencsém volt. Egyszer fordult csak elő, hogy szóltam: bocsánat, ilyen helyzetben én nem akarok próbálni, ezt most itt szakítsuk meg. És kimentem. Átláttam a szitán és nem bírtam szolgálni, amit szolgálnom kellett volna. Értelmetlen volt. Nem ugrunk egy nagyot? • Ugorjunk. Koltai Róbert készülő filmjében, a Szambában a jó szerep mellé állítólag egy slágergyanús dalt is kapott.- Nem biztos, hogy sláger lesz. Mondják, mondják, de majd meglátjuk. Előre nem lehet tudni semmit, csak azt, hogy a legnagyobb jóakarattal annak szánják. Dés László megpróbálta úgy megkomponálni, Bereményi Géza úgy megírni, én pedig úgy elénekelni, hogy sláger lehetne. Hogy aztán az lesz-e vagy sem, azt majd a közönség dönti el. • Döme Zsolt Sohase mondd című daláról, amelyet jó pár évvel ezelőtt Mészáros Márta Örökségében énekelt, azonnal tudta, hogy robbanni fog? A- Nem. Csak azt éreztem, hogy aha, én ezt el tudom énekelni. • Most mit érzett, amikor kezébe vette Dés László kottáit?- Szorongást. Tudtam ugyanis, hogy mit várnak tőlem. Hogy ezt a dalt slágerként kell elénekelnem. De aztán fellazultam, mert szorongva dalolni nem lehet, és az volt az igazi öröm, amikor észrevettem, hogy Dés is felszabadultan mosolyog. Ott állt ugyanis velem szemben a fülkében, a stúdióban, és amikor befejeztük, láttam az arcán, hogy nem boldogtalan. • Hernádi Juditból mennyi van a dalban?- Stop! Akkor most tisztázzunk valamit. Ez most egy másfajta Hernádi. Amíg a Sohase mondában olyan hideg bujaság van, vagy nem is biztos, hogy bujaság, inkább csak távolságtartás, addig a Déstől kapott dal olyan odabújós, cicás szám. Ami egyáltalán nem baj, csak úgy megjegyeztem. • Cicás a figura is?- Azt nem hinném. Jucó vagyok. Színésznő, aki Pestről szerződött vidékre és pátyolgatja picit a Kisottót. Az ifjabb Szambát, akit Görög Laci játszik. Neki éneklem tánc közben a cicás dalt egy bárban. • Pályája elején, majd később, a nyolcvanas években alig filmezett. Ki látott engem?, Az erőd, Fogadó az Örök világossághoz, Szamárköhögés..: többre nem is nagyon emlékszem. Feltűnt és eltűnt. Mint a búvópatak. Mára meg Niagara lett.- Nem tudom, miért van ez így, de nem bánom. És sokkal jobb, hogy így történt, nem pedig fordítva. • Koltaival könnyű a munka?- Értem, amit mond és ez nagyon fontos. És kedvelem a humorát, mert mély tragikumból fakad. • A Művész színházi események nagyon megviselték?- Hegyezzük csak tovább a kérdést. Mire kell válaszolnom? • Arra, hogy miért vált meg a társulattól?- Nem én váltam meg a társulattól. Ez nagyon érdekes dolog. Alap- ■ jában véve a Művész Színház vált meg tőlem. Pontosabban: a Művész Színház maradéka. De elmondhatom, hogy így is végig ott maradtam. Nagyon nehéz ezt kifejteni. Az az igazság, hogy én már az első évad után el akartam menni. A Törőcsik viszont, nagyon kedvesen, nem hagyott elmenni. Sem engem, sem a Garast, sem a Darvast. Mert ők is menni akartak. Nem engedett bennünket. Azt mondta, hogy a társulatalapító tíz embernek igenis maradnia kell. így hát maradtunk. A Gáspár aztán ki is vonult emiatt. Ha én voltam az oka, hogy otthagyta a színházat, akkor ezen nagyon csodálkoznék. Mindenesetre, amikor megtörtént a váltás, hogy jött Csiszár, az új igazgató, akkor a színház magja, ami alatt már nem is tudom, kiket kell érteni, de sejtem, szóval a társulat magja bejelentette, hogy ők csak akkor maradnak, ha én nem kapok szerződést. És a Gáspár visszajött. Ez történt. A Csiszár pedig el akarta árulni, hogy ki az a pár ember, aki ellenem szólt, de azt mondtam, inkább ne, ne mondja el, mert hosszú az élet és még biztosan összekerülök velük. Mellesleg, én pontosan tudtam, hogy ennek ez lesz a vége. Elejétől fogva éreztem. Isten bocsássa meg, de tényleg. És lehet, hogy épp ezzel váltottam ki a nemtetszésüket. Mindegy. A Művész Színház története befejeződött. Két darabban voltam benne, rögtön az elején, aztán passz. Soha többé nem kellettem. Ott. Mert másutt szerencsére igen. De akkor sem sírtam, és most sem sírok. Egyébként is, jó érzésből jó dolgozni, nem szükségszerűségből. A muszáj nagyon ót- varul hangzik. A muszhelyzeteket iszonyúan gyűlölöm. Gyűlölöm! • Utálja azt is, ami előre meghatározható.- Tényleg? • A veszélyes helyzeteket viszont annál jobban szereti.- Ezt én mondtam? • Nyilatkozta. Ugyanabban az interjúban, amelyben azt állítja: mindig minden mozog körülöttem.-Tejó isten! • És hogy a nehézségektől nem szokott megrettenni soha.- Persze attól függ, miről van szó. A földcsuszamlást azért nem várnám meg. De egy szikla szélén állni... egy ilyen pillanat nagyon fel tud dobni. Ami másokat általában lenyom, az engem felszabadít. Nálam ez így zajlik. Ilyenkor csak annyit mondok: hála a jó istennek, ezen is túl vagyok. Mehetek új vizekre. Hogy mindent utálok, ami előre meghatározható? Igen. Azt például határozottan utálom, ha valamiről tudom, hogy rossz lesz, mégis végig kell csinálnom. De hogy minden mozog körülöttem... erről az jut eszembe, hogy mozog a küszöb. • Hol?- Nálam. A konyhában. Nem olyan nagyon, csak idegesít. • Más?-Mi más? • Más nem mozog?- Hogyne mozogna?! Én mozgok. Megyek a Vígbe Szomory Dezső Hermelinjébe. Én leszek az idősebb színésznő. Az asszony. Na tessék, az asszony! És Osztrigás Mici Szolnokon. Elég ennyi? • Két szerep egy évadban...- Nem erre gondolok. A szövegre. Belőlem, elég ennyi? Ugyanis vár a kozmetikus. Meg fog masszírozni, mert azt szeretem. • Ez minden?- És kiszedi a szemöldököm, meg le- gyantázza a Iában. Most szégyelljem? Másnak is van szőre, nemcsak nekem. • Félreértett. Én azt kérdeztem: mindent elmondott?- Nem. De hagyjunk valamit legkö- zelebbre is.
