Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-29 / 5. szám

ílBSÉrnap 1995. január 29._____________ PUBLICISZTIKA Vé letlenek állítólag nincsenek. Néha mégis furcsán egybeesnek az események. így történt ez 1940. május 10-én is. E pünkösd­vasárnap előtti pénteken két ese­mény is történt, amely erősen ki­hatott Európa további sorsára. Hitler Sarlóvágás fedőnév alatt megindította nyugati hadjáratát, és a brit kormány élére Winston Churchill került. Bár látszólag a kettő között aligha fedezhető fel összefüggés, az elkövetkező hó­napok és évek e két megbékíthe- tetlen rivális küzdelmének sors­döntő szerepét tanúsították. y'-'* -j urchill az emlékirata­I rl iban így emlékezik erre a napra: „Úgy éreztem, mintha kéz a kézben ha­ladnék a sorssal, s mintha egész elmúlt életem felkészülés lett volna e napra.” Kormányfői megbízatá­sát valóban már érett, tapasztalt politikusként vállalta Nagy-Britan- nia történelmének talán legválsá­gosabb időszakában. Ezt meg­előzően négy évtizeden át a Kon­zervatív Pártot képviselte a parla­mentben. 1908 óta, kisebb megsza­kításokkal, volt kereskedelmi, ten- gerészti, hadianyaggyártási, hadü­gyi és légügyi, gyarmatügyi, majd pénzügyminiszter. Churchill a brit gyarmati világ- birodalom jellegzetes megteste­sítője, aki életét és munkásságát teljesen e birodalom érdekeinek szolgálatába állította. Katonai aka­démiát végzett, így a kormányfői megbízatást vállalva tárgyilagosan felmérte a náci Németország és Nagy-Britannia katonai erőviszo­nyait. Elismerte Hitler katonai fö­lényét, ezért mély kommunistael­lenes meggyőződését is félretéve szövetséget kötött a Szovjetunió­val. A mostani évforduló kapcsán próbáljuk meg felderíteni kor­mányfői pályafutásának magyar és csehszlovák vonatkozásait, bár ele­ve meg kell békülnünk azzal a tu­dattal, hogy egy világbirodalom élén állt, és a nagyhatalom pozíci­ójából ítélte meg az eseményeket. A kis népek ügyeinek jobbára csak akkor szentelt nagyobb figyelmet. Kéz a kézben a sorssal Harminc éve, 1965 januárjában halt meg WINSTON CHURCHILL ha azok a nemzetközi politika metszőpontjaiba kerültek. Tény vi­szont, hogy az első világháborút követő időszakban a kisebb nem­zetek és országok is egyre nagyobb szerepet követeltek a történelmi színtéren. Aligha vitatható az a megállapí­tás, hogy a nacionalizmus - min­den pozitív vagy káros velejárójá­val - a huszadik század egyik do­mináns tényezője. A felizzott nem­zeti törekvések következtében ko­rábban szentnek és sérthetetlennek hitt határok változtak meg, új álla­mok jöttek létre. Egy-egy nemzet javára történt igazságszolgáltatás­sal sokszor más nemzetek érdekein esett csorba. Churchill korán felismerte, hogy a monarchia feldarabolásának - a békeszerződések igazságtalansága miatt - veszélyes következményei lehetnek. Ezért azon politikusok közé tartozott, akik eleve nem zár­ták ki a békeszerződések békés re­víziójának lehetőségét. Megértette azt is, hogy Németország nem bé­kéi meg a második világháború veszteseként rákényszerített mega­lázó feltételekkel. Nagyon jól látta a visszavágásra, megtorlásra vágyó német hatalom újjáéledésében rejlő veszélyt. Ennek elhárítását, politi­kustársaitól eltérően, nem az en­gedmények politikájában kereste. A háború után írt terjedel­mes munkájában számos Magyarországra vonat­kozó utalást is találunk. Kormánya például határozott megértést tanú­sított a Hitlerrel szövetkezett Ma­gyarországgal szemben. Churchill bölcsen látta, hogy az ország föld­rajzi helyzeténél fogva - és az ak­kori erőviszonyokra való tekintet­tel (hiszen a Nyugattól konkrét se­gítséggel nem számolhatott) - nem fordulhatott szembe nyíltan Hitler­rel. Elegendő értesüléssel rendel­kezett arról is, hogy a magyar poli­tikában aránylag erős angolbarát orientáltságú szárny is létezik. Te­leki Pál miniszterelnök is nemegy­szer tanújelét adta annak, hogy csupán kényszerhelyzetben vállalta a szövetséget a náci Németország­gal. Ha nyílt szembeszegülést nem is várt a magyar kormánytól, de a semlegességet nagyon pozitívan értékelte volna. Ennek fejében Lord Halifax washingtoni angol nagykövet kijelentéséből ítélve - még 1941-ben tett fölöttébb óvatos nyilatkozata szerint: „Anglia előtérbe helyezné Erdély és más elcsatolt területek visszajuttatásá­nak kérdését”. A Teleki-kormány 1941 február­jában, feltehetően Hitler rosszallá­sa ellenére, barátsági szerződést kötött Jugoszláviával. Röviddel ezt követően Németország megtá­madta Jugoszláviát, és a magyar kormányt is felszólította, csatla­kozzon balkáni hadjáratához. Te­leki ekkor követett el öngyilkossá­got. Ezt Churchill a második vi­lágháborúról írt könyvében úgy magyarázza, hogy Teleki „így kí­vánta maga és népe becsületét megmenteni a történelem előtt”. Magyarországgal szembeni maga­tartásáról az a tény is ékesen ta­núskodik, hogy a jugoszláviai had­járat kezdete után az angolok meg­szakították ugyan a diplomáciai kapcsolatokat Magyarországgal; de brit hadüzenetre csak nyolc hó­nappal később került sor. Akkor is Sztálin sürgetésére, aki felszólítot­ta a londoni kormányt, hogy üzen­jen hadat Németország szövetsé­geseinek, köztük Magyarország­nak is. Churchill késleltette e lé­pést, de végül eleget tett a szövet­séges követelésének. Annak is tu­datában volt, hogy a háború utáni európai elrendeződést elsősorban a hadszíntéren elért eredmények ha­tározzák meg. Ezért magyar és csehszlovák vonatkozása is van többször előterjesztett balkáni partraszállási tervének. Ennek lé­nyege, hogy a nyugati szövetsége­sek csapatai, az itáliai hadművele­tek mintegy kiegészítéseként és a szovjet csapatokat megelőzve, Tri­eszt felől Bécs és Nyugat-Magyar- ország felé nyomultak volna. Sztá­linnak e terv érthető okokból nem­igen tetszett, de nem is kellett túl­ságosan elleneznie, mert azt az amerikai elnök és a hadvezetés is, Churchill többszöri próbálkozása ellenére, visszautasította. Látva, hogy a nyugati szövetsé­gesek nem jutnak el a Kárpát-me­dencébe, Churchill felvetette a du­nai konföderáció gondolatát, amelybe Magyarország, Csehszlo­vákia, Ausztria is beletartozott volna. Így e térségben sikerült vol­na megőrizni némi nyugati befo­lyást, és e tömörülés politikai-gaz­dasági téren is ellensúlyozta volna a szovjetek közép-európai egyedu­ralmát. (Érdekes, hogy ezt az el­gondolást BeneS is ellenezte). Vé­gül Churchillnek ez a terve meghi­úsult, de így is megvívta nagy csa­táját, amit a sors küldetésként sza­bott ki rá. Érdemei a náci Német­ország leverésében elvitathatatla- nok, viszont sok vád érte őt Euró­pa második világháború utáni el­rendezéséért. Szemére vetették a Szovjetunióval szembeni engedé­kenységét, azt, hogy a közép-euró­pai térségben szabadon teret hódít­hatott a kommunizmus. Az öreg harcos a háború végére már kifáradt. Egészsége, bizonyá­ra az elmaradhatatlan szivar és a whisky nem éppen mérsékletes fo­gyasztása következtében is, erősen megromlott. A sors iróniája, hogy két hónappal a háború európai be­fejezése után - pártja választási vereségét követően - lemondott miniszterelnöki tisztségéről. A mór megtette kötelességét... I gaz, 1951-től, hetvenhét éve­sen újabb négy évre ismét el­foglalja a miniszterelnöki széket. Hűen önmagához, tovább vívta harcát - most már a kommu­nizmus és a szovjet terjeszkedés ellen. Látnoki előrelátással meg­jövendölte: „A birkák között fa­lánk farkasra emlékeztető Szovjet­unióban egy idő után szükség­szerűen bekövetkeznek az emész­tési zavarok. ” Ö minden tőle telhetőt megtett, hogy a nagy étvágyú orosz farkas emésztését megnehezítse. (zs.l.) 'Egy portád víz— Ügy mondta ki a „vigyázza” szót, mintha ama te­kegolyót tartó kéz cselekedetéről beszélne, mi­közben bezárta a kertkaput. Istenre gondol, ami­kor a túloldalon csörtető kutya morogva elhall­gat. A lépcsőhöz érve váratlanul kigyullad a fény az ajtó fölött. Már kérdezni akarta Erőssy Szilár- dot, amikor éppen megszólalt:- Csak egy kis szenzoros masina, ha egy per­cen belül nem kapcsolom ki a riasztóberendezést, felveri a fél várost. Ha otthon vagyok, nem szok­tam bekapcsolni, inkább szüleim félelmét oldom vele, akik lefekvés előtt egyetlen kattintással működésbe hozzák. - Magabiztosan nyitotta ki az ajtót, s valahol a fogas mögött lekattintott va­lamit.- Ezek szerint mégis van mit féltened otthon is?- Legfeljebb mágneskártyákat meg édesanyám konyhapénzét - legyint nevetve. - Mondtam már neked, hogy amim van, az a raktárban található... Azzal szakadt félbe a párbeszédjük, hogy Hor­kai szinte beledőlt a hallban álló hatalmas fotel­ba. Néhány pillanatra lehunyta a szemét, így Szi­lárd könyveit csak később vette észre.- Te szélhámos, hát ami itt van, csak az egy vagyont ér. Mai áron és mai ésszel számolva leg­alább egy jobb skoda ára. Vendéglátója a fürdőszobában megengedte a vízcsapot, majd valami szekrényben matatott. Nem hallhatta csodálkozó megjegyzését. Amikor végre előjött, Horkai már a lexikonok között vá­logatott.- Ne ijedj meg, ez a valamikori könyvesbol­tom maradéka. Ezeket nem volt lelkem féláron elkótyavetyélni. Mellesleg a fürdőszobában kiké­szítettem a törülközőket, s aludni a dolgozószo­bámban fogsz. Bocsáss meg, de most aludnom kell, holnap autós napom lesz.- Micsoda? - lepődik meg Horkai.- Fél ötkor kelek, hogy mire kinyit az első ma­gánkereskedő, már ott legyek az áruval. Ahhoz meg fel is kell pakolni a raktárban. De te csak nyugodtan aludj, édesanyám tud rólad, majd ké­Idegen szít neked reggelit... - Horkai szabadkozni akart, de Szilárd határozottan folytatta:- Olyan házikolbászt még nem ettél, s ha nem vezetnél, akkor a szilvapálinkámból is kapnál, de azt majd holnap este. Jó éjszakát! - s eltűnt a fürdőszobában. Horkai néhány percig még nézelődött a köny­vek között, várta, mikor jön ki Szilárd a zuhany alól, de néhány percre elszenderedhetett, mert mire felébredt, üres volt a fürdőszoba. Akkor vet­te észre, hogy a tágas helyiségnek van egy másik ajtaja is, feltehetőleg azon távozott vendéglátója. Amikor arcába csapott a zuhogó víz, eszébe jutott az új év első napja, amikor egyedül ült la- _kótelepi lakásukban, s az elkövetkezendő esz­tendőről gondolkodott. „Lesz hát pazar házikol­bász, meg kisebbségi szívet gyógyító kisüsti. Ahogyan az húsz éve rendjén vagyon...” Mert van, ami egyszerűen rendszerfüggetlen. Lehet bármilyen tulajdonosa az intézménynek és közlönyének, az emberek kint ugyanazok marad­tak. Legfeljebb őszintébbek, mint voltak a hall­gatás évei alatt. Akkor az volt az érdekük, most meg ez. Akkor létüket mentették, most meg lel­kűket mentik. Kényszer volt az is, mert főiskolá­ra készült a lány, egyetemre igyekezett a fiú. A hallgatástól rándult görcsbe a lélek, s maguk sem hitték akkor, mily nehezen oldódik később, bár kimondják a kimondhatatlant, imába foglalják a rég elsóhajtott gondokat. Ezekre kell figyelnie két harapás között, ezeket kell hallgatnia két po­hárnyi kisüsti közé csavarodott nyelvvel. Ez a feladat, beszéltetni őket és hallgatni - meghall­gatni valamennyi gondjukat... A törülközőt kézbe fogva ismerős illat áradt felé. Horkai anyja tudott ilyen törölközőket mos­ni: a hagyományos mosószappan és az olcsó mosópor kevert illata áradt feléje. Amikor végre bebújt az ágyba, s a törülköző il­latát a patyolatfehér ágyneműn is megérezte, tele volt a feje szagok, illatok emlékeivel. Lelakott szállodák bogárszagú szőnyegeit látta félálom­ban. Dohos falusi házak tisztaszobáiban sebtiben megvetett ágyak dunnamelegét is érezte. Erőssy Szilárd központi fűtéses háza dolgozószobájának széthúzható bőrgarnitúráján szenderegve meglá­togatták emlékei. Anya leányszobája olajkályhá­jának suhogását vélte hallani...Ölelkeztek a tél­ben, amelyről akkor nem tudták, hogy a tájban vagy a mindennapokban nagyobb-e. Szemben családi viharokkal, majdan elmúló érzelmekkel. Övék volt a világ legboldogabb pillanata. Hitték naivan, kiszolgáltatva magukat egymásnak, a té­vedéseknek, a türelmetlenségnek, az óhatatlanul elkövetkező félreértéseknek. Az ölelés utáni le­begésben sejtették meg először e szépség kopott­ságát, e némaságba burkolt szomorúságot... Ebben a szobában most Horkai mégis megren­dülve riadt fel szendergéséből. Nem akarja elve­szíteni Anyát. Hogy mitől támadt ez az érzése, nem tudta megfejteni. Az álom és az ébrenlét ha­tárán maradt minden, ami a múltból a szagok csordavonulásában idetévedt. Mi volt előbb, az ijedtség vagy az ijedt emlé­kek? Az önmagára döbbenés félelmetes démona? Erőt vett magán, felült alkalmi ágyában, s be­leszagolt az ágyneműbe. Anyja ruhásszekré­nyéből áradt ilyen illat. Nyári nap szárította, fű simogatta háziszőttes vásznak hullámzottak a szélben. Kisfiúként leheveredett melléjük a fűbe. Majd hirtelen magára csavarta a végtelen vászon­lepedőket, s a hátára fordult. Arcának tüzét eny­hítette a lágyan ráboruló lepel. A szövés egyenet­len sorai között átbújtak a nap tűvékonyságú su­garai. Az árnyék és a fény ritmusát a légzése és a szívverése szabályozta...Azóta sem volt oly közel a természethez, amelynek könyörtelen kettőssége születésétől fogva elkíséri. Egy vödör meleg víz, egy vödör hideg víz terelte az életbe, de nem ez az oka annak, hogy élete fáradtságát olykor ide­gen ágyakban kénytelen kipihenni. Végigballagva az emlékek szűk ösvényén, megpróbált elaludni. Hátára fordulva nézte a mennyezet mozdulatlan árnyait. í a.

Next

/
Thumbnails
Contents