Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)
1995-08-20 / 34. szám
1995. augusztus 20. RIPORT „G yakran vannak deviáns útjaim... ” és rajzoltam. Ujjal a porba, eufórikus állapotban. Szegeden, a képzőművészeti gimnáziumban először grafika szakra jártam. De ott is van egy év mintázás, és én azt jobban szerettem. Borsos Miklós növendéke, Samu Katalin tanított szobrászatra, aki egyszer meg is kérdezte tőlem: mit keresel te itt a grafikusok között? És anélkül, hogy megbeszéltük volna, átíratott szobrász szakra. Örültem is nagyon, hiszen a grafikusi feladatok valahogy nem lelkesítettek, a gipszszobrászatról és a kőfaragásról viszont tudtam, hogy nem női munka. Fémmel foglalkozzak, tanácsolta a tanárnőm, s akkor kezdtem el érmeket csinálni. És megtanultam természetesen forrasztani is. Az érettségivel párhuzamosan szakmunkás bizonyítványt is szereztem. Letettem a lánghegesztő vizsgát, hiszen tervezni mészetem. A Madách Színházban legutóbb a Beckettben. a Vörös malomban és Az oroszlán te'lenben kaptam munkát. Előbb a kosztümöt kell kivárnom, s amikor a játék is kezd kialakulni, jöhet a kellék. A birkafejes pásztorbot, a francia korona, a jogar, az ékszer, amelyből inni lehet. Voltaképpen minden darab mást kér tőlem. A gyertyatartó ráadásul funkciót is teljesít. Lesöp- rik az asztalról. Bírnia kell a strapát. A koronához nemcsak a színész fejméretét, hanem a bőre színét, a ruhája fazonját, a figura lelkét is ismernem kell. Anélkül nem foghatok munkához. Ha bizonytalan vagyok valamiben, ott az egyháztörténeti intézet vagy a múzeum. Színházban dolgozni izgalmas lehetőség. Minden darab új ötletet, új anyagot kíván. Egy gyertyatartó MOLNÁR ÉVA kisplasztikái Újságban olvasta évekkel ezelőtt: felmenőben a csigatenyésztés kereskedelmi ága. Később hallott egy üzletasszonyt, aki arról beszélt, kezd elege lenni az egészből, bár hozott a vállalkozás szépen a konyhájára. Csak éppen - sajnálja a csigákat. Mielőtt ugyanis konyhakész állapotba kerülnének, alaposan megsózzák őket. A csigák pedig sírnak. Behúzódnak a házukba,és nyöszörgő hangokat hallatnak. Molnár Éva akkor döbbent rá: az ő lelkét is só marja. És elkészítette negyven kompozícióból álló, szomorú-szép csigasorozatát. Bronzból és ezüstből születtek ezek a csigák, illetve nem is azok, hanem fejek, arcok, kezek, szárnyak és lábak, amelyek jellegzetesen kanyarodó héjakból bújnak elő személyes érzelmekről szólva. Molnár Éva budapesti képzőművész. Belső világát, fájdalmait, gyűrődéseit kisplasztikákban, mozaikokban, ékszerekben, montázsokban, bútordíszekben és színpadi kellékekben mutatja meg. Ahogy a felsorolás is jelzi: sokoldalú alkotó. Rajzol, gyúr, reszel, köszörül, hegeszt, domborít és éget. Erős keze van. Erős a művészete is. * hogy ő legyen elégedett velem. Mert ha elégedett, akkor a tárgy is vele együtt játszik. Különben élettelen.” * A csigák: történések, fájdalmak, metaforák. Tenyérbe zárható sorsok. Érzelmek, pillanatok, gondolatok bronzba öntve. A Nyár: arany arc, arany kéz. A Tél: ezüst álarc. A Magány: két kar erős ölelése. A Halottak: élettelen kezek, összetört csigaház. A Voltam valakié: fáradt, megtépett szárny. Az Utolsó mutatvány: élet, görbebottal. * „Voltak éveim, amikor kimondottan csigának éreztem magam. Hiába is akartam, nem tudtam kibújni a házamból. Kínlódtam. Szenvedtem. Mérhetetlenül csalódott voltam. Főiskolás szerelem, házasság, jött a gyerkőc és kiderült: mindketten másfelé tartunk. Nem volt más megoldás, be kellett fejezni. És akkor egy fájdalmas estén, amikor ültem otthon teljesen összetörve és csípte a só a lelkemet, elkezdtem csigákat rajzolni. De nem alakult ki belőle semmi. Csak később. Egyébként mindennel így vagyok. Sokáig semmi, aztán hirtelen nagyon sok. Fél év munkájából egy egész életművet tudok kiállítani. A csigakollekció negyven kompozícióból áll, de van köztük olyan is, amelybe öt-hat darab tartozik. Először csak kezeket csináltam és lábakat. Aztán jöttek az arcok. Majd együtt a kettő. Kezek és arcok. És ha a kompozíció megkívánja, tollakat, virágszirmokat, száraz faleveleket, vékonyka ágakat is felhasználok. Illetve már nem is... végeztem a csigákkal. Egy lezárt korszakról beszéltem jelen időben. Nem láttam értelmét folytatni. Amit el akartam mondani velük, azt elmondtam. Közben felépültem. Már nem fáj úgy a lelkem. Meg is jegyezte egy barátnőm annak idején: - Milyen jó neked! Nem kell pszichológushoz járnod. Te a csigákkal kigyógyítod magad. - És tényleg így volt. A lehető legjobb módszert választottam. És még egy történet. Én meg szoktam rettenni, ha valaki azt mondja: szobrász vagyok. Mert nem tartom annak magam. Én csak egy kicsi nő vagyok, ahogy egy öntőlegény találóan megjegyezte. Megkérdezték ugyanis tőle, hogy ki az a szobrász, aki ilyen szép fejeket formáz. Mire ő azt felelte: nem szobrász az, hanem egy olyan kicsike nő.” * Újabb embercsigák nem születnek tehát. Most gyűrűk készülnek. Ezüstből, iparművészeti boltok megrendelésére. Szigorú ékszerek extravagáns divatot követve. És embemagyságú szobrok, papírból. „Tele a fejem ötletekkel. Dolgozhatnék reggeltől estig, estétől reggelig egyfolytában. Lassan elkezdem az angyalokat. A női feszületeket. Megfeszített férfiak helyett megfeszített nők jönnek. Ennél jobban ez idő tájt semmi sem izgat. Két évig lesz mit csinálnom. Addig látok előre. Hogy utána mi lesz, nem tudom. Lehet, hogy aztán már csak háziasszony leszek, és nevelem a gyerkőcömet. Majd meglátjuk. Mint lehetőség, ez is többször eszembe jut.” akár a 12. századba is visszavihet. Van egy finom művű, velencei villa, amely a Beckettben szerepel. Egy barbár világ könnyű, kecses darabja. Díszesebb, művesebb munkát nem is kívánhattam volna. Az Attilát szerettem még ilyen nagyon a Margit-szigeten. Azt teljes SZABÓ G. LÁSZLÓ egészében végigkalapáltam. Csupa honfoglaláskori ékszer... volt dolgom gazdagon. Fantasztikus érzés viaszból megmintázni valamit, és egy hét múlva kiöntve látni. Sokan mondják egy-egy bemutató után: az én tárgyaim nem is kellékek. Én igazi kelyheket készítek és igazi nyakbavalót. Ezeknek sorsuk is van, nemcsak súlyuk. A kelléktervező neve mégsem szerepel soha a színlapon. Mellesleg nem is tudom, mit írnának a nevem elé. Talán azt, hogy a mór, aki megtette kötelességét. Molnár Ferenc darabjában, a Vörös malomban Psota /rétinél dolgoztam. Ő pontosan tudja, mit akar, és ha nem azt kapja, újra meg kell csinálni neki. És ez így van rendjén. Egy ilyen kvalitású művészt maximálisan ki kell szolgálni. Én rajta keresztül szolgálom a színházat, és nem fordítva. Nekem az a fontos, „Békés megye déli csücskében, egészen a román határnál. Mezőhegyesen születtem. Azon a helyen, amelyet egykor Mátyás király birtokaként jegyeztek, s ahova később Széchenyi telepített lovardákat. Gyönyörű kertek, festői ligetek vannak arrafelé. És hosszú, egyenes utak. Ha lovaskocsik jöttek, úgy felhajtották a port, hogy látni sem lehetett. Mindig én voltam az utcán a legkoszosabb gyerek. Állandóan az út szélén ültem csak az tud, aki a munka minden egyes szakaszát ismeri. De még mielőtt elkezdtem volna a főiskolát, elmentem a pénzverdébe aranyművesnek. Nekem gyakran vannak ilyen deviáns útjaim.” * A főiskolán már nem szívesen rajzolt, és mintázni sem szeretett. Ötvös szakon végzett, és ékszereket készített. Aztán mozaikot rakott a Pénzügyminisztériumban, és a Parlamentben is találtak neki való munkát. Akárhol dolgozott is, mindenütt elégedettek voltak vele, de az újabb feladatot sohasem az előzőnek köszönhette. Színházi felkérései például a Déli pályaudvar jegypénztárát juttatják eszébe. Ott találkozott, sorbanállás közben, egykori szegedi osztálytársával, az azóta már ismertté vált jelmeztervezővel, Rátkai Erzsébettel, és tőle kapta az első felkérést. Így lett a Madách Színház kellékkészítője, később pedig komáromi, miskolci és veszprémi előadások részese. * „Güzü vagyok. Szeretek buzgón dolgozni. Ilyen a térDéjő vu Amikor az István kirá úgy tűnhet békéje Géz annyi sok t mi minden Tán apjáht gondolata, kérlelhetet de a nagy i 996 őszén i közé, hogy nemzet jöv nevelt fia r Géza SZÖVI te meg a bajor la lányát Istvá gül és itthon ; hogy fiát paj2 delmüknek fo hálaadás pilla ben addigi éle tett, lehetetlei gondolni, hog) Koppány feli egy darabja a kapuján szóig szág népének így jár, aki az i vében az új k Háborgó lel megnyugtatta, Mózes könyvi minősíti a szá Koppány úr k vényt szerezni pád véréből idősebb férfiúi gyár korona il Géza fejedelei vegye, Sarolt a A pogány bosszút vettek, statuálni. A Iá lóvá tette a; amúgy is tudót apja és családj re, hiába kénys víz alá alattval sukat változat kormányozta. Géza fejedel telkedést maga kai, mint hitbe kintette. Amik« hatalomra kéri hogy Árpád ut urak a se nyelv ben, se vér szí ges nemzet föli A Dunántúl felségterülete nagy hatalmú meg Ajtony c mányurak. Rá: válisa lépésele zal, hogy felvi reszténységet é automatikusan vetségesének. Döntését, ho gáti keresztény gették a nem v; Országlása idej sen tető alá ho senyő-bolgár-i séget Bizánc e 972-ben II. Ott a bizánci csás; fejedelem hara Tudta, hogy ez AZÁR r Tarhos (Tar! I Tevel (Tev I Tonnás (Tón I Tar Szeré ROPPAN s_
