Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)
1995-09-10 / 37. szám
1995. szeptember 10. GYERMEKVILÁG LÁ ZÁR ERVIN manógyár __________(RÉSZLET)__________ Ol yan, mintha álomban járna az ember. Az ég tiindérszoknyakék.- Na gyere - mondta Tupakka -, megmutatom. Végigmentünk egy rózsakerítéssel szegett dombocskán, a kerítés mögött almafák és egy hatalmas fe- hércseresnyefa. A fehércseresnye- fán volt egy sárgarigófészek. Fehérre meszelt kétszárnyú léckapu nyílt a rózsakerítésen. Tupakka kinyitotta. A téglával átabotában kirakott, foghíjas járdán megindultunk egy jó vaskos, sárgára festett falú ház felé. A vastag falba épített erős ajtó barátságosan hívogatott, de Tupakka továbbterelt a gazdasági udvarra. Innen lehetett egy falépcsőn fölmenni a padlásra. Akkor hát a padláson lesz - gondoltam - és kopogtam fölfelé Tupakka után. Odafönn egy lelakatolt ajtó őrizte a vastag falú ház padlását, vele szemben az istálló tetőtere, dugig szénával. Vártam, hogy előhalássza buggyos nadrágja valamelyik rejtélyes zsebéből a tekintélyes lakatkulcsot. De nem, a szénapadlás felé terelt. Átböcölléztünk a süppedős szénatengeren. Az istálló homlokfalánál Tupakka szétkotorta a szénát. Ott volt. Akkorka, mint egy gyalogszék, de amúgy igen tekintélyes. Fényes rézcsövek tekergőztek benne, ézmos dugattyúk jártak föl-alá, kicsiny pörgettyű, színes propellerek forogtak rajta, sisegtek a hajtószíjak, láncáttételek, lendkerekek. Helyre kis masina volt.- Na, ez az - mondta Tupakka. - Ez a manógyár. Már éppen kezdtem értetlenül nézni, amikor csissz-csessz, nyikö- ri-nyekeri, kinyílt a gépezet végén egy ajtócska — olyanforma, mint a kakukkos óráé - és tömött aktatáskával a hóna alatt kisétált rajta egy vigyori manócska.- Buff-buff. Huhu - mondta, és gyors léptekkel eltűnt egy rejtett szénaalagútban. Azon tűnődtem, hogy most ez köszönt vagy ijesztgetett, amikor Tupakka újra megszólalt.- Ez azért van, mert süt a nap.- Mi van azért?- Hogy vigyori.- Mert ha nem süt?- Akkor ajaj. Meg haj aj. Mert csendes esőben mélabús manócs- kák születnek, viharban mérgesek, szélben érdesek, zivatarban kotnyelesek, éjjel titokzatosak, holdvilágoson bölcsek, viharoson rosszmájúak, akkor meg, amikor a Rohadt- sarok felől jön a rossz idő, rontóbontók.- És mi lesz velük?- Mi lenne?! Szétszélednek a világban, odaszegődnek egy-egy emberhez és vigyorogatnak, méla- búznak, mérlegelnek, érdélnek, kotnyeleznek, titokzálnak, bölcsez- nek, rosszmájúinak, rontanak- bontanak. Minden embernek jut belőlük. Jaj annak, akinek három rontó-bontója van. Ijedten tekergettem a nyakam.- Nekem is van ? Tupakka göcögve nevet.- Éppen négy. Gyorsan a hátam mögé néztem. Na de oda aztán nézhettem. Mert tudtam anélkül is, hogy Tupakka mondta volna, a manócskák, amint átmennek a szénaalagúton, láthatatlanok lesznek. Forgott az agyam, mint a motolla. Jöttek sorra a mérgeim, az ér-, deim, a mélabúim, rontásaim-bon- tásaim. Hahó, de azért jókedvem is volt! S lehet, hogy bölcsen döntöttem néha-néha? Milyen manóim lehetnek? Na de sebaj, gondoltam, megkérdezem Tupakkát. De akkor már se Tupakka, se manógyár. Egyedül álltam ott, térdig szénában. Visszakec- meregtem a lépcsőig, és kopp-kopp, lejöttem. S odalenn a földön nagy tanácstalanságomban elénekeltem: Ballabáre misszibán acan kamurró allabána aszisz szenajja obbali papája és mamája Olyan, mintha álomban járna az ember. Az ég tündérszoknyakék. Neked vajon milyen manód van ? KORMOS ISTVÁN Vackor elbúcsúzik az óvodától, és iskolába megy (RÉSZLET) Hej, óvoda, óvoda! Ég veled, te kacsalábon forgó, ékes palota! Elhagyjuk sok fényes termed, többet nem sétálunk benned, isten veled, óvoda! Holnap mi már nemcsak játszunk, fogócskázunk, bújócskázunk: hív a komoly kötelesség, hív minket az iskola. Héjjaha, hujjuj, micsoda! Utoljára az az apró, lompos, loncsos és bozontos, pisze kölyökmackó brummog búcsúzóul hármat, csak úgy zeng az óvoda:- Brumma, brumma, brumma, hó! Itt maradni vónajó! És már másnap akkor iskolás lett Vackor. Tigrisek tábora A legnagyobb lengyel, úgynevezett túlélési iskola vezetője, Piotr Coghen, olyan tanfolyamokat szervez felnőttek részére, amelyeken az emberek iszonyú nehéz körülmények között tanulnak élni; például sivatagban, hegyekben, távol az emberi településektől, a civilizáció vívmányaitól. Piotr Coghen az idén nyáron gyerekek számára is szervezett túlélési tanfolyamot. Tizenhat bátor gyerek érkezett a Katowice melletti podlesicei táborba, akiket tigriseknek neveznek; a koruk 7-11 év. A gyerekek lovagolnak, sziklát másznak, barlangot kutatnak. A bátorság igazi próbáját a magasan kifeszített függőhídon való átkelés jelentette. Egy kislány (ők is lehetnek bátrak!) mesélte, micsoda élmény volt a speciális függőlépcsőn leereszkedni a barlang mélyébe. Bár minden rendkívül veszélyesnek tűnik, még egy tigris sem szenvedett balesetet. Az oktatók vigyáznak rájuk, a legnehezebb feladatokat hegymászókötéllel biztosítva végzik. A kis „tigrisek” imádták a tábort. Remek dolgokat tanultak: önállóságot, a félelem leküzdését. (köp) Q emembe hullott egy por- w3 Zu szem. Mire kidörzsöltem, már a másik szememben is éreztem. Ekkor vettem észre, hogy a szél forgácsdarabkákat hoz a fa felől. Szélirányba álltam, és két apró cinkét pillantottam meg. A cinkék csőrükkel a száraz fameg se moccant. A hátára fordítottam, feküdt élettelenül. A másik cinke két- h á A cinkek törzset kopogtatták. Rovarokat kerestek a korhadó törzsben. Nagyon fürgén dolgoztak, a szemem láttára fúrták be magukat a fába. Mihamar már csak a farka látszott ki az egyiknek. Halkan a fához osontam, s arra a helyre, ahol a farkincája lengedezett, ráborítottam a tenyeremet. Abban a pillanatban mintha elszállt volna belőle az élet. A tenyeremre fektettem, ujjammal megbirizgáltam a farkát - feküdt, rom lépésnyire tőlem fent ült az ágon, és csipogott. Ügy tűnt, mintha jeleket adott volna a társának; - Feküdj nyugodtan! Nem akartam kínozni a madarat. Letettem a fűbe, és továbbléptem. Akkor a szabad cinke egészen különös csicsergést hallatott. Az én cinkémnek most megmozdult a farkacskája, felemelte feketecsíkos fejét, felcsicsergett és elröppent. A következő pillanatban a cinkék már a fa tetejéről tekintettek le rám. Én csak álltam, figyeltem. Erre nagy csicseregve elrepültek. Oroszból fordította Átányi László Gondolkodom, tehát... Segíts a nyuszinak! Tapsifüles bizony igencsak szedné a lábát, hogy falatozhasson a finom káposztából. Igen ám, csakhogy ez a labirintuskert túlságosan is jól őrzi nyuszika kedvenc csemegéjét. Egy út azonban létezik, amelyen eljuthat a káposztához. Melyik? Készítette: Miroslav Matyiik MEGFEJTÉS Az augusztus 20-ai számunkban közölt feladat megfejtése: vizet prédikál, és bort iszik. Nyertesek: Konkoly Jutka, Gömörhorka; Negyela Patrik, Ipolyba- log; Kanda Beatrix, Perbenyík: Daróezi Marcella és Marék. Nagy- kövesd: Krajcirík Ildikó, Nagymegyer. Szerkeszti: Tallósi Béla
