Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-02-05 / 6. szám
Megújulás előtt A történeti vármegye múltja gazdag dicső pillanatokban. Lakói mindig jellemes, gerinces magyar emberek voltak. Mint például azok a 17. századi református prédikátorok is, akik hitük védelmében még a vértanűságot is vállalták. Aligha véletlen, hogy a történelemben negyven hűséges prédikátorként emlegetett hitvallók (akiket az 1674-es pozsonyi vésztörvényszék hitük miatt gályarabságra ítélt) mintegy fele Gömörből származott. Erős bástyái voltak a református keresztyén egyháznak az itteni gyülekezetek. Sajnos, a diktatúra évtizedeit ezek is megsínylették. Állandósult lelkészhiány, pusztuló templomok, omladozó parókiák, számban és hitben is erősen megfogyatkozott gyülekezetek jellemezték e régiót a rendszerváltás hajnalán. Az utóbbi néhány évben azonban mintha kezdenének magukra találni a gömöri hívek. Egyre-másra épülnek az új templomok, újulnak meg a régiek, nyerik vissza régi fényüket, méltóságukat az évszázados épületek. Ám vajon a szemmel látható külső megújulással együttjár-e a gyülekezetek belső megújulása, feléledése? A kérdést Erdélyi Géza hanvai református lelkésznek tettük fel, aki immár tizedik éve szolgál a neves gömöri községben, Tompa Mihály örökében. kérdem. Nem irigylésre méltó a helyzetük. Mire ő: Nem, uram. De nyolc- százezerből mi már két és fél millióan vagyunk. Akkor mitől féljünk? Hát hol van az öntudatos gömöri polgár? Ez nem gyűlölködés, ez nem a mások ellen való élés, hanem a magam életének a biztosítása, emberileg, ameddig csak lehet.- Gömör mindig is kevertebb volt, mint például a Csallóköz, nehezebbek voltak az életkörülmények, rosszabb minőségű a termőföld. Sokat lehetne azon mélázni, miért ilyen lepusztult ma Gömör. Anyagilag, lelkileg egyaránt. De nehéz elhinni, hogy ennek csak az lenne az oka, hogy az itteni magyarok körében csökkent a népszaporulat.- Nem vagyok gömöri, ezért meglehetősen szabadon és objektiven nézek ezekre a dolgokra. Én más okokat látok egyelőre. Az első: egy pozitív belső kényszer. Ugyanis ekkora rombolást az ateista ideológia sehol más vidéken nem tudott végezni, mint Gö- mörben. Ennélfogva aki egy kicsit is érzi vagy érti, mi itt a megmaradásunk záloga, akár ateista volt, akár hívő, ráérzett arra, hogy valamit tenni kell. Különben mivel magyarázható, hogy itt tucatnyi polgármester a habozó lelkész akarata ellenére (mert ilyenek is vannak) kézbe vette a templomépítés, -javítás ügyét. Valószínű, hogy szerepet játszott ebben egy ösztönös belső kényszer, amely tapogatózik és sejti, hogy van itt egy sok évszázada működő szervezet, az egyház, ugyanakkor van egy lelki közösség, ami támasz, fogódzó lehet, amit fel kell erősíteni ahhoz, hogy maradni tudjunk. A másik ok: a polgármesterek között is vannak, akik egykor aktív párttagok, és akik elnyomott egyháztagok voltak. De most egy és ugyanazon irányba haladnak. Náluk azt vettem észre, olykor bánják, hogy egykor olyasmibe kényszerítették őket, ami miatt most szégyenkezniük kell és a lelkűk nyugtalan. Ügy érzik, talán ez az utolsó lehetőség az elmúlás előtt, hogy valamit jóvá tegyenek. Én ezt is pozitívan értékelem. Szerintem most mutatkozik meg, kiben milyen lélek lakozott. Aki ma mer vállalni, cselekedni, annak örüljünk, fogadjuk el és csináljuk vele együtt, ne vádaskodjunk, gáncsoskodjunk, a múltra mutogatva. Az egyének mellett nem egy esetben a sokaság is hasonló okok miatt, tehát ugyanúgy átérezve a veszélyeztetettséget, áll oda az egyének mellé és vállalja az áldozatot. Pedig az sem olyan egyszerű. Adakoznak, sok esetben több ezer, tízezer koronát is adnak falujuk templomának felújítására. Ezek az adakozók bizonyára tudják, hogy ez nem a vagánykodás helye. Többnek kell emögött lennie, de hogy ez már egyértelműen lelki fellendülés lenne, azt nem merném állítani. Jelenleg még nem.- Ezek szerint nem tapasztalható, hogy a hívek részéről megnőtt volna az igény a lelki szolgálat iránt?- De igen, ám nem olyan mértékben, hogy elmondhatnánk, ez lenne a konkrét eredménye. Példa erre Hanva is, mely lelkileg most sokkal szétzi- láltabb, mint a kommunizmus idején volt. És nincs egyedül.- Mi lehet ennek az oka?- Az ok a politikai életben is nyomon követhető, a lelki életben annál inkább. Annak idején mindenki tudta, hogy akár csendben, akár nyíltan valami ellen össze kell fogni. Ez egy negatív előjelű összefogó tényező volt, s akkor játszott fontos szerepet, amikor már elviselhetetlen volt a belső terror, az elnyomás. 1989-ben megszűnt az ok, ami ellen össze lehetett fogni az embereket. Most kellene valami érdekében, valami mellett összefogni és tenni, ez a nehezebb. Mert bár a helyzet, a körülmények adottak, ám lelkileg, erkölcsileg borzalmas pusztítás folyt itt. Az emberek egyáltalán nem voltak lelkileg felkészülve az új helyzetre. Közben pedig szinte azonnal jött a nagy kísértés. Az, amit Jézus úgy nevezett: a Mammon, vagyis a pénz. Az emberek a gyors meggazdagodás útján indultak el. És ez olyan méreteket öltött, hogy nagy részüket jó magyar mondás szerint a sárga irigység gyötri, ha a másiknak valamicskével több van. És ahol irigykedés van, ott gyűlölködés is van, a közösség pedig széthull. Helyes, hogy ragaszkodunk minden talpalatnyi földhöz, hogy arra törekszünk, megépítsük házainkat, ha törik, ha szakad; csak vigyázzunk, ne feledkezzünk meg azokról a lelki otthonokról, belső bástyákról sem, amelyek ha nem épülnek meg bennünk, akkor szabad prédák leszünk. Van, ahol ezt megértik, de van sajnos, ahol hiába minden szó, minden beszéd. Hát itt tartunk.- Ön szerint mi hiányzik most a gömöri embernek a boldoguláshoz?- Gömörnek van egy másik belső gyengesége: ezek az emberek tele vannak félelemmel, melyek részben a régi félelmek (kitelepítés, deportálás) utóhatásai, másrészt annak a következménye, hogy nem merték vállalni az életet; hogy fontosabb volt a vagyon, és nem kellett a gyerek. S ha ehhez hozzávesszük a halandóságot, az elköltözést, a kitelepítést, a betelepítést, a háborút, az eredmény; a hajdani öntudatos gömöri polgár ma szorong és fél. Azt mondja: Jaj, tiszteletes úr! Sajnálom az unokáimat, ezek itt fel fognak bennünket falni...! Én meg hiába mondom: Emberek! Oda lehet betelepülni, és ott marad kisebbségben a nemzet, ahol nincs szaporulat. Ezt a problémát más nem oldhatja meg helyettük. EnBeszélgetés ERDÉLYI GÉZA hanvai református lelkésszel a gömöri ember nemzeti, hitbeli magára találásának esélyeiről nek a népnek kell végre kijózanodnia ebből a halálos nyavalyából. Mert ez egy halálos kór. A jugoszláv tengerparton találkoztam egykor egy albán cipésszel, aki megdöbbentően sokat tudott rólunk, felvidéki magyarokról. Elmondtam: Igen, én félek, az ember fél. De mi nem félünk. Hogyhogy? - Nemcsak ez, de mindenképpen egy döntő ok, amihez természetesen járulnak még továbbiak is. Ahol eleve kevesen vannak, ott még kevesebben lesznek egy kitelepítés, egy deportá- ció után. Másképp esik a latba, ha például egy két és félezres csallóközi faluból elvisznek ötszázat, mint ha egy ötszáz lakosú gömöri faluból elvisznek kétszázat. Itt az arányok sem mellékesek. Az okokat keresve térjünk vissza a hithez. Gömör a negyven hűséges prédikátor felét adta. Ez azt jelenti, hogy a létszámtól függetlenül ott volt a gerinc. Valahol mégis törés állt be. Hogy miben, azt ma nehéz lenne kideríteni, mert irtózatosan mély gyökerei vannak. Változtak az életviszonyok is, amire, feltételezem, a gömöri ember másképpen reagált, mint például a keleti. Merthogy eleve más mentalitásúak. Én Ung megyében születtem, és úgy vettem részre, a keleti ember a szívével gondolkodik, a gömöri meg az eszével. Ami azt jelenti, hogy a gömöri ember nemcsak egyszerűen racionálisabb, hanem kimondottan spekulatív, és ez nem felMéry Gábor illusztrációs felvétele tétlenül jó. Mert így könnyen megeshet, hogy amit egy keleti, aki hitében, meggyőződésében szilárdabb tud lenni, mert érzelmileg is erősebben kötődik, nem enged meg magának, arra a gömöri ember hintázik egyet, azt gondolván: ugyanaz maradok, aki voltam, hát istenem, egy kicsit odasimulok. Mert a spekulációk révén arra az eredményre jutott, hogy úgy lesz számára előnyösebb. Hogy ez romboló hatású is lehet, sőt fogyatkozást is jelenthet, arra már nem gondol.- Milyen ma a lelkészi munka itt Gömörben?- Magam sem gondoltam volna, hogy negyvenöt kilométerre Rozsnyótól ennyire más gondolkodású emberek élnek. Korábban ott szolgáltam 18 és fél évig. Mikor odakerültem, egy nagyon meghasonlott és vegyes gyülekezetei találtam ott, mégis szép munkát sikerült beindítani. De itt? Próbálkoztam már mindennel, felnőtt bibliaórával, ifjúsági foglalkozással, rendszeres gyülekezeti munkával. Semmi sem megy. Az ifjúságot is sikerült már korábban teljesen elidegeníteni, elvadítani az egyháztól. Ezeket a fiatalokat semmi sem tudja megragadni; sem a falu múltja, hogy Tompa itt működött, sem az Isten kérdése, sem az a távlat, amit a hit nyújthat. Talán nem is értik, miről beszél nekik az ember. Ezt tartom én tragikusnak. Ebből a megrekedt- ségből kellene valahogy kihozni a fiatalokat. Bízom benne, hogy ha nekünk nem is, de a fiatalabb lelkészgenerációnak sikerülni fog.- Köztudott, hogy Gömörben az átlagosnál is jóval nagyobb volt a lelkészhiány. Várható ezen a téren javulás?- Eredetileg hatvan kisebb gyülekezet tartozott a gömöri református egyházmegyéhez. Ebből három-négy a valóságban már meg is szűnt. Jelenleg kilencen dolgozunk, ami azt jelenti, hogy mindegyikünkre jóval több gyülekezet jut, mint máshol. Ide mindig is kevés lelkész jött. Nem is lehetett rossz néven venni, ha a fiatal lelkészek inkább oda mentek, ahol nagyobb gyülekezet várta őket, ahol több segítséget, támogatást remélhettek. Gömörben ezt nem kapták meg.- Ezért nem jöttek?- Nemcsak ezért. A terep is nehezebb. Itt sok a kis gyülekezet, ahová sokszor csak gyalog vagy kerékpáron juthatott el az ember. Ma már persze javult a helyzet. És az ugyancsak re- ménytkeltő, hogy vannak már gömöri teológushallgatók is. Jelenleg több mint nyolcvanan készülnek a hivatásra, köztük hat gömöri. Hívogatom is őket Gömörbe, és nemcsak a gömöri- eket. Szerintem nem is veszi komolyan a pályát az, aki nem mer és nem akar tudatosan Gömörbe vagy Barsba menni, a legnehezebb helyekre. Nem is mondanak ellent, és remélem, többen vállalják majd a kihívást. De azt hiszem, nemigen akarnának végleg itt maradni. Ezt magam is megértem. Mert a lelkész is csak élő gyülekezetben fejlődhet igazán. Makkai Sándor kifejezését kölcsönvéve Gömör sokáig „holt tenger” volt, bizony kicsit rémítő a lelkész számára, hogy itt megreked ő maga is, és valahogy beleszürkül a közösségbe. Én nem kívánom senkitől, hgy egy életen át itt szolgáljon, de azt minden leendő lelkésznek ajánlom, hogy tíz-húsz évet töltsön el Gömörben, és építse, építse, amennyire csak lehet.- Köszönöm a beszélgetést. S. Forgon Szilvia HIT ÉS ÉLET 1995. február 5. ÜBSárnap
