Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)

1995-09-03 / 36. szám

1. levél - „Kitartani” jeligére: Tria­non óta már a sokadik magyarpróbáló időkben, hogyan kerülje el a már trau­mái lelkű szülő, hogy gyermekét esz- mélése óta anyanyelvén tanítva, ne le­gyen lelki beteg? A gyermekpszichiáte­rek szerint, ha a gyermek pici korától nem csupán anyanyelvén tanul, akkor gyakori a bevizelés, dadogás, jönnek a lelki bántalmak... Márpedig a tudo­mány által is támogatott, egészséges magyarul nevelés következménye, már csaknem minden városunkban gyakran sokkolja az eszmélő kisgyermeket! Nem csoda, ha később, ha már jól bír­ja is a nyelvet, bizonyos helyzetben, idegen környezetbe kerülve, előfordul, hogy csak nyög, leblokkol a nyelve. Mit ajánl nekünk, leendő és gyakorló magyar szülőknek, akiknek pici gyer­meküknél félelem, gátlások és egyéb tünetek vannak kialakulóban az ellen­séges környezet hatására? Válasz: Ha a levelet megíró aggódó pozsonyi szülők nem is írták le, leve­lükből kiérződik a vívódás, a számve­tés eddigi önmagukkal, vajon helyesen cselekedtek-e, hogy nem adták föl kul­túrájukat, nem vágták el éltető gyöke­reiket. Az ember sok mindent megta­gadhat, de ha meg akaija őrizni a lelki egészségét, legalább az élet egyik olyan területén, ahol a legtöbbet tar­tózkodik, rendnek kell lennie. Kétsé­ges, hogy jól érezheti-e magát valaki akár pazarul berendezett „otthona” legbelső szobájának mélyén, ha prob­lémát jelent neki szembenézni lelki tükrében önnönmagával. Itt a titok nyitja, miért jóval magasabb még az amerikai bevándorlók harmadik-ne­gyedik generációjában is a pszichoszo­matikus megbetegedések, az alkoho­lizmus stb. aránya. Az anyagi jólét, de a pozíció sem minden, nem tudja pó­tolni a hiányérzetet, ellensúlyozni a bűntudatot, az uralkodni vágyó, gyak­ran gyanakvó környezet támasztotta feszültséget. A lelki betegségeknek számos oka lehet, és előre nem lehet megjósolni, ki válik azzá, de a problé­makör valamennyi tényezőjét figye­lembe véve úgy tűnik, hogy ez hama­rabb megtörténik, ha értékrendünk alappilléreit megbolygatjuk. Egyre több jelét látom annak, hogy szlováki­ai magyarságunk nagyon komolyan vette valamelyik politikus hónapokkal ezelőtti kijelentését, hogy forró őszre számíthatunk az idén. Meg vagyok ró­la győződve, hogy a parlamenti csatá­rozásokra gondolt, de a jelek alapján sokat próbált nemzetrészünk máris görcsbe rándult, ahogy arra a most közzétett levelek alapján következtetni lehet. Van egy kínzó sejtésem, hogy valaki ezt lélektanilag nagyon is jól ki­tervelte, részesei lettünk egy színjáték­nak, melynek mi lehetünk az abszolút vesztesei, de nem úgy, ahogy az első pillanatban tűnik. Az évtizedek alatt kiépített kulturális intézményrendsze­rünk csődbe juttatása, sajtótermékeink megszüntetése felborzolta a kedélye­ket, az iskolarendszerünk ellen indított frontális támadás pedig felháborította az embereket. Jól számított az, aki ezt kitervelte, hogy mindannyian ezzel fo­gunk foglalkozni, az egyszerű embe­rektől tudósainkig, képviselőinkig. Po­litikusaink dolga kiértékelni a helyze­tet és megállapítani, milyen mértékben lehet és kell ezt a helyzetet elterelő manőverként értékelni, hiszen az egye­sített Európában a nacionalizmusnak nincs esélye, hosszú távon biztosan nem. Választ kell azonban kapni arra a kérdésre, hogy a látványos szócsaták és botrányok mögött az iskola- és az egészségügyben nem folyik-e szépen csendesen a tető megvásárlása a fejünk felett. A privatizációs szabályok meg­változtatása alapján erre következtetni lehet, és ez nem érdeke egyetlen szlo­vákiai kisembernek sem. A lélekgyó­gyász csak figyelmeztethet, sokasod­nak a jelei annak, hogy akik felelőtle­nül kiengedték a szellemet a palack­ból, talán már el is vesztették a gyeplőt. Erről szól az úszori és szkle- nóteplici magyarverés, de a garam- szentkereszti tragédia is! S ha kívánha­tok valamit, akkor az a pozitív gondol­kodás képessége, a feszültségek mö­gött mindig nagy erők rejlenek. Mi­előtt e feszültségek félelmekbe ren­deződnének, állítsuk saját érdekeink szolgálatába az őket mozgató erőket, úgy, mint egy barátomnak sikerült. Tudod, mondta, diákkoromban meg­pofoztak, mert magyarul szóltam. Az a sajgás segített át később mindig a holt­ponton, hogy mindent megtanuljak, amivel jobb lehetek a pofozkodóktól... A probléma sok érdekes kérdést vet fel, például azt, milyen erős a védősze­repe a sorsközösségnek - ezért nehe­zebb a szórványban élőknek -, szabad- e büntetlenül eldobni magunktól ezt a védőpajzsot! Lelki egészségük megőrzése érdekében tehát a pozsonyi szülőknek is ajánlatos sorsközösségi életet élni és erre megtanítani gyerme­keiket is. A közös sikerélmények je­lentik a támaszt, kiegyensúlyozzák a barátságtalan környezet kellemetlen megnyilvánulásait és lehetővé teszik, hogy az anyanyelv használatával asszociálódó negatív érzelmek a nekik megfelelő helyre kerüljenek. 2. levél - „Sérelem” jeligére: Alap­iskolás korú gyermekem panaszolta, hogy úton hazafelé a strandról beszél­gettek a barátaival, amikor a busz­megállón egy felnőtt rájuk szólt, hogy miért beszélnek magyarul, ő ezt nem akarja hallani. A gyerekek szétfutot­tak, de félek, ez oda fog vezetni, hogy az emberek félni fognak vállalni ma­gyarságukat! Válasz: A szülő feladata a gyerme­két úgy felkészíteni az életre, hogy meg tudjon birkózni annak buktatóival és nehézségeivel. Ha nem magyaráz­zuk meg neki, hogy vannak köztünk beteges hajlamú és sérült személyi­ségű emberek is, akkor az azokkal va­ló találkozás a meglepetés erejével hat, és nem fogja tudni, hogyan viselked­jen egy homoszexuálissal, alkoholistá­val, üldözési mániában szenvedővel vagy nacionalistával szemben. Mivel személyesen is átéltem már hasonló helyzetet, saját tapasztalatomból mondhatom, hogy nagyon hatásos, amikor ilyen esetben németül elma­gyarázom a hőbörgőnek, hogy manap­ság Európában már csak a liba gágog egy nyelven. Ez gyakorlatilag mindig hatásos, mert az ilyen alak németül nem tud, és egyszerűen nem tud vitat­kozni. Aki nyelveket tud, annak rend­szerint már nincs olyan kisebbségi ér­zése, hogy ilyen konfliktusokkal hívja fel magára a figyelmet. Szerintem ezt kell tennünk, nyelveket (is) tanulni! Meglepetéssel tapasztaltam Hollandiá­ban, hogy az alapiskolában megtanít­ják a nebulókat angolul, németül és franciául (a matematikát hollandul ta­nulják!). Hatékony nyelvtanulási mód­szerek tehát vannak! Ez kell nekünk, nem alternatív iskola! Ami pedig a fé­lelmet illeti, féljen az, aki lop, csal és félrevezeti a nyilvánosságot. Előbb- utóbb ez mindig visszaüt. S még vala­mi. A sorozatos sérelmek hatására az egészséges védekezési ösztön csodák­ra képes. A kurdok évszázadok óta küzdenek a függetlenségükért. Bár a szó szoros értelmében tűzzel-vassal pusztítják őket, megmaradtak kurdok- nak. Rajtunk a török 150 évig uralko­dott - túléltük. A mai, gazdaságorien­tált Európában a nacionalizmusnak annyi ideje nincs! 3. levél - „Bizonytalanság” jeligé­re: Soha nem hittem volna, hogy a po­litikai helyzet úgy bele tud avatkozni az egyszerű emberek életébe, mint ahogy az velünk megtörtént. Hárman vágyunk testvérek, mindannyiunknak iskolás gyermekei vannak, és összejöt­tünk a szünidőben a nagymamánál. S annak rendje-módja szerint össze is vesztünk, mert eltérnek a nézeteink. A bátyám szerint az csak jó, hogy a leg­fontosabb tantárgyakat szlovákul is ta­nulhatja a gyerek, ezért ő támogatja az alternatív oktatás tervét. Mindenki a gyerek javát akarja, mégsem tudunk megegyezni. Mit tanácsol? Válasz: Nekem szerencsém volt ab­ban, hogy kitűnő matematikatanárom volt. Nem dicsekvés, csak az érzékelés kedvéért árulom el, hogy a 36 fős osz­tályból csak négyünknek volt jeles osztályzata. Ennek ellenére megtör­tént, hogy egy-egy anyagot többször is el kellett magyaráztatnunk, míg töké­letesen megértettük! Értik, kedves szülők? Az anyanyelvűnkön többször is, hogy tökéletesen megértsük. Peda­gógus-pszichológiai berkekben vitat­hatatlan tény, hogy tartós tudást csak anyanyelven szerez az ember, esetleg olyan nyelven, amit már tökéletesen ismer! Tehát nem az alapiskolában! Hiszen az anyanyelv alapjainak a töké­letes elsajátítása is csak 12-13 éves korban tetőzik. Ha valaki tehát a „leg­fontosabb” tantárgyakat egy el nem sa­játított nyelven akarja a gyerekkel el­sajátítani, az a szakmai pedagógiai és pszichológiai alapelvek megcsúfolása, és csak a sanda szándék érződik ki belőle! A tudás hatalom, mondja a közmondás. Nem lesz hatalmunk a sa­ját sorsunkat irányítani saját szülőföl­dünkön, ha nem lesz meg hozzá az alapos tudásunk! Nézzünk csak szét berkeinkben, hol a legmagasabb a munkanélküliség, legkisebb a vállal­kozási kedv, leggyakoribbak a civili­zációs betegségek, riasztóak a halálo­zási mutatók! Hol vannak azon tanácsa­dók, ügyvédek, orvosok stb. tízezrei, akik nem anyanyelvi iskolába jártak (hogy majd érvényesüljenek!), hogy most hozzájuk lehetne fordulni? Leé­rettségiztek legalább? 4. levél - „Álmatlanság” jeligére: Közeledem a hetvenhez, falun élek, öz­vegyen. Sok mindenből kivettem már a részem, elkelne már egy kis nyugodt élet. E levelet éjjel írom, mert jó ideje már, hogy nem tudok aludni. Azon rá­gódom, amit a minap hallottam. Igaz, hogy karácsonyig akár ki is költöztet­hetnek a házamból, mert nem tudok jól szlovákul? Egyszer ezt már átéltük, a bátyám a Szudétavidéken halt meg, fi­atalon. Pedig nem ártottunk a légynek sem, s még csak nagybirtoka sem volt az édesapánknak. Érdekes, hogy min­dig csak egy-két hangadó van, s az sem az őslakosok közül! Az egyik ilyen szomszéd „tréfálkozott”, hogy várj csak, ősszel jön a nyelvrendőrség! Válasz: Eléggé illetlen „tréfa” és jellemző! Ne vegye kérem komolyan. Ugyan hol szednének össze háromne­gyedmillió nyelvrendőrt, hogy min­dannyiunkat őrizzenek, és ha esetleg valamelyik túlbuzgó ki is szabna vala­milyen büntetést, ugyan hogyan is tud­nák behajtani, ha munkanélküli va­gyok, ha nincs pénzem, vagy ha egy­szerűen nem vagyok hajlandó fizetni, mikor ez a túlterhelt jogrend a mai fel­adatait sem képes rendesen végezni! Erőszakkal? Az lesz csak Szlovákia olyan láthatóvá tétele, hogy azon fog csámcsogni nem csak Európa! Egyéb­ként a meglátása kitűnő! Ha csellel, fondorlatokkal elorozom a másét, ér­dekem csellel, fondorlatokkal tolvajt kiáltani a károsultra! Próbáljon meg­nyugodni kérem! Kéijen a körzeti or­vosától egy magnézium- és egy B-vi- tamin kúrát, s ha ezután sem ren­deződik az álmatlansága, jöjjön el ké­rem a rendelőmbe! Árulkodó kézírás Jelige: Kíváncsi lélek Kedves Kíváncsi lélek, tudom, hogy a kíváncsiság nagy úr, de megvan a magam véleménye a „kíváncsi” szó mögötti tartalomról (erről a múlt heti Karín jeligében olvashatott). Bevallom, 15 szó nem hatalmaz fel arra, hogy Önről egy teljes személyiségképet ad­jak. Persze, hogy látom az egoizmusát, amit remekül próbál eltitkolni! Az is egyértelmű, hogy ez a középkorú férfi „álarcot” hord. Hogy miért teszi? Na látja?! Ehhez kellett vol­na egy kicsit több kézírást adnia és ahhoz, hogy a jóindulata és szellemi energiái össze­függését kielemezhessem, az anyagi térhódításaival együtt. A kíváncsiságából eredő ke­véske bizalmát is megköszönöm. Továbbra is várjuk olvasóink kézírásos, jeligés leveleit. A borítékra írják rá: Grafológia. Jelige: Pharos Rainer Maria Rilke soraival válaszolhatok Önnek: „Szeretet ember és ember között ­ez tán a legnehezebb; Ez a végső, a legvégső próba és vizsga, oly feladat, hogy emellett minden más fáradozás csak előkészület. ” Köszönöm mérhetetlen bi­!hU*AAU - ¿W- : ¿ré ^ ^ ^ ■wa s***ty, *n / Jelige: Rejtély Hogy miért érzi magát néha elnyomva társkapcsola­tában, a kézírása mutatja: Ön vezetni akar, de Ön a vezetett. Ettől kisebbségi érzése van és elégedetlen. Ügy érzi, többre hivatott. Hol az önbizalma? Találjon rá! Mert a szív, a gyomor s a lélek termeli már a mér­get, ami zsarnokságban nyilvánulhat meg. Valóban: „Egy porszem elegendő az élet folyásának megváltoz­tatásához.” Hozzám intézett kérdésnek vettem háromsoros kéz­írását és köszönöm a bizalmat. Hántainé Bartalos Mária TANÁCSADÓ 1995. szöptGmbör 3.

Next

/
Thumbnails
Contents