Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)

1995-09-17 / 38. szám

A siker záloga: fokozott tisztaság A szőlőkészítésre a teljesen egészséges, közepesen érett szőlő alkalmas. Az éret­len szőlő savai nem harmonikusak, za­matanyaga nem kialakult. A túlérett vi­szont túl sok cukrot tartalmaz, illat- és zamatanyagai elváltoztak, a bogyók könnyen megsérülnek, s így a szőlőlé mikrobákkal fertőződhet. Legfinomab­bak azok a szőlőlevek, melyeknek cu­kortartalma 15-16 %, savtartalma pedig 7-8 g/liter. Általában az illatos, sava­sabb mustot adó szőlők (Csaba gyön­gye) adják a legjobb alapanyagot. A szőlőlé csak úgy tárolható erjedés­mentesen, ha az előllítás során fokozot­tan ügyelünk a tisztaságra. A szőlő mosása által az élesztőgom­bák mennyiségét csökkentjük. Nagyobb hatást érünk el, ha a művelethez 1 %-os kénsavas vizet (10 liter vizet kevés borkő- vagy citromsavval megsavanyí­tunk, majd gondosan feloldunk benne 20 dkg kristályos borként) használunk. Mosás után a szőlőről a vizet alaposan csurgassuk le. Szikkasztás után a szőlőt zúzzuk, bo- gyózzuk. Ha kénsavas vízzel mostuk meg a szőlőt, a cefrét nem kell kénezni. Egyébként 100 literenként 20 g borként keverjünk a cefrébe. A színmustot 3-4 óra pihenés után vá­laszthatjuk le a törkölyről. Jól eltartható szőlőléhez csak a színmust és a gyenge préseléssel nyert must keveréke használ­ható fel. A sajtolást rövid idő alatt végez­zük el. A második és a harmadik sajtolás­sal nyert mustot célszerű borkészítésre használni. Az összegyűjtött mustot mindenképpen tisztítani kell. Ennek módja az ülepítés, amit hűvös, erjedésmentes helyen végez­zük. Két nap állás után a must szépen megtisztul. Utána a mustot fejtsük le, s a mustaljat erjesszük borrá. A must kovafölddel is megtisztítható (100 literenként 1 kg kovaföld), amit a mustba keverünk. A bekeverés után a mustot azonnal megszűrjük. Az ülepítés végezhető bentonittal is; 100 liter mustba keverjünk 100 g bentoni­i^l. A kezelés után 48 órán át kell ülepíte­ni, s végül a tiszta mustot lefejtjük. Ha ké- nezés nélkül ülepítünk és csak kisebb mennyiségű szőlőlét akarunk készíteni, akkor az ülepítést a hűtőben is végezhet­jük. Ez is 48 órán át tartson. A tartósításhoz 100 literenként kb. 100 g benzoesavat vagy feleannyi szalicilt hasz­náljunk. Mindkét anyagot alaposan el kell keverni a szőlőlében. A tartósított italt pin­cehideg (8-12 C-fokos) helyiségben tárol­juk. Többhavi tárolás esetén a mustot több­ször fejtsük le az üledékről. A mustot pasztőrözéssel is tartósíthatjuk. Az ülepített és tiszta mustot palackokba fejtjük úgy, hogy a dugó és a must között kb. 3-4 cm légréteg maradjon. A dugót zsi­neggel lekötjük vagy más módon rögzítjük. Az így elkészített palackokat vízfürdőben 70-75 C-fokig hevítjük. A hevítés hőfokát egy vízzel töltött palackba illesztett - kifúrt dugón keresztül vezetett - hőmérővel el­lenőrizzük. A megfelelő hőmérsékleten kb. 20 percig tartsuk a palackokat. Ezután a du­gó „biztosítékát” távolítsuk el, s hagyjuk kihűlni a kirakott palackokat. A must melegen történő tartósításával és palackozásával is jó eredményt érhetünk el. Ilyenkor a mustot edényben melegítjük - 70-75 C-fokra, s ezen a hőfokon töltjük a sterilizált palackokba. A lezárt palackokat egy éjszakán át melegen tartjuk („száraz dunctolás”). Jakab András JÓ Diókopács, szőlő karácsonyra, vashiány- Szeptember második felében megkezdődhet a későbbi érésű almák szedése. A szedést, amennyiben ez lehetséges, lét­ráról végezzük, hogy fáink kérgét ne sértsük meg. Ha mégis fel kell másznunk a fá­ra, akkor azt ne bakancsban, hanem gumitalpú cipőben te­gyük. A gyümölcsöt ne szakí­tással, hanem óvatosan meg­csavarva válasszuk el az ágtól.- A diót lehetőleg az ágak rázogatásával szedjük. Vala­mikor azt tartották, hogy ha a diót „verjük”, akkor a követ­kező évben nagyobb termést ad. Nos, ennek éppen az ellen­kezője az igaz; dióverés köz­ben nemcsak a termést, de a jövő évi termőrügyeket is le­véljük. A diókopács eltávolítása nem éppen tiszta és kellemes munka. Kevesen tudják, hogy a kopácsot a gyógyszeripar megbecsüli, mivel hidrojug- lon-glikozidát, csersavat, C-vi- tamint és más hasznos anyago­kat tartalmaz. Különféle or­vosságok nyersanyaga, melye­ket gyomor- és bélbántalmak esetén használnak. A diófa ko- pácsából készül a diófapác és a dióolaj nevű hajápoló szer is. Mielőtt azonban hozzáfognánk a zöld termésburok szedéséhez és szárításához, érdeklődjünk a felvásárlóhelyeken, van-e rá igény. Még egy jó tanács dióügy­ben: a diófa levelét, kopácsát ne komposztáljuk, mert csírá­zásgátló anyagokat tartalmaz. Legjobb ezeket a száradás után elégetni: ezzel a gnomónia nevű parazita gomba áttelelési esélyeit is korlátozzuk.- Körténél, almánál meg­szokott, hogy egész télen át rendelkezésünkre áll. Keve­sebben tesznek el viszont télire szőlőt, pedig ennek is megvan­nak a lehetőségei. Ennek leg­egyszerűbb módja, ha a fürtö­ket 80-85 %-os páratartalmú helyiségben kocsányuknál fog­va felaggatjuk, úgy hogy ne érintkezzenek. Hogy a parazita gombák megjelenését elkerül­jük, kéthetenként égessünk el a helyiségben 2-3 g ként. Hogy a karácsonyi asztalra is jusson még a szőlőből, a téli tárolásra a laza fürtű, vastag héjú fajtákból válogassunk. A penészes és a torzult bogyókat körömollóval csípjük ki. Csak száraz időben szedjük a fürtö­ket, mert a nedves szőlő eltart­hatósága romlik.- A fóliasátorban történő paprikatermesztésnél számol­junk azzal, hogy ilyentájt már hidegebbek az éjszakák, s így a fólia alatt nagyobb a kora hajnali reggeli páralecsapódás. Ennek következtében a nö­vény vízigénye akár a korábbi­nak a felére is lecsökkenhet. Aki ezt nem veszi figyelembe, s most is a nyári igényeknek megfelelően öntöz, számolhat azzal, hogy a paprika hajtásai, levelei megsárgulnak. Jel­lemző a sárgulásra, hogy az a levélnyéltől a levél csúcsa felé terjed, majd az egész lemez ki­világosodik. Nyilvánvaló, hogy vashiánnyal állunk szem­ben, de nem azért, mintha ke­vés lenne belőle a talajban. Az okok abban keresendők, hogy a túl sok víz levegőtlenné tette a talajt, s így a vas növényeink számára felvehetetlenné vált. Hasonló tünetek következ­hetnek be természetesen más, fóliasátorban termesztett növé­nyeknél is - pl. paradicsomnál, uborkánál.- Ne sajnáljuk a fáradságot s a letermett paprika- és para­dicsomtöveket a szedéssel pár­huzamosan tépjük ki a talaj­ból, majd égessük el. Ezzel az egyszerű művelettel jó eséllyel akadályozhatjuk meg a külön­féle kórokozók jövő évi kárté­telét.- Szeptember utolsó harma­dában megkezdhetjük az örök­zöldek telepítését. Előtte azon­ban alaposan gondoljuk át, hogy mi hová kerüljön! Azok a fajok, amelyek őshazájában párás, hűvös klímájú területe­ken élnek, árnyékos, félámyé- kos helyre kerüljenek. Száraz, napsütötte élőhelyeken ugyan­is csak sínylődnek, s a kár­tevők és a kórokozók az ilyen legyengült példányokat hamar elpusztítják. Ne feledkezzünk meg arról, hogy a cserjék, fák területigénye évről évre nö­vekszik.-r­Mélyágy és dugványozás Őszi magvetéssel szaporítsuk a havasi, alhavasi sziklakerti éve­lőket. A magot ládába, rostos, szitált lombföldbe vessük, a ládá­kat ablak alá, mély ágyba helyezzük. Az első hóeséskor a vetést 20-30 cm-es hóréteggel takarjuk; helyezzük rá a melegágyi abla­kot, és burkoljuk körül, takarjuk, hogy a hó február végéig ne ol­vadjon el. (A téli alacsony hőmérséklet a csírázáshoz szükséges - az így kezelt magvak tavasszal nagy százalékban kikelnek.) Vánnak persze növények - ilyenek a kikericsek, veronikák, er­dei ciklámen stb. melyek magvait az érés után azonnal vetni kell, mivel csírázóképességüket nagyon hamar elveszítik. A sziklakerti évelőket félfás vagy beérett hajtások dugványozá­sával szaporítsuk. A dugványokat hidegágyban teleltessük. A tavasszal virágzó, bojtos gyökérzetű, tarackokkal terjedő évelőket a tenyészidejűk befejezése után tőosztással szaporítjuk. A felszedett idős évelőkről válasszuk le a többrügyes, erős gyö­kérzetű fióknövényeket, azután megmunkált talajban, állandó helyre vagy nevelőtáblába telepítsük őket. k.sz. Az alpesi sziklakertek díszei a tárnicsok (Gentiana). Az őszi sziklakért kedves növénye az augusztustól november végéig is virágzó G. ciliata, amely szára nemritkán alig valamivel hoss­zabb, mint egy gyufaszál. (P. R. felvétele) A gombákat a rendszertan a növényvilágba sorolja, de tulaj­donképpen a növények és az állatvilág között foglalnak helyet. Testük nem differenciálódik szövetekre, ún. tele­pes növények. Testük a táptalajon (pl. komposztban) élő, azt be­hálózó gombafonal-szövedékből (micélium) és ún. termőtestből áll. A termőtest ún. termőrétegén - a kalap alsó részében levő le­mezeken - képződnek a spórák. Természetes körülmények között a gombák spórával szaporodnak. A spórákból csíráznak ki a hifák (gombafonalak). Csak két ellentétes ivarú hifa egyesülése teszi le­hetővé a termésképződést, amely az ún. „gombostűfej-képződés­sel” vagy „sodródással” veszi kezdetét. A gombatest a spóracsírázástól a termőtestképződésig több fejlődési szakaszon át jut el. A környezeti feltételek (hőmérséklet, nedvesség, oxigén, tápanyagok) kedvezőtlen alakulása, az alap­anyag (komposzt) és a micélium fertőzési veszélye, a versengő gombák („gyomgombák”) fellépése mind külön-külön is veszé­lyeztethetik a gomba fejlődési folyamatát. A termesztés sikerének egyik fontos feltétele, hogy a komposztba úgy kerüljön a gomba, hogy a legkevésbé legyen kitéve a kockázati tényezőknek. Ezért a termesztésre szánt gombából nagy gonddal, speciális módon sza­porítóanyagot állítanak elő. Ez az ún. gombacsíra, ami nem más, mint micéliummal átszőtt gabonaszem. Az alapanyag - amelybe a csírát juttatják - a termesztés másik meghatározó tényezője. A csiperketermesztésre ma nincs megfe­lelőbb nyersanyag a friss, szalmás lótrágyánál... Hogy ez alkalmas legyen a termesztésre, fermentációs folyamatok elősegítésével ér­lelni kell. Ez a komposztálás, amelynek során a mikroorganizmu­sok közreműködésével a szalma- és ürülékanyagokban levő táp­anyagok a gomba számára felvehetővé válnak. A fermentáció so­rán a termelődő hő a konkurens szervezeteket többé-kevésbé el­pusztítja, s az istállótrágyából végül is szelektív táptalaj képződik, amelyből eltávozott a gomba számára káros szabad ammónia. A megfelelően előkészített komposzt 65-70 % nedvességtartalmú és 2,0 % körüli össznitrogént tartalmaz. A termesztőhelyiség ugyancsak meghatározó tényezője a gom­batermesztésnek. A csiperke szereti a kiegyenlített körülménye­ket, fontos tehát, hogy a helyiség megfelelő védelmet nyújtson az időjárás viszontagságaival szemben, benne a magas páratartalmat és a kívánt hőmérsékletet tartani lehessen; ugyanakkor jó szellőzéssel kell rendelkeznie. A gomba termesztéséhez takaróanyag is szükséges, mely védi az ágyásokat a kiszáradástól, fertőzésektől és elősegíti a termőtestképződést. Takarásra a tömeg és a mészkőőrlemény ke­veréke használatos. Egy termesztési ciklus kb. két és fél hónapot vesz igénybe:- a komposzt átszövődése kb. 1-14. nap;- a takaróanyag átszövése, termésképződés kb. 14-28. nap;- a termési dőszak kb. 28-70. nap;- a kihordás, takarítás és a fertőtlenítés kb. a 71. naptól a 74. napig tart. A cikluson belül munkacsúcsokat jelentenek az alapanyag-moz­gatás (ki- és behordás), továbbá a takarás - ez 3-4 nap; a szedés időszaka - mintegy 14 nap - szintén ilyen időszak. Kistermelők Lapja (rövidítve) Szerkeszti: Pomichal Richárd

Next

/
Thumbnails
Contents