Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-05-21 / 21. szám
A szőlő ellenségei Ahhoz, hogy a szőlő leggyakoribb gombás betegségei ellen megfelelően védekezhessünk, ismerni kell a betegség tüneteit, fellépésének idejét, a védekezés módját stb. A szőlő legalattomosabb gombás betegsége a Peronoszpóra A peronoszpóra fellépése nagyban függ az időjárástól. Ha május közepétől csapadékos, meleg idő köszönt be, akkor pár napon belül számolni kell a peronoszpóra kártételével. Ha nem megfelelő a védekezés, akkor egész évben számolni kell jelenlétével. A megtámadott levelek részben vagy egészben elszáradnak, a fürtök leperegnek, a fejlettebb bogyók megszürkülnek. A betegség okozója egy élősködő gombafaj, amely megfelelő időjárás esetén a zöld bogyókban, levelek belsejében telepszik meg és károsít. Kora ősszel téli spórákat hoz létre, s így a száraz levelekben vagy a talajban áttelel. Kiadósabb esők után tavasszal „kicsírázik” és rajzóspórákat hoz létre. A spórákat a szél terjeszti vagy az eső ver fel a talajról a levelekre. A spórák a nedves leveleken csíráznak ki. A kicsírázott spóra a légzőnyílásokon keresztül jut be a levél belsejébe. A csírázás hűvösebb időben (13-14 C-fok) lassabban, meleg időben (20-25 C-fok) gyorsabban megy végbe. A csírázáskor és a levélbe való behatoláshoz a spórának mindössze 3-5 órára van szüksége. A levél belsejében a gabona fonala a sejtek között kör alakban terjed. A zöld színtestek elpusztulnak és a levélen sárgás, olaj foltszerű elváltozások jönnek létre, ami a fertőzöttség első látható jele. A gomba levélbe való behatolásától az olajfolt megjelenéséig tartó időszak az időjárástól függően 4-18 napig tarthat. A betegség az apró bogyókat is megtámadja. A borsószem nagyságú bogyókon azonban már nincs légzőnyílás, ezért a fertőzés ilyenkor a kocsányon és a fürtágakon támad. A lappangási idő után újabb esőnek kell érkeznie ahhoz, hogy.a peronoszpóra át tudjon lépni a fejlődés következő szakaszába. Ilyenkor az olajfolt levélfonáki részén fehér, porcukorszerű bevonat keletkezik, vagyis a peronoszpóra úgyszólván kivirágzik. Egy-egy ilyen „virágzásból” millió számra kerülnek a konídiumok - bennük a nyári spórák - a szél vagy az eső segítségével a tőke lombozatára, fürtjeire, újabb fertőzést okozva. Ha viszont száraz, hűvös marad az idő, a peronoszpóra nem tud kivirágozni, az olajfolt beszárad és a gomba elpusztul. A betegség tüneteit sokan összetévesztik a szöszösödéssel, a fürtön pedig a lisztharmattal. A peronoszpórás rész - levél - felülete sima, a fertőzés helyén sárga (olaj)színű körökkel. A szöszö- södésnél ellenben a fonákon levő fehér bevonat egy gödröcskében ül, a levél felülete, színe pedig ezen a helyen kidudorodik. A fürtperonoszpóra azért keverhető össze a lisztharmattal, mert mindkettő fehér bevonatot képez a bogyókon. A borsószemnyi vagy nagyobb bogyót a lisztharmat egészen bevonja, míg a peronoszpóra legfeljebb a kocsány körül „virágzik ki”. A peronoszpórás bogyó belseje barnás, a lisztharmatos pedig „egészséges” zöld. A peronoszpórás bogyó fényes felületű, apró szemcsés, s ha megtöröljük, különösebb szagot nem érzünk. A lisztharmat viszont fénytelen, lisztszerű bevonatot képez - poros, szürkésfehér -, s ha azt letöröljük, pe- nésszagú. A megelőzés a védekezés legjobb módja. Ennek természetes módja a lombozat minél előbb történő felszáradásának biztosítása, mégpedig a tőke szellősebbé tételével. A vegyszeres védekezést megelőzőleg kell elvégezni, hogy a szer azonnal elpusztítsa a csírázó spórákat. Mivel a szőlő állandó fejlődésben van, ezért a vegyszeres kezeléseket rendszeresen el kell végezni. Esős, szeles nyáron akár hetente vagy kéthetente is permetezni kell. A peronoszpóra elleni védekezésben a legjobbak a kontakt és a mélyhatású szerek, amelyek a növény belsejében levő gombafonalakat is képesek elpusztítani. Az átlagosnak megfelelő időjárás esetén az első permetezést rendszerint május 15-25. között kell elvégezni, a másodikat június 1-5. között, a harmadikat június 15. körül, a negyediket június 25-30. között, az ötödiket pedig július közepe táján. (Folytatjuk) ZÖLDTAKARMÁNYOZÁS ÜGYELJÜNK AZ ITATÁSSAL A zöldtakarmányoknak immár bőviben vagyunk, s ez bizony jól is jön, mert az abraktakarmány már kimerülőben van. A tápláló anyagok jó részét így a zöldtakarmánnyal kell pótolni. A szarvasmarhák fő takarmánya a legelő füve, továbbá az őszi takarmánykeverék, a zöldlucema, bíborhere, a különféle korai takarmánykeverékek. Fontos szabály - s ezt mindenképpen be kell tartani -, hogy tetemesebb adag zöldlucema etetése esetén csak egy órával az evés befejezése után szabad itatnunk. Csak így kerülhetjük el az általában elhullással végződő felfúvódást. A sertéstartást érzékenyen érinti, ha az abraktakarmány-készletünk kezd kimerülni. Éppen ezért egyre fontosabb a kocák és a növendékállatok legeltetése. A legelő füvének mennyisége és minősége szerint még a hízóállatokkal is ajánlatos - kiegészítésként - zsenge zöldlucernát etetni. Az egész évben rendszeresen etetett háztartási moslék némileg még a friss pillangósok túlzott etetésekor óhatatlanul fellépő fehérjepazarlást is kiegyensúlyozza. A baromfiak is a szabadban érzik jól magukat. Ez az egészségi állapotra gyakorolt kedvező hatáson kívül azzal az előnnyel is jár, hogy a szabadban összeszedett sok hasznos takarmánnyal, gyommagvakkal, rovarokkal maguk is kiegészítik a zsákból kapottakat. Ha a cserebogarak stb. nagyobb tömegben jelennek meg, célszerű őket összegyűjteni és feletetni vagy akár télire tárolni. Kitűnő és olcsó állati fehérje. Ilyenkor igazán nem szűkölködhetünk zöldtakarmányban, de már most célszerű a télre is gondolni. Azokat a szálas takarmányokat, amelyeket zölden nem használhatunk fel, elvénülés előtt okvetlenül silóz- zuk be vagy az arra alkalmasakból készítsünk szénát. A legnagyobb gondot a legértékesebb szálas takarmányokra, a pillangósokra fordítsuk. Megéri a költséget és a fáradságot, ha a lucerna- és vöröshereszé- nát nem renden, hanem állványon szárítjuk. K. Molnár Ferenc Szerkeszti: Pomichal Richárd A kis hagymájú virágokat - ilyen a képen látható tó'zike is - évekig nem kell átültetni (P. R. felvétele) MIT TEGYÜNK? . HA A HAGYMÁSOK ELVIRÁGOZTAK Május végére, június elejére elnyílik minden tavasszal virágzó hagymás növény. Ne várjuk meg, hogy magot érleljenek, mert azt a hagymafejlődés sínyli meg. A magtokot vágjuk le a szárról, s várjuk meg, amíg a levelek teljesen leszáradnak. Ezt követően óvatosan emeljük ki a hagymát a talajból, majd megtisztítva, levegős helyen tároljuk az őszi kiültetésig. Míg az apróbb, valamint a gyengébben szaporodó hagymásokat ísáfrány, tőzi- ke, hóvirág, fürtös gyöngyike) 4-5 évig sem kell felszednünk, addig a nagyobb hagymájú virágokat (tulipán, jácint) ne hagyjuk 2-3 évnél tovább egy helyen. Erre azért van szükség, mert a hosszú ideig földben maradt hagymák mérete, illetve virághozama csökken és a betegségekkel szemben is fogékonyabbá vál- nak.öntözést főként a virágzás után, a hagymafejlődés érdekében igényelnek a növények. Csak akkor öntözzünk, ha az idén nem szedjük fel a hagymákat, k. sz. TENYÉRNYI OÁZIS KERTÜNKBEN Készítsünk madáritatót Valószínűleg mindenki tudja, hogy milyen hasznosak a rovarevő énekesek. Még a sokszor, de ok nélkül lenézett veréb is rengeteg kártevőt elpusztít. Azoknak, akik kedvelik a madarakat és nyáron is kertjükben szeretnék tartani barátaikat, ajánljuk, hogy egy csendes, de jól megfigyelhető zugban létesítsenek madáritatót. Az itató számára félárnyékos helyet keressünk - pl. egy magas bokor vagy fa alatt. Környékére csak alacsony növényeket, virágokat telepítsünk, hogy a vegetáció ne szolgáljon leshelyül a macskáknak. Arra is gondoljunk, hogy naponta meg kell közelítenünk, mivel az itató vizét ajánlatos naponta cserélni-pótolni. A madáritató többféle módon készülhet. A legfőbb követelmény, hogy a víz fokozatosan mélyüljön, de 10 cm-nél ne legyen mélyebb. A vízfelület nagysága tetszőleges lehet, s csak a lehetőségünktől függ. Nagyon szép és egyszerű megoldás a nagyméretű lapos, kivájt kő. Ilyen köveket általában csak karsztvidékről (mészkőhegyekből) szerezhetünk be. A másik, szintén egyszerű megoldás, ha egy megfelelő méretű edényt (pl. öreg, nem használt mosdótálat) különböző nagyságú folyami kaviccsal álcázunk. A szélét - szabálytalanul - nagyob- bakkal rakjuk ki. Az edény belsejében kisebb kavicsokkal alakítsuk ki a „medret” - így a víz mélységét is szabályozzuk. Vannak persze attraktívabb - s így jóval drágább - variációk is. Ilyenek az egyre divatosabb „műforrások”, szebben mondva csobogók. Ezek egy elektromos szivattyú segítségével a természetes forrás illúzióját varázsolják kertünkbe. A szivattyú egy rejtett medence vizét áramoltatja körbe- körbe. A kifolyó - a forrás - lehet egy nagy, fúrt kő vagy egy kőrakás. A kiáramló víz a nyíláson át a felső medencébe folyik, majd abból ismét visszajut a szivattyút rejtő tartályba. A madaraknak bármelyik megoldás megfelel. Számukra az ivás és a fürdés lehetősége fontos. Számunkra viszont az is, hogy kertünk szépségét, esztétikai értékét növeljük. Ez a kis vízfelület hasznosságán kívül sokkal hangulatosabbá, változatosabbá is varázsolja kertünket. Pomichal István agrármérnök 1. A legegyszerűbb - s egyben természetes - a lapos kó'bó'l készült madáritató 2. Folyami kavicsokból, megfelelő elrendezéssel, hangulatos miniatűr tavacskát varázsolhatunk kertünkbe (A szerző rajza) Hívatlan vendégek MEGJELENHET A GYILKOS GALÓCA IS Nemcsak a gyomok települnek meg kertünkben, hanem tavasz végétől a gombák is. Több értékes, jó ízű faj között vannak értéktelenek is, amelyek a kertet csúfítják vagy netán mérgezőek. Az őszibarack-, szilva-, körte- vagy kajszifa alatt egyaránt megjelenhet tavasszal a tö- visaljagomba. Nagyon gyakori a cserjésekben is, ahol sok a galagonya, a vadrózsa, a kökény, mert a rózsafélék közelében terem. A tövisaljagomba húsa lisztízű, ehető, de inkább csak másféle gombákkal keverten ízletes. A bőségesen trágyázott kertek gyakori lakói a csiperkék. Ha a szőlősorokban vagy veteményesben gombapincéből származó, leter- mett komposzttal trágyázunk, megtelepszik a kétspórás csiperke. Az ízletes csiperke sem ritka vendég a jól trágyázott kertben. Útszéle- ken, kerítés tövében többedmagával tenyészik. Kettős gallérjáról könnyen felismerhető. A gyapjas tintagomba ólak, komposztgöd- rök környékén, erősen korhadt fatörmeléken jelenik meg. Jellegzetes a gyepből egymás mellett kiemelkedő, barnás csúcsú fehér kalapok csoportja. Mikor megérve szétfolynak, fekete foltot hagynak maguk után a gyepen. De nemcsak ezért érdemes még hófehér lemezes korában leszedni, hanem mert ilyenkor kitűnő csemege. A kerti pázsit kedves, hívatlan vendége a mezei szegfűgomba. Tavasztól őszig terem. Ha kiszáradás után megöntözzük a gyepet, ismét felfrissül és fogyasztható lesz. Termőterületét sötétzöld, szabályos félkör vagy kör alakú folt, úgynevezett boszorkánykor jelzi. Legnagyobb hibája, hogy több, súlyosan mérgező gombával összetéveszthető. Abban különbözik a mérgező kerti susulykától, hogy a susulyka kalapja sugarasan széles, lemezei barnák, szára törékeny és kellemetlen szagú. Ugyancsak erősen mérgező a büdös őzlábgomba. Termete a mezei szegfűgombáéhoz hasonló, de a kalapja pikkelyes és gallérja van, ez különíti el a szegfűgombától. Olyan kertben, ahol tölgyfa, gyertyán, bükk vagy fenyő él, nem elképzelhetetlen a gyilkos galóca előfordulása. Gyökérkapcsolatban él ezekkel a fákkal, így azok közelében tenyészik. Zöldessárga kalapja, hófehér lemeze, gallérja, tönkje és bocskora is elárulja kilétét. Mielőtt a kertben megjelent gombákat felhasználnánk, mindig ellenőrizzük vagy szakértővel ellenőriztessük, hogy biztonságosan fogyaszthat ók-e! Kertészet és Szőlészet HÁZUNK TÁJA 1995. május 21. ÜBSÉmBp
