Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-06-18 / 25. szám
Nevük és művészetük évekkel ezelőtt ugyanolyan ismert volt Nagymihályban és Kassáit, mint például a morvaorszá- gi Olmiitzben vagy Prágában. Dalaiktól ugyanúgy zengett a Zempléni tó partja, mint a Krkonose üdülőtelepei. Fújta dalaikat a rádió itt is, ott is; utánozták őket csehek, szlovákok, csehszlovákiai magyarok, lengyelek, ukránok... Egyszerűen azért, mert a táncdalaik többsége - azok szerzőinek is köszönhetően - népszerű sláger volt. Helena Vondráőková ugyanolyan szőke és bájos, Marta Kubisová is épp oly komoly s helyes, mint bő negyedszázada. De Václav Neckar sem változott sokat. Igaz, a régi ruháiba ő már nem férne bele, ám a frizuráján, a pattogós mozgásán, a viselkedésén jóformán nyoma sincs a múló időnek. És a hangjuk is olyan mindhármuknak, mint huszonhat évvel ezelőtt, amikor... Amikor a legutóbbi koncertjüket tartották Kassán. Nagyjából ezt állapíthatták, állapították meg a cseh énekes trióról. Azok, akik nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélkül - korábban is, most is - a művészetet keresték, látták, szerették és becsülték: a művészetben. Az igazi értékeket. A könnyűzenében is a szépet, a felemelőt. Ügy, mint mások ugyanezt Bach, Bartók, Mozart, Dvorák műveiben, vagy éppenséggel Dvorsky és Pavarotti előadói művészetében. Sokan újból megtalálták, felfedezték az örökre eltűntnek hitt, emlékezetes dallamokat s dalszövegeket. Feltehetően az az ötven év körüli hölgy is a sportcsarnok nézőterén, aki a „feltámadt" Golden Kids első műsorszámai alatt néhányszor bizony a szeméhez emelte zer-ő felvétele) fehér zsebkendőjét. A tapsból, a művészeknek kijáró virágok sokaságából arra következtettem, hogy a nézőtéren többen is könnyeztek. Láthatatlanul is. Ki tudja, hogy ki, miért?!... Gazdag József Azt követően, hogy egyikük aláírásával is igazolta: ő másképpen képzeli el a demokráciát, másképpen a szabadságot és az alapvető emberi jogok érvényesülését, mint az 1968-at megtorló konszolidáció, a népszerű triót az ügyeletes politikai hatalom felharmadolta. Ketten külön-külön énekelhettek, egyiküknek viszont hallgatnia kellett. Marta KubiSovát csak a '89-es bársonyos forradalom hozta vissza a terekre, onnan a rádióba, a televízióba. Autogramosztás a kassai könyves, boltok egyikében TAXIS RIPORT A POZSONYI ÉJSZAKÁBAN | Taxisok. E szó hallatán sokan bosszúsan legyintenek egy nagyot: jól kereső, ko- csikázó milliomosok, akiket szoros szálak fűznek az alvilághoz. Nos, amikor hosszú évek után ismét találkoztam egyik jó barátommal, s megpillantottam autója tetején a TAXI feliratot, gondoltam, elbeszélgetek vele egy s másról. Rákérdezek például az úgynevezett rázós dolgokra. Amikor elárultam Sándornak, hogy riportot szeretnék írni egyik éjszakai szolgálatáról, nem ellenkezett. Sőt! Azonnal kötélnek állt, majd így búcsúzott: „Kilenctől hajnali hatig furikázom, előtte, délután hívj föl!” A szombati napot választottam, gondolván, talán ekkor legnagyobb a népvándorlás a fővárosban, s minden bizonnyal a vasárnap előtti éjszakán utaznak a legtöbben - taxival. Kitárcsáztam hát Sándor számát, aki rögtön az első csörgés után felkapta a kagylót: „Már azt hittem, meggondoltad magad. De jó napot választottál, ma sok meló várható. Sajnos, az is előfordulhat, ha négy utas lesz, akkor nem férsz be a kocsiba, s pár percig a csillagos eget kémlelheted, illetve az éjszakai életet...” Rögvest meg is állapodtunk az esti randevú helyszínében és időpontjában. A „Fotóst is hozhatok?” kérdésre viszont határozottan azt válaszolta: „Elment az eszed? Akkor te se gyere! Sem a kocsim, sem a fizimiskám nem jelenhet meg az újságban!” Ez is azt bizonyítja: nem teljesen veszélytelen dolog taxisnak lenni. Talán ezért is vártam fokozott izgalommal az este fél kilencet. * * * Kicsit szorongva sétálgattam az egyik pozsonyi (előkelő) szálló parkolójában. Közben ketten is leszólítottak, nem akarok-e valutát venni? Az eléggé rámenős bőrkabátosok ajánlata így szólt: német márka, csupán tizennyolcért! Eszem ágában sem volt kötélnek állni, még ha tizenötért adta volna, akkor is nemet mondok. A biztonság kedvéért csak egy százas lapult a pénztárcámban, elvégre, ha netán magamra maradok a ligeti betontenger egyik elhagyatott részén, minden előfordulhat. Tízperces késéssel - végre - megjelent a „taxim”. Tulajdonosa mosolyogva megjegyezte: „Miért nem vettél dollárt? Én küldtem hozzád a valutaüzéreket, kíváncsi voltam, hogy fogsz reagálni. De félre a tréfát, kezdődik a műszak, ülj be ide mellém. ” Az első „kuncsaft” érkeztéig én társalogtam Sándorral. • Megéri naponta éjszakázni? „Ha a kérdésre a nem lenne a válasz, akkor szinte senki se kocsikázna éjjel. Milliomosok azért nem vagyunk, de az biztos, hogy az átlagembernél jobban keresünk. ” • Pedig azt mondogatják rólatok... „Tudod, k....k az emberek, mindent irigyelnek. Van, amikor remekül megy, ám olyan is előfordul, s nem is kevésszer, hogy csak a ülök kocsiban és várok a fuvarra. Sajnos, az embereknek egyre kevesebb a pénzük, sokan inkább megvárják az éjjeli buszjáratot. A felső tízezer viszont még a vécére is autóval jár... ” * * * Végre ránk került a sor, és a Duna-partra „vezényeltek”. Két jókedvű tizenéves, cigarettával a kezében, komótosan beszállt, s máris mondta az útirányt: a ligetfalui diszkóklub. Nem akarok hinni a fülemnek, hiszen gyalog is percek alatt odaértek volna. A srácok haverjai, de legfőképp a lányok igencsak meglepődtek, amikor a legények kiszálltak a taxiból: „Nektek ennyi pénzetek van...?” - kérdezte az egyik miniszoknyás. Bevágódott az ajtó, s mi elindultunk vissza, a belváros szívébe. „Tudod, ezeknek a suhancoknak több zsebpénzük van, mint nekünk. A tehetős apukák, anyukák megtömik a pénztárcájukat, hogy ők is gondtalanul szórakozhassanak. ” Időközben megszólal az URH-készülék: „Ki van a legközelebb a diszkóklubhoz?” Sándor azonnal visszaszól: „Máris ott vagyok!” Odabenn a buli még el sem kezdődött, de ketten máris távoznak. Amikor megpillantjuk őket, minden világos. A huszonéves fiú már az utcán is igencsak feltűnően simogatta part- nemőjét, aki láthatóan élvezte, hogy őket szemléli a „publikum”. A legközelebbi szállodánál kiszálltak; úgy tűnt, nagyon biztosak voltak benne, hogy • Hogy is volt az a „fegyveres” utad? „Alaposan átráztak! Egy lengyel maffiózó Varsóba akart utazni. Kértem tőle ezer márka előleget, amit szó nélkül megadott. Hajnalban megérkeztünk, amikor számlázni kezdtem, azt mondta: rendben van, és az előlegre rátett még egy lapáttal. Megörültem, hiszen ennyi pénz még sosem volt a bukszámban. Készségesen felvittem hát a csomagját is az első emeletre. Hogy mi volt a köszönet? Pisztolyt fogott rám, s elvette az összes pénzemet. ” • Tudtad, hogy ki volt ő és azt is, hol rabolt ki... „Mégsem mentem el a rendőrségre, mert féltem, hogy valóban kinyír az a rohadt alak. Inkább a nagykövetségre mentem, ahol még én kértem pénzt benzinre. ” Hallgattunk. Végül Sándor töri meg a csöndet: „Félsz?” miniszter meg a képviselő uraknak ez aprópénz. ” Az elégedetlenkedő férfi a félúton észbe kap: „Ugye, csak az összeg felét fizetem?” Sándor rámnéz, majd így válaszol: „Ha most kiszáll, akkor igen. ” Na, végre belémkötött valaki, mondogatom magamban. „De hát még egy utas van az autóban!” - hangzik a méltatlankodás. „Ő a barátom, egy újságíró. ” Több sem kell a lázongó férfinak: „írja meg, hogy...” - de mivel a politikát nincs szándékomban belekeverni e riportba, nem folytatom a szóáradatot. Közeleg a napkelte, egyre kevesebb az utas. Pár percre mi is elszundítunk, ám kisvártatva megszólal az URH-készülék. Itt az utolsó fuvar: „Elaludtam, fél óra múlva indul a vonatom, a dupláját fizetem, csak érjem el a gyorsot!" - könyörög a jól öltözött, ékszerekkel teliaggatott hölgy. Tíz perc alatt kiérünk a főpályaudvarra, s a nő szűkmarkúan kifliié„Nem akaszthatok fegyvert a nyakamba!" lesz üres szoba... „Drága pásztorára lesz ez a palinak, ugyanis valutában kell majd fizetnie a szöszinek!" • Valutában? „Mindig más úriemberrel látom a csajt, aki napközben óvónő. Szegény gyerekek. Nekem nincs ilyesmihez gyomrom, no meg felesleges pénzem sem. Különben is állandó élettársam • Honnan tudod, hogy óvónő'? „Januárban vagy februárban éppen ebből a hotelból vittem őt a munkahelyére. Amikor fizetett, majd leesett az állam: tele volt a retikülje 50 meg 100 márkással. Mielőtt kiszállt volna, odasúgta: ne mondjam meg senkinek, hogy prosti; valamiből meg kell élnie... ” * * * Éjfél előtt pár perccel beindul az igazi nagyüzem, gyors egymásutánban változnak az utasok, akiknek nagy része sajnos, ittas. Mindenki siet, meglepően udvariasak s általában borravalót is adnak. Egyet viszont nem értek: senki sem kérdezi meg, hogy ki vagyok s mit keresek a sofőr mellett? Öt órán át minden simán megy, és a bevételre sem lehet panasz. • Mindig ilyen nyugodt a szolgálatod, s az emberek is ilyen rendesek? „Három év alatt csak egyszer fogtak rám fegyvert!” • Hogy történt? Kicsit bosszant, hogy épp akkor jön az újabb utas, aki igencsak illuminált állapotban van. így - legalábbis egy időre - megválaszolatlan marad a kíváncsiskodásom. A részeg férfi alaposan megjáratja a kocsit, mert időközben meggondolja magát, s visszairányít a belvárosba, az egyik éjjeli mulatóba. Majd’ ötszáz koronájába kerül a húszperces kocsikázás. Alighogy kiszáll, két néger pasas siettet bennünket az egyik fővárosi masszázsszalonba. Pénzük jócskán van, hiszen jóval többet adnak a fuvarért - márkában. „Ezek a jó utasok, no meg azok, akik reggel, a »műszakot« követően a hölggyel távoznak a kupiból" - jegyzi meg Sándor. • Hát nem vagyok valami nyugodt, de reggelig azért kibírom valahogy... „Képzeletben nap mint nap megjelenik előttem az a fegyveres rabló. Többen is mondták már nekem: fütyüljek a pénzre, örüljek, hogy nem pujfan- tott le. Van benne valami. ” • Neked van fegyvered? „Minek? A nyakamba nem akaszthatom, és amíg a zsebemből előveszem, addigra..." Ismét nyugodtabb időszak következik, de közvetlenül virradat előtt újra meglepően nagy a nyüzsgés Pozsony belvárosában. Úgy tűnik, vasárnap hajnalban bajos dolog józan embert találni. Egy dühös és ingerült, középkorú férfi be is száll a kocsiba: „Ebben a nyomorult országban mindenhol kib ....k a melóssal. Képzeljék, 250 koronát fize ttem egyetlen liter vörösborért. Megáll az ész! A rezi azt, akinek köszönhetően elérte a vonatot: még tizenkét korona borravalót is sajnál Sándortól. Vasárnap reggel, negyed hét. Alig lézeng valaki a vasútállomáson. Én is búcsúzni készülök Sándortól, de ő visszahúz az autóba: „Ne marháskodj, csak nem fogsz buszozni! Hazaviszlek. Úgyis mondani akarok még valamit. ” A lélegzetem is eláll: meggondolta volna magát, és én feleslegesen éjjeleztem? Mély sóhaj után kipakol: „Valóban írni akarsz a taxisokról? Őszintén szólva, jobb lenne, ha ezek a dolgok köztünk maradnának. Ám ha mégis írásra szánod magad, konkrétumot ne említs! Úgy döntöttem, én sem adom a nevemet hozzá, mert egy-két évig még furikázni szeretnék. Ha lehet, te is kereszteld át magad! ” Megtörtént: Nyári László 5 o 39 X 1995. június 18. llBSémap
