Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-04-09 / 15. szám
A Bodrog jobb partján fekvő Zemplénről akár mesét is mondhatnánk: Hol volt, hol nem volt, egykor vármegyeközpont, nagy terület névadója is volt. De talán igaz sem volt, mert ebben az apró faluban és a környéken élőkön kívül ki tud ma erről, amikor iskoláinkban sem emlegetik a múltját... ?! Amilyen kicsi ma, olyan jelentős volt a honfoglalás idején! Főleg a földvára révén, amely a Bodrogon át vezető átkelőhelyet védte. Béla király krónikása megörökítette, hogy Zalán bolgár fejedelem itt hódolt meg Árpádnak. Zemplén két temploma a várhegyen. A református, mögötte a görögkatolikus. Az utóbbi évtizedekben a régészek sokat érdeklődtek Zemplén iránt. A többek között kelta, dák és római kori tárgyakat feltáró kutatók 1964-ben, az egykori erődítménnyel szemben levő Szélmalomdombon, vezérsírra s történelmi értékű leletekre bukA roskatag megyeháza kantak, köztük az aranyfoglalatú fejedelmi kardra is. A szakértők szerint az egyik leggazdagabb ősmagyar sírt fedezték fel Zemplénben. Szent István király, a megyerendszer szervezésekor, az itt talált földvárat és a későbbi belső kővárat e vármegye székhelyévé és névadójává tette. A várhegyen megépült a plébániatemplom is, amely a reformáció előretörésekor a kálvinisták kezébe került, s Bethlen Gábor építtette újjá 1628-ban. A kővár a kuruc háborúkban ment tönkre. Bogoly János írja: „Állítólag a várat — mint sok mást - Thököly Imre rombolta le 1685 körül.” A vármegye székhelye elkerült a névadó helyről, a megyegyűléseket áthelyezték Sátoraljaújhelyre. A községbe települt ruszinok 1804-ben görögkatolikus templomot építettek a régmúltra emlékeztető várromok között; s amikor 1872- ben leomlott a vár utolsó bástyája, köveiből megépítették a református templom tornyát... Az egykor híres mezőváros a bodrogközi kisközségek szintjére süllyedt. A régi dicsőségre emlékeztető megyeházából pedig csak egy hosszú ideig magtárnak használt, egyik sarkán beszakadt tetőzetű, omladozó épület maradt a falu közepén...- Mielőtt magtárt csináltak volna belőle, a hatalmas boltíves ablakokból csak szűk ablakréseket hagytak, a pincében pedig söröshordókat raktároztak - tájékoztat Vajda Margit, aki a rendszerváltást követő négy esztendőn át Zemplén félállású polgármestere volt. - A hajdani megyeháza maradványát két éve ugyan műemlékké nyilvánították, de pénzt még nem kaptunk a rendbehozatalára. Egy maszek megvenné, de hogy adhatnánk el?! A terebesi járási hivatalban is azt mondták: eredeti állapotába kellene visszaállítani. Kassán a műemlékvédők és Tőketerebesen, a járási hivatalban is arra biztattak bennünket, csak forduljunk támogatásért a Pro Slovakia Alapítványhoz, hiszen a megyeháza regionális emlékhely! A felújítás után oda(A szerző felvételei) költözne a községi hivatal. A nagymihályi és a nyitrai múzeumokban elhelyezett értékes zempléni leletek kiállítására múzeumot rendeznénk be, az idegenforgalom részére szálláshelyeket biztosítanánk. Tárgyalási szalont is létesítenénk, az óriási pincét pedig a vállalkozók rendelkezésére bocsátanánk... A múlt század derekán még 800-nál többen laktak Zemplénben, most 402 személy él itt. Szembeötlő adat, hogy az 1980- as 74 százalékról 1991-ben 88 százalékra szökkent fel a község magyarjainak száma!- Ez nem tévedés - magyarázza Vajda Margit. - Például a szüleim is, ha nem is tudnak szlovákul, korábban szlováknak voltak beírva, mint mások a faluban. A legutóbbi népszámláláskor már magyarnak nyilvánították magukat. Én a bodrog- szerdahelyi alapiskola felső osztályában tanultam, amikor megkaptam a személyazonossági igazolványt. Kérdezték, mi a nemzetiségem? Ha magyar iskolába járok, csak magyar lehetek! A helyi kisiskolánkba a legutóbb csak hat gyerek járt, így három éve a kisebbek már a szomszédos Ladmócon, a nagyobbak továbbra is Bodrog- szerdahelyen tanulnak. Örülök viszont annak, hogy huszonhat gyereket nevelnek az óvodánkban! Támogattuk az óvodát, vállaltuk a víz-, az áram- és a szénellátást, valamint a karbantartást. Ha nincs kisiskolánk, legalább az óvoda működjön!- Továbbra is támogatjuk az óvodát - teszi hozzá Mária Tuchynová, az új polgármester asszony, mert ez azt a reményt kelti bennük, hogy Zemplénben újra megnyílhat majd a kisiskola... A községnek nincs postája, orvoshoz Bodrogszerdahelyre járnak. Béres Katalin személyében viszont van vöröskeresztes nővérük. Két templomuk is van a várhegyen - a régi református és görögkatolikus templom -, de nincs saját papjuk. A 125 reformátusról a kiskövesdi lelkész gondoskodik, a görögkatolikus pap a magyarországi Rudasbányáról jár ide. A római katolikusok, akik annyian vannak, mint a „görögök”, együtt fohászkodnak az egy Istenhez. A nyugdíjasok száma „vetekszik” a kenyérkeresőkével, bár az utóbbiak közül már csak 94-en járnak munkába, a többiek munkanélküliek. A jobb megélhetés reményében tizennyolcán vették ki földjüket, tízen pedig kérvényeik elintézésére várnak. Sokan fóliáznak, de termékeikkel egészen Eperjesig kell menni. Régen híresek voltak a Bodrog partján tartott zempléni nagyvásárok, a legnevezetesebbek voltak a Tisza környékén...- Már nem is tudjuk, mikor volt itt utoljára ilyesmi - mondja Vajda Margit. - És hogy is rendezhetnének itt nagyvásárt, ha a Bodrog elválaszt bennünket a Bodrogköztől?! Hidunk sincs, jó két évtizede a komp se köt össze bennünket, azt kitették száradni a partra. Néhány éve ezt használjuk „dobogónak”. Hogya György nek, a Csemadok király- helmeci területi titkárának kezdeményezésére a községi hivatalunk a nyár folyamán és a Cse- madokkal együttműködve, már rendszeresen megrendezi a Zempléni Napokat. A Bodrog partján tavaly is megrendeztük ezt a kétnapos zempléni ünnepséget, eljöttek a csicseri, a nagy- kaposi tánccsoportok, a kiskövesdi citerások, a mieink pedig esztrádműsorral szerepeltek. A műsort Bindas Ágnes, a Csemadok helyi elnöke szervezte.- A Zempléni Napokat az idén is megrendezzük - teszi hozzá az új polgármester asszony. Az elmúlt két évben négy új ház épült a faluban. Vízvezetékük már van, és lehetne gáz is... Imregből húznák ide a fővezetéket, és Zemplénen kívül Szlo- vákújhelyig még hat községet kapcsolnának rá.- Ha Zemplén százhatvanegy házában már kevesen is élünk, de az én szememben szép ez a falu, itt születtem - mondja Vajda Margit. - A házak előtt tavasztól késő őszig virágok pompáznak. Csak az szomorít el, ha a hajdani megyeházára pillantok. Naponta látom, rossz ránézni. Meddig hagyják még pusztulni?! Pedig de jó lenne mielőbb elhelyezni benne az aranyfoglalatú Árpád-kori fejedelmi kardot! A mi történelmünkhöz tartozik, bennünket illet meg... Petrőci Bálint Kisújfalu: híres a mocsár meg a barka Az Érsekújvári járás párkányi régiójához tartozik a kilencszáz lakosú Kisújfalu. Régi település, már az 1200-as években említik az írásos emlékek. Nyolcvan szlovák, egy-egy német és bolgár nemzetiségű lakosát kivéve magyarok élnek itt. Iskolája kicsi: 1-4. osztályos, két tanerős és 39 gyerek látogatja, az óvodát 26. Évente 10-12 gyerek születik itt, a halálozások száma 20 körül van. Református falu, csak a benősültek és az aradi szlovák telepesek katolikusok. Utóbbiaknak saját templomuk sincs, nekik a köbölkúti plébános tart misét vasárnaponként - a községi gyűlésteremben. Kis Róbert mérnök is a „benősültek” közé tartozik; a szomszédos Kürtről származik, s még főiskolásként vette el kisújfalui feleségét. Nyolcvanhatban végzett a brünni villamosmérnöki karon, majd az érsekújvári Elektrotechnikai Szakközépiskolában tanított. Tavaly, november harmincadikán tette le a polgármesteri esküt.- Nem sok minden található a faluban - mondja most, majd sorolja: Jednota vegyeskereskedés, privát élelmiszerbolt, iskola, óvoda, posta, takarékpénztár, vasúti megálló. E település a múltban nem tartozott a .kiszemelt” falvak közé, így támogatást se nagyon kapott: ráfogták, hogy nem életképes; sokáig nem volt vízvezetéke, nincs gázvezetéke. A vezetékes vizet 1991-ben kapta a falu, most pedig a közigazgatásilag Kisújfaluhoz tartozó Arad- puszta 40 és Réva 12 házába vezetik be a vizet. „Csak jobb lesz nekünk is” - bizakodik Kis Róbert mérnök, polgármester Elég az akarat? Mi késztet arra egy villamosmérnököt, akinek jó állása van, hogy polgármesternek jelöltesse magát? - faggatom Kis Róbertét.- Két és fél évig tagja voltam a képviselő- testületnek, és hagytam magam rábeszélni. Azt másoktól tudom meg, hogy olyan jelöltet kerestek, aki tenni próbál valamit a faluért. S bár pénz nélkül a csodatevés is nehéz, a választói úgy vélekedtek: ha valahol nyolcvan lósít genc H agá: hez meg vízv ni? túrh; mert száz kom köm Moz van. a fal róná sémi szón kulti több sinci terül gyei maj< Lás: Nemigen építkeznek a faluban, de szép ház azért akad Történelmi személyiségek csontjai a törmeh A Nyitrához közeli Felsőelefánt napjainkban elsősorban a tüdőbetegek szanatóriuma révén ismert, amely egy szépen karbantartott kastélyban kapott helyett. Felsfíelefántban valaha pálosrendi monostor és szeminárium működött, a rend megszüntetése után pedig az Edelsheim-Gyulai család alakította át az eredetileg gótikus-reneszánsz épületet. Egy emelet kialakításával ekkor osztották ketté az egy kori templomot is, amelynek boltozatán - a jelenleg közösségi szobaként, illetve alkalmazotti étteremként használt helyiségben - ma is teljes szépségükben láthatók az 1775-bőlszármazó freskók. Az egykori fó'úri kastélyhoz azonban még egy létesítmény tartozott, amely sorsa kevésbé megnyugatóan alakult. Ha az erdő sz ladó útról, ej hamarosan o fenyőkkel öv Közelebb én kripta kilenc szont eiszom szétverték, n csontmaradv; ponti helyisé dombormű ul reállított már Edelsheim-G A szétvert szarkofágok már a kitisztított belső a kripta mt térben