Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)

1995-10-29 / 44. szám

ilBSÉmap 1995. október 29. PUBLICISZTIKA EL ETKEPEK A munkanélküli Sziszüphosz Tegnap a lakótelep játszóterének sarkába nagy kupac kavicsot öntöttek. A gyereksereg nyom­ban megostromolta. Mohó kacagással szökdé­cseltek, valamennyien a kupac csúcsára törtek. Egy kóchajú gyerkőc kivénhedt autó gumiab­roncsával rohamozott. Arca kipirult, lába neki­feszült, lihegett az erőlködéstől, hogy aztán a csúcsra érve, eltikkadva a fáradtságtól, örömtől sugárzó arccal leguríthassa a gumiabroncsot. Aztán ezt ismételgette tízszer, hússzor, fá­radhatatlanul, míglen emlékezetembe idézte a görög mitológiák szerencsétlen sorsú hősét, Sziszüphoszt. Alakja a múlt sötét felhője. Meg­próbálta kijátszani a halált, de rajta vesztett. Döntésül az istenek arra kárhoztatták, hogy az idők végeztéig egy irtózatosan nehéz sziklát hengergessen a hegyre, amely a csúcsra érve, minduntalan visszagördül a völgybe. Gonoszul kifundált büntetés, amilyet csakis vad szívű istenek gondolhattak ki. A munka, amit Sziszüphosz végez, teljesen felesleges, értelmet­len, hiszen a szikla mindig visszagördül a sötét völgybe. És ezt Sziszüphosz is tudja. Pokolian gyötrelmes, kilátástalan élet, kiáltja szolidárisán Camus, a franciák filozófus írója, és Sziszüphosz sorsát a modem proletár sorsával azonosítja. Valljuk be, bizarr gondolat. Mellbevágó. A rokonítás ugyanis logikus. Nehéz a csábításnak ellenállni, hogy Camus-nek igazat ne adjunk. A munka, amit a modem bérmunkás végez, való­ban sziszifuszi, soha véget nem érő, és remény­telenül ismétlődő. Amit a munkás megtermel, gépein előállít, nyomban eltűnik a fogyasztói társadalom telhetetlen bendőjében. Megeszik, megisszák, elkoptatják, rozsda maija, penész emészti, tűzre vetik, porrá zúzza az idő, avagy mint divatjamúltat, elavultat a szemétté dobják. És így megy ez napról napra, reménytelenül az idők végtelenségéig. Sziszüphosz sorsa azonban, valljuk be, nem csupán proletársors. A Paradicsomból kiűzött ember sorsa, Ádám és Éva sorsa, kik arcuk ve­rejtékével kénytelenek előteremteni mindenna­pi kenyerüket. Küzdelmük sose ér véget. Nem érhet véget, mert a tett, a munka, az alkotás most már életük részévé vált. Nélküle nem lé­tezhetnek. Éppen ezért nem lehet örömtelen sem, csakis szenvedés, átok és büntetés. Több annál, győzelem a sorson, büntetésen. Nézem a gumiabronccsal küszködő gyerme­ket és arcán a derűt, amint a kereket a mélybe löki, hogy mind messzebbre guruljon. Bele a szabad végtelenbe! Vajon mit szólna, ha a játé­kát elvennénk? És mit szólna Sziszüphosz, ha sziklája váratlanul szétporladna, és ő munka nélkül maradna? Lenne-e akkor nála gyötrődőbb, céltalanabbá kószáló lélek e föl­dön? Szőke József Ladislav Deák történész ma­gyarellenes getjedelmei évek óta közismertek. Nem is meglepő, ha a Národná obrodábán (Kro­nológia a magyar kisebbség ve­zető tényezőinek 1938-as tevé­kenységében - 1995. július 31.) időszerűnek tekinti napjaink magyar politikai képviseletének történelmi hátterű elmaraszta­lását az 1938-as év eseményei­nek nem éppen meggyőző felso­rolásával. Az akkori csehszlo­vák állam felbomlásának hátte­rét kutatva halmozza a követ­keztetéseket, háttérbe szorítva Hlinka mozgalmát, mintha 1938 eseményeit kizárólag va­lamiféle német-magyar paktá- lás hozta volna létre. „Destrukciós" vádak Bevezetésében elemzi az Egyesült Magyar Párt és a magyar kormány kapcsolatait, rámutat a magyar igé­nyek fokozódására; melyek azonban egymagukban vajmi keveset árthattak Csehszlovákiának. De már itt, a beve­zetésben részletes meghatározás nél­kül emleget belpolitikai „destrukció­kat”, amelyek a valóságban azonban nem voltak egyebek, mint a jogos igé­nyek publicisztikai megvitatásai. Ezzel megteremti a félrevezetés légkörét, mellőzve azt a történelmi tényt, hogy 1938-ban - a németek és szlovákok nélkül - a magyar kisebbség politikai súlya jelentéktelen volt. Mivel az ese­mények szemtanúja voltam, kénytelen vagyok a történész úr 1938-as „dest­rukciós” vádjait a leghatározottabban visszautasítani, mert pusztán kései na­cionalista helyezkedéssel lehet meg­magyarázni, hogy Deák úr az 1938-as események részletezésében kihagyja a bevezetésből Hlinka Szlovák Néppárt­ját. Említi ugyan Henlein szudétané- met pártját, de Szlovákia 1938-as vál­ságát a magyar nemzeti kisebbség po­litikájának tulajdonítja - minden szlo­vák közreműködés nélkül. A bevezető sorok összegezésében az eszmefuttatás ismert alapállássá szi­lárdul - annak megállapításában -, hogy a szlovákiai magyar társadalom ma ugyanúgy Budapest kényszere alapján néz szembe a hazai és nemzet­közi eseményekkel, mint 1938-ban. Ezért, Deák úr szerint, annak megfon­tolása szükséges, hogy - a koalíciós magyar pártok mai követeléseinek is­meretében - „hol van a határa a ma­gyar koalíciós pártok azon követelése­inek, melyek mögé egyetlen szuverén ország sem hátrálhat?" Az ilyen szel­Egy krónika erkölcsei lemű bevezetés után a szerző rátér a tényleges kronológia lényegesnek mondott időpontjaira - kihagyásokkal és további történelmi átszerkesztések- kel. Kifelejtett történelmi bizonyítékok Ladislav Deák az 1938-as esztendő első lényeges napjaiként február 11-12-ét említi, amikor a Henlein-párt emberei Budapesten kormányté­nyezőkkel tárgyaltak, egybehangolva a csehszlovákiai német és magyar ellen­zéki politikai helyezkedés jövőjét. En­nek a csehszlovák hatalmi térségen kí­vül mozgó találkozás­nak nem volt lényeges történelmi súlya; a tény­leges helyzetalakulást az akkori buda­pesti angol nagykövet mondta ki: „Be- ne5 úr húsz esztendő alatt, amely a két világháború között eltelt, olyan politi­kát alakított ki Közép-Európában, mely a dunai egység tartós megbontá­sára törekedett. BeneS létrehozta és makacsul fenntartotta a Kisantant rendszerét, tehát egyengette az utat Hitler 1938-as szeptemberi vértelen győzelme előtt Münchenben és 1939- es márciusi diadalmas bevonulása előtt.” (John Floumoy Montgomery: Magyarország, a vonakodó csatlós - 79,80.1.) Tehát: Deák úr tájékoztatása szerint a henleinisták budapesti kezde­ményezése volt a döntő, de a megfe­lelő hangulatkeltés érdekében a be- neSizmus létezését eltünteti. Deák úr nyílt félrevezetése az 1938. február 27-éhez kötődő észrevétele: „Esterházy János, az EMP (Egyesült Magyar Párt) ügyvezető elnöke nyilat­kozott a Slovákban, ahol kijelentette, hogy az EMP támogatja a szlovákok autonómiát követelő erőfeszítéseit, és ebben a keretben óhajtja megoldani a magyar kisebbség problémáit is. ” Mint látjuk - a bevezetéssel szemben - az összeállítás egyes időrendbeli szakaszaiban már a szlovákok is szere­pelnek; bár sajnos itt is beleütközünk egy félrevezetésbe: Sidór lapja, a Slo- vák 1938. február 27-én a német Hen- leint, a magyar Esterházyt és a kárpát­ukrán Piestyákot kérte fel egy időben és azonos példányszámban a nyilatko­zatta! Deák úr tájékoztatásából azon­ban - nyilván megfontolt céltudatos­ság alapján - Henlein és Piestyák ki­maradt... (Lásd: Tilkovszky Lóránt: Revízió és nemzetiségpolitika 17.1.) Meg kell jegyezni, hogy ugyanez a dezinformálás Deák úr könyvében (Hra o Slovensko) is helyet kapott. A Szlovák Néppárt vezetőivel (Hlinka, Sidor, Tiso) csak 1938 márci­usának elején tárgyalt az EMP nevé­ben Esterházy János. Lényeges vi­szont, hogy Henlein és Frank, a Szu- détanémet Párt képviseletében, már 1938. február 8-án tárgyalásba bocsát­kozott Rózsahegyen a Szlovák Nép­párt vezetőségével. Ezt a februári lé­nyeges német-szlovák tanácskozást Deák úr kifelejti a történelmi bizonyí­tékok sorolásából. Számára ez azért válik hasznossá, hogy a március 21-ei dátumot említve már hangsúlyozni le­hessen a német-magyar együttműkö­dést, amelynek szellemében április el­sejéhez kötődően már mint lényeges ese­ményt emeli ki a Hen- lein-Esterházy kapcsolat kibontakozá­sát. Henlein és Hlinka februári tanács­kozásáról viszont - enyhén szólva - nem vesz tudomást. És a május 20-ai részleges mozgósítás is kimarad Deák úr történelmi tájékoztatásaiból. Esterházy János június 17-ei varsói látogatását támadó szándékként ítéli el: „A lengyel kormánytól segítséget kért Szlovákiának Magyarországhoz való csatolásához, ahol állítólag auto­nómiát kapnának a szlovákok. ” Til­kovszky Lóránt szerint azonban a helyzet nem volt ilyen egyszerű és vi­lágos: „Beck lengyel külügyminiszter a Varsóba látogató Esterházyt biztosí­totta, hogy ellenkezőleg, Sidor leg­utóbbi ottani tárgyalásai alkalmával is azon fáradozott, hogy a magyar kor­mány által megadandó autonómia hangsúlyozásával, eloszlassa a szlovák politikusoknak a magyar uralom alá kerülés gondolatától való félelmét. (Revízió és nemzetiségpolitika 23. 1.) Karol Sidor aktivitása következetesen kimarad Deák úr történelemszemléle­téből, mintha a messzeség megszépít­hetné szereplését. Deák úr a júniusi választási esemé­nyek eredményeit sem részletezi. Tör­ténelmi tény azonban, hogy a magyar koalíció 70-80 százalékos többséget kapott az olyan helyeken is, ahol az 1930-as népszámlálás után 20-30 szá­zalék magyart talált. A nacionalista elszántság töretlensége Ladislav Deák szerint a magyarok jogainak védelmére 1938-ban azzal a céllal alakítottak szervezetet, hogy egységesen fellépjen és csatlakozzék „az államellenes diverziós szabotázsak­ciókhoz az irredenta célok megvalósí­tása érdekében”. Ez a félretájékozta­tás Deák úr legmerészebb csalása. 1938-ban, már felnőtt orvosként, az események tanúja voltam, így joggal kimondhatom: 1938-ban a szlovákiai magyar lakosság részéről semmiféle erőszakos zavarkeltés nem történt. Azt viszont egy történésznek tudnia illenék, hogy a háromszáz főnyi, úgy­nevezett „rongyosgárda” Magyaror­szágról átdobott csoport volt. Az itteni magyar társadalom fegyelmezetten és türelemmel vette tudomásul az esemé­nyeket. A komáromi tárgyalások ide­jén is (okt. 9-13.) az egyetlen „erőszakos” cselekmény a magyar himnusz éneklése volt, s letartóztatá­sok sem történtek Komáromban. Ám elröppent ötvenhét esztendő, és ma már egy szakavatott történész is hiá­nyos rémlátomásokat közöl diverziók- ról és szabotázsakciókról. De egyvala­miben Deák úr mégis következetes: elkerüli a szlovák jelenségeket, még Hlinka haláláról sem tud... A szakavatott történész történelmi értékeléseiben eltűnik a múltból a csehszlovák kormánynak az 1938. ok­tóber 26-án Magyarország kormányá­hoz intézett jegyzéke, mely szerint Csehszlovákia - a szlovák-magyar ha­tárkérdésben - elfogadta a négy nagy­hatalom jogát a döntésbíráskodásra. (Magyarország történeti kronológiája, III. 960. 1.) Deák úr nacionalista el­szántsága viszont az általam elemzett cikkben mindvégig töretlen marad. Az 1947. február 17-én Magyarországgal kötött békeszerződés 4. cikkelyét idé­zi, némi torzítással. Szerinte az „meg­tiltja az ellenséges tevékenységet" az Egyesült Nemzetek ellen. A valóság­ban azonban e békeszerződés 4. cikke­lye a szovjetellenes propagandát és az Egyesült Nemzetek bármely más tagja elleni propagandát tiltotta meg, a revi- zionizmus hirdetésével együtt. Mindez nem azonos az ellenséges tevékeny­séggel, mert a propaganda csak szóbeli vagy írásbeli; a Deák-féle „lehetősé­gek a különböző tevékenységek ” alkal­mazására azonban már szinte a határ­talanságot sugallják. (A szerződés 4. cikkelye olvasható: Nemzetközi szerződések 1945-1982. Budapest, 1985; Dalibor N. Kmo: Jednali sme o mír s Madarskem, Praha, 1947). Ladislav Deák véleményalkotását azzal kell összegezni, hogy a szerző lényegtelen eseményeket emel ki és is­mertet, de a nacionalista koncepciós gondolkodás szellemében kisemmizi a lényeges eseményeket. JANICS KÁLMÁN •Egy ‘POJíÁüL víz Hányszor hallja édesanyjától szinte ugyanezeket gányembertől. Igazi füleki zománcos fazék volt. a szavakat, amikor barátjával mindig bejelentés Most meg ötszázkilencven koronát kértek el érte. nélkül érkeznek meg valamelyik kocsmából a falu- - Akkor olcsón megúszták a dolgot - reagált za­bán akkor még éjfélig nyitvatartó vendéglátó- vartan Horkai. üzemegységek egyikéből? Két-három éve mindig a A gondok eredendő különbözősége nem jelent házuktól legmesszebbre lévőből jöttek, hiszen csak értékrendet. Erőssy néninek meg a saját szüleinek ott csapolták a smíchovi Staropramefit, legalábbis, a cipővásárlás gondja és a dunsztolófazék ára míg az ország kettéválása után kétszeresére nem ugyanabból a gazdasági ellehetetlenülésből ered, Erőssy letette a könyvet az asztalra, s távozva on­nan, a dolgozószobából vendégszoba lett, ahol ba­rátja álmodik némi reményt az erkölcstelen sza­badságba. Álmodna, ha az álom állapotait nem zavarnák meg az agyban a feltétlen veseműködés kiváltotta ingerek. Felébredve, Horkai a sötét lakásban botor­kálva kereste a fürdőszobát. A tükör fölötti lámpa fényénél ébersége visszatérte után a kaiján felejtett karóráján megnézte az időt: hajnali fél ötöt mutatott. Visszafelé menet, Erőssyék konyhájában már égett a villanyfény. Szinte alig hallhatóan kopogott az üvegezett ajtón. Ismerős női hang felelt, aminél ismerősebbnek már csak az ajtó üvegére vetülő ár­nyék körvonala tűnt. Fények és árnyékok, hangok és neszezések, most meg egyszerre az illatok gomolygása. Erőssy néni reggelijeinek dézsá vü világa. Éljék bár el a konyha fényei, hangjai, illatai, bárhol is legyen ép­pen otthonossága a világban, mindig az édesanyja és Erőssy néni hajnali munkálkodását látja lelki szemei előtt.- Isten hozott, és jó reggelt, ha már nem tudsz aludni, Horkaikám! - mondta ki a varázslatos sza­vakat. Tudta, hogy senki más, csak legjobb barát­jának édesanyja tudja így köszönteni a fiát minden látogatása alkalmával görbe utakra csábító jó bará­tot.- Sajnálom, hogy az este nem értünk haza idejé­ben - mormogta rekedtes hangján Horkai. - Kicsit több volt a téma a szokásosnál...- Meg a sör - vágott közbe az este elmosoga­tott tányérokat helyére rakó Erőssy néni. Volt eb­ben a félmondatában csipkelődés és anyai szem­rehányás is. emelkedett az import sör ára. Csak egyszer maradt az újdonsült kocsmáros nyakán az eladhatatlan áron kínált sörből öt hordónyi, azon nyomban vál­tott a póruljárt üzletember. Neki jobban megérte az olcsóbb Gömör sört csapolni. A naponkénti sör­ivók a mennyiség függvényében veszik figyelembe a minőséget, amit számukra csak az ár képvisel.- Láttam a kocsidat az udvaron. Amikor megjöt­tél, apjukommal voltunk téli cipőt keresni a város­ban.- Aztán találtak-e?- Találtunk, nektek valót. Az öregnek puha kérgű, meleg bélésű, fűzős cipő kellene, ami ido­mul a köszvényes bütykökhöz meg a tyúkszemek­hez. Hát olyat nem találtunk. Idén is marad a hosszú szárú, posztó lábbeli. Legfeljebb még egyet veszünk, amikor ez már kicsit elnyűttebb lesz... A pénzt így is elköltöttük, mert az idei befőzést ép­pen csak kibírta a nagy dunsztolófazekam. Egy­szerre csak meggondolta magát, és kilyukadt. Jó húsz éve vettem száz koronáért egy vásározó ci­mint Szilárd vállalkozásának egyre nagyobb mun­kát jelentő fenntartása, vagy saját, zsumalistaként másoktól átvállalt lelki terhei. Minden másképpen van, és mégis ugyanúgy. Gondolataiba merülve lepte meg Erőssy néni kérdése:- Julika hogy van? Bírja még a naponkénti tíz- tizenkét órás hajszát? Horkai nem szól, csak bólint. Zavartan széttáija a karját, amit aztán vállrándítással fejez be.- Balázs már nagy fiú. Nyáron, amikor nálatok nyaralt, édesanyáddal itt jártak. Alig ismertem meg a betyárt - nevet Erőssy néni. Érezte, haza kell menni. Ezt az érzést fokozta benne a fokhagymás házikolbászból, lilahagymá­ból és kukoricán, zöld füvön nevelt tyúkok tojásá­ból sütött angolos reggeli, amit Erőssy néni elé tett.- Egyél! Tudom, előbb kelsz útra, mint a fiam! Annak tegnap vagont pakoltak ki, lesz bíbelődni- valójuk az elhelyezéssel. Nem is tudom... Nem mondta neked? Valami diszkontot akar nyitni, ahol olcsóbb lesz a cukor, a margarin, a liszt. Előbb tudták a kofák a piacon, mint mi, az apjával. Most ez azt jelenti, hogy nem megy a nagykereskede­lem, vagy azt, hogy a kiskereskedelemben jobban lehet keresni?- Szerintem, a kettő ötvözéséről van itt szó. Már amennyit én értek az egész kisker-nagyker dolgokból. Mindenesetre, ő is csak az egyszerre megvett tízkilós csomagolású cukrot tudja olcsób­ban adni Erőssy néni csak legyintett. Horkai megértette, hogy barátja nem nagyon avatja be szüleit az üzleti terveibe. Persze, neki sem mondta a majd hatórás beszélgetésük során. Jól teszi. A terveket nem el­beszélni, hanem megvalósítani kell. A kapitaliz­mus gazdaságtanát meg úgyis neki kell ismernie, nem a hetvenen inneni és túli szüleinek. Az ő szüleiknek ezek a dolgok már szinte a tit­kok titkát jelentik. Számukra a bolti árak és a pénztárca tartalma közötti hatalmas különbségek a mérvadóak. Még akkor is, ha fiuk érdeklődő kér­déseire - nincs-e szükségük pénzre? - elhárítón szabadkoznak, mert szerencsére még kijönnek a nyugdíjukból. Horkai hiszi is meg nem is az állítá­sukat. Ütjai során annyi sok anyagi rászorultsággal küzdő emberrel találkozik, hogy tízkoronánként akár a saját teljes jövedelmét elosztogathatná, ezért is tartja Erőssy Szilárd diszkontosítandó nagyke­reskedését bizonyos mértékig szociális intézmény­nek is.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents