Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-15 / 3. szám
32 oldalas színes MAGAZIN Heti tévé és rádióműsor A „STRUCCPOLITIKA BOMBA ÜZLET Riportunk a 8. oldalon írásunk aló. oldalon Miért utánozhatatlan Lendl? Laoszi útijegyzetünk a magazin 6-7. oldalán 1995. január 15. XXVIII. évfolyam Ára 9 korona / Magyarságunk fügevirága Sütő András egyik lélekemelő esszéjében jelképpé emelte a fügét, amelyről tudós emberek azt mondják, hogy virágját sosem hullatja el, hanem - mint a reménység magzatát - körülnövi azt a gyümölcsével. Mindannyian ilyenek vagyunk - írja -, akik akármily csekély értéknek a megőrzésére vállalkoztunk. Továbbhaladva ezen a gondolatsoron: még inkább ilyen a kisebbségi létben élő szülő, a szlovákiai ma- -------------------------------------------gyár is, aki legszebb SZILVÁSSY JÓZSEF virágát, legnagyobb ér- -------------------------------------------Ahogy lassanként magyar helyett félig szlovák, félig magyar - makaróni nyelvet használnak. Amikor zavartan küszködnek, mert már nem jut eszükbe anyanyelvükön a megfelelő kifejezés. S amikor kínos mosollyal köhécselnek, mert gyermekeik, vagyis az unokák nem tudnak szót érteni nagyszüleikkel. Különb emberek-e azok, akik elfelejtették - mert úgy nevelték őket, hogy elfelejtsék - anyáik, nagyanyáik, őseik nyelvét? Statisztikai adatok egyértelműen igazolják - sajnos, erről is bűnösen keveset szóltunk -, hogy valóban különb emberek, vagyis országos, európai hírű tudósok, orvosok, mérnökök és más szakemberek éppen azokból lettek, az életben azok boldogultak könnyebben, akiknek a szülei a leghatásosabb oltóanyagot, az anyanyelvi oktatást használták az emberré nemesítéshez. Magyar Kollázs: M. Sutyák Clara tékét, a gyermekét szeretné nevelni, óvni, formálni a jelen és a jövő elvárásai szerint. Amikor nyiladozik az értelme, igyekszik éltető forrást találni számára, amely erőt ad fejlődéshez, megmaradáshoz szélviharban, jégveréskor is. Ha visszatekintünk az eltelt évtizedekre, bizony, sok-sok tékozló fát látunk, amely elhullatta reménységének magzatát. Hagyta, sőt úgy akarta, hogy más talajba kerüljön a mag. Bedőlt a szirénhangoknak, elcsábult attól a hazug mesétől, hogy abban a talajban különb csemete, különb fa nő. Jobban érvényesül a gyerek, ha szlovák óvodába, szlovák iskolába jár - ismételgették mindannyiunknak mézesmázos hangon, és sokan közülünk lépre mentek. Nem lett miniszter, nem lett különb ember csemetéikből sőt: pszichiáterek meg a szülők beszélhetnének - mennyire fontos lenne, hogy okulásul végre beszéljenek - arról, mivé lett sok gyermek. Akik értékrendjükben, jellegte- lenségükben leginkább Micsurin gyümölcskorcsaihoz hasonlíthatók, hiszen szüleik rossz oltóanyaggal, vagyis idegen nyelven iparkodtak emberré nemesíteni őket, ami olyan eredménnyel járt, mint az orosz sarlatán keresztezései: nem születtek életképes fajták. A gyermek pedig nemritkán egész életében magában hordja, magán viseli a számára idegen nyelvű oktatás és iskola okozta lelki sérüléseket. Túlzás lenne azt állítani, hogy aki idegen nyelvű óvodába, alapiskolába lép, előbb-utóbb lélekgyógyásznál végzi. Sokan járnak így, persze, nem mindenki. Ám ugyanolyan közösségi tragédia az is, ami legtöbbjükkel megesik. Ahogy kitépik belőlük és önmagukból az anyanyelv, a magyar kultúra gyökereit. iskolában, magyar érettségivel tanultak meg szlovákul is, ami nagyon fontos, de legalább ennyire lényeges, hogy jó alapokra építve gyarapíthatják tudásukat, acélozhatják jellemüket és emberi tartásukat. És ami napról napra fontosabb szempont: az anyanyelvi iskola teremthet igazán kedvező feltételeket ahhoz, hogy a szlovákon kívül más idegen nyelvet, méghozzá világnyelvet is megtanuljon a gyermek, hiszen táguló világunkban egyre többen csak úgy maradnak talpon, partnereikkel vagy turistaként csak úgy értenek szót, ha angolul vagy németük is tudnak. Hazudnánk, ha azt bizonygatnánk, hogy aki magyar iskolába jár, az gondtalanul eléri a célját. Nem erről van szó, hanem arról, hogy a legtöbb magyar alma mater nem akármilyen marsallbotot ad a legtöbb végzős tarsolyába: kellő tudást, erkölcsi erőt az érvényesüléshez. És ez már manapság sem akármilyen útravaló. Eljött ez a január is. Ilyenkor ziman- kós az idő, szellemi értelemben mégis ez a begyűjtés ideje. Ugyancsak Sütő Andrással szólva, a gabonamagvakat - gyermekeinket - szolgálatos kezek ilyenkor begyűjtik az eszmék szérűire. Ezek a szolgálatos kezek a szülők, akik most döntenek, milyen közösségi aszta- got. milyen jövőt szánnak szerelmük, reménységük magzatának. Szeretném hinni, hogy mindannyian, vagy legalábbis minél többen nagyon ügyelünk arra, hogy ne hulljon el egyetlen virág sem, ne kerüljön egyetlen mag sem idegen talajba. Akkor talán mégsem akkora közösségi tragédia, ha eliramlik az élet, hiszen megmarad magyarságunk fügevirágja.
