Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-03-26 / 13. szám
Vasárnap 1995. március 26. MOZAIK AP RÓHIRDETÉS KÖSZÖNTŐ • 1995. március 22-én ünnepli 75. születésnapját özv. LAPOS JÁNOSNÉ BUJDÁK ERZSÉBET Udvardon. E szép ünnep alkalmából szívből gratulálunk, s hosszú, boldog életet kívánunk, fia: Laci, menye: Zsuzsi, unokái: Lacika, Norbika és Zsuzsika V-635 MEGEMLÉKEZÉS • Fájó szívvel emlékezünk a felejthetetlen, drága jó feleségre, édesanyára, nagymamára és a falu tanító nénijére, MÁTÉNÉ TÓTH ILONÁRA (Kiskövesd), akit a halál 1994. március 24-én, 62 éves korában ragadott ki közülünk. Akik szerették és ismerték, emlékezzenek rá ezen a szomorú első évfordulón. Emlékét örökké őrizzük: férje és két fia családjával V-813 • Akinek gyermekét nem fedi sírhalom, nem tudja igazán, mi az a fájdalom. Szerette az életet, mindenkit szeretett ifj. K O L L Á T H FERENC (Szene). Mélységes gyász, örökké tartó fájdalom marad számunkra 1992. március 25-e, amikor 4L életévében okozta tragikus halálát az emberi figyelmetlenség és gondatlanság. Akik ismerték és szerették, szenteljenek emlékének egy néma pillanatot ezen a szomorú, harmadik évfordulón. Emlékét örökké őrző édesanyja, édesapja, özvegye, lányai: Deniszka, Andrejka, húga: Zsuzsika a családjával és keresztszülei V-823 • Hosszú és nehéz év telt el azóta, hogy elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Soha el nem múló fájdalommal állunk meg drága halottunknak PALUSKA LÁSZLÓNAK (Violin), sírjánál. Megmaradt emlékét kegyelettel őrizzük. Szeretetét és jóságát nem feledjük. Akik tisztelték és szerették, emlékezzenek rá velünk együtt ezen a szomorú első évfordulón. Köszönjük a sírjára helyezett virágokat. Örökké bánatos felesége, szerető gyermekei és családjuk V-833 ISMERKEDÉS • Amerikában élő férfi magyarul-szlovákul szeretne levelezni/ megismerkedni házasság céljából leánnyal 33 éves korig. Cím: P.O. BOX 1923, Lynn Wood. WA 980 46. V-506 • Szeretné megtalálni az igazit, írjon! Ingyenes házasságközvetítés Olaszországban, 18-55 éves hölgyek számára. Küldjön egy magyarul vagy szlovákul írt fényképes levelet. Cím: GA VÁZZÁ SILVANA, C/SO MONTE GRAPPA 58,101 45 TORINO, ITALIA. V-742 • 50 éves, külön élő férfi szeretne megismerkedni hozzáillő hölggyel. Fényképes levelek előnyben. Jelige: Hozzámköltözés. V-748 • 33/194 független, családi házzal rendelkező „Iker” várja csinos és intelligens, nem dohányzó lány fényképes levelét. Jelige: Duna . V-768 • 36/172 elvált nő (két gyermekkel) megismerkedne intelligens férfival. Jelige: Hiányzol. V-769 • 55 és 62/ éves (168) özvegyasszony absztinens barátok levelét várjuk 65 éves korig. Jelige: Találkozás. V-771 • 70/170/80 falun élő özvegy méhész társat keres becsületes özvegy vagy hajadon személyében. Jelige: Halvány sárga rózsa. V-772 • 40/170/80 elvált férfi komoly szándékkal szeretne megismerkedni özvegy vagy elvált asszonnyal. Jelige: Szeretet és hűség. V-835 MUNKÁT KERES-KÍNÁL • Vállalkozóknak egyszerű és kettős könyvelést, valamint bérszámfejtést vállalok. Tel.: 07/815 730. V-474 • Pozsonyi kereskedelmi cég azonnali belépéssel titkárnőt keres. Feltételek: gépírás, magyar és német nyelvtudás. Hívjon hétfőtől péntekig, 8-tól 16 óráig a 07/368 698-as, 365 186-os telefonszámon. V-818 • Magas kereseti lehetőség. Tel.: 07/647 91,07/52 62 125. V-624 • Foglalkozás mellett, otthon végezhető igénytelen irodai munkát kínálok. Kereseti lehetőség 300-800 korona naponta. Bélyeggel és címmel ellátott borítékra válaszolok. Dr. Bognár József, Jilemnického 234/29, 929 01 Dunajská Streda. V-788 ADÁSVÉTEL / • Kárpótlási jegyet vásárolunk. Tel.: 0817/343 83, 18-tól 20 óráig, vagy a 003- 660-341-808 és 0949 224 82-es telefonszámon lehet hívni. V-4351 • Eladók kitűnő állapotban használt ipari varrógépek, (3-5 szálas endliző, fedőző, gombozó, gomblyukazó, vágó stb.). Tel.: 0810/43 16. V-656 • Eladó új, nagy családi ház, 5 km-re Du- naszerdahelytől. Tel.: 0709/52 32 40. V-727 • Eladó Favorit 135 LS, 2 éves, 28 ezer km. Tel.: 0709/52 70 24. V-764 • Eladó magántulajdonban lévő új kétszobás lakás V. em. Érsekújváron, azonnal beköltözhető. Tel.: 0817/315 77, 17 óra után. V-766 • Eladó családi ház Sókszelőcén. Érdeklődni a 0706/814 42-es telefonszámon lehet naponta 16-tól 20 óráig. V-778 • Eladó nagy képes Világtörténelem, Révai- kiadás 1899, 12 kötet. Tel.: 0819/291 44. V-784 • Eladó háromszobás lakás Dunaszerdahelyen a Keleti lakótelepen vagy elcserélem garzonlakásra. Tel.: 0709/52 12 05, 20 óra után . V-791 • Felsőszeliben eladó öregebb családi ház, nagy kerttel, kertészkedésre vagy vállalkozásra alkalmas. Ár megegyezés szerint. Jelige: Nyugodt környezet. V-795 • Eladó 2x 1 m-es lakkozott alumínium hullámlemez. Ár megegyezés szerint. Tel.: 07/958 108. V-796 • Megvásárolom a cseh és szlovák részvénytársasági és beruházási privatizációs alap részvényeit a vagyonjegyes privatizáció első' hullámából. Készpénzben fizetek. Tel.: 0707/34 15. V-799 • Eladók hármasablakok. Tel.: 0709/935 116. V-810 • Eladó komplett felszerelt fagylaltosbódé. Ár megegyezés szerint. Cím: Haszterman Erzsébet, 943 54 Svodín 828. Tel.: 0810/941 08, munkanapokon 8-tól 17 óráig. V-811 • Eladok új Globica II. műtermi fényképezőgépet. Cím: Frankovics Zoltán, Mlynská 22, 982 01 Tornára. V-814 • Eladó háromszobás szövetkezeti lakás Galántán a város központjában + garázs a parknál. Tel.: 0707/48 98. V-815 • Eladó ponyvás Avia 20 N komplett felújítás után. Tel.: 0819/942 662. V-827 • Eladó Bóra, Erfurter, Fruherwte karfiolpalánta nagyobb mennyiségben, PCR és Andrea fóliás paprikapalánta szabadföldi kiültetésre, Citrina és Zlata tápkockás paprikapalánta. Cím: Nagy Imre, 929 01 Kut- níky 68. Tel.: 0709/52 46 76. V-829 • Eladó jó állapotban levő Zetor 45-11-es traktor. Ár megegyezés szerint. Érdeklődni lehet 18 és 20 óra között a 0709/982 38-as telefonszámon. V-822 • Eladó földszintes családi ház kerttel Deákiban. Cím: Tóth Mária, Partizánska 10, 927 00 Sara. V-825 • Eladó régebbi családi ház Zétényben. Ár megegyezés szerint. Tel.: 095/644 3552. V-826 • Eladók fekete labrador rottwailer kutyakölykök, törzskönyvvel, kiállítás- és mun- kavizsgagyőztes szülőktől. Cím: Horváth Gábor, Osada Maslovce 674, 930 39 Zlaté Klasy. Tel.: 0708/927 53. V-828 • Eladó Liaz MTV^t komplett, számtábla nélkül, motor GJ után. Cím: Herdics László, 930 08 Balon 260, Dunaszerdahelyi járás. V-831 • Gyalugép eladó. Tel.: 0709/984 80, 17 óra után. V-844 • Eladó összerakható új Uvegház 3,70 mx6 m. Tel..: 0708/926 31. V-781 VEGYES • Megrendelhető krizantémdugvány (nagy virágú fehér és sárga, Snowdon fajta). A gyökeres dugvány ára: máj. 10-től jún. 15- ig 2 korona/db, jún. 25-től júl. 15-ig 1 koro- na/db, a sima dugvány ára: máj. 15-től 0,90 korona/db. Sokszínű futó, angol- és hagyományos muskátli ára: 10, 12, 14 korona/db. Utánvéttel csak 300 Sk fölött küldök + postadíj. Cím: Fekete Béla, 930 06 Nárad 197, Dunaszerdahelyi járás. Tel.: 0709/993 74. V-674 • Figyelem! Alumínium reluxa és külső redőny még a régi áron. ERGOLEX. Tel.: 0819/96 425. V-702 • Lengyel import gerberapalánta teljes színválasztékban megrendelhető . Tel.: 0819/982 15, este. V-726 • Riasztók, autóriasztók, indításgátlók, szignalizációs berendezések szerelését vállaljuk. DEVOX, tel.: 0709/59 47 48. V-763 • Sablonokat készítek szobafestőknek, kérésre katalógust küldök (20 Sk), amely közel 100 mintát tartalmaz. Mihálko K., Hviezdoslavova 106, 943 02 Stúrovo-Nána. V-816 • Hűtőkocsikat bérbe adok vagy lakodalmakra kölcsönzők. Cím: 943 65 Bruty 35. V-817 • Lefogytam egészségesen 26 kg-ot. Tel.: 0817/313 20, 20 óra után. V-836 0 Lassan a Júdások rádöbbennek, hogy az ezüstpénznek is két oldala van. 0 Nálunk már az olcsó ígéretek is elfogytak. 0 Amikor két igazság kibékíthetetlenül hajbakap - markába röhög a hazugság. 0 Nem érdemes a múltat siratni, inkább a jövőért ejts néhány könnycseppet! 0 Egyes politikusok beszédei csak nagyon kis adagokban emészt- hetők. Elég lenne belőlük havonta egy-két szó. 0 A világ már nem műkedvelő színjátszásunkat, hanem műkedvelő politikusainkat csodálja. 0 Aki a politikában megbukik, gyakran magasabb fizetési osztályba léphet. Szűcs Béla Viccparádé A férj közli az ügyvéddel, hogy válni akar.- Ehhez komoly indok kell - figyelmezteti az ügyvéd.- Van indokom. Azt mondta, ostoba vagyok.- Ez még nem válóok.- De még mennyire hogy az! Egy vadidegen férfival kaptam rajta a hálószobában, és amikor megkérdeztem tőle, hogy „te megcsalsz?”, azt felelte, hogy „nem láttad, te ostoba?” * Ladáknál családi esemény várható. A papa megkérdezi a srácot:- Lacika, mit szeretnél? Öcsikét vagy kishúgot?- Mindegy - mondja a srác csak gazdag legyen. *- Papa, miért kukorékolnak olyan korán reggel a kakasok?- Igyekezniük kell, mert ha a tyúkok felébrednek, úgysem jutnak többet szóhoz. R-5 r SZARAZ GALLYAK TÖMEGE EDENY ^t r STRÁZSA KÉSZÜL ~1 ELŐTAG FLAMAND FESTŐ LIECHTENSTEIN AUTÓJELE SZEGECS ~1 ► r~ ...IK, LENYUGSZIK NÉMÁN LESEGÍT! RÓMAI ÖT ARGON tiyökér-— TÖRZS VANADIUM, ARGENTUM R-1 NAGYBIRTOK TILTÓSZÓ EME GYÖNYÖRŰ rt RÁGÓS NÉVMÁS NYOMOR RAG VALÓSÁG MAGYAR. ORSZÁGI SZAKADÉK R-6 rt RADIUM RÁDIUSZ TONNA jUJORDÓK HELYEZETT TALAPZAT LGP t M0RZEHANG R-7 TROMF-► RITKA FÉRFINÉV t KÉZBESÍTETTE AZONOS BETŰK UGYAN PÁZSIT KÖTŐSZÓ RÁTEKINT R-2 * DETT0, R0V. cs NÁTRIUM SULFUR, N0BÉLIUM ...VER, SÁTOROZIK L. INDULATSZÓ HATÁROZÓSZÓ BECÉZETT NŐI NÉV ÁG A TÁBOR SZÉLEI TOLDALÉK AZONOS BETŰK FÉRFINÉV FRANCIA KÖLTŐNŐ AZONBAN TERÜLETEGYSÉG KILOMÉTER ZÉRUS \J ELSIETETT A CINK VEGYJELE-► LITER NITROGÉN DECILITER INDÍTÉK KÉftÓÖ SZÓCSKA RÁDIUM FOGDÁBAN VAN! A POFA KÖZEPE KÁROLY, ÖDÖN CÖLÖPDARAB! Merleg AZONOS BETŰK R-3 AZ ÉSZAKI VILÁGTÁJ JELE ► UNTÁN TEMPUS KETTŐS BETŰ RÉSHANG R-4 Száztíz évvel ezelőtt született KOSZTOLÁNYI DEZSŐ, a vers, a próza, a műfordítás klasszikusa. Rejtvényünk fő soraiban hét művének címe olvasható. Megfejtésként ezt kell beküldeni szerkesztőségünk címére (Redakcia VASÁRNAP, Pribinova 25., 819 15 Bratislava) legkésőbb március 29-ig. A levelezőlapra vagy borítékra feltétlenül írják rá a KERESZTREJTVÉNY jeligét. A helyes megfejtők közül hárman - sorsolással - 300-300 korona pénzjutalomban részesülnek. Készítette: Lőrincz László A március 12-én közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: „H-moll mise. Magnificat. Francia szvitek. Parasztkantáta, Máté-passió. Angol szvitek." 300 koronát nyertek: Pál Róbert, Gömöralmágy: Koronczi Iveta. Jászó; Németh József, Dunaszerdahely. SZEXPOSTA Dr. Bordás Sándor rovata • Az „Ugye lehetséges?” jeligés levélben egy tini lány a következőket írja: Olvastam az ön „Lelkünk útvesztői” című könyvét (nagyon tetszett), s abban tetszett írni a fiú-lány közti kapcsolatokról, az első csókolózásról, nemi életről stb. Természetesen nem én vagyok az egyedüli lány, aki úgy gondolja, hogy a tiniszerelemben nincs semmi rossz (nemi élet teljesen kizárva!!!)- Sok újságot olvastam, amibem csak azt papolják, hogy a szülők a legjobbat szeretnék nekünk, gyerekeiknek. Ez természetes! De igazat azoknak a doktoroknak és pszichológusoknak akkor se adok (adunk), akik azt írják, hogy ha a szülő nem akarja, akkor ne legyen tiniszerelem, plusz a fentiek. De nekünk is szükségünk van a szeretetre, s nem „csak” olyanra, amit a szüléink adnak, hanem teljesen más szeretetre. Már csak ön maradt a reményem, reményünk és legyen szíves megírni a drága szüléinknek, hogy a tiniszerelemben nincs semmi rossz. Ez a természetes. ... A szülőknek nem csak azt kell mondani, hogy jó, járhatsz vele, hanem le kell(ene) a lánnyal ülni beszélni, s elmondani, hogy meddig mehet el. Szerintem a 16 évesen szülő lányok fele nem szülne ennyi évesen, ha anyja leülne vele beszélgetni. El sem tudja képzelni a szülő, hogy mekkora hatással lenne ez a „dumcsizás" a lányára... írjon az anyukáknak egy kis elindító vagy bátorító szöveget, hogy miképp kezdjenek bele a nagy beszélgetésbe.- Kedves anyukák! Az üzenet önöknek szól a tinik világából és sok igazságot tartalmaz. Hajózni kell, mondja a régi mondás, beszélgetni tini gyermekeinkkel gondjaikról, bajaikról viszont kötelező. Tegyék félre a fóliázást, a házi munkát, az Amwayt stb., és próbálják meg tini gyermekeiket megérteni és na- gyon-nagyon szeretni. Megéri. • „A „Félek" jeligés levélre dr. Pálffy Károly nőgyógyász válaszol. A levél így szól: 25 éves vagyok, leányanyaként nevelem egyéves kislányomat. Tavaly októberben volt egy terhességmegszakításom. A kérdésem az, hogy ebből kifolyólag lehet-e daganat a méhemen?- A terhességmegszakítás (interrup- ció) durva beavatkozás a női hormonháztartás rendszerébe. A terhes nő hor- monháztartás-állapotának hirtelen megváltoztatása kihat az egész női szervezetre, de megnyugtathatom, hogy az in- terrupcióra nem jellemző a méh daganatos elváltozása. A műtétnél azonban fennáll a méh megsértése, a méhnyak záróizmainak a leszakadása vagy a gyulladás veszélye. Ezt mind megakadályozhatja, ha a következő terhességet kihordja. Amennyiben erre nem vállalkozik, javaslom, keresse fel nőgyógyászát a helyes fogamzásgátló eszköz kiválasztása érdekében.