Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-08 / 2. szám
32 oldalas színes MAGAZIN Heti tévéés rádióműsor Olvasta már? Böngészett májr^j Netán nyert is már? & Játsszon és nyerjen velünk! Ő volt a rock ’n roll király! Aerobic és fitness írásunk a 16. oldalon 2 1995. január 8. XXVIII. évfolyam Ára 9 korona Benne vagyunk az alagútban. Nyolcvankilenc óta haladunk, araszolgatunk benne, mint egy nagy gyomorban; nézegetjük bélbolyhait, találgatjuk, mi lesz a kijáratnál. Lesz-e kijárat, s mikor érjük el. A nagy sötét üreg úgy tátong körülöttünk, mint Dante pokla, s nincs jövőkutató, aki meg tudná mondani, mikor érjük el a kloakát, s szakadunk ki belőle, úgymond, a szabad világba, boldog ujjongással. Illetve, dehogy is nincsenek. Még tavaly, a magyarországi és a szlovákiai választások előtt nyugati szociológusok csoportja járt Közép-Európában, hogy kielemezze, mi várható régiónkban. Vizsgálódásaik eredménye több volt, mint biztató: a többmillió embernek több mint kétharmada demokratának vallotta magát, azaz elvetette a diktatúrát, az egypártrendszert, a karámot. Aztán elballagott szavazni és visszaállította az egypártrendszert, a diktatúrát, a karámot. Hogy pontosabbak legyünk: a szavazóképes lakosság egy részének az egy része választotta meg a régi rend figuráit - demokratikusan és szabadon juttatva vissza őket a hatalomba. A másik rész résen volt, a harmadikat nem érdekelte a dolog. S láss csodát: a diktátoijelöltek ismét a többség akaratáról papolnak, a demokráciáról, melynek, szerintük, alfája és ómegája, hogy a többség akarata érvényesül. Mely többség, természetesen, ők. A dolog tanulsága persze mélyebb elemzést igényelne, ám egy biztos: nem szabad elhamarkodottan jövőt tervezgetni. A jövő nem determinált. Sőt: igazmondó, szabadságra áhítozó emberek tömegei vonogatják sunyin a vállu- kat: nem mi akartuk, nem is értjük, ki akarta azt, ami történt. A történet pedig arról szól, tud-e rólunk az alagút, tudja- e, hogy benne utazunk. Tudja-e, hogy kiszámíthatatlanok vagyunk, hogy gyerekesen és infantilisán cselekszünk, hogy őrá hivatkozunk, amikor önvizsgálat kellene, amikor nevén kellene nevezni a dolgokat. A történet arról szól, hogy nincs alagút. Csak történelmi tanulságok vannak, amelyekből képtelenek vagyunk okulni. Csak kiszámíthatatlan reakciók és folyamatok vannak. Aki tegnap egy kocsmaasztal mellett helyeslőén bólogatott, hogy X. Y. egy politikai kalandor, aki romlásba dönti az országot, az másnapra feledi az észérveket, s X. Y.-t megválasztja vezérnek. Aztán megnyugodva hazaballag, s várja, hogy X. Y. tálcán hozza neki a demokráciát. Hogy postán küldi, küldönccel, vagy a rendőrrel küldi el, az később derül ki. Valószínűleg nincs lehangolóbb foglalkozás, mint Közép-Európában futurológusnak lenni. Mintha egy zsiráfot kellene katéterezni, amelyik ugrál a vizsgálat alatt. De hát minek is ott a futurológia, ahol a múlt sincs tisztázva, s mindenki úgy használja, mint egy különbejáratú szobát: azt mondja róla, ami neki tetszik. Ebben a nagy „múltfeltárásban” lassan már oda jutunk, hogy a régi struktúra - melyet hatalomhoz juttatott a sok demokrata érzelmű polgár - előpenderül a történelem sötét zugaiból, s igazságot osztogat. Aki mások fogát verte ki, ma rágalomról beszél, s igazságért kiált, holott lapítania illenék. Aki polgártársait je- lentgette (s még olyan is akad köztük, aki nem pénzért, de a hülyeség netovábbjaként), az ma megdicsőülhet, mert vagy hatalma adott, vagy pénze a hatalom igazgatásához. Miközben a bélbolyhok sejtelmesen dolgoznak, s őrölik egyre agresszívebb türelemmel a mit sem sejtő kisember idegeit. A társadalom egyre feszültebb, egyre ingerültebb, csak a vak nem látja. A társadalmat becsapták. S jönnek a nyugati kelet-kutatók, megírják jelentéseiket és könyveiket rólunk, melyek szerint demokraták vagyunk, vallásosak vagyunk, elegünk van a diktátumokból és a kontinens boldogabbik feléhez akarunk tartozni, és mindent megteszünk azért, hogy az ellenkezője történjék. Az abszurd drámák valahol realisták, mert az abszurdum valami reálisnak a konkrét ellentéte. De ami itt történik, az az abszurd abszurdja. Miközben - bizisten - nincs alagút. Ez is csak egy új marxista fogalom, a konjunktúralovagok újjáfogalmazott szótárából. KÖVESDI KÁROLY
