Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-05-14 / 20. szám
ly yr fogod látni, hogy nem vál— 1VXCSÍ tozott meg nagyon - jegyezte meg lady Moping, amikor a gépkocsi befordult a szanatórium kapuján.- Intézeti egyenruhát visel? - kérdezte Angela.- Dehogy, gyermekem, természetesen nem visel! A legjobb körülmények között él itt. Ez volt Angela első látogatása az apjánál. Ö maga akart eljönni ide. Azóta az esős nyári nap óta, amikor behozták ide lord Mopingot, már tíz esztendő telt el. Aznap Angela édesanyja a szokásos évi garden partyját tartotta, amely igen fárasztó volt, s nem is sikerült túlságosan a szeszélyes időjárás miatt. Aznap reggel sütött a nap, szép volt az idő. Úgy látszott, a szép idő kitart egész nap, ám az első vendégek megérkezése után beborult és mennydörögni kezdett. Mindenki fedél alá igyekezett, a személyzet gyorsan be- hordta az asztalokat meg a székeket. A szél felkapott egy abroszt, amely egy fa koronájában akadt meg, s ott lengett a szélben s a szakadó esőben. Hirtelen kiderült, aztán megint szakadt az eső, mintha dézsából öntenék. Este hat óra tájban Angela apja - a bolond nap betetőzéseként - öngyilkosságot kísérelt meg. Ott hintázott az üvegházban a nadrágtartóján, s az arca már teljesen szürke volt. Azoknak a vendégeknek, akik az eső elől oda menekültek, sikerült őt megmenteniük. Még az este beállta előtt beszállították az idegbetegek szanatóriumába. Lady Moping néha meglátogatta, ám ott szerzett élményeiről soha nem szólt egyetlen szót sem. A szomszédok közül egyesek nem helyeselték lord Moping elkülönítését. Persze vele nem úgy bántak, mint a többi beteggel. Az épület azon részén lakott, ahol csak gazdagabb páciensek voltak. Saját ízlésük szerint öltözhettek (egyesek nagyon elegánsak voltak), a legdrágább cigarettákat szívhatták, különféle kedvteléseikkel szórakozhattak, s az intézetbe érkezésük évfordulóján estélyt adhattak azoknak a betegtársaiknak, akiket megkedveltek. Mindezek ellenére nem ez volt a legdrágább intézet. Ideg- és lelkibetegek járási szanatóriumának nevezték. Ez az elnevezés volt nyomtatva a levélpapírjukra, de az ápolók egyenruhájára is ezt hímezték, s ez díszelgett a főbejárat fölött is; emiatt egyesek igen alacsony színvonalról beszéltek. Lord Moping baráti körében gyakran esett szó tengerparti szanatóriumokról, ahol ,jól képzett orvosok vannak, meg tágas parkok, és sikeresen gyógyítják a idegbetegségek legbonyolultabb eseteit is”, ám lady Mopingot ez egyáltalán nem érdekelte. Néhány télikabátos egyén magányosan lődörgött a parkban.- Ezek közönséges bolondok - jegyezte meg lady Moping. - Azok a betegek, akiknek a társadalmi helyzete apádéhoz hasonló, használhatják a virágoskertet, amely sokkal szebb. Az orvos az előkelőbb látogatók számára fenntartott helyiségben fogadta őket. Az ablakot belülről vasrács és drótháló védte. Amikor Angela a fotelt el akarta húzni a fűtőtest mellől, rájött, hogy a padlóhoz van rögzítve.- Lord Moping felkészült az önök üdvözlésére - mondta az orvos.- És hogy van?- Nagyon jól, sőt kitűnően. Néhány héttel ezelőtt nagyon megfázott, de egyébként az egészségi állapota kitűnő. Ideje nagy részét írással tölti. Angela az ajtón túlról az apja emelt és izgatott hangját hallotta:- Mondtam önnek, hogy most nem érek rá. Jöjjenek el később! Egy barátságos hang, vidékies akcentussal így felelt:- Csak jöjjön. Ez csupán formalitás. Nem maradnak sokáig, ha ön úgy gondolja. Aztán kinyílt az ajtó, és lord Moping belépett a helyiségbe. Egy idős férfi kísérte, akinek sűrű, galambősz haja volt, s barátságos arckifejezése.- Ez Loweday úr, lord Moping társalkodó partnere.- A titkárom - javította ki a lord. Megtán- torodott, amikor odament lady Mopinghoz, és kezet adott neki.- Ő Angela. Emlékszel rá, ugye? Vagy nem?- Nem, őszintén szólva nem emlékszem. Mit akar?- Csak meg akartunk látogatni téged.- Nem a legalkalmasabb időben jöttetek. Nagyon el vagyok foglalva. Loweday, lemásolta már a pápának írt levelemet?- Még nem, uram. Talán emlékszik rá, hogy megkért engem: keressem ki az Új-Fo- unland-ben folyó halászatokról szóló adatokat.- Igen. Egyébként ez így rendben is van, ugyanis a levelet más formában akarom majd lediktálni. Látod, kedvesem, valóban rengeteg a dolgom. E szavak után kiment.- Amint látja, kitűnően elvan itt - mondta az orvos. - Hízik, és alszik, mint a bunda. Az egész szervezete nagyon jó állapotban van. Nyílt az ajtó, s Loweday jött be.- Elnézést kérek, amiért visszajöttem, de úgy gondolom, az ifjú hölgy zokon vette, hogy az apja nem ismerte meg. Ne vegye a szívére, kisasszony. Legközelebb majd örülni fog, ha láthatja önt. Ma ideges kissé, mert lemaradt a munkában.- Milyen kedves ember! - mondta Angela, miután Loweday távozott.- Igen, el sem tudom képzelni, mi lenne itt az öreg Loweday nélkül. Szereti őt mindenki, a betegek is, meg az alkalmazottak is.- Megnyugtató, hogy önök ilyen jó ápolókat alkalmaznak - mondta lady Moping.- De Loweday nem ápoló - jelentette ki az orvos.- Csak nem azt akarja mondani, hogy neki is hiányzik egy kereke? - kérdezte Angela.- Ő is betegeink egyike - egyébként nagyon érdekes eset. Már harmincöt éve van itt.- És nem olyan normális ember, mint ön vagy én? - érdeklődött Angela.- Normális ember benyomását kelti - felelte az orvos. - Az utóbbi húsz évben úgy is bántunk vele. Ő az intézetünk lelke. Kitűnően biliárdozik, az estélyeinken bűvészmutatványokat mutat be, előkelőbb betegeink körül szolgaként sürög-forog, segít nekik a keresztrejtvények megfejtésében, s egyéb szórakozásaik alkalmával. Ennek fejében borravalót kap. Ez az ember valóban nélkülözhetetlen intézetünk számára.- De mi miatt van itt?- Eléggé szomorú az esete. Fiatal korában megölt egy ifjú hölgyet, akit nem is ismert... Lerántotta őt a kerékpárról, s a helyszínen megfojtotta. Azon nyomban feladta magát, s azóta nálunk van.- De most már bizonyára normális. Miért nem engedik el?- Meg is tettük volna, ha valaki kérte volna. De rokonai sincsenek, csak egy mostohatestvére él Plymouthban. Egy ideig több alkalommal is meglátogatta őt, de már rég nem mutatkozott. Loweday nagyon boldog itt. Higgye el, nem is teszünk semmiféle lépéseket a hazaküldése érdekében. Nagyon sokat segít nekünk.- Én ezt igazságtalannak tartom - mondta Angela.- Ne feledkezzék el az édesapjáról - mondta az orvos. - Loweday nélkül, aki a titkára, az ön édesapja teljesen tönkremenne. Angela olyan érzéssel távozott a szanatóriumból, hogy ott igazságtalan dolgok történnek.- Képzeld csak el, itt tölti az egész életét, bezárva a bolondok házába.- Fel akarta magát akasztani az üvegházban - felelte neki lady Moping. - Később pedig a vendégek jelenlétében is.- De én nem a papáról beszélek. Lowe- dayről.- Őt egyáltalán nem is ismerem.- Hogyne ismernéd. Ő az a beteg, aki a papára vigyáz.- Az apád titkára? Derék embernek látszik, olyannak, aki alkalmas erre a tisztségre. Angela nem volt képes elfeledni ezt az esetet... Délutánonként bezárkózott a könyvtárszobába, s a jogi előírásokat tanulmányozta. Amikor két héttel később be kellett vinni az intézetbe néhány fácánt, mert az apja otttartózkodásának tizenegyedik évfordulóját akarta megünnepelni, Angela ajánlkozott, hogy elviszi őket. Sportkocsiján ment be az intézetbe, a miután átadta a fácánokat, Loweday úr iránt érdeklődött. Loweday éppen koronát készített az egyik beteg számára, akit brazil királlyá fognak koronázni. Angela kis ideig a papája egészségi állapota felől érdeklődött, majd megkérdezte:- Ön nem akart innen sohasem elmenni, Loweday úr? Loweday nyugodtan és kedvesen nézte Angélát.- Én teljesen megszoktam az itteni életet. Szeretem ezeket a szerencsétleneket, s azt hiszem, ők is szeretnek engem.- De arra sosem gondolt, hogy szabadon is élhetne?- Dehogynem, kisasszony, amióta itt vagyok, egyfolytában csakis erre gondolok.- Mit tenne, ha elengednék önt? Van valamilyen elképzelése arról, hogy mit csinálna? Loweday ideges lett.- Kisasszony, lehet, hogy ez hálátlanság tőlem, de be kell vallanom, hogy egy kis kirándulás a szabad emberek közé nagy örömöt jelentene számomra, mégpedig még mielőtt teljesen megöregszem, hogy élvezni is tudjam a szabadságot. Aztán már akár meg is halhatnék, vagy még nagyobb odaadással gondoskodnék ezekről a szerencsétlenekről... Angela, miközben beült a kocsijába, a könnyeit törölgette, s ezt suttogta:- Ennek a szegény embernek ki kell innen jutnia! Angélának most már volt életcélja. Sokszor üldögélt a könyvtárban, s kifaggatott minden látogatót, aki csak valamit is értett a joghoz és az orvostudományhoz. Angela az igazság harcosává lett. Végül meggyőzte sir Roderickot is, aki sokéves tapasztalatokkal rendelkező parlamenti képviselő volt. Sir Roderick kérvényt nyújtott be a minisztériumba, s aztán eljött végre a nap, amikor Lowedayt kiengedték az intézetből, ahol annyi tevékeny évet töltött. Kis ünnepélyt rendeztek. Angela meg sir Roderick az orvosokkal együtt a pódiumon foglalt helyet a tornateremben. Velük szemben ültek mindazon betegek, akikről feltételezték, hogy ez az izgalmas élmény nem lesz rossz hatással rájuk. Lord Moping a gazdag ápoltak nevében arany cigarettatárcát adott át Lowedaynek. Az a beteg, aki magát császárnak képzelte, különféle kitüntetéseket nyújtott át neki. Az ápolók ezüst órával ajándékozták meg. Egyes ápoltak zokogtak. A főorvos beszédet mondott:- Mi mindnyájan minden jót kívánunk önnek. Ön a szívünkhöz nőtt, s nem fogjuk elfeledni soha. Ha megunná a szabad életet, örömmel visszafogadjuk. Az ön számára nálunk mindig lesz munka. Tucatnyi ápolt kísérte ki Lowedayt a vaskapuig. A kapu kinyílt, Loweday szabad volt. A bőröndjét már előbb kivitték a vasútállomásra, ahová ő gyalog akart kimenni. A terveiről hallgatott. Sok pénze volt, ezért mindenki azt gondolta, hogy először Londonba utazik, ott egy kicsit kirúg a hámból, aztán Plymouthban felkeresi a nővérét. Általános és nagy volt a meglepetés, amikor két órával a szabadon bocsátása után visszatért. Mosolygott, és szemmel láthatóan valami kellemesre gondolt.- Hát visszajöttem - mondta az orvosnak. - Azt hiszem, hogy itt is maradok életem végéig.- De Loweday, ez igazán rövid szabadság volt! Félek, hogy nem is szórakozott.- Tévedés. Nagyon is jól elszórakoztam. Az itt töltött évek alatt ezt el sem tudtam képzelni. Nagy volt az örömöm, ha rövid ideig tartott is. Most már nyugodtan fogom majd teljesíteni a kötelességeimet. Nem sokkal ezután, fél mérföldnyire a szanatóriumtól kissé ódivatú női kerékpárra akadtak az országúton. A közeli árokban fiatal nő feküdt. Megfojtották. A lány vacsorázni indult hazafelé, s arra járt Loweday úr, aki így szerzett örömöt magának... Sági Tóth Tibor fordítása BATSÁNYI JÁNOS* Bartsaihoz Szomorú a lelkem. Még alig derüle Víg napunk, már újra homályba mernie. Iszonyú jövendő! Rémítő képzések! Ah! mit hoznak reánk a bús végezések? Mit szülhetnek e sok kínos küszködések, Tüzes villongások, dühös vérengzések? Felébred a világ halálos álmából? S kifejtendi magát szolgai jármából? Avagy, századunknak örökös csúfjára, Ledől a szabadság most emelt oltára? - Ily bizonytalanság kétes örvényében Hányattatik elmém méltó félelmében. Kebelembe folynak könyveim árjai, S önként zengni kezdnek lantomnak húrjai. Dicsőült Orczimnak lelki jó barátja! Kiben még gyámolát múzsám élni látja - Ötét! ki mint hazánk egyik fő reménye S egész költő-karunk vigasztaló fénye, Ügy néked még imént barátság angyala S nékem atyám helyett édesatyám vala! S ki, bár elköltözött nyúgalma helyére (Oda, honnan senki még vissza nem téré), Élni fog itt mindég nagy neve hírében, Élni, veled együtt, minden jók szívében! Ó Te, kit eléggé semmi nyelv nem dicsér, S kiben legkisebb dísz a fejedelmi vér, - Bartsai! Nemzetem szíves ébresztője, Igazság, emberség hatalmas védője! Engedd, hogy ezeknek egy hív énekesse Bánatos érzésit veled közölhesse; Halljad, mint zengedez magános hárfája - Tekints bátorító szemekkel reája, S amint gyakran valál serkentő vezére, Vidd fel ma Helikon sziklás tetejére. Jer, keseregd velünk az ember vakságát - Ki, megvetvén az ész mennyei világát, Társa vesztésében keresi nagyságát, S bűne fertelmében leli boldogságát! *145 évvel ezelőtt hunyt el a magyar felvilágosodás jeles költője Ferdics Béla tusrajza
