Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-04-09 / 15. szám
morú példája annak, hogy a sikeres, művelt emberek is könnyen lejtőre kerülhetnek. Felfelé ívelő pályájukon épp a csúcs közelsége vakítja el őket. Azután már csak zuhannak egyre lejjebb. Nincs miben megkapaszkodniuk, mert az egykori barátaik, csodálóik is mind-mind hátat fordítanak nekik. De van-e társadalmi intézmény, vannak-e arra hivatott személyek, akik legalább hivatali kötelességből mentőövet dobnának nekik? Bystrianská Erzsébet, a rendszerváltás után munka nélkül maradt pedagógus, ráérzett erre a hiányra: Ecce homo (íme, az ember) néven humanitárius szervezetet alapított. Pozsonyban sikerült megszereznie a megszűnt főrévi óvoda épületét, ahol létrehozta a hajléktalanok otthonát. A berendezést egy felszámolt pártirodától vásárolta. Újságoldalak kellenének annak ismétlésére, hogy mindezt milyen nehézségek árán. Tengernyi meg nem értés állta útját. Csodálom ezt a célratörő asszonyt, aki tapasztalat és korábbi példák híján - megjárva közben az emberi közönnyel kikövezett kálváriát a szabályok és a törvények útvesztőiben is meglelte az apró réseket, s tető alá hozta a hajléktalanok legelső szlovákiai otthonát. Nagy segítség a városi hivataltól, hogy mindmáig nem kér lakbért az épületért. Elenyésző összeget az ott lakók térítenek szerény segélyükből, nyugdíjukból, csekély támogatást esetenként a város is ad. Erzsébet asszony pedig kér, ha kell, könyörög, személyesen és telefonon ostromolja azokat, akiktől segítséget remélhet. Bámulatos szíMilyen szépen is hangzik mindez. Ám munkát találni manapság az otthon vezetőségének segítségével is nagyon nehéz. A lakók többségének állandó lakhelye nincs, ami fölöttébb megnehezíti a munkanélküli és a szociális segély kiutalását. Itt is látszik törvényhozásunk hézagossága. Valaha az illetőség hovatartozást jelentett, és a községre - bárhol tartózkodó lakóival szemben is - anyagi jellegű kötelezettséget rótt (például kórházi, menhelyi, temetkezési költségek térítése). Egyesek a megszabott négy hónap helyett lényegesen hosszabb időt töltenek itt. Van, aki már harmadik éve sem talált jobb megoldást. Van itt hetvenen felüli nyugdíjas színész, lakik itt egy, a múltban jó nevű tudományos dolgozó fia, de egy volt középiskolai tanár is, aki jelenleg a sörgyárban talált alkalmi munkát. A kimutatásokból az derül ki, hogy a legtöbb lakó volt iparos. Az otthon akkor teljesítené igazán küldetését, ha segítsé( JÖrtÜnÄ KEGYVESZTETTJEI) ... S. B.-nek, annak idején, igazán nem lehetett panasza Fortunára, a szerencse istennője korán a kegyeibe fogadta őt. Főiskolai tanulmányainak befejezése után, kiválasztottként, az akkori Szovjetunió első számú tudományos intézményében, a Lomonoszov Egyetemen doktorálhatott. Elvtársai a legfényesebb jövőt jósolták neki, és magas tudományos tisztségéből adódóan, ha-------------------marosan bekerült a vörös arisztokrácia kö- ZSILKA zé. Pályája gyorsan ívelt felfelé. Talán már----------------cs ak egy hajszál választotta el őt a számára elérhető csúcsponttól, amikor a sors kereke hirtelen lendülettel átrepítette a megálmodott zeniten - és feltartóztathatatlanul zuhanni kezdett. Utolsó külföldi útjáról hazatérve, a pompás villában, felesége oldalán idegen férfit talált. Sőt! Nemcsak az asszony szívében és ágyában, hanem a hatalmas villában sem maradt számára hely... A tudós, annyi szakmai sikerrel a tarsolyában, egyszerre csak tanácstalanul kiutat keresett megoldhatatlannak tűnő helyzetéből. Átvirrasztott éjszakákon át próbálta elemezni, hogy mit, hol hibázott el. Végtelen magányában beismerte, de önmagának is csak titokban, hogy amíg annyi szívóssággal a karrieijét építgette és kizárólag önmagával volt elfoglalva, addig eszébe sem jutott, hogy az élettársát magára hagyta. Végig azzal áltatta magát, hogy mindezt a családjáért teszi. Most bűntudatot érzett, de az asszony hűtlenségét nem tudta megbocsátani. A család felbomlását egyéni kudarcának tekintette, s egyre gyakrabban menekült az ideig-óráig mindent feledtető alkohol csalóka világába. Lassan a munkahelyén is nehézségei támadtak. A zuhanás szinte egyszerre következett be: elvesztette a munkáját, a feleségét és a gyermekeit is; végül pedig a nagy reményekkel induló, megbecsült tudós az utcán találta magát. Egykori csodálői is kerülték. Nem volt már senkije. Se családja, se barátja, se megértő munkatársa. Bukását önámítás lenne a múlt rendszerben, a rendszerváltásban, esetleg az új viszonyokban keresni. vóssággal kilincsel, hogy megszerezzen mindent a hatvanöt hajléktalan ellátására. Még fűtői szakvizsgát is tett, ezt a „beosztást” is betölti, hogy valamicskét így is megtakarítson. Ottjártamkor eldicsekedett:- Ugye, jó meleg van? Ne csodálkozzon, én fűtök.. Amikor február közepén megkérdeztem, miként áll-------------------nak anyagilag, csak megvonta a vállát: jele nleg üres a kassza. S amikor a személy- -------------------zet egyik tagja épp a jelenlétemben a fizetését kérte, ő kinyitotta a táskáját és a sajátjából előlegezte a pénzt. Kérdésemre, hogy az elkövetkező hónapokban miből fedezi az otthon költségeit, a világ legtermészetesebb hangján válaszolta: ím e, az ember! S. B., a nemrég felmagasztalt káder, egyszerre vesztett el mindent, már a fejét se volt hová lehajtania. Esete szo— Egyelőre nem tudom. De majd megkeresem a jó embereket... így teszi már harmadik éve, miközben a hajléktalanok főrévi otthona szinte a semmiből tartja fenn magát... Elesettek Kik találnak hát utolsó megoldásként menedéket a hajléktalanok otthonában? Egyesek saját hibájukból szorultak az élet peremére, másokat a társadalom vetett oda könyörtelenül. Itt találkoznak a gyermekotthonokból kikerült, családi háttér nélküliek; büntetésük után a börtönből szabadultak; a csatomalakók, a csövesek vagy a Csehországból hazatoloncoltak, akiknek nincs hová menniük. De akadnak kábítószerfüggőek is, akiket a hivatalok irányítanak ide, valamint kórházból elbocsátott, intézeti beutalásra váró nincstelenek is. Az otthon átmeneti menhely. Mentőöv a fuldoklóknak. A tartózkodás időtartamát eredetileg négy hónapban állapították meg, pontos beosztással: egy hónap az akklimatizálódás, afféle meghonosodás elfogadható élet- körülmények közepette, tehát a civilizált életbe történő visszatérés. Például a higiéniai szokások felújításával... (Ugye, milyen mélyről kell olykor indulni?!) A következő hónap a munkakeresés időszaka, és a két hónap (már lehetőleg munkában) valami kis indulási alap megteremtése. gével a felkaroltak talpra állnának és beilleszkednének a társadalomba. A bevezetőben említett tudósnak sikerült kilábalnia élete legnagyobb válságából. Az otthon segítette hozzá. Újra a szakmájában dolgozik, rendezett anyagi körülmények közö Boldognak aligha mondható, yra futott, de a lejtőn sikerült nem az ő esete a jelemző... hisz a családi élete z; megkapaszkodnia. Saj L A humanitárius szer ti erővel tartják fenn a ják-e, mit köszönhetne többség aligha. És ner szorultak (vagy szorító emberek, akiknek a hál Talán úgy vélekednek, jut, nincs sok hálálkod kadva futott Erzsébet a lamit titokzatosan a fü mába eredtünk. A föld: lakatolt szekrényt és ell désként nem a rendőrst zeli kocsmába menesz hon valamelyik lakója a „szomjúság” bizony t Erzsébet asszony bo — Mindenfelé köny meglegyen, és látja... Keserűen hangzana gyenge pillanat. Talán rezzen egy másik kész nem mindig ismerőkne Hálál® in várnak t dolgozói már-már emberfölöt- hont. De vajon az ott élők tud- léhány lelkes embernek? Nos, a érdekli őket. Az élet peremére jobbára életunt, megcsömörlött et bizony nem gyakori erényük, y azért a morzsáért, ami nekik lójuk. Ottjártamkor is léleksza- nyhoz az egyik női lakó, és va- súgott. Rögvest a „titok” nyo- étteremben valaki feltörte a le- a tévékészüléket. Első intézke- t fordultak, hanem valakit a kö- c, vajon nem árult-e ott az otthasznált tévékészüléket, hiszen úr... rkodik: >k, koldulok, hogy mindenük izavak. De ez csak egy röpke azon töri a fejét, honnan sze- ;t. Hogy legyen nekik. A hálát Édesapámnak Levelet írok, melyet te soha nem olvashatsz el, hiszen lassan negyvenhárom éve, hogy elvettél tőlem valamit, amit soha senki nem pótolhatott. Ez a valami egy egyszerű szó: édesapám. Millióknak megadatott, nekem nem. Soha ki nem mondhattam e szót, nem volt kinek... Egyéves voltam, amikor önszántadból örökre itt hagytál. Magad választottad a halált. Mondd, édesapám, milyen volt életednek utolsó perce? Egyáltalán rám gondoltál akkor? S itt tudtál hagyni? Mi fájt annyira, hogy nem volt kiút? Millió kérdés fogalmazódik meg bennem, amelyekre te már soha nem válaszolhatsz. Ha lenne rá módom, olyan szívesen elmondanám, hogy van két szép fiam, jó férjem. Nővérem, a te Icud, már tíz éve özvegy. Két aranyos gyermeke van, neki is nagyon hiányoztál. Apukám! Amikor itt hagytál bennünket, a fiad hétéves volt. Szép és jó emberré lett. De leírni is fájdalmas, hogy húszévesen meghalt: katonafiad leszerelése előtt két héttel, a mai napig tisztázatlan körülmények között, elhunyt. Anyuka? Nehezen viselt el két ilyen csapást: elvesztett téged és utánad a fiát is. A napokban műtik a szemét. Ki tudja, visszanyeri-e látását, hisz már hetvenéves. Istenem, mennyi mindent kellene még elmondanom! Évek óta én is beteg vagyok, már a halál tornácán is ott álltam néhányszor. Tudod, újra nagyon nehéz lett az élet. Elkeseredésükben ma is többen véget vernek életüknek, akik nem látnak kiutat a pénztelenségből, a munkanélküliségből. Most ugyan neked írom ezt a levelet, bár tudom, hozzád nem jutnak el szavaim. De ha a reményüket vesztettek közül csak egy ember is megérti, hogy az embernek negyvennégy évesen is nagyon hiányzik az édesapja, s ezért ő nem hagyja itt szeretteit, akkor megérte tollat ragadnom. Életem nehéz keserű perceiben de szívesen fordultam voltul hozzád tanácsért! Nem tehettem, mert elhagytál. A betegségem megváltoztatott. Ha időnként nagyon nehéz is az élet, akkor is szép és megismételhetetlen. Ezért hát ne hívj még, édesapám! Hován Mária, Zselíz • 0 Örök szerelem Hétéves voltam, amikor az édesanyám megbetegedett. Dolgozni már nem tudott, de sokat mesélt. Tőle hallottam az alábbi történetet is. Két ógyallai gyerek, Misi és Ilonka már iskoláskorukban egymásba szerettek, s titokban örök hűséget esküdtek egymásnak. Teltek az évek. Misi jómódú szülei kinézték fiuknak a gazdag menyasszonyt, Pásztorek Bözsit, aki négy szarvasmarhát, három disznót és földet kapott volna hozományul. Misi azonban kijelentette, hogy ő csak Kuc- man Ilonkát szereti.- Azt a koldus lányt? Szó se lehet róla! Bözsi a te menyasszonyod! - parancsolt rá az apja, és kitűzték az esküvőt! A két szerelmes fiatal azonban másképp döntött. Még megbeszélték az utolsó találkát a temető melletti kis erdőben. Ilonka kis csokrot is szedett. Egymás mellé ültek a pázsitra, utoljára megcsókolták egymást, és öngyilkosok lettek. Másnap holtan találták őket. És Mihály búcsúlevelét is. Utolsó kívánságuk az volt, hogy közös sírba temessék őket. A gazdag szülők a hajukat tépték, hogy fiuk koldusszegény leányért a halált választotta. De utolsó kívánságának eleget tettek: közös sírba temették őket. E szomorú eset állítólag 1919-ben történt... Tóth Júlia, Párkány-Nána EMBERI SORSOK _____________________________ 1995. április 9. itosämap