Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)
1995-09-10 / 37. szám
1995.'szeptember 10. PUBLICISZTIKA A GYŐZELEM NAPJA Fél évszázada fejeződött be a második világháború 1945. szeptember 2-án a tokiói öbölben olyan esemény ment végbe, amelyet néhány hónappal, vagy akár csak néhány héttel korábban a Felkelő Nap Birodalmának lakói el sem tudtak volna képzelni: japán megbízottak léptek az ott horgonyzó amerikai csatahajó, a Missouri fedélzetére, hogy Douglas MacArthur tábornok, az Egyesült Államok Csendesóceáni haderejének főparancsnoka jelenlétében aláírják országuk feltétel nélküli kapitulációját. Pontosan hat év telt el azóta, hogy a Lengyel- ország elleni német támadással kezdetét vette a második világháború: akkor, 1939. szeptember 1-jén valószínűleg a legborúlátóbb helyzetelemzők sem sejtették a jövőbeni kataklizma borzalmait. S aligha hitte volna el bárki is, hogy csak 1945 őszén hallgatnak majd el a fegyverek. A Missourin szolgálatot teljesítő tisztek és katonák egyedülállóan különleges élményt mondhattak magukénak: voltaképpen szemük láttára ért véget a második világháború. A SZÖVETSÉGESEK NEM ALKUSZNAK Közismert tény, hogy a megadást két japán város, Hirosima és Naga- szaki tragédiája előzte meg. Az atomtámadások időpontjában, augusztus elején a gazdasági összeomlás küszöbére érkezett Japán vezetői már a fegyverletétel lehetőségeit szondázták, de még bíztak abban - legalábbis a hadsereg irányítói -, hogy az elkerülhetetlen végső vereség beismerése fejében valamiféle „kedvező feltételeket” alkudhatnak ki a szövetségeseknél. Ók viszont nem alkudtak: a szigetország fölötti győzelmük már tény volt, s tudták, hogy Japán maradék ellenálló erejének megtörése csak idő kérdése. Trumati elnök és tanácsadói úgy döntöttek, hogy nem várják meg, amíg a légitámadások és a blokád térdre kényszerítik az ellenfelet, hanem bevetik az atombombát. Ez a lépés nem volt szükségszerű, elkerülhették volna - nem kevésbé bizonyos azonban, hogy az augusztus 8- án Mandzsúriában megindult és néhány nap alatt az ottani japán hadsereg katasztrofális vereségéhez vezető szovjet offenzíva mellett Hirosima és Nagaszaki pusztulása győzte meg Japán vezetőit a további ellenállás értelmetlenségéről. Igaz, a legfelsőbb haditanácsban még ekkor is szenvedélyes vita folyt a kapitulációról, de Hirohito császár - életében először - szuverén uralkodóként döntött, s augusztus 15-én rádióbeszédében tudatta alattvalóival, hogy országa leteszi a fegyverei. A világháború befejezése ekkor vált reményből valósággá. A GYŐZTESEKRE IS ÁRNYÉK VETÜL Az 1939 és 1945 közötti évek apokaliptikus szörnyűségeit az első világháború eseményeivel összevetve is hasonlíthatatlanoknak kell neveznünk. 1914 és 1918 között csaknem kizárólag Európára korlátozódott a küzdelem, melynek a nemzetközi hatalmi egyensúly megváltoztatása volt a célja. A második világháború hadszínterei három földrészre - Európára, Ázsiára és Afrikára - terjedtek ki, de gyilkos harc folyt Óceániában is, s tengeralattjárók és hadihajók vadásztak egymásra az Atlanti-óceánon. A háborút kirobbantó nagyhatalmak - Németország és Japán - földrésznyi területek megszerzéséért, az egész világgal elismertetett hegemóniáért vívták harcukat. A világméretű konfliktus markáns jellemzője volt a kortársak és az utókor által is joggal hihetetlennek és felfoghatatlannak ítélt német törekvés egyes népek kiirtására és egyfajta újkori rabszolgatartó rendszer kiépítésére. Az alapvető tények és adatok a második világháború történetében több-kevesebb jártasságra szert tett olvasót is újra és újra megdöbbentik. A hadműveleteket nyomon követve egymástól ezer és ezer kilométerre levő csataterek neveit kell megjegyeznie: Kréta és Moszkva, El-Ala- mein és Sztálingrád, Monté Cassino és a Midway-szigetek, az Ardennek és a Leyte-öböl... Nem kevésbé so- katmondóak s alighanem még riasztóbbak a számok: a háború folyamán 70 millió katonát vetettek harcba, akik közül 17 millió elesett. A polgári lakosság áldozataival együtt a második világháború megközelítőleg 50 millió halottat követelt. A háború totális jellege abban is megnyilvánult, hogy a konfliktus kiszélesedésével egyre inkább megszűnt a front és a hátország közötti különbség: a pusztító erejű légitámadások miatt London és Hamburg, Le- ningrád és Drezda lakói éppúgy halálos veszedelemnek voltak kitéve, mint a líbiai sivatagban vagy Sztálingrád romjai között küzdő katonák. További milliók az éhezés és a betegségek következtében veszítették életüket. S milliókat küldtek halálba azért, mert a náci fajelmélet szerint „alacsonyabbrendű”, „élősködő” és „kártevő” népekhez tartoztak. A halálgyárak krematóriumaiban éveken át nem aludt ki a meggyilkoltakat elhamvasztó tűz; a Szovjetunióban a frontvonalak mögött tébolyult emberirtás folyt. Az emberi értelembe és a humánum erejébe vetett hitet a történelem egyetlen eseménye sem tette olyannyira illuzórikussá, mint a második világháború. S az igazsághoz híven nem hagyhatjuk megemlítetlenül, hogy - többek között - a szövetségesek terrorbombázásai és a Vörös Hadsereg katonái által elkövetett atrocitások a győztesekről kialakult képre is árnyékot vetettek. GYŐZÖTT AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS Mindennél fontosabb azonban, hogy megtették, amit joggal vártak el tőlük azok, akik az emberiességet, a szabadságot és a demokráciát alapvető értéknek, nélkülözhetetlen létfeltételnek tekintették. A történelem bővelkedik groteszk vonásokban és paradox helyzetekben: a második világháború sokak által legkülönösebbnek tartott paradoxona a sztálini Szovjetunió és a nyugati demokráciák szövetsége, amely létrejöttétől napjainkig számtalan vitára adott okot. Most csak annyit szeretnénk leszögezni, hogy az események könyörtelen logikája szükségszerűen vezetett e szövetség kialakulásához (és későbbi felbomlásához), s az emberiség elemi érdeke volt a három antifasiszta nagyhatalom lehető legszorosabb együttműködése. A.J.P. Taylor angol történész írja A második világháború képes krónikája című, 1975-ben megjelent könyvében: „Ezt a háborút azért vívták, hogy fölszabadítsák a népeket a náci és ... a japán zsarnokság alól. Ez sikerült is, bár nagy árat kellett fizetni érte. A dolgok jelenlegi állását fontolóra véve senki sem tagadhatja, hogy az emberek mindenütt boldogabban, szabadabban és jobban élnek, mint akkor éltek volna, ha a náci Németország és Japán győz... ” Taylomak tökéletesen igaza van: az oly kiismerhetetlennek, irracionálisnak tűnő történelmi igazságszolgáltatás ezúttal végül érvényre jutott. De ki tagadhatná, hogy másképp is történhetett volna? G. Kovács László A második világháború végórája - a Missouri fedélzetén (Fotó: Archívum - TA SR) Egy ‘POJíÁf fiz Horkai szerette volna azzal folytatni, ha nem érezte volna fennköltnek, hogy az emberiség története játszódott le kicsiben egyetlen tanítónő eltökélt hivatástudata nyomán ebben az eldugott faluban. Erőssy Szilárd azonban előbb szólalt meg:- Ezekben az igaz történetekben mindig megtalálhatók az egyéni sorstragédiák csírái. Az a nő életét, fiatalságát, alkotóerejét adta tanítványainak. Pontosan nem mutatható ki, mely pillanatban fordult meg az idő folyása abban a faluban, s észrevétlen a tanítónő szándéka ellenében kezdtek változni a dolgok. Minél jobb és tökéletesebb lett az, amit csinált a gyerekekkel, azok közül egyre többen jutottak be közeli vagy távoli egyetemekre. A városok már nem engedték haza őket. Aki többet akar, mint ősei, az valószínűleg elveszik az út- rabocsátó szülőhely számára. Talán itt is lakik néhány közülük. Erőssy Szilárdnak voltak olyan órái, amikor az élelmiszer-nagykereskedő póza mögött megvillant a régi szép szándék: tőkét felhalmozni, s abból támogatni a hegyaljai kisváros magyar kulturális életét. Erről mostanság néha ő is elfeledkezett. Csak amikor Horkai a Németországba való távozási szándéka kapcsán rákérdezett Szilárd valamikori hevüléseire, lett számára egyre kínosabb a dolog.- Nem tudom, lesz-e valami a dologból. Trúdi egyre inkább oda orientálódik. Az eddigi szállításait már egy alkalmazottjára ruházta át. Amikor jön, egyre kevesebb időt tölt itt, és akkor is sürget: lépjek már. Mostanában kezdem igazán érezni, mennyire megváltoztat mindent a távolság. Más lesz a perspektíva, más érdekek kezdenek működni a férfi és a nő kapcsolatában. Meg aztán mostanában lett fontos számomra a hely, ahol születtem. Olykor rám telepszenek régi hangulatok, megélt vagy álmodott történések. Egyre többször barangolok az utcákon, s még a kapualjakba is benézek... Nincs kedved egyet sétálni? - fordított váratlanul monológja irányán. Barátja beleegyezett. Már késő délutáni oldalazó fények rajzoltak határozott kontúrokat a házakra. Darabokra törve hűlKisvárosi lottak a járdák kövei közé a fák ritkuló lombjainak árnyékai. Horkait váratlanul megérintette az ősz hangulata. Első pillanatban nem tudta az okát. Igen, az illatok. A kapuk előtt kockás abroszokkal gondosan letakart hokedliken kis kosárkákban alma, körte és szilva illatozik. Karosszékekben üldögélő öregasszonyok mosolyogva kínálják kertjeik gyümölcseit.- Szilárdka! - szólítja meg egy fehér kendős anyóka Erőssyt. - Finom borízű az almám, vigyen az édesanyjának! Amikor elindultak az élelmiszer-nagyraktárból, erre a szituációra egyikük sem gondolt. Erőssy Szilárdot itt mindenki ismeri. Szüleinek kortársai ezek az öregek. Mikor arcukat fürkészi, a jóság és a szeretet vonásait látja, s kérdéseikben is ezek bujkálnak:- Hogy megy a bolt, Szilárd?... Megtalálja a számítását, Erőssy úr?... Szelíd legyintések, önkéntelen vállvonogatások kísérte válaszokat hallanak.- Látod, barátom? Ezeket a házakat, járdákat, kapualjakat meg ezeket az öregeket nehéz itthagyni. Már van néhány olyan udvar is, ahol a házakat res- titúcióban visszakapták az eredeti tulajdonosaik. Legtöbbjüknek már senkije sincs, így eladták azokat. Az új tulajdonosok meg jó érzékkel a valamikori leanderes, tujafás, pados, kőkockákkal burkolt hangulatos udvarok mintájára alakították át a szekapualjak méttel, lomokkal elcsúfított helyeket. Van egy, ahol szabályos rózsalugasos nyári kávézóban csókolóz- hatnak a fiatalok. Még a fehérre mázolt farácsokat is a régi kertvendéglők mintái szerint készítették el. A két barát sorra bekéredzkedett a kapualjak mögötti udvarokba. Az öregasszonyokéin rószaszín és lila mályvák alatt fehér tyúkok kapirgáltak, macskák napfúrdőztek. Ott mintha semmi sem változott volna. Rend és tisztaság. Az Erőssy Szilárd emlegette felújított udvarokban gyerekek játszadoztak, gyerekkocsik himbálództak a késő délutáni szellőtől. Az újdonságban rejtező hagyomány látványban már visszatér. De mikor térnek vissza a lelkekbe az onnan elűzött érzések? Megtanulható-e a házak előtt hokedlin üldögélő öregasszonyok kérdéseiben bújkáló szeretet és aggódás őszintesége? A gyerekek ismeretlenek, többségük egy magyar-szlovák kevert nyelvet beszél, s köszönés helyett csak arra tanították meg őket, hogy jelezzék szüleiknek, ha idegen téved az udvarra. A kapukat már nemcsak este záiják be. Egész nap zárva tartják valamennyit, így amikor nincsenek otthon a felnőttek, a gyerekek senkit sem engednek be néhány percnyi nézelődésre. Igaz ugyan, hogy Erőssy Szilárdon kívül más nemigen szokott ezekben az udvarokban gyönyörködni. Már többször feltette magában, hogy megismerkedik a háztulajdonosokkal, akiknek lehet ugyanolyan fontos ez a város, mint neki és a szüleinek. Talán egy új polgártudatú réteg alakul majd ki belőlük. Horkai az őszi hangulattal küszködött. Ő végül is vett egy kiló almát az egyik öregasszonytól, s most megkínálta a gyerekeket és édesanyjukat, akik az egyik legszebb udvarra beengedték őket.- Ha majd gyümölcsfát is ültetnek a kertjükbe - súgta oda Szilárdnak -, akkor már biztos lehetsz a dolgodban, képviselő úr. Az meg csak legyintett, s ugyanabból a mozdulatból indítva beletúrt az almás zacskóba. Most már háziak és vendégek egyformán ropogtatták a friss gyümölcsöt. Érezhető volt a fiatalasszony büszkesége. A gyerekek nem nagyon értették, mi tetszik a két idegennek az ő búvóhelyekkel, árnyas zugokkal teli udvarukban. Nekik ez volt a természetes, ők ide születtek, s amikor már nyiladozik értelmük, valójában itt ismerik meg a világot. Mire hazafelé indultak, az öregasszonyok már szedelődzködtek. Már csak egy-két üres hokedli árválkodott a kapuk előtt, várva, míg lassú járású gazdáik visszaérnek a hűvös pincékből, ahol tavaszig is elállnak a borízű almák.
