Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)

1995-05-14 / 20. szám

PRO PROBITATE, azaz A HELYTÁLLÁSÉRT díjat a magyar koalíció képviselői alapították Esterházy János emlékére, aki 1942. május 15-én a szlovák parlamentben egyedül mert a zsidók deportálását elrendelő törvény ellen szavazni. E díjat képviselőink minden évben annak adományozzák, aki vagy akik magyarságunk védelmében szóban, tettben kiálltak. Az idén ZONCTORONY község lakossága részesült az elismerésben, amiért 1984-ben egy emberként kiálltak a magyar iskolák védelmében.

Akkor, 11 évvel ezelőtt, a mai „alternatív” oktatási koncepcióhoz hasonló intézkedések bevezetése fenyegette iskoláinkat. A Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága és a Szlovákiai Magyar Iskolák Védelmi Csoportja felhívással fordult a magyar szülőkhöz, pedagógusokhoz, a Csemadok tagjaihoz, hogy tiltakozzanak a magyar iskolák felszámolását célzó alkotmányellenes törekvések ellen. 1984 februárjában és márciusában a Szene melletti Zoncto- rony község egész felnőtt lakossága aláírta a tiltakozó levelet, nem törődve az esetleges következményekkel. A zonctoronyiak megmozdulásának egyik elindítója és szervezője Csuka Mária, a helyi kisiskola tanítónője volt.- A Csemadok szenei alapszervezetének vezetőségi tagjaként jutott el hozzám a Szlovákiai Magyar Iskolák Védelmi Csoportjának a levele, amelyről tájékoztattam az iskola szülői tanácsát. A levelet azonban nem mutattam meg, mint később kiderült, jól tettem. Javasoltam, a zonciak is fogalmazzanak meg egy tiltakozó levelet és írassák alá a szülőkkel, amivel a szülői tanács minden tagja egyetértett. Kivéve egyvalakit, aki aztán a többieket feljelentette.

Nem zonci születésű volt az illető, mert azok becsületes emberek.

A tiltakozó levelet szinte mindenki aláírta, még szlovák nemzetiségű is. Ez is az itteni emberek karakánságát bizonyítja. Tudni kell azonban, hogy nem ez volt az első alkalom, hogy a

zonciak kiálltak a magyar iskola mellett. Egy évvel korábban egyszer már megvédték a helyi kisiskolát a felszámolástól. Megtudván, hogy 1983. szeptember elsejétől a zonci magyar gyerekeknek Szencre kellene járniuk iskolába - mert az itteni osztályokba a szenei szlovák alapiskola három első

osztályát helyeznék el - a szülők Thury Miklós vezetésével 24 órán belül megjelentek a szenei iskolaügyi osztályon, és onnan addig el nem jöttek, amíg annak vezetője meg nem ígérte, hogy a zonci magyar iskola megmarad. Ilyen előzmények után került sor a zonctoronyiak részéről 1984-ben a tiltakozó levélhez való egységes csatlakozásra. Természetesen bátor kiállásuk nem maradt következmények nélkül. A hivatalos szervek vizsgálatot indítottak a fő „kolom- posok” kiderítésére.- Először a járási iskolaügyi osztály vezetője kereste fel az iskolát, hogy kérdőre vonja a pedagógusokat, mi is akart ez lenni - emlékszik vissza a történtekre Csuka Mária. - Majd a kerületi tanfelügyelő tisztelt meg bennünket látogatásával két másik úr társaságában, akik nem voltak hajlandók bemutatkozni. Persze, mi enélkül is

S. FORGON SZILVIA

tudtuk, hogy a titkosrendőrség emberei voltak. Pár nap múlva az iskolaügyi mnisztérium összehívatott egy falugyűlést, ahol a minisztérium küldötte és a járási iskolaügyi osztály vezetője, az alkotmányra hivatkozva, megnyugtatta az embereket: az iskolát senki nem veheti el, mert az alkotmány a magyaroknak is biztosítja a kultúrára és művelődésre való jogot. Két nap múlva viszont jött a telefon a járási pártbizottságról, hogy pártgyűlést kell összehívni. Ezen a gyűlésen a járási pártszervek képviselői már jóval élesebb hangon beszéltek, és a tiltakozó levél kiadását követelték. De a helybeliek nem engedték magukat megfélemlíteni. Csupán egyetlen ember akadt, aki azt mondta, nem kellett volna azt csinálnunk, amit csináltunk. A titkosrendőrség is megkezdte a kihallgatásokat. Bakus Istvánt, a szülői tanács elnökét beidézték Pozsonyba, engem itt, az iskolában kerestek meg, a kolléganőmet otthonában látogatták meg. Mindannyiunktól a levelet kérték. Eredménytelenül.

Csupán annyit sikerült elérni, hogy Bakus Istvánt lemondásra kényszerítették a szülői tanács elnöki tisztéről. Azzal fenyegették meg, hogy különben bennünket elbocsátanak; ő pedig inkább lemondott. Kár volt, mert jó munkát végzett, és olyan ember volt, akire felnéztek a faluban.

Bakus István volt az akkori szülői tanács elnöke, az aláírásgyűjtési akció fő szervezője, amiért később bőven

kijutott neki a politikai rendőrség zaklatásából. Nem véletlenül lett a megtorlások egyik szenvedő alanya.- A titkosrendőrség ügynökei többször felkerestek itthon is, de Pozsonyba is beidéztek kihallgatásra. Természetesen, nálam nem jártak sikerrel. A járási párszervek pártgyűlést hívtak össze a faluban, oda azonban engem nem tudtak meghívni, mivel nem voltam párttag. Ott javasolták, hogy mondjak le a tisztségemről. A szülői tanács ezt nem akarta, de tudtam, ha nem mondok le, annak komolyabb következményei lesznek. A lényegen azonban ez már nem változtatott: az aláírásgyűjtés eredményes volt, mert szinte az egész falu aláírta a tiltakozó levelet. Ezért is keltett Zonctorony akkora feltűnést, ezért kerültünk az StB és a pártszervek figyelmének központjába. De megérte, mert az alternatív oktatás bevezetéséből nem lett semmi!

Nem kétséges, hogy akkor, 11 évvel ezelőtt, a pártállam idején e kis község lakói mekkora kockázatot vállaltak bátor kiállásukkal. Jogosan kérdezhetné bárki: vajon nem féltek-e, hogy mették vállalni azokban az időkben az állammal való szembeszegülést - vállalva a politikai hatalom általi üldöztetés következményeit is?- Miért féltem volna? - feleli Bakus István - Szakmunkás voltam, a szakmámból mindenhol meg tudok élni. Csak annak volt mit féltenie, aki magasabb pozícióban volt. Például a falu élén álló tanácselnök vagy a párttikár. Ök az elején szintén mellénk álltak, csatlakoztak a tiltakozáshoz, ám később, mikor már élesedett a hangulat, visszaléptek, kissé elbizonytalanodtak.

A zonctomyi helyi nemzeti bizottság akkori elnöke Mucska Imre volt.

Ö azok közé tartozott, akiknek „volt mit félteniük”. Ennek ellenére a tiltakozó levelet azonban ő is aláírta.- Aláírtam persze, hiszen én is magyar vagyok, és mi mindannyian azt akartuk, hogy a magyar iskola megmaradjon. Nem igaz, amivel 1989 után egyesek megvádoltak, hogy mi nem álltunk ki a magyarság ügye mellett. Mi például az új óvodát is tiszta magyar óvodának szántuk, csakhogy

ezt az elképzelésünket a járási szervek nem hagyták jóvá, s arra hivatkozva, hogy néhány szülő igényli a szlovák osztályt, az óvoda kétnyelvű lett. Ez lett volna az iskolával is. Amit tehettünk, azt megtettük. A falusi pártgyűlésen mi is megkaptuk a fejmosást, mert nem voltunk úgymond elővigyázatosak, meg hogy meg kellett volna akadályoznunk az egész akciót. De miért tettük volna, hiszen mi is egyetértettünk vele, s bár mindannyian tudtuk, kik voltak a fő szervezők, nem árultuk el őket. Igaz, nyíltan nem is álltunk ki mellettük. Ezt a „csendes támogatást” én a magam részéről nem tartom érdemnek, de az akkori körülmények között mást nem tehettem.

Akárhogy is, 11 évvel ezelőtt a zonciak többsége helytállt. Szülők és nem szülők egyaránt a magyar iskola, a magyar oktatásügy védelmére keltek. Ezért méltán megilleti őket az elismerés.

De vajon, szükség esetén, a zonciak ma is ugyanígy cselekednének, mint 11 évvel korábban?- Jó érzés, hogy megkaptuk ezt a díjat, hiszen ez nagy elismerés. Csak attól tartok - mondja Bakus István -, hogy ma már nehezen tudnánk az akkorihoz hasonló, egységes helytállást tanúsítani. Tíz év nagy idő, megváltoztak közben az emberek. Mintha kiveszett volna belőlük az érdeklődés a közügy iránt, mindenki elsősorban a saját problémájával van elfoglalva. No meg szlovák is több van már a faluban.- Sokan nem is tudják, miért jár nekünk ez a díj. Mások pedig úgy reagálnak: jaj, csak baj ne legyen belőle! De akik tisztában vannak azzal, mekkora megtiszteltetés ez a falunak, azok, azt hiszem, ma éppúgy kiállnának az iskola mellett, mint annak idején - véli Csuka Mária.- Az emberek elbizonytalanodtak. Örülnek a díjnak, de közben attól is tartanak, nehogy ez visszaüssön a községre. Hiába, a nép nem érzi magát biztonságban, s inkább a maga bajával foglalkozik, mint a köz ügyeivel - állítja Mucska Imre is. - Szerintem az igazi zonciak azért ma is kiállnának az iskola mellett, de a bevándoroltakért nem tenném tűzbe a kezem... Zonctorony a múltban is csöndes kis falu volt, de amikor kellett, szinte egy szóra megmozdult. Mert a lakosság zöme magyarnak érzi magát.

Ma ismét veszélyben vannak a magyar iskolák; a hatalom újra azon mesterkedik, hogy leépítse a szlovákiai magyar iskolahálózatot, s ezáltal ítélje pusztulásra közösségünket. A totális diktatúra rendszerében - hála a zonciak és a többi tízezer magyar szülő fellépésének - sikerült a gyilkos csapást kivédeni. Fellépésük ma is példaértékű. Különösképpen, ha iskoláink védelmében valóban szükség lenne az egységes kiállásra.

Csuka Mária tanítónő, akkor is, ma is a zonctoronyi kisiskola pedagógusa

Mucska Imre a helytállók „csöndes támogatója” volt

VALÓSÁG 1995. május 14. \lBSÉM8p