Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-05-14 / 20. szám
32 oldalas színes MAGAZIN Heti tévé és rádióműsor Olvasta már? Böngészett már? Netán nyert is már? Játsszon és nyerjen velünk! '^féuífétóé- *f cte$? Riportunk a 8-9. oldalon Tereferénk a magazin 27. oldalán 1995. május 14. XXVIII. évfolyam Ára 9 korona valaki azt kérdezné tőlem, miben különbözik egy több évszázados, megállapodott demokrácia a mi átmeneti társadalmunktól, azt válaszolnám: ott viszonylag nyugalom és rend van. Biztonság és kiszámíthatóság uralkodik, s az a fajta, zsi- gereket tépő bizonytalanság, amely minket oly sűrűn megpróbál, egy normális társadalomban csak elvétve üti fel a fejét. Nálunk az államigazgatásban dolgozók egy része váltig azzal van elfoglalva, hogy meg- rendszabályozzon bennünket. A sors szomorú fintora, hogy egyszer az adóinkból származó, saját kultúránk támogatását szolgálni hivatott állami hozzájárulást faragják le, máskor könyvtárosokkal töltetnek ki szerencsétlen kérdőíveket, hogy miért magyar könyveket vettek a magyar községek könyvtáraiba. Havi rendszerességgel apukák, anyukák, pedagógusok orra alá dugnak gyanús, helytelen magyarsággal megfogalmazott kérdőíveket, amelyekben már-már alkotmánysértő módon próbálnak meg olyan információkhoz jutni, amelyeket egyébként legfőbb törvényünk véd. Felemás világban élünk, kétségtelen. Beszü- remlik életünkbe a politika, körülnyaldos bennünket, s vonaglásainak hatását szinte naponta érezzük az életviszonyainkon, életszínvonalunkon. A megállapodott társadalmakban megállapodottak, általánosan elfogadottak a játék- szabályok is. Ott a polgárok megengedhetik maguknak, hogy esetenként rálegyintsenek a politikusok bugyuta játékaira. Itt ez még nem így van: az állami beavatkozás végigkíséri minden lépésünket; itt az állam még nem szolgálni akar nekünk, hanem uralkodni felettünk. S teszi ezt a legtöbb esetben figyelemreméltó dilettantizmussal. Csoda-e hát, hogy a világnak ezen a táján az idegesség életünk velejárójává vált, s az elhalálozási statisztikák rémítő adatai sem képesek megálljt parancsolni e szomorú tendenciának. Számunkra aligha lehet vigasz Paul Johnson már-már klasszikusnak számító mondata sem: „Közismert, hogy az emberek különösen kegyetlenül és mások érdekeit figyelmen kívül hagyva rendszerint nem a haragtól, hanem az igazság iránti megvadult vágytól vezéreltetve viselkednek. ” A történelem folyamán a legkirívóbb rossz cselekedetek nem is végrehajtóik rosszat akarásából születtek, hanem a deformált, bomlott agyuk által megfellebbezhetetlenül jónak tartott, átmoralizált „jóakarat” fanatikus végrehajtásából. Sokan vannak Szlovákiában is, akik szerint a szlovákiai magyarok számára az egyedüli boldogító út a „természetes” asszimiláció, az önfeladás lenne. Ezt akarják tűzzel-vassal keresztülvinni, mivel ún. felsőbb érdeknek tartják. Nem restek hát bevetni a legkülönfélébb praktikákat, a legaljasabb hazugságokat sem. Suttogó propagandájukkal azt sugallják az embereknek, hogy a magyar gyerekek csakis szlovák iskolából érvényesülhetnek - holott a statisztikák éppen ennek ellenkezőjét bizonyítják. A kormányzat legújabb dokumentumai szerint mi ismét magyarul beszélő szlovákok vagyunk, s ez az írás is, amelyet a tisztelt olvasó jelenleg a kezében tart - szerintük - magyar nyelven írt szlovák publicisztika. Nagyon jellemző, hogy mindezt nem a színvonalasan gondolkodó szlovák értelmiségiek sugallják nekünk, hanem olyanok, akiknek szellemi szintjét illetően méltán ébrednek bennünk kételyek. E nem könnyű idők mindannyiunkat megviselnek. A közelmúltban a Csemadok három legfelsőbb vezetője került nagyon komoly diagnózissal kórházba. A gyengébb idegzetű képviselők nem tudnak aludni a parlament ülése előtt, állandóan arra gondolva, vajon mivel fognak újból vádolni bennünket. A közelmúltban két képviselőkollégánál erős szellemi kimerültséget, infarktus előtti állapotot állapítottak meg; egy harmadikat pedig meg kell műteni kiújult gyomorfekélye miatt. A másik oldalon viszont felemelő érzés volt két hete, április 22-én ott látni Komáromban a fegyelmezett, több ezres tömeget. Biztató volt tudatosítani, mennyire egy hullámhosszon gondolkodunk. Ott nem kellett beinteni, mint a parlamenti szavazásoknál, hogy mikor kell felemelni a kezeket; ott a tapsok és a reakciók önmagukért beszéltek. Ezekben az emberpróbáló időkben különösen fontos, hogy megbecsüljük az emberi helytállást. Ezért alapítottuk meg tavaly A helytállásért díjat, ezért nyilváCSÁKY PÁL nítottuk május 15-ét a Szlovákiai Magyarság Emléknapjává. Nem elsősorban Esterházy János személyéhez, hanem a tettéhez kötve magunkat. Ő 1942-ben akkor mert nemet mondani az intolerancia, a másokat megsemmisíteni akaró igyekezet embertelen megnyilvánulására. amikor majdnem egész Európa behódolt az erőszaknak! Tavaly napvilágot látott néhány kétkedő írás, hogy helyesen cselekedtünk-e? Azt hiszem, az azóta történtek - és napjaink viszonyai is - egyértelműen bizonyítják: igen. Nekünk továbbra sincs más utunk, mint elutasítani mindennemű türelmetlenséget, mindenfajta diktatúrát: legyen az akár ideológiai, akár nemzeti indíttatású. Akadtak tavaly olyan, magukat értelmiséginek tartó szlovákiai magyarok is, akik azt sérelmezték, hogy a parlamenti képviselők őket meg nem kérdezve döntöttek ebben a kérdésben. Egyikük azt is leírta, nem tartja kizártnak, hogy valami módon bojkottálni fogja ezt a napot. Kedves barátaim, nem lehet mindenről népszavazást tartani. A parlamenti képviselők többek közt azért is kaptak a titkos választások alkalmával bizalmat, hogy hasonló döntéseket hozzanak, természetesen, vállalva érte a felelősséget is. Aki pedig esetleg bojkottálni akarna, ne tegye: mindenkire nagy szükségünk van. Ha szabad, inkább az ellenkezőjére kérünk mindenkit: ezen a napon pár percre, mindannyian arra gondoljunk, hogy milyen konkrét és hasznos tettet valósíthatunk meg közösségünkért. Nem az ilyen vagy olyan szintű vezetőinkért, nem a parlamenti képviselőinkért, nem is csupán az iskoláinkért, tanítóinkért, gyermekeinkért - mindannyiunkért. Konrad Lorenz Nobel-díjas tudós mondta: „Az emberiség megszűntéhez elég, ha a modem ember elveti magától az összes morális értéket. ” Mi, Szlovákiában élő magyarok sem egyéni, sem közösségi szinten nem szeretnénk megszűnni. Vállalnunk kell tehát mindazt, ami erkölcsösségünk, személyiségünk elkülöníthe- tetlen része: ragaszkodásunkat az identitásunkhoz, a nyelvünkhöz, kultúránkhoz. Május 15- én pedig, lélekben, ünnepeljük meg egy picit a jobbik énünket. Vlado Gloss felvétele ki---------------------------
