Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-06-11 / 24. szám
Stuttgart környékén 1990-ben észlelték először a Liríomyza huidob- rensis aknázólégy kártételét. Fejessaláta-, petrezselyem- és retektermés tonnáit semmisítették meg kártételük miatt. Az üvegházak nyári hasznosítására ültetett bab-, uborka- és paradicsomkultúrákat is veszélyezteti. Az eddig ismert rovarölő szerek a megszokott töménységben hatástalanok ellene. Megpróbálkoztak két természetes ellenségével, a Dacnusa sibirica és a Diglyphus isaea fürkész betelepítésével. Az aknázólegyek természetben is előforduló ellenségei a számukra még eddig ismeretlen, külföldről behurcolt Liri- omyza huidobrensist is azonnal elfogadták gazdaállatuknak. Mindkét fürkész régóta ismert hasznos rovar a biológiai védelemben, ezért Nyugaton már a kereskedelemben is kaphatók. A német üzemben az új aknázólégy kártétele miatt a teljesen felszámolt uborka után babot vetettek. Az első ak- názás észlelésekor betelepítették a fürkészeket. A második fürkésznemzedék kifejlődése idején már 60-70 százalékos parazitáltságot észleltek. Hasonló nagyméretű parazitáltsá- got tapasztaltak más, aknázóléggyel fertőzött állományban is, mégpedig fürkésztelepítés nélkül. Oda valószínűleg kívülről, a szabadból érkezett a segítség. Az 1990-ben végzett sikeres kísérletek után az 1991-es tenyészidőben, az integrált növényvédelmet folytató üzemekben a Liriomyza hui- dobrensis aknázólégy ellen a Dacnusa sibirica fürkészt ajánlják a szaktanácsadók. Hogy pontosan hány állat kell a hatékony védelemhez, arra vonatkozóan még a közelmúltig nincsenek adatok. Különösen az uborkánál érdemel figyelmet ez a kártevő, tekintve, hogy megjelenése után gyorsan szaporodni kezd és hamarosan komoly gondot okoz. A vizsgált kultúrákban az aknázólégy-fertőzést már megelőző kultúrából örökítették át, így az új állomány telepítése után a kártétel szinte folytatódik. A Dacnusa fürkészek betelepítése után nem sokkal már találtak parazitáit aknázólégylárvákat. A parazita betelepítését követő 3-4. héten pedig már kifejlődött a második nemzedéke is, és miután azok is táplálkozni kezdtek, a 9-12. héten már 95-100 %-os volt a para- zitáltság. Ez nagyjából a kártevő 3. nemzedékének idejére esett. A hasznos parazitát a haszonnövény kiültetését követő első, legkésőbb második héten kell kihelyezni - tanácsolják a német szakértők. Túl kései kihelyezés után előfordulhat, hogy az ültetvényt idejekorán föl kell számolni. (Az aknázólégy megjelenésével a szabadföldön is számolhatunk, ám ott megjelenik természetes ellensége, a Diglyphus isaea is). Hosszú kultúrában is teljesen legyőzhető az új aknázólégy biológiai fegyverrel, feltéve, ha elegendő für- készről gondoskodunk. A vizsgálati eredmények értékeléséig a bajor kutatók négyzetméterenként 1-1,5 rovart javasolnak, egyhetes különbséggel 3—4- alkalommal kihelyezve. Inkább megfelelő időben több állatot, mint hosszabb időn keresztül kevesebbet - tanácsolják. A Dacnusa sibirica rendkívül érzékeny a rovarölő szerekre, óvatosan szervezzük tehát az uborka növényvédelmét, különös tekintettel a le váltét vekre. Nem árt, ha alaposan megvizsgáljuk a beültetésre szánt palántát, nincs-e rajta kártevő. Kertészet és Szőlészet IMPORTÁLT KÁRTEVŐ m Ha figyelemmel kísérjük kertünk, a házunk tája rovarvilágát, akkor egy- egy „biológiai fegyvert”, azaz káros rovarok lárváin, imágóin parazitáid hártyásszárnyút magunk is felfedezhetünk. Közülük a legszembetűnőbb - nagyságával és viselkedésével is - a bársonyos hernyóölő (Ammophila pu- bescens). Ez az úgynevezett útonálló darazsakhoz tartozó faj csupasz, megbénított hernyókkal táplálja lárváit. Ezekre rakja petéit, illetve időről időre újabbakat visz fejlődő utódjainak. Petebölcsőit elsősorban homok- és vályogfalakba létesíti - kaparja. Gyakran találkozhatunk vele vakolatlan, mórtéglákból épített gazdasági épületek falain. Rendkívül hasznos, érdekes viselkedésű hártyásszjárnyú. (Kép és szöveg: p. r.) MIKROSZKOPIKUS MÉRETŰ ELLENSÉG A pókszabásúak osztályába, az atkaalakúak rendjébe tartozik a szilvafák további „esküdt ellensége”, a közönséges, vagy kétfoltos takácsatka (Tetranychus urticae) is. Gyakran nevezik ezt a fajt is „vörös póknak”, mivel színe a sárgászöldtől a narancsvörösig változhat, így az utóbbiakban a piros gyü- mölcsfa-takácsatkával (Pa- nonychus ulmi) könnyen összetéveszthetők. A közönséges takácsatka azonban jóval kisebb (0,36-0,37 mm-es), mint a kifejlett hím (0,5 mm) vagy nőstény (0,7 mm) „vörös pók”. Pirosas színt is csak ősszel kap; a vegetációs időszak derekáig sárgászöld, illetve zöldessárga. Többé-kevésbé jó megkülönböztetési jegy az ízeltlábú hátán látható, élesen kirajzolódó vagy elmosódott két folt. A faj kártételére jellemző, hogy kezdetben a levelek felületén (színén) először csak kicsi, halvány foltok keletkeznek, később bámulást tapasztalunk, majd a károsított sejtek tömege bíborvörös színt kap. Az ilyen levél eltorzul, a fonákján pedig, úgy, mint a „vörös pók” esetében, pókhálószerű fonadék látható. A levelek, s gyakran a termőrészek is, idejekorán lehullanak. Megjegyzendő, hogy a takácsatkák szívogatása veszélyesebbnek mondható, mint a levéltetveké. Ugyanis míg az utóbbiak a növényekben áramló tápanyagot szívogatják, addig az atkák a növényi sejtek tartalmát, melyeket egyúttal nyálmirigyek váladékával mérgeznek is. így, képletesen szólva, nem a „terméket” rabolják el, hanem a „gyárat szerelik le”. A közönséges takácsatka petéi jóval kisebbek, mint a múlt heti számunkban ismertetett fajé, csak 0,02-0,03 mm-esek, szabad szemmel ezért aligha láthatók. A faj egyedei kifejlett állapotban vészelik át a telet. Ilyenkor az avarba húzódnak, de onnan már kora tavasszal - 10-13 C-fokos hőmérsékletnél - előbújnak és megtámadják a lágy- s a fásszárú növényeket. Olyan kultúrákban, ahol korábban károsításukat észleltük, ősszel okvetlenül gereblyézzük össze és égessük el a növényi maradványokat. Gyomokon, zöldség- és gabonaféléken, dísznövényeken és gyümölcsfákon egyaránt szívo- gat. A megfigyelések szerint azonban előnyben részesíti a paradicsomot, paprikát, uborkát, babot; szereti a mályvát és a szegfűt is. A gyümölcsfák közül a szilva mellett az almafát kedveli; szívesen telepszik meg a szamócán is. Tájainkon elsősorban júliusban és augusztusban várható tömeges előfordulása, főleg akkor, ha az év folyamán száraz és meleg időjárás uralkodik. Érdemes megjegyezni, hogy az üvegházakban, fóliasátrakban télen sem vonul nyugalomba, s ott minden fejlődési alakja szinte egy időben megtalálható. A közönséges takácsatka ellen ugyanazokat a szereket alkalmazhatjuk, mint a piros gyü- mölcsfa-takácsatka esetében. Ne feledjük, hogy fellépte esetén szórványos, átgondolatlan védekezéssel nem érhetünk el eredményt. Jó tudni azt is, hogy ez ellen a faj ellen biológiai fegyver is létezik, mégpedig a Phytoseiulus persimilis nevű ragadozó atka. Magyarországon ezt a fajt a 90-es évek elején tenyésztették, s megrendelésre szállították is. Arról, hogy jelenleg kapható-e ott (vagy nálunk), nincs tudomásunk. A magyarországi tenyésztőállomás címét viszont az érdeklődőknek szívesen megküldjük. -rA közönséges takácsatka ISMERJE MEO VÁLASSZON! Több évtizedes mellőzés után az utóbbi években egyre nő a körte utáni kereslet, ami az árakban is megmutatkozik. Érdemes lehet ezért minél több körtét termelni, körteültetvényeket létesíteni. A körténél tudni kell, hogy a leginkább víz- és hőigényes gyümölcsökhöz tartozni. Minden tekintetben igényesebb fajta, mint az alma. Széljárta helyekre ne telepítsük. A talajban is válogatós. A középkötött, mélyrétegű, meleg, nyirkos, de jó vízáteresztő képességű földben érzi jól magát. Szereti, ha a talajvíz szintje 2-3 m mélyen van, de 1,5-1,2 méteres vízszintnél sem károsodik. A körte a téli fagyoktól - főleg februárban a tartósan -20 C-fok alatti hőmérséklettől - károsodik. A nagyon meszes, száraz talajokon termése „kövecses” lesz. Röviden szólni kell a körte alanyairól is. Ezek választéka korántsem akkora, mint az almánál. Törpésítésre (ami a háztájiban fontos szempont) elsősorban a birsalanyok jönnek számításba. Ezek középkötött, jó levegőzött- ségű és megfelelő vízháztartású talajt igényelnek. Ügyeljünk azonban arra, hogy egyes fajták a birsalannyal összeférhetetlenek; ilyen például a Bőse kobakja, Clapp kedveltje, Solani, a Vilmos körte. Ezeket csak egy más fajta- pl. a Hardy-vajkörte - közbeoltásával lehet birsen nevelni. Megjegyezzük még, hogy a birsalanyon nevelt fajták általában érzéke- n y e b b e k , mint a vad alanyba oltottak. Vannak nyári, őszi és téli körték. A nyári fajták közé tartozik: A Vilmos körte- a 18. század végén, Angliában fedezte fel egy tanító. Egyike a legelterjedtebbeknek; fajtajegyzékünkben 1954-től szerepel. A kiültetés után középerősen vagy erősen növekszik. A termőre fordulás után - ez korán bekövetkezik - növekedése gyengébb lesz. Levelei középnagyok, sötétzöldek; középkorai virágai fehérek, középnagyok. Gyümölcsei középnagyok vagy nagyok; a csésze felé a legszélesebb, felületük egész magasságában gyengén hullámos. Héjuk élénk szalmasárga, húsuk fehér, igen finom, olvadó, bő levű. Piacra augusztus végén szedjük. Ily énkor a szállítást is jól bírják. Körülbelül két hétig tárolhatók. Közvetlen fogyasztásra és konzerválásra is jól megfelelnek. Edzett fajta, betegségekre nem érzékeny. A melegebb vidékeket szereti, ezért Szlovákia déli részein ajánlható termesztése. Minden alakban nevelhető, a metszést jól tűri. Törpefának nagyon alkalmas, s ez a háztájiban előnyt jelent. A Piros Vilmos - a Vilmos körte színes változata; 1938-ban az USA-ban fejlesztették. Fája közepes vagy gyenge növekedésű. Termőképessége jó, korán termőre is fordul. Szintén nyári fajta, augusztus végén, szeptember elején érik - 10-14 nappal a Vilmos körte után. Gyümölcsének alakja, mérete, húsának tulajdonságai megegyeznek az alapfajtáéval, bár attól kicsit édesebb. Színe bordópiros, mely teljes éréskor sötét narancspirosba megy át. Színeződése nem mindig kielégítő. Elsősorban friss fogyasztásra alkalmas. A különleges csemegéket kedvelők gyümölcse! Miklós Dénes kertészmérnök A vevők mindig a friss, a minél frissebb tojást keresik. Ez érthető, mert minél frissebb a tojás, annál nagyobb az értéke a benne levő tápláló- és kiegészítő anyagoknak. Hosszabb tárolás alatt a tojás alkotórészei megváltoznak, minősége romlik. Hogy ez a minőségi romlás mekkora, az a tárolási időn kívül nagy mértékben függ a tárolás módjától is. Érdemes felfigyelni rá, hogy egyforma minőségi romlás következik be, ha 37 C-fokon 3 napig, 25 C-fokon 8 napig, 16 C-fokon 23, 7 C-fokon 65 és 3 C-fokon 100 napon át áll a tojás. E szerint tehát nyári kánikulában 3 nap alatt nagyobb minőségi romlás következik be a tojásban, mint télen, fagymentes, hideg kamrában 3 hónap alatt. Hőmérséklete a tojás pillanatában körülbelül 40 C-fok. Ha tehát nyáron, amikor a hőmérséklet árnyékban is 30 C- fok körül van, nem gondoskodunk a tojás mielőbbi lehűtéséről, egy nap alatt is nagymértékű lesz minőségének romlása. Fontos ezért a tojásokat gyakran - 2 óránként - összeszedni és hűvös kamrába vinni, annál is inkább, mert nyáron a kotlani kezdő tyúkok is melegítik a fészekben hagyott tojásokat. A keltetésre szánt példányokat még sokkal fontosabb minél előbb megfelelő, 5-15 C-fokos helyiségbe vinni, mert 20 C-fok feletti hőmérsékleten a tojásban levő csíra fejlődésnek indul, s mivel a tárolás folyamán nem kapja meg a keltetéshez szükséges 37-38 C-fokos hőmérsékletet, ezért az embrió elpusztul. Így természetesen a legtökéletesebb keltetési technológia mellett sem lesz már belőle élő csirke. Az ilyen tojást a lámpázásnál terméketlennek látjuk. Nem elég azonban a tojásokat csupán hűvös helyre vinni, gondoskodni kell arról is, hogy valóban lehűljenek - minél rövidebb idő alatt. Sok helyen a tojófészekből összegyűjtött, még meleg tojásokat papírtálakba rakják. Ez nem helyes, mert a tojások a tálcákon csak lassan hűlnek le. Így könnyen előfordulhat, hogy a teljes jóhiszeműséggel teatojásként eladott 4-5 napos tojás minősége már lényegesen gyengébb. A háztájiban, főleg régebben, szakajtóba gyűjtötték a friss tojást. Ha sok, félszakajtónyinál több tojást gyűjtünk be egyszerre, az alul levő tojások nagyon lassan hűlnek le, mert a szalmából készült sűrű szövésű szakajtó is jól szigetel. Akkor cselekszünk helyesen, ha úgy rakjuk szét a begyűjtött tojást, hogy azok a legrövidebb időn belül legalább 5-10 C- fokra hűljenek le. Külföldön fémszalagból készült, ritka szövésű kosárba gyűjtik a friss tojást, melyben az hamar le tud hűlni, mivel nem veszi körül semmiféle szigetelőanyag. Ha túlságosan hirtelen történik a hőmérsékletváltozás, s főként ha hidegről hirtelen melegre visszük őket, akkor a lecsapódó pára miatt nedvessé válnak, s az ilyen tojás könnyen megpenészedik. A penészes tojás étkezésre alkalmatlan. Amelyik tárolóhelyen a penészgombák megtelepednek, ott a be nem párásodon, szakszerűen tártolt tojás is könnyen megpenészedik, mindaddig, amíg alapos fertőtlenítéssel, penészgombaölő szerekkel nem mentesítjük tőlük a tárolóhelyet. A pincében sem jó tárolni a tojást, mert ott is könnyen megpenészedik. Megfelelőek a tárolásra a hűtőszekrény alsó polcai - főleg nyári hőségben -, de itt is figyelni kell rá, nem jelenik-e meg rajtuk a penész. Kistermelők Lapja Szerkeszti: Pomichal Richard HÁZUNK TÁJA 1995. június 11. Iiasámap
