Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-04-23 / 17. szám
politikai képviselet és a pedagógusok érdek- védelmét felvállaló Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) hangoztatja azt, hogy az anyanyelvű oktatásra alanyi jogunk van, és nem szabad hagyni, hogy a magyar oktatási nyelvű iskolákból vegyes- nyelvűeket csináljanak. Az ún. alternatív oktatás egyértelműen a magyar nyelvű oktatási rendszer felszámolását szolgálja, s ez ellen nemcsak a pedagógusoknak, hanem a szülőknek is tiltakozniuk kell. Az április 22-re meghirdetett komáromi nagygyűlés kiváló alkalom arra, hogy a szlovákiai magyar szülők, pedagógusok és egyáltalán mindazok, akik szívügyüknek érzik a magyar nyelvű oktatást, hallassák hangjukat, kimondják, hogy rólunk nélkülünk ne döntsenek. Ne ez a kormányzat, ez az oktatási minisztérium döntse el, mi jó nekünk és mi nem, s főleg ne kétnyelvű iskolák formájában akarjon bennünket megtanítani szovákul. Ha ugyanis valóban csak a szlovák nyelvtudás tökéletesítéséről volna szó, arra vannak más eszközök és módszerek. A komáromi nagygyűlés gondolata a pedagógusoktól és a szülőktől jött, tehát nem politikai színezetű kezdeményezés. Ez egy teljesen normális reakció a kormány politikájára, elfogadott programjára és az oktatásügyben uralkodó áldatlan állapotokra. Remélem, hogy ugyanúgy, mint 1994. január 8-án, ismét megtelik a komáromi sport- csarnok és megkeződik a párbeszéd arról, hogy az érvényes törvényeket tiszteletben tartva mit tehetünk a magyar nyelvű oktatás fennmaradásáért és bővítéséért. Mindnyájunknak tudatosítani kell, hogy az a támadás, amely most iskoláink kétnyelvűsítésével beindul, csak fokozódni fog. A hatalom mindent megtesz azért, hogy szövetségesekre leljen a magyar pedagógusok körében. Rengeteg lehetőség, eszköz áll ehhez a rendelkezésére, például jobb felszereltséget, jobb feltételeket biztosíthat azokban az iskolákban, amelyek hajlandók lesznek kétnyelvű osztályokat indítani. De ha a magyar szülő tudja, hogy miért akarja magyar iskolába járatni a gyerekét, akkor, bárhogy is fordul a kocka, nem tudnak bennünket felszámolni, nem tudják az oktatási rendszerünket kikezdeni. A parlament nemrég hagyta jóvá az 542/1990. sz. törvény módosítását, amely lehetetlenné teszi, hogy az iskolatanácsnak, a tanügyi hivatalnak és az önkormányzatnak beleszólása legyen az igazgatók kinevezésébe. Olyan antidemokratikus törvénymódosítás ez, amelyre a szocializmus alatt sem volt példa. Hátráltatja európai integrálódásunkat és teljesen ellentétben áll még azzal is, amit ez a kormány hangoztat. Mert deklarációk szintjén ugyan biztosítja számunkra az anyanyelven folyó művelődés jogát, de a gyakorlatban mindent megtesz azért, hogy ne élhessünk ezzel a jogunkkal. A törvénymódosítás lehetővé teszi, hogy az ágazat és a jelenlegi kormányzat hű csatlósai kerülhessenek az igazgatói posztokra, akik politikai érdekképviseletként lesznek jelen az iskolákban. BAUER EDIT, az Együttélés parlamenti képviselője: Az 542/1990. számú törvény módosítása egyértelműen a demokrácia leépítésére szol... Szegény, muszáj Herkules, állom, Győzöm a harcot bús haraggal S késik az álmom s a halálom. (Ady Endre: A muszáj Herkules; részlet) Teljesen egyértelmű ugyanis benne az a szándék, hogy eltávolítsák az útból az utolsó akadályt, amely idáig meggátolta a minisztériumot abban, hogy tisztogatásokat végezzen az iskolákban és az iskolák irányításának területén. Most már bármikor eltávolíthatók a „renitens” igazgatók, elsősorban a magyar iskolák igazgatói. Az utóbbiak esetében elegendő, ha nem mutatnak hajlandóságot az ún. alternatív oktatás bevezetésére. Ezek után gyakorlatilag annak sem lesz akadálya, hogy szlovák igazgatókat nevezzenek ki a magyar iskolák élére. Ebben a helyzetben minden a szülőkön áll vagy bukik. Itt kell leszögezni, hogy egyedül a szülő joga eldönteni, milyen iskolába kívánja járatni a gyerekét, mire akarja taníttatni! Arra-e, hogy kultúrájának örököse maradjon, vagy arra, hogy ellenségesen elforduljon tőle... A szülőnek ez a joga elidegeníthetetlen és átru- házhatatlan. Ebben senki sem dönthet helyette. Sem a miniszter, sem az iskolatanács, sem az iskolaigazgató. Ez csak és kizárólag a szülő joga. Nagyon rossz, ha a szülő aszerint próbálja igazítani gyermeke jövőjét, hogy az iskolákban milyen osztályokat nyitnak. Egyszerűen a szülőnek tudnia kell, hogy mire akarja nevelni a gyerekét. Az iskolának, az igazgatónak kötelessége olyan osztályt nyitni, amilyenre igény van. Az iskolákra vonatkozó 350. számú törvény erre jogot ad. A szülőnek pedig joga, hogy ezt az igényét kifejezze. Ha nem fejezi ki, akkor nincs mit védeni. Ezt próbálom mindenütt hangsúlyozni, de ott, ahol a szülő már az első lépésnél meghátrál, ezt az érdeket nagyon nehéz védeni. Tény, hogy emberpróbáló idők következnek, hiba lenne ezt nem észrevenni. Létkérdés számunkra, hogy tudatosítsuk az alkotmányból, a Szlovákia számára kötelező érvényű nemzetközi szerződésekből és egyezményekből eredő jogainkat. Sajnos, azzal a gyakorlattal találkozom, hogy az emberek, ha ismerik is a jogaikat, azokat általában a lehetőségekhez igazítják. Pedig fordítva kellene. Ha aktív életstratégiát akarunk kiépíteni, akkor a lehetőségeket, a megvalósítás feltételeit kell igazítani az alapvető jogokhoz, mert azok az elsődlegesek. DOLNÍK ERZSÉBET, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége oktatáspolitikai bizottságának elnöke: Amióta a kormányprogram napvilágot látott, egyértelművé vált, hogy a Meéiar-kormány lényegében átveszi a Szlovák Nemzeti Párt programját, s ezen keresztül a Matica slovens- ká és a surányi memorandumok célkitűzéseit Ezt a szélsőséges nacionalista programot kívánja megvalósítani még azon az áron is, hogy az egész szlovákiai oktatásügyben kiiktat mindenfajta demokratikus elemet. Csak azért, hogy a magyar oktatásügy jogkörét megnyirbálja, feláldozza a szlovák oktatásügy demokratikus elemeit is. Pregnáns példa erre az 542/1990 sz. törvény módosítása. Ez ugyanis a szlovák iskolák számára is rendkívül nehéz helyzetet teremt, hisz ott is végrehajthatóvá válik a politikai tisztogatás. Még veszélyesebb azonban a magyar iskolák esetében, ahol nem fontos mindenáron politikai okot keresni, elég ok lesz az igazgató magyar nemzetisége is. Ezentúl bárki bármiféle indokolás nélkül leváltható és helyettesíthető olyan személlyel, aki hajlandó kiszolgálni a kormány politikáját. Mindig az igazgatón múlik, hogyan dolgozik a tantestület, milyen a színvonal, a légkör, egyszóval az igazgató az, aki az egész iskola arculatát és szellemiségét meghatározza. Ezért ennek a törvénymódosításnak beláthatatlan következményei lesznek az egész szlovákiai oktatásban, tekintet nélkül az iskolák oktatási nyelvére. Bár nincsenek különösebb illúzióim a különböző szerződésekkel, egyezményekkel kapcsolatban, mindenesetre hivatkozhatunk azokra a dokumentumokra, amelyek biztosítják az anyanyelvű oktatást. Ezek ugyan nem szólnak az iskolaigazgatók kinevezéséről vagy visszahívásáról, de közvetve mégis valamiféle hivatkozási alapot jelentenek. Igaz, ez annyira sokszorosan közvetett valami, hogy a gyakorlati életben szinte használhatatlan. Ezért rendkívül fontos, hogy a szülők minden fórumon követeljék azt a jogot, amely őket az oktatás nyelvének megválasztásában megilleti. Jelenleg ezt nem tudjuk másként megoldani, mint úgy, hogy hangosan kimondjuk elvárásainkat és panaszainkat a sajtóban, a rádióban és a különböző megmozdulásokon, petíciókat fogadunk el, s ha szükséges, eljuttatjuk azokat az Európa Tanácshoz és más nemzetközi fórumokhoz. Sajnos, a hatalom igyekszik megfélemlíteni a pedagógusokat, de szerencsére, többségük már nem hagyja magát. Valószínűleg azért, mivel már elérték azt a határt, amikor úgy érzik, tulajdonképpen nincs többé vesztenivalójuk. A szülők is látják, mi áll az egész intézkedés hátterében és hová tart ez a társadalom. Minden jel arra vall, hogy egy teljesen centralizált parancsuralmi rendszer van kialakulóban, ahol nemcsak a magyar nyelvű oktatás forog veszélyben, hanem általában a demokrácia. Ezt a veszélyt csak közös összefogással lehet elhárítani. Ha nemcsak a szülői munkaközösségek, de minden szülő tudatosítja, hogy az alkotmány biztosítja számukra a szabad iskolaválasztás jogát és azt, hogy beleszólhassanak az oktatás nyelvébe, s hajlandók is kiállni ezért a jogukért, akkor nincs veszve semmi. Ezt a jogot ugyanis senki nem veheti el tőlük. S ha itthon nem hallgatják meg őket, akár nemzetközi fórumokhoz is fordulhatnak. Lényegében ezekhez a fórumokhoz egyének fordulhatnak, de harmincán is megtehetik, harminc egyénként. Tehát lehetőségek vannak, csak élni kell velük. Ilyen lehetőség a komáromi nagygyűlés is, amelynek külföldön is visszhangja lesz. Ezért nagyon bízom abban, hogy eljön mindenki, aki szívén viseli az itteni magyarság sorsát, jelenét és jövőjét.-vkOly korban élünk... MIÉRT KELL A NAGYGYŰLÉS? Komáromba el kell menni! Ügy látszik, a tiltakozásba nem szabad belefáradni. Nem is lehet, erről gondoskodnak azok, akik helyettünk akarnak rólunk dönteni. Sőt nemcsak rólunk, de gyerekeinkről, unokáinkról is. Aztán ugyanők, a rólunk nélkülünk és ellenünkre döntők csodálkoznak és felháborodnak, ha „gondoskodásukat” nem fogadjuk köszönettel, hanem tiltakozunk ellene. Április 22-én Komáromban ismét nagygyűlés lesz, amelyen a szlovákiai magyar oktatás, kultúra, könyv- és lapkiadás helyzete a fő téma. Az akció eredetileg csak az ún. alternatív oktatás bevezetése elleni tiltakozásnak indult, de lavinaként zúdulnak ránk minden oldalról a bajok, és mi nem ülhetünk ölbe tett kézzel. A hatalom, ugyanúgy, mint a fricskázó humort, a panaszt és a tiltakozást sem nézi jó szemmel. Valószínűleg már a találkozó előtt megindítja fröcskölő sajtókampányát, s ismét közúti és egyéb ellenőrzéseknek álcázott akadályokat gördít a Komáromba tartók útjába. Mégsem lehet visszafordulni. Hogy mi forog kockán, mi a tét, az alábbi megszólítottak mondják el. BÁRDOS GYULA' az MKDM szóvivője; gál. A módosított törvény elsősorban ránk parlamenti képviselő: vonatkozik, ellenünk irányul, amit tájékozotA jelenlegi helyzetben nem elég, ha csupán a tabb szlovák újságírók is megerősítenek. Bibó István meghatározása szerint demokratának lenni annyit jelent, mint nem félni. Tovább szőve a gondolatot, egy demokratikus rendszer ismérve az, hogy polgárai nem félnek. Nem félnek a hatalom kiszámíthatatlanságától, rosszindulatától, retorzióitól, körmönfont, ellenük irányuló intézkedéseitől. A demokráciában az emberek úgy érzik, az állam van értük, és nem fordítva, a törvények, rendeleletek, állami intézmények az ő javukat, az egész polgári közösség javát szolgálják. A demokráciában világosak a játékszabályok, a fehérből nem lehet egyik napról a másikra fekete, és a feketéből fehér. A demokráciában mindenki szabadon nyilváníthat véleményt, nem kell suttognia, lapulnia, szervilis módon alkalmazkodnia, s ha betartja a játékszabályokat, nincs mitől félnie. Nálunk az utóbbi időben félnek a pedagógusok. Félnek, mert olyan játékszabályok léptek érvénybe, amelyek áttekinthetetlenek és bármikor ellenük fordíthatók. A kiszámíthatatlan hatalom bármikor bárkit bárkivel lecserélhet, döntéseit, amelyek váratlan és kikerülhetetlen természeti csapásként sújtják az érintetteket, még indokolnia, magyaráznia sem kell. S ahogy ez már lenni szokott, ezek a csapások elsősorban a gyöngébbet, a kisebbséget sújtják. A szlovák pedagógusközösség - a közvéleményről nem is szólva - még jóformán fel sem fogta, mit jelent az 542/1990. sz. törvény módosítása, a magyar pedagógusok között már akadnak olyanok, akik ennek a törvénynek a szellemében lettek megfosztva funkciójuktól, holott az még a törvénytárba sem került. A rozsnyói pedagógusok „felmentése” esetében ugyan más paragrafusokra hivatkozott a minisztérium, de nyíltan kimondta: épp az ilyen esetek bizonyítják a törvénymódosítás szükségességét. Ezentúl már senki és semmi nem védi a hatalom szemében kényelmetlenné váló pedagógust. Ismétlem, elsősorban a magyar pedagógust, hisz a törvénymódosítás fő célja, hogy kiiktasson minden olyan gátló elemet, amely megnehezíthetné a magyar oktatási nyelvű iskolák kétnyelvűsítését. És gátló elemnek minősül az a pedagógus is, aki nem ért egyet az ún. alternatív oktatás bevezetésével, netán szól vagy tesz is ellene. Mit tegyen ebben a helyzetben a magyar pedagógus? Rettegjen, állását, megélhetését féltve? Lapuljon és kiszolgáljon? Lesse mindig fél szemmel, mit tartanak jónak azok, akiktől a sorsa függ? Ha látja értelmét, ám tegye, elvégre van benne gyakorlata, ilyen ugyanis már volt itt, nem is olyan régen, elég hosszú ideig. A kérdés az, hogy van-e értelme az ilyen magatartásnak. Van-e értelme annak, ha néhány magyar pedagógus megmarad mutatóba a magyar oktatási nyelvűből vegyes nyelvűvé vált iskolákban? Többről, mint néhányról aligha lehet ugyanis szó, hisz a törvénymódosítás értelmében ezentúl a minisztérium nevezi ki az iskolaigazgatókat. Olyan paragrafus pedig nem létezik, amely kimondaná, hogy magyar oktatási nyelvű iskola élére kizárólag magyar nemzetiségű igazgató kerülhet. A minisztérium meg élni fog ezzel a lehetőséggel, és gondoskodik arról, hogy az újonnan kinevezett igazgató mindenben igazodjon az elvárásaihoz, mert ha nem, őt is lecseréli. És ezek között az elvárások között szerepel az is, hogy a szlovák nyelven tanító pedagógus lehetőleg ne magyar anyanyelvű legyen. Márpedig a minisztérium egész sor tantárgyat kíván szlovák nyelven taníttatni a magyar gyerekekkel. így tehát egyetlen magyar pedagógus sem érezheti majd magát biztonságban, még akkor sem, ha a hatalmi akarat kiszolgálójává szegődik. Az egyéni szervilizmus nem jelent megoldást, csakis a közös összefogás. Gerincpróbáló idők elé nézünk. Jó lenne, ha ezt pedagógusaink mielőbb tudatosítanák. Vojtek Katalin OKTATÁSÜGY 1995. április 23. ilBSÚrtlBp
