Új Szó, 1995. december (48. évfolyam, 278-302. szám)

1995-12-06 / 282. szám, szerda

6 | Ú

J SZÓ HI

R

DE

T

ÉS 1995. december 9. DAMASZKUSZI MIKULÁS SZAZ EVIG TART LOKÖSHAZA ALMA IS? Főpapnak nézték A rimaszombati Mihályi Károlyt kiváló mesélőképességgel ajándékozta meg a sors. Mindamellett ügyes szakember, aki nem szereti a tétlenséget. Ez utóbbi tulajdonságának köszönheti, hogy fiatal kora ellenére kijuthatott Nyugat-Európába, s később, amikor tapasztalatokat is szerzett, éveket tölthetett iraki, szíriai, kuvaiti, izraeli és más távoli építkezéseken. Akkor még véres harcok folytak a Közel-Keleten, élete gyakran került veszélybe. Persze amennyi hátborzongató, legalább annyi mosolyogtató kalandot is átélt. A gyárakban, olajfinomítókban dolgozó egykori szakember a 80-as évek közepén költözött véglegesen haza, Rimaszombatba. Olykor eleget tesz egy-egy meghívásnak; megjavítja a csöpögő csapot, kazánt javít, és közben mesél. Pontosabban emlékezik, és mondja élettörténetét. - Gyakorta megfordultam a damaszkuszi nagykövetségünkön - sóhajt, mint aki ismét Szíriában érzi magát. - Nagyon szerettem a társaságot, imádtam szórakozni, ha alkalom adódott, felajánlottam szolgálataimat. Hivatalos fogadásokon felszolgáltam, mindenféle munkát elvégeztem, amivel megbíztak. Oly'kor már szinte családtagként fogadtak a nagykövetségen. Soha nem felejtem el azt a napot, amikor Mikulásnak öltöztem. A nagykövetségen tartózkodó gyerekeket már kora délután elvitték egy város széli épületbe, ott várták a Mikulást. A hazai szokáshoz híven egy piros selyem köpenyt terítettek rám, díszes süveget tettek a fejemre, s papírból készített, hatalmas görbebotot adtak a kezembe. így ültem be a nyitott tetejű szolgálati „s evróba", amely a városi forgalomban csak araszolva jutott előre. A járókelők csodálkozva meresztették a szemüket, sejtelmük sem volt arról, milyen „méltóság" utazik keresztül a városon. Azt hiszem, főpapnak nézhettek, mert az utca mindkét oldalán földig hajoltak az emberek. Kissé váratlanul ért a járókelők viselkedése: őszintén bevallom, féltem is. Arra gondoltam, ha közömbös maradok, talán felbosszantom a tömeget. Kísérőim legnagyobb megdöbbenésére felálltam a kocsiban, és a magam módján „áldást osztottam". A damaszkusziak örömujjongása közepette hajtottunk át a városon. A következő év decemberében ismét magamra öltöttem a Mikulás-ruhát, de akkor már elővigyázatosabb voltam: nem léptem ki az utcára ebben a maskarában. (farkas) előtti két négyzetméteren is „gazdálkodni". A négy felekezet híveit tömörítő faluközösség - benne a székely szombatosokkal, akiknek a második világháborúban a zsidókkal azonos bánásmód volt az osztályrészük vallásuk miatt - felbomlott, az otthonokból bontástégla lett, helyükön ívnak a halak. A templom viszont derékig vízben állva dacol az idővel. Neki csak vele kell, hiszen mint mondják: „Ki venné le róla az első cserepet?" A százötven hektáros vízfelület partján idén nyáron emlékművet állítottak az elüldözöttek, mementóként mindenféle izmus ellen. Az egyik emléktáblán magyar, a másikon pedig román nyelven olvasható a kőbe vésett figyelmeztetés: „A tó fenekén Bözödüjfalu nyugszik. 180 házának volt lakói szétszórva a nagyvilágba ma is siratják. A diktatúra gonosz végrehajtói lerombolták és elárasztatták. Ezzel egy egyedülálló történelmi-vallási közösséget szüntettek meg, melyben különböző nemzetiségű és felekezetű családok éltek együtt évszázadokon át, egymást tisztelve és szeretve, példás békességbe. Immár a katolikus, unitárius, görög katolikus és a székely szombatosok fohászai örökre elnémultak. Legyen e hely a vallásbéke helye és szimbóluma!" A. KIS BÉLA A mesebeli herceg csókjára várva Falu nyugszik a tó fenekén (A szerző felvételei) gazó, de valójában a végeredményeket tekintve mindig közös érdekeik megvalósítására, akkor igen gyorsan bekövetkezik az, amit az állami bürokrácia a kommunista rendszer központosító törekvéséből célként bizonyíthatóan átvett: a már nem is olyan lassú elnéptelenedés. Lőkösháza egyike annak a több tucatnyi gömöri falunak, ahol mind a polgárok, mind az ökormányzat kiszolgáltatottsága egyre növekszik. Ennek ellenére még ma is szinte emberfeletti erőfeszítéseket tesznek ezeréves identitásuk megőrzésére. Ha látványos dolgokra nem is telik, a szinte minimalizált kulturális és közösségi életet a végsőkig elmenve támogatják. A könyvtáruk állományának gyarapítására legutóbb háromezer koronát költöttek. Ami ugyan nem látszik nagy összegnek, de ha figyelembe vesszük, hogy a polgármester tiszteletdíját is kénytelenek voltak redukálni, mert nem volt rá pénz, mégiscsak tisztességes igyekezet. Könyvtár, ifjúsági klub, járási első osztályban játszó asztalitenisz-csapat jelzi a közösségi életet. Ezért is lett volna szükség a rekonstruált iskolára, helyette azonban maradt a Jednota fogyasztási szövetkezet által kiürített üzlet és kocsma provizórikusan felújított helyisége. Él a faluban harminc-negyven olyan fiatal, akik a szüleiktől tanulhatták meg a ragaszkodást Lőkösházához. Még ha a diszkók alkalmával olykor el is szabadulnak az indulatok, mégiscsak jó irányba terelhető az érdeklődésük. Számukra a falu több, mint hagyomány, letűnt múlt, nosztalgia. Egy lelkiekben szabadabb, egészségesebb életmód és a helybeni megélhetés megtalálásának a reményét is tápláló hely. * * * Csolti Lajos monológját hallgatom a vízimadaraktól tarkállő halastó töltésén állva: - Senki sem tudja megmondani, meddig lehet ilyen helyzetben kitartani. A lelki értékeinket is kikezdi az anyagi ellehetetlenülés. Ezek a kisfalvak polgárostul, polgármesterestül, önkormányzatostul halálra vannak ítélve. Eddig is évről évre csökkentették a költségvetési támogatásokat, most is ezt ígérgetik. Nyolcvan-nyoicavanöt munkanélküli van a faluban, s az a két-három kisvállalkozó minimális adót sem tud fizetni, annyi a más irányú köteiezettséA romosodé iskola lépcsőjéről látható a templom (A szerző felvételei) ge. Az irányváltás, ami az utóbbi két évben az önigazgatásban visszalépésként mutatkozik, szinte ellenkező előjelű, mint a demokrácia első két-három évében volt. Roppantul kell figyelnünk, sokszor ügyeskednünk, hogy a falu minimális infrastruktúráját megőrizzük. Önigazgatási hatáskörökkel, költségvetési támogatásokkal, a kisvállalkozókat kedvezményező törvényekkel még meg lehetne állítani a lecsúszást. Pedig álmodtunk mi itt kisebb üdülőtelepet, agroturisztikai központot, hiszen minden természeti és mesterséges adottságunk megvan hozzá. Pénzünk az egyáltalán nincs. Sem az itt lakóknak, sem az önkormányzatnak. Parlagon maradnak a szántóföldek, megszűnnek a kisvállalkozások, mert mindent elvisznek az adóhivatalok, a kötelező befizetések, a bankok, s mire mindent kifizetnének, csak a kenyérre nem jutna pénz. Tornaija környékén tetőzött a szegénység, mert akinek nincs munkája, az leépül, lelkében, testében. Romosodnak a házak, elgyomosodnak a kertek, szántóföldeken már a gyomot sem legeltetik le a tehenekkel, a juhokkal, a kecskékkel. * * * Vöcskök, szárcsák, tőkésrécék szántják a tavat. Egy elszánt horgász bóklász a nád és káka sűrűjében. Megmutatja nekünk, milyen irdatlan messze tudja bedobni a horgát. Halat még egyet sem fogott. A halastó gáttöltéséről szinte belátni a falut és határát. Jót lehetne itt pihenni nyáron. Ha elég nagy a hideg, igazi halastavi korcsolyázásra, meg domboldali síelésre is vállalkozhat az ember, ha már felszántatlanul begyepesedett a szántó. Az egykori állami gazdaság üres és elhagyott istállóiban egy lovasiskolát is teremt végtelen képzeletünk, és az álmodozó nyomorúság. Vagy mégis Kovács Magda írónak, a falu szülöttének lesz igaza, aki szerint ezen a tájon visszatérhet a lelkekbe a középkor? És a népmesék bűbájos világában, boszorkányok átkaitól megmákonyosodva zuhannak újból százéves állomba a falvak és lakóik. De mire várnak, ha errefelé rég kihaltak a mesebeli hercegek? DUSZA ISTVÁN Erdély dimbes-dombos táján, Erdőszentgyörgy és Székelykeresztúr közt nyugszik Bözödújfalu. Nem, nem tévedés a szóhasználat, ^nem fekszik, hanem nyugszik - mert elárasztották vízzel. Történt mindez a rezsim bukása után, miután a Küsmöd patakának útját gáttal elálltak. A műveletet árvízvédelmi okokkal magyarázták... Még állt a rezsim, éppen falurombolós időszakát élte, amikor először alkalmam volt a kihalt falut látni: elhagyatott házak, elgazosodott porták, a csöndet nem hasította át kukorékolás és tehénbőgés. Holdbéli táj. De nemcsak ott holdbéliek az állapotok, hanem a komfort nélküli blokklakásokba zsúfolt falubeliek lelkében is. Vári Attila dokumentumfilmje megrázóan mutatta, miként igyekeznek a kerthez szokott emberek a tömbház Az árvízvédelem áldozatává vált Fürkészem Csolti Lajos polgármester arcát, s úgy tűnik fel, mintha nem örülne, hogy megtartottam a nyáron adott szavamat. Érthető a dolog, mert borongós hangulata kapcsolatos az akkori találkozásunk során elmondott terveikkel. Akkor még erősen bizakodott, hogy a falu önkormányzata Lőkösháza polgárainak visszaszerzi valamikori önbecsülésük egy darabját: - Az iskolánk épülete a rendszerváltás után visszakerült az evangélikus egyház tulajdonába. Szerettük volna a hetvenes évek közepétől közel másfél évtizedig más célra használt, majd 1988-ban a Rimaszombati járás ifjú természetvédőinek központjául kiszemelt, de azóta csak romosodó épületet felújítani. Történt ugyanis, hogy a rendszerváltás előtt még nekiláttak a rekonstrukciónak, de instanciákat, fogadta a püspök látogatását, megegyezett az érintett esperessel, a kilecvenkilenc évre javasolt bérleti szerződés nem született meg. Mivel az önkormányzat egy ezeket a célokat segítő alapítványhoz akart fordulni a szükséges pénzbeli támogatásért, ott feltétel volt az ily módon helyreállított épület korlátlan idejű ingyenes használatba adása. Mivel azonban az egyházzal folytatott tárgyalások utolsó fázisában a tulajdonjogot gyakorló sajógömöri lelkész egy teljesíthetetlen feltétellel állott elő, a lőkösházai önkormányzat elállt az iskolaépület felújítási szándékától. Csolti Lajos igazából nem érti ezt az eljárási módot: - Azt szeretnék, ha az önkormányzat ebben a politikai bizonytalanságban évtizedekre elkötelezné magát az ínséges helyzetben lévő egyház támogaCsolti Lajos polgármester lemondó mosolya elfogyott a pénz, s az elképzelésük is elveszítette akkori ideologikus alapját. Az előkészületek során a falu kárára szétbontották az ajtókat, felszedték a padlót, kiásatták egy hatalmas szennyvíztartály helyét, aminek fala beomlott, s be kellett temetnünk. Nekünk viszont most igencsak fontos lenne, ha legalább két kisfalunak a gyerekei számára megnyithattuk volna a kisiskolát, de a bérleti szerződést nem sikerült megkötnünk a sajógömöri parókiához tartozó lőkösházai leányegyházzal. % % & Ahogy a szólás tartja, néha a lámpa alatt van a legsötétebb. A .törvény szerint az iskolának nem használt épületet jogos tulajdonába vevő evangélikus egyház mintha megfeledkezne saját anyagi állapotáról, meg azokról is, akiket szolgálnia kellene. Annak ellenére, hogy Lőkösháza önkormányzata tisztességgel végigjárta az egyházi tására. Igazából ezt a követelést elsősorban az utánunk jövő nemzedékekre tekintve nem tudjuk teljesíteni. Hiszen kilencvenkilenc évre előre vállalnánk ma még ismeretlen dolgok, igények teljesítését. Jó szándékunkat nem vonhatják kétségbe, hiszen a tavalyi télen is az önkormányzat termét takarítottuk, fűtöttük, hogy az istentiszteleteket meg tudják tartani, mert a műemlék templom kifűthetetlen. Egyetlen fillér bérleti díjat nem kértünk érte - tárja szét a karját szomorúan. Az önkormányzat ugyan elszalasztotta a pályázat benyújtásának határidejét, de ha az evangélikus egyház vezetői meggondolják magukat, még van remény, hogy újraindítsák a tervekkel, költségvetéssel, előkészített szerződéssel dokumentált pályázati procedúrát. * é * Ha a gömöri kisfalvakban élők nem fognak össze szerteá-