Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-02-19 / 8. szám
32 oldalas színes MAGAZIN Heti tévéés rádióműsor Olvasta már? Böngészett már? | Netán nyert is már? /‘a *** «*££> Játsszo és nyerjen velünk GYÉMÁNTOM Riportunk a 8-9. oldalon Ék lett a pékből írásunk a 16. oldalon 1995. február 19. XXVIII. évfolyam Ára 9 korona / Csak stílusosan, hölgyeim és uraim! U nom! Egyszerűen nem találok rá más kifejezést, mert valóban unom. Hogy mit? Amit annyian mások is rajtam kívül: a politikát. Pontosabban azt a fajta politizálást, ami tájainkon dívik. Itt, ezen az istentől és embertől elrugaszkodott vidéken, a Tátra és a Duna között, ahol bár sokan azt sem tudják: mi fán terem a politika, pláne a politikai kultúra, azért szinte mindenki - politizál. Ki kicsiben, csupán a kocsmaasztal mellett; ki nagyban, országvilág előtt. No de nem is az a lényeg, hogy hol, hanem hogy ki és hogyan. Az egyszerű halandónak gyakorta az az érzése támad - egynémely honi „politikusunkat” hallgatva -, hogy az illető eltévesztette a házszámot, és a csapszék helyett a parlamentbe nyitott be. Mi mást is gondolhatna az ember egy út- széli kifejezésekkel teletűzdelt, gyűlölködéstől frö- csögő szónoklat hallatán?... Mert hát a gyűlölködés, a hangulatkeltés - ez az igazi életeleme számos honi politikusnak. Ez az, ami összetartja, egybe kovácsolja a pártokat, amitől - és ami által - az egyik démonizálhatja a másikat. Aki hatalomra tör, az nem nézi, kin gázol át; kit akar megfosztani a képviselői mandátumától. Az csak a célt látja, s nem válogat az eszközökben; az ellenfelét igyekszik minél mélyebbre letaposni. Csak a saját igazát hajlandó elismerni, csak ő a jelle- mes, a becsületes, a másik becstelen, gazember, janicsár. Csakis ő a nemzetmentő, a másik a nemzetvesztő. A nacionalista vagy éppen kozmopolita. A fajgyűlölő vagy nemzetáruló. A zsidó vagy magyar. Vagy éppenséggel maga az ördög... Az egészben az az észbontó, hogy ezek a közveszélyes nép- butítók mindig találnak maguknak híveket, akik minden szavukat készpénznek veszik; tisztán a vezér iránti hűségük bizonyítékául készek beverni a polgártársuk fejét, mert elhiszik, hogy az ellenfél szimpatizánsa cégéres gazember, jellemtelen fráter, egy más emberfaj és agyon lehet - vagy kell - verni. A történelem már bebizonyította: hová is vezethet az ilyen politizálás, és napjainkban sem kell messze tájon keresgélnünk, hogy láthassuk az eredményét. mit tehetünk? Tehetünk-e egyáltalán valamit azon kívül, hogy befogjuk a fülünket, becsukjuk a szemünket és - képletesen fogalmazva - fejünket a homokba dugjuk? Ám ha igno- ráljuk a politikai garázdákat, talán kevesebb lesz a gyűlölködés, a szellemi verekedés a közéletben? Erről ne is álmodjunk. Mit is számítana az az öngeijedelmükbe belepis- tult honatyáknak és honanyáknak, hogy hányán boj- kottálják őket az ország polgárai közül! Ők alighanem akkor is űznék kisded játékaikat, folytatnák tovább rágalomhadjáratukat, ha már nem lenne ki ellen. Nekik ugyanis ez a stílusuk. Mondják: a stílus maga az ember. Persze, azt sem ártana tisztázni: mennyiben ember, akinek ez a stílusa... S. FORGON SZILVIA
