Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)

1995-02-19 / 8. szám

nos és felesége, Emeren- ighanem Szlovákia leg- taspárja. Nemcsak koruk s néni 94, Jancsi bácsi 97 i idén), hanem az együtt idők számát tekintve is. íepelték a gyémántlako- imi 75 együtt töltött évet évvel ezelőtt, 1919. nő­én két pár állt a nagykéri n a pap elé, hogy örök ;adjon egymásnak. Vere- a egyszerre ment férjhez, ik, Verőn már régóta ké- i napra, a kisebbik, Eme- ban jóformán maga sem in került az oltár elé. Az- hideg volt, és ő vékony­in vacogva csak arra tű­ni, bárcsak már vége len- ániának. Nem is sejtette, tor kimondott igen mi­időre szól majd. artam még férjhez menni, k éreztem magam a há- .egszívesebben apácának na, de az apám nem enge- tanulni sem, pedig a taní- eszem volt. Így csak a hat :ztem el, mert dolgozni >orú volt, két bátyám a otthon nagyon sok volt a ak énutánam a legények, gyiket kikosaraztam. Jan­it már édesapám is mege- ndván, mit képzelek én, énze minden évben lako- ílni (éppen akkor készül- rem esküvőjére), így az- gtartottuk a kézfogót, há- césőbb pedig az esküvőt, 'arlóm meg is haragudott ki bosszúból ellopta a bi- másik a libánkat, olyan is :gy macskát vágott hoz­it éves koromtól a vasút- am, mert nem akartam, enek a háborúba - veszi Jeségétől Dojcsán János :rtem én sok lányt, de sze- egyet szerettem. Azt is ak hívták. Aztán egy szép adtam, hogy elhagyott. A •.szélték, hogy inkább egy rasztemberhez menjen, földje volt, mint hozzám, '. Akkor nagyot csalód- ;em, a lányokra többé rá najd nézni. Emerenciával mulatságon ismerkedtem iluban laktunk, de azelőtt találkoztunk, mert ő egy an lakott. Ez a mulatság a háború után, s úgy ala- icnnünket összesorsoltak a”. Később tudtam meg, }lt ez tiszta véletlen, a jö- om, a „céhgazda” igazi- dolgokat, hogy összeke­rüljünk. A bál után hazakísértem, de egy ujjal sem értem hozzá! Azt kö­vetően már rendszeresen eljártam hozzájuk. Nekem nagyon megtet­szett, mert nagyon szép lány volt, meg olyan csöndes, szorgalmas. Úgy vettem észre, ő is szívesen van velem, mikor megkértem, mégsem akart hozzám jönni. Akkor nagyon elkese­redtem: Miért is vagyok én ilyen sze­rencsétlen a lányokkal? Aztán a szü­zenöt évvel az első fiam után meg­született a másik is. Én egész életem­ben csak a családnak, a gyerekeim­nek éltem. Nappal mostam, éjjel va­saltam, esténként másoknak varrtam, hogy egy kis pluszpénzt szerezzek a konyhára. De addig semmi munká­hoz nem fogtam, amíg a gyerekeket ki nem kérdeztem, amíg nem el­lenőriztem, hogy leírták, megtanulták a leckéjüket. Hála Istennek ügyes lei „besegítettek”, úgyhogy végül meglett az esküvő. Kezdetben a szüleimnél laktunk, mert nem volt hová mennünk, s bi­zony elég szűkösen voltunk, mert a nővéremék is ott éltek. Apámék az egyik szobában, mi, fiatalok meg a másikban. Még egy ágyban is alud­tunk! Nekem a vasútnál felajánlották, hogy menjek Handlovára dolgozni, kapunk lakást is, de Emerencia nem akart eljönni a faluból, inkább nyo­morgóit az egy szobában. Később si­került saját házat építenünk, a ma­gunk verte téglákból raktuk fel a fala­kat... Én, mint vasutas, keveset vol­tam otthon, így minden ház körüli munka a feleségemre maradt. Sokat dolgozott, mégsem panaszkodott so­ha...- Mindent egyedül kellett végez­nem, a legnehezebb munkákat is - még terhesen is a kukoricát törtem, ezért született halva az első gyere­künk. Az idősebbik fiam is hét hó­napra jött a világra, kint a szőlőben jöttek rám a fájások, éppencsak haza­értem, már meg is volt a gyerek. A szülés után nagyon beteg voltam, de nem sokáig nyomhattam az ágyat, mert a munka nem várt. Úgy jártam haza szoptatni a mezőről... Aztán so­káig nem született másik gyerekünk. Sokat imádkoztam, legyen legalább még egy, mert ha ezzel az eggyel va­lami történik, akkor senkink sem ma­rad. A Jóisten végül meghallgatott, ti­gyerekek voltak, a nagyobbikből pap lett, a kisebbikből állatorvos.- Sok mindent átéltünk együtt, jót is, rosszat is - emlékszik vissza Doj­csán bácsi. - Nyomorogtunk is ele­get, főleg, mikor engem mint ma­gyart elküldték a vasúttól. De végül minden jóra fordult. Hetvenöt évet él­tünk le együtt, mindig jól megvol­tunk. Ha néha veszekedtünk is, soha meg nem ütöttem volna. A féltékeny­séget sem ismertem, mert akármilyen szép lány volt, a legszebb a faluban, a férfiak nem érdekelték. Ha most kel­lene választanom, újra csak őt válasz­tanám.- Szerettük egymást, hűségesek voltunk egymáshoz. Ha néha vesze­kedett rám, én inkább otthagytam, hadd mondja, aztán hogy nem volt ki­nek mondania, abbahagyta. Csak azt nem szerettem, ha olyan nagyon okos volt... Merthogy ő világot látott, én meg csak mindig otthon voltam. De azért jó volt vele... - mondja Emeren­cia néni és szelíden rámosolyog az urára.- Hetvenöt év egy asszonnyal! - sóhajt fel János bácsi és megfogja fe­lesége kezét. - De még most is boldo­gok vagyunk. Csak azt sajnálom, hogy megöregedtünk... - mondja az idős ember, kinek szemében a másik iránt érzett szeretet ma is éppúgy fénylik, mint hetvenöt évvel ezelőtt. S. Forgott Szilvia Nemigen akartam hinni a fülemnek, amikor azt hallottam, hogy a novemberi helyhatósági választások előtt az egyik kelet-szlovákiai, javarészt magyarlakta községben megalakították Meciar HZDS-ének helyi csoportját. Egészen pontosan az ukrán határ mentén fekvő Szirénfalván, egy olyan községben, ahol a lakosok 98 százaléka magyar nemzetiségű! ____________________________________ Mi is történt hát Szirénfalván? Vagy öten összedug­ták a fejüket, s „nagyszerű” gondolat született agyuk­ban: közelednek a választások, és talán kezükbe ra­gadhatják a község életét irányító kormányrudat. A szlovákiai magyar pártok nevében nemigen léphet­nek fel, de itt van a HZDS, Szlovákia legerősebb po­litikai tömörülése! A parlamenti választásokon Meéiarék nyerték a legtöbb szavazatot, az emberek pedig balgák, mindig is a győztes árnyékába kíván­koznak - mondogatták. Mert - szerintük - így dukál; ha fent, akkor lent is! És ha sikeres lesz a színrelépé­sük, ha bebizonyítják, hogy a szlovákiai magyarok a saját pártjaikon kívül más politikai mozgalomban is érvényesülhetnek, akkor a markába nevető HZDS majd felkarolja őket, sőt példaadók lesznek. Nem­igen törődtek azzal, hogy délibábot kergetnek. Dön­töttek hát: megalakítják a HZDS helyi szervezetét! A formaságoknak eleget tettek, s indulhattak is a vá­lasztásokon. A szirénfalvaiak kissé restellkedve fogadták az események ilyetén való alakulását. Nem szidták őket, csak józan mérlegeléssel kimondták véleményüket: „Demokráciában oda áll az ember, ahová akar. De ha valaki a mi közösségünkben polgármester akar lenni, ne olyan áron tegye, hogy a magyarok közé éket ver! Aki funkciót óhajt, függetlenként is indul­hat... ” Száz szónak is egy a vége: a novemberi helyható­sági választásokon pórul jártak a szirénfalvi magyar meéiaristák: az urnához járuló 327 polgár közül 304- en az Együttélés polgármesterjelöltjére szavaztak, akit az MKDM is támogatott. Fölényes többséggel újra Tóbiás Lajos került a falu élére. Most még több voksot kapott, mint az első szabad választásokon, amikor 1990 őszén „csak” 275 szavazattal lett pol­gármester. A meéiaristák viszont az önkormányzatba sem jutottak be. A kilenc képviselő közül öten az Együttélés, négyen pedig a DBP hívei, és tegyük hoz­zá: mindnyájan magyarok. Ezt aligha veheti zokon bárki, hiszen a legutóbbi népszámlálási adatok sze­rint csupán 14 szlovák nemzetiségű él a községük­ben. Szirénfalván ma úgy mondják a negyvenkilenc éves Tóbiás Lajosról, hogy magas feladattal láthatja el újra a polgármesteri teendőket JÉs valóban sok ten­nivaló elvégzését várják tőle, noha Szirénfalva - ré­gebbi nevén Ptruksa - ma már a kisebb falvakhoz tartozik. Míg 1970-ben még 715 lakosuk volt, napja­inkra 539-re apadt a lélekszáma. Sokan elköltöztek, a fiatalok főleg Nagykaposon építkeztek. Így nem cso­da, hogy évek óta itt többen halnak meg, mint szület­nek. De az élet így sem állt meg. Az odahaza mara­dók dolgos, igyekvő emberek; és feltűnően nagy há­zakban laknak.- Hetventől sok új ház épült nálunk, vagy leg­alábbis újjáépítették a régebbieket - hozza tudomá­somra Tóbiás Lajos. - Jó emberek laknak itt, sok a kőműves, és jó szokásként besegítenek egymásnak. Az elvándorlás, úgy látszik, mára megszűnik, néhá- nyan vissza is költöztek és új házakat építenek ma­guknak.... A polgármester még hozzáfűzi, hogy 1968-ban egyszerre két görögkatolikus és református templo­mot is építettek a lakosok, hogy ne Szelmencre kell­jen járniuk az Istent tisztelni. Az elmúlt esztendőben sok pénzt fordítottak a község útjainak javítására. Felújították a buszmegállókat, utat csi­náltak a temetőhöz, és kivezető utat épí­tettek a falu határában létesített két üzem­hez is, ahol ötven helybelinek adnak munkát. Itt a gázkitermelő Nafta vállalat, illetve a Probugas, amely a gázforrásnál töltőállomást működtet a propán-bután palackozására.- Amit a költségvetésünkben négy év alatt megtakarítottunk, most kiadtuk a gáz bevezetésére - mondja a polgármes­ter. - A község költségén az óvodánkba is bekötöttük a gázt. Az óvodánkat egyéb­ként úgy őrizzük, mint a szemünk fé­nyét... A kisiskolájukat, amely legutóbb csak 1-3. osztályos volt, a körzetesítéskor, 1975-ben, megszüntették. A szirénfalvi tanulók azóta a nagyszelmenci iskolába járnak. Harminc férőhelyes óvodájukban ma csak tizenhat gyermekről gondoskod­nak. Az önkormányzat segítette és ma is támogatja őket. És most, hogy a nemrég bevezetett gáz jóvoltából a kultúrház is kifűthető, abban reménykednek, hogy újra fellendül a falu kulturális élete, hiszen nem is olyan régen még színdarabok előadásával is dicsekedhettek.- Két éve egy kabaréműsort adtunk elő, én is sze­repeltem az egyik jelenetben. Az ukrán oldalon, Téglás községben is felléptünk. Rendezőnk Marci Mária óvónő; a Csemadok elnöke pedig Illés Benjá­min. A gázvezeték tehát már ott van a faluban, de a víz­hiány még mindig óriási gondot okoz a helyi önkor­mányzatnak. Tóbiás Lajos, Szirénfalva népszerű és újraválasz­tott polgármestere- Amióta szabályozták a Latorcát - folytatja Tóbi­ás Lajos -, a száraz nyarak elvitték kútjainkból a vi­zet, pedig tizenöt éve még meríteni is lehetett belőlük. Mélyebbre kellett hát lefúmi a kutakban, de megromlott a vízminőség. Nemcsak a nitrát növeke­dett meg benne, hanem a mangán és a vastartalom is. Ezért összefogtunk a hasonló problémákkal küsz­ködő Kaposkelecsénnyel, Dobóruszkával, Nagyszel- menccel, és még tavaly megrendeltük a vízvezeték építéséhez szükséges műszaki terveket. A battyáni kutakból kapnák az egészséges ivóvizet. Onnét látják el vízzel Nagykapost, és a Bodrogköznek is jut belőle. Az említett négy község vízvezetékének megépítése összesen 43 millió koronát igényel; ebből a szirénfalvaiaké tízmillióba kerülne. - Ennyit saját erőnkből képtelenek vagyunk előteremteni - vallja be őszintén a polgármester. - Most pénz után fogunk fut­kosni, hogy a vízvezeték építéshez megkaphassuk az állami támogatást... A falu egyébként rendezett, a há­zak szépek, az utak kijavítva. És ha a gáz után vízve­zeték is lesz, várható, hogy a megnyugtató feltételek láttán a fiatalok visszatérnek a városból... Végül megkérdezem az újraválasztott polgármes­tertől: - Mit szól a szirénfalvi magyar meéiaristák feltűnéséhez, politikai bukfencéhez?- Senkitől sem kérdezték, szükség van-e itt rájuk. Inkább csak szégyent hoztak a falura, s talán arra a pártra is, melynek nevében felléptek... Petrőci Bálint RIPORT 1995. február 19.

Next

/
Thumbnails
Contents