Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)
1995-09-10 / 37. szám
A monília hamar megtelepszik a rovarok által károsított gyümölcsön A legveszélyesebb betegség a körtevarasodás A körtének és az almának sok a közös károsítója, de van néhány, csak a körtéhez idomult kártevő, amelyek sok bosszúságot okozhatnak, ha nem figyelünk oda kellőképpen. Ilyen a körtemoly, amelynek ugyan csak egy nemzedéke van nálunk, mégis komoly kárt okozhat. Ha időben nem védekezünk ellene, a petéből kikelve azonnal befúrja magát a gyümölcsbe és ott kifejlődik. Még a legmérgezőbb készítmények is hatástalanok a gyümölcs belsejében élő lárva ellen. Az ilyen körtéket a monília is megtámadja. A másik ilyen, sok gondot okozó kártevő a körte-levélbolha. Kizárólag a körtét károsítja. Erős fertőzés esetén a leveleket, a hajtásokat és a gyümölcsöt is megtámadja. Csurog-csö- pög a fa. A mézharmaton megtelepszik a korompenész és feketék lesznek a fák. Csak rendszeres permetezéssel lehet leküzdeni. Május végétől valamennyi gyümölcsfára tegyünk hullámpapírból készült hernyófogó öveket. Ezek jelentősen gyérítik a káros rovarokat. A permetezésnél tartsuk be az előírt óvó rendszabályokat. A tápanyagok pótlására a Magnisal, Multi-K vagy Poly Feed műtrágyákat használjunk. Kertészet és Szőlészet Kártevők, betegségek Ajánlott készítmények Körtefa-varasodás Alma- és körtemoly Kaliforniai pajzstetű Körte-levélbolha Poloskaszagú körtedarázs Rézoxiklorid 50 WP (0,2 %), Dithane M-45 (0,2 %), Merpan 50 WP P (0,2-0,3 %) Thionex 35 EC (1,2-2 liter/ha), Nomolt 15 SC (0,5-0,75 1/ha). Dimilin 25 WP (0,5 kg/ha) Supration 20 EC (2-3 1/ha), Novenda (1,5 %), Zolone 35 EC (1,75 1/ha) Supration 20 EC (2-3 1/ha), Dimilin 25 WP (0,5 kg/ha), Nomolt 15 SC (0,5-0,75 1/ha), Talster 10 EC (0,2-0,3 1/ha) Unifosz 50 EC (0,1 %), BI - 58 EC (0,1 %). A SZEDER Tövis nélküli fajták Augusztusban-szeptemberben érik a szeder. Ez a gyümölcs a málnához hasonlóan félcserjeként tenyészik; vannak felálló és kúszó fajtái is. A faiskolai forgalomban lévő fajták általában tüske nélküliek, ezért azokról a termés szüretelése is könnyebb. A Thomfree fajta erős növekedésű, bokrán a vesszők elágaznak, nagy, fényes, fekete termése kemény, augusztus közepétől október közepéig érik. Közepesen fagyálló. A Black Satin termése nagyobb, de puhább húsú, a hazai hideg teleket jobban bírja. A tüskéden fajták közül a legnagyobb termésmennyiség erről a fajtáról szedhető. Feldolgozásra és mélyhűtésre legalkalmasabb a kemény, jól tárolható bogyójú Hull Thomless és a Chester Thomless. Az utóbbi a leginkább télálló a felsorolt fajták közül, ezért termesztése is biztonságosabb. k.sz. I Kék szamárkenyér Az általában „lilabóbitás” útszéli gyomok, a bogáncsfélék nem élveznek valami nagy népszerűséget a virágkedvelők körében. Akadnak persze a rokonságban olyan fajták is, amelyek - különleges megjelenésüknek köszönhetően - a nyár végi évelőágyak attraktív díszei. Közéjük tartozik a kék szamárkenyér (Echi- nops ruthenicus). Levelei a bogáncséra emlékeztetnek, 1-3-szorosan szeldeltek, vagy hasogatot- tak; felül kopaszok, alul molyhosak. A hajtások csúcsán egyesével álló, gömb alakú, acélkék fészekvirágzatának köszönheti az iránta újabban megmutatkozó érdeklődést. Egészében véve is szép formájú, igénytelen (szárazságtűrő) növény. A kék szamárkenyér nálunk viszonylag ritka. Homokpusztákon, sziklás lejtőkön, mészkövön, dolomiton találkozhatunk vele. Áttelepítésével nem érdemes próbálkoznunk, mivel viszonylag hosszú karógyökere van, amit csak nagy fáradsággal tudnánk sérülés nélkül kiszabadítani a talajból. Erőteljes növekedésű faj, de elburjánzásától nem kell tartanunk. Szoliterként vagy egymástól 50-60 cm-re telepítve mutat szépen. Kiváló szárazvirágnak, de akkor a szirmok kibomlása előtt vágjuk le a virágzatot. Dísznövényként Közép-Európában egy másik fajt - a fehér szamárkenyeret (E. spaerocephalus) - is ültetnek, amely gyakran elvadul. A méhészek is nagyon kedvelik, mert jó mézelő növény. A szamárkenyérfajok toxikus (vagy ha úgy tetszik gyógyító) anyagokat is - különféle alkaloidákat - tartalmaznak. Terméseikben nagyobb mennyiségben található a chinolin nevű alkaloid. Alkaloidjai izgatják az állatok gyomrának, belének nyálkahártyáját, ezért ügyeljünk, hogy a szamárkenyér ne kerüljön a takarmányba. P. R. SZÍNES BAROMFIUDVAR A ginkófa (vagy páfrányfenyő) nemcsak díszítőértéke kedvéért érdemel figyelmet - leveleiből rovarűző anyagokat juttat a levegőbe, s ezért környékét még a szúnyogok is elkerülik (P. R. felvétele) A Nyitvatermők közül kertkultúránkban általában csak a fenyők és a tuják ismertek, pedig van ennek a növénytörzsnek más érdekes, s díszítőértéke miatt nagy becsű képviselője is. Ilyen például a ginkófa (Ginkgo biloba), amelynek sokáig csak kihalt rokonai, foszilis maradványai voltak ismertek. Kelet-Ázsiában fedezte fel újra a nyugati tudomány, s nevezte el Darwin élő kövületnek. Vadon manapság Kelet-Kínában, Csangcsiangtól délre fordul elő. Kí- na-szerte viszont ősidőktől termesztik. Elérheti a 40 méteres magasságot, de az első 10 évben nagyon lassan nő - ritkán haladják meg az ilyen korú példányok a 3 métert - s alig ágazik el; 30 éves korára is általában csak 12-15 méteresre fejlődik. Két- laki növény, azaz más példányokon alakulnak ki a termős, máson a por- zós virágok. Gömbölyű magvai elérik a 3 cm-es átmérőt; táplálószövetében keményítő van, ezért a Távol- Keleten pörkölve fogyasztják. Toxikus anyagokat is tartalmaz, így nagyobb mennyiségben fogyasztva - főleg gyerekeknél - enyhe mérgezést okozhat. Érdekesség, hogy ún. gin- kolsavat tartalmaznak, amely gátolja a tuberkulózist okozó baktériumok fejlődését. A többi nyitvatermőtől eltérően a csíranövény két sziklevelet fejleszt. Levelei 10-12 cm hosszúak, 6-8 cm szélesek, legyezőszerűek, általában két karéjra osztottak. Fénykedvelő faj, jól bírja a tűző napsütést is s a nagy hőséget. Kedveli a könnyű, mély, könnyen átmelegedő, jó áteresztőképességű talajokat. Ne ültessük ezért hideg, túl nedves élőhelyekre. Az állati kártevőkkel, a baktériumokkal, vírusokkal, sőt a parazita gombákkal szemben is ellenálló fa, amely viszont a vadkártételt nehezen viseli. Nagyon dekoratív, igénytelen faj, amely a levegőszennyezéssel szemben is ellenálló, ezért az iparvárosok parkjainak, utcáinak ideális díszfája. Szoliterként nagyobb kertekbe is telepíthető. Aranyfényű őszi levelei (szeptember-november) nagyon dekoratívak. A porzós egyedek levelei ősszel 3-4 héttel korábban lehullanak, tavasszal viszont 2 héttel korábban hajtanak, mint a termősökéi. Magról szaporítható, ezeket azonban ősszel rétegezni kell. Megjegyzendő, hogy magvai eléggé rosszul csíráznak. A parkokba, utcákra, kertekbe általában csak a porzós példányokat telepítik, mivel a termős virágú példányokon képződő magok (pontosabban a fás kőmagot körülvévő húsos-gyantás réteg) kellemetlen szagúak. Nagyobb dísznövénylerakatokban csemetéit is megvásárolhatjuk. Külföldön pedig vagy egy tucat világoszöld, sárga és tarka levelű ginkófa-változat van forgalomban. p.r. Tollcsipkedés, vedlés, A brojlereknél elég gyakori jelenség a tollazat csipegetése, tépése, amely végső soron kannibalizmushoz vezet. Ez azzal kezdődik, hogy a csirkék kölcsönösen tépdesik egymás kloaka és farok tájéki tolláit, majd az élő húst is, s akár a belső szervekig hatolnak. A kannibalizmus felléptét a túlzsúfolt ól, a rossz anyagcsere, a bélférgek jelenléte, a fehérjék hiánya, a levegő nagyobb páratartalma, az ivóvízhiánya okozhatja. A gyöngytyúkok szeptember elejére befejezik a tojásrakást. Ritka az olyan példány, amely a szeptembert is végigtojja. Továbbtenyésztésre csak a legjobb tojókat hagyjuk meg. A kiselejtezettek helyére jól fejlett jércéket állítsunk. A pulykák több szakaszban vedlenek, s ez a tojástermeléssel szorosan összefügg. A gyenge tojástermelők már a nyár elején, közepén vedleni kezdenek, a jól tojók viszont augusztus-szeptemberben. A selejtezésnél tehát figyeljünk oda a vedlés kezdetére is. A tyúktenyésztésben a tenyészkiválasztásnál kiválasztás ne csak a termelésre legyünk tekintettel, hanem az egészségi állapotra és az ellenálló képességre is. A tenyészállatok kiválasztásakor fontos szempont a vérmérséklet is. A nyugodt vérmérsékletű fajták főleg hústermelésre, az élénk vér- mérsékletűek pedig tojástermelésre alkalmasak. A tojóhibridek között még a vérmérsékleti vonalon belül is vannak eltérések. A túl élénk, ideges állomány termelése kisebb, kezelése nehezebb és hajlamosak a rossz szokásokra (tojásevés, tollcsipkedés, kannibalizmus). A hajlam öröklődésével is számolnunk kell, bár az okok elsősorban a tartási - és takarmányozási tényezőkben keresendők. A fehér és a barna tojóhibridek általában 22-23 hetes korban érik el az ivarérettséget és kezdenek tojni. Ezt megelőzően 18-20 hetes korban az állományt feltétlenül végleges helyére - tojóházakba, ketrecekbe - kell telepíteni; ugyanis később a már tojó állomány sokkal érzékenyebb a telepítéssel járó stresszre. A kellő időben tojóházba telepített jércék hamar megismerik és megszokják az új környezetet, így a tojástermelés zavartalanul megkezdődhet. Molnár Ferenc Szerkeszti: Pomichal Richard HÁZUNK TÁJA 1995. szeptember 10.
