Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)
1995-07-09 / 28. szám
32 oldalas színes MAGAZIN Heti tévé és rádióműsor CSÚCSOK ÉS ÁRAK írásunk a 8-9. oldalon Riportunk a 8-9. oldalon VÍZ ALATTI CSODÁK | TÁNC- LÉPÉS | Tereferénk a magazin 27. oldalán Péter-Pál tájékán a falut még ma is enyhe izgalom fogja el: az aratásra készülődés izgalma. Igaz, ennek már alig van köze ahhoz a lázas készülődéshez, amelynek még vagy három évtizeddel korábban jómagam is részese lehettem testvéreimmel és sok-sok falusi pajtásommal együtt. Ilyentájt már lekerültek a padlásról a kiürült gabonászsákok, előkerültek a zsákvarrótűk, és a ház asszonynépe aratás kezdetére pedánsan eltüntette róluk az egérrágta lyukakat. A férfiak kaszát, sarlót élesítettek, majd szérűt takarítottak, hogy mire eljön a cséplés ideje, minden készen váija a nagy munkát. Később, a szövetkezetek megalakítása után, a nagyüzemi mezőgazdaság korszerűsítésének hatására eltűntek ezek a .jekvizitumok”. A magántulajdonban maradt félhektárocskákat sem kaszával aratták már, hanem kombájnnal, amelynek kaszája alig másfél óra alatt végzett a munkával, és amelynek tartálya olykor rettentően gyorsan ki tudott ürülni. Az öröm akkor volt az igazi, ha kevésnek bizonyult a parcella végébe készített zsák. Sokan vannak-vagyunk, akik - éljünk akár falun, akár városon - szívesen emlékezünk a régi aratásokra, és ilyenkor, a nagy nyári munka közeledtével felidézzük gyermekkorunk aratási szokásait. Ezek ugyan vidékenként változtak, de a vége minden faluban ugyanaz volt: aratási mulatság, melyen megünnepelték a sikeres munkát, az új kenyeret. A 89-es rendszerváltást követő tulajdonosváltás - pontosabban a földtulajdonok eredeti tulajdonba történő visszajuttatása - ismét alapos változást idézett elő a falu életében. Sokan éltek a lehetőséggel, és kisebb-nagyobb huzavona után újra birtokukba vették a régi parcellákat, nagy lendülettel fogva neki ismét a gazdálkodásnak. Sokan vannak az ilyenek, de sokkal többen azok, akik némi haszonbér fejében a szövetkezetben hagyják immár nevesített földtulajdonukat. Ahogy az idősebbek mondják, meg ahogy a szövetkezeti elnökök is tapasztalják, a fiatalokat nem nagyon érdekli a fold, nem abban látják megélhetésük forrását. Egy biztos: a félhektáros parcella megművelése (felszántatása, bevettetése, termésének betakaríttatása) sokszor többe kerül, mint amennyi értékűt megterem a föld. A földtulajdonos viszont általában úgy van vele, hogy saját munkáját nem számítja, a költségeket is elfelejti, és örül a termésnek, örül annak, hogy kis állatállománya számára sikerült gondoskodnia némi takarmányról. Ez is hoz valamit a konyhára - tartja. Persze, másként gondolkodik az a földtulajdonos magángazda, aki 50-100-200, esetleg 300 hektáron tud gazdálkodni. Őt már - joggal - érdeklik a gabonaárak, érdeklik az értékesítési lehetőségek, érdekli, hogyan tud a lehető leghatékonyabban termelni, akár gabonát, akár más kultúrnövényt. Őt érdeklik azok az eszmefuttatások is, amelyek a családi farmgazdaságokról értekeznek, jóllehet a nyugati típusú gazdálkodási lehetőségektől még messze járunk. Igaz, a rendszerváltást követően eddig minden kormány megígérte a családi farmok megteremtésének támogatását, de valahogy nemigen jut rá pénz. És a szövetkezetek? A legtöbb transzformálódott szövetkezet tudja: még mindig drágán termel, és ha nem lenne növénytermesztés, akkor meg sem tudna élni. Nem is csoda, hogy Szlovákia-szerte alaposan megcsappant a szövetkezeti állatállomány, üres istállók tátonganak csaknem minden falu végén, szomorú jelképeként a megalomániás szövetkezeti múltnak. Hiszen még öt-hat évvel ezelőtt sem számított, hogy mennyiért állítják elő a szövetkezetek a gabona mázsáját, az volt a lényeg, hogy minél több legyen az egy hektárról betakarított gabona. Akár csalás árán is kimutatták a nemegyszer nyolcvan-kilencven mázsás hektárhozamokat, csak hogy „learathassák” az ezzel járó dicsőséget, kitüntetéseket... Persze, ma sem mellékes egyetlen szövetkezeti elnök számára, milyen terméskilátásoknak néz elébe. Az idén is örült a szépen áttelelő gabonának, örült a bőséges tavaszi esőknek, hiszen az mind ígért: még néhány hete is jóval 50 mázsán túli, optimális hektáronkénti hozamokat, de mára már egyikük sem mer konkrét becslésekbe bocsátkozni. A Medárd utáni esőzésekből több volt a kelleténél, és a szokásoshoz képest legalább három hetet késik mindenütt az aratás kezdete. És hogy a súlyos fejű, sok helyen megdőlt, földön fekvő kalászokból mit sikerül kicsépelni, azt még senki sem tudja. Magángazdálkodó és szövetkezeti elnök, meg a félhektáros parcella tulajdonosa most, Péter-Pál után a szokottnál jóval aggódóbban figyeli az időjárási jelentéseket. Mindemellett azért optimista is, hiszen ha nem lenne az, nem is vetett volna. Mert a földműves már csak ilyen. Tisztában van azzal, hogy a természet bármikor közbeszólhat elképzeléseinek megvalósításába. Ezért vár segítséget az államtól, amely szerte a világon attól függően segíti az agrárágazatot, hogy milyen erős egyébként a gazdasága. Szlovákiában az idén mintegy 200-300 ezer tonna kenyérgabona intervenciós felvásárlására nyílik majd lehetőség. A hírek szerint az Állami Piacszabályozási Alap a kenyérgabona tonnájáért 3350 koronát ad, és bizonyára ekörül alakul majd a gabona piaci ára is. Most már csak az a kérdés: hol, mikor indulhatnak a kombájnok... PÁKOZDI GERTRÚD
