Új Szó, 1995. december (48. évfolyam, 278-302. szám)

1995-12-01 / 278. szám, péntek

1995. november 28. VÉLEMÉNY - TALLÓZÓ Ú

J SZ

Ó 1 I Az osztrák EPIC perelni akarja a szlovák kormányt Az osztrák EPIC pénzügyi társaság az osztrák-szlovák beruházásvédelmí egyezmény és az Európa Unió, illetve Szlovákia között kötött társulási szerződés megsértése miatt pert tervez a szlovák kormány ellen. Ezt a bécsi Kurier című lap szerdai száma közölte Gustáv Wurmöckra, az EPIC igazgatójára hivatkozva. Wurmöck szerint a vagyonjegyes privatizáció második hullámára létrehozott AVANT befektetési alapjuk több mint 30 ezer vagyonjegykönyvet vásárolt meg. Nyáron viszont kártérítés nélkül leállították a privatizációt, ami 65 millió schillinges kárt okozott az EPICnek. „Tekintettel arra, hogy intervencióink sikertelenek maradtak, Szlovákiával kapcsolatban bírósághoz fordulunk", jelentette ki. Az EPICen kívül még tíz osztrák részvételű befektetési alapot ért hasonló kár. (ČTK) Az ifj. Michal Kováč ügyében tanúskodókat kézigránátokkal félemlítik meg A SME és a Szabad Európa szerkesztői szerdán találkoztak Ján V-vel, aki ifj. Michal Kováč elrablásának ügyében többször tanúvallomást tett P. Vačoknak, sőt kedden J. Číž is kihallgatta. Kérdésünkre nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy ő tagadta meg Oskar F. számára a hamis alibit a fehér Mercedes-208 D-vel kapcsolatban. Elmondta, hogy november 14-én reggel csicsói háza mellett ragasztószalaggal összekötött és gyújtózsinórral ellátott robbanóanyagot talált, amely azonban nem lépett működésbe. November 17-én éjjel egy órakor viszont ismeretlenek két kézigránátot dobtak a kertjébe. Ezek közül az egyik állítólag több száz acélrepesszel volt megtöltve. Az egyik falubeli tanú szerint a robbanás előtt egy fehér Favorit két kört írt le Ján V. háza körül, majd nagy sebességgel Füss felé távozott. (SME - pt, rövidítve) A törvény, amely törvényt szül A kormányfő az Európa Parlament képviselői előtt cáfolta, hogy a kisebbségek elvesztették volna alkotmányos jogukat, amely szerint a hivatali érintkezésben joguk van használni anyanyelvüket. Sőt szerinte a hivatalos nyelvről szóló, húszszázalékos küszöböt tartalmazó törvény megszüntetésével ezt a jogot az egész ország területére kiterjesztették. Ugyanezt megismételte a Népszabadság számára adott interjúban is. A Közös Választás képviselői Milan Ftáčnik kivételével annak ellenére is megszavazták a nyelvtörvényt, hogy nem ment át javaslatuk a nyelvhasználati jog meghagyására a húszszázalékos küszöb felett. Ugyanígy szavaztak, Viliam Vaškovič kivételével, a Demokratikus Unió képviselői is, akik ezután követelni kezdték: a kormány sürgősséggel terjessze be a kisebbségek hivatalos nyelvhasználatát szabályozó törvényt. A törvényt a köztársasági elnök is aláírta, de állítólag ha rövid időn belül nem rendezik a kérdést, illetve a gyakorlatban korlátoznák a kisebbségi nyelvhasználatot, akkor azt az Alkotmánybíróság elé terjeszti. Talán ezután a törvény eltér majd attól, amelyet aláírt? Az ellenzék és a kormányfő egyaránt tisztában volt azzal, hogy olyan törvényt támogatnak, amely újabb törvényt tesz szükségessé. Azt is tudták, hogy ennek elfogadása már nem tőlük függ. Ezért az aláírásért és a támogatásukért teljes mértékben felelősek. Egy külföldi diplomata tegnapelőtt megkérdezte Ivan Gašparovičot, mikor fogadják el a nemzetiségi nyelvek használatáról szóló törvényt. Ezt a választ kapta: „1996 során meg kellene történnie." Az ellenzék és az államfő csak várhat... (Pravda - Marián Leško) PARLAMENTI LEVÉL Ez az út vezet Európába? A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa, valamint az Európai Unió tagállamainak parlamentjei a múlt év végén ratifikálták az EU és az SZK között megkötött Európai Egyezményt, amelynek hatályba lépésével Szlovákia február Íjén az EU társult tagjává vált Ezzel megkezdődött az ország, elsősorban a kormány számára az a felelősségteljes, kötelezettségekkel teli út amely a megfogalmazott feltételek teljesítése után az EU teljes jogú tagságához vezethet A probléma viszont abban rejlik, hogy a sorozatos diplomáciai jegyzékek, demarsok és határozatok ellenére Mečiar kor mánykoalíciója nem tudja, vagy nem akarja tudatosítani, hogy 1993-ban Koppenhágában, az EU-csúcstalálka zón elfogadott négy alapvető belépési kritérium megtartását az EU, illetve az Európa Parlament határozottan megköveteli. A társult tagállamok kötelesek kiépíteni és megtartani a demokratikus alapelveket az emberi és kisebbségi jogokat; az EU gazdaságpolitikájának megfelelő piacgazdaságot az olyan kompatibilis pénzügyi politikát amellyel a tagjelölt bekapcsolódhat az unió vérkeringésébe; a jogrend olyan mérvű módosítását, hogy az összeegyeztethető legyen az EU tagállamainak törvényhozásával. Ezt a célt szolgálja az EU és az SZK Nemzeti Tanácsa közös parlamenti bizottságának a létrehozása, amely rendszeresen, évente kétszer fog ülésezni. A szlovák részről nagy körültekintéssel megszervezett háromnapos tanácskozás előtti héten derült égből villámcsapásként hatott az EP szigo rú hangvételű figyelmeztető határozata. A kormánykoalíció politikusai taktikátlan, udvariatlan lépésként értékelték, hogy a megbeszélés előtt ilyen elfogadhatatlan nyomást gyakorolt az EU Szlovákiára.Talán fordítva kellene érvelni: helyénvaló, hogy az EU előre figyelmeztet mindazon rendellenességre, amit a közös bizottságnak okvetlen meg kell tárgyalnia. Csodával határos eseménynek vagy sikerként kell elkönyvelni, hogy egy nappal a tanácskozás előtt a szlovák parlament úgy bővítette az EP-küldöttséget, hogy összetétele megfelel a kormánykoalíció és az ellenzék parlamenti arányának? Már az első napi ülésen megmutatkozott, hogy a hatalom milyen különösen értelmezi a parlamenti demokráciát. Annak ellenére, hogy az EP, ill. az ellenzéki képviselők szavazást követeltek arról, hogy az ülés nyilvános legyen, az elnöklő Augustín Marián Húska egyszerűen elengedte a füle mellett a kezdeményezést A törvényhozás elnökének megnyitó beszéde, Juraj Schenk külügyminiszter felszólalása és másnap Augustín Marián Húska belpolitikai elemzése egyaránt azt bizonyította, hogy a jelenlegi kormányhatalom mennyire tévesen gondolkodik és cselekszik, ha valóban az a célja, hogy Szlovákia minél hamarabb bekerüljön az EU tagállamainak demokratikus szerkezetébe. A kormánykoalíció tagjai egyszerűen nem bírják elviselni, hogy az EU-nak jogában áll megszabni a feltételeket. Sajnálatos tény, hogy a közös parlamenti bizottság ülésének napirendi pontjai közül éppen a belpolitikai elemzés volt a legviharosabb és a leghosszabb. A kormánykoalíció képviselői Szlovákia szuverén jogaira hivatkozva élesen, sőt arrogánsan rendre utasították és kioktatták az EP képviselőit. Az ellenzéki képviselők elemzése viszont egyértelműen alátámasztotta az EU Szlovákiával kapcsolatos aggályait. Ismét megmutatkozott az az áthidalhatatlan szakadék, ami elválasztja a kormánykoalíciót az ellenzéktől. Habár a várva várt kormányfői felszólalás aránylag visszafogott volt, Mečiar mégsem hazudtolta meg önmagát, s amikor a képviselők kérdéseire kellett válaszolnia, már nem volt képes önmagát fékezni. Újból bebizonyította, hogy a szlovákiai magyarságot a szlovákiai társadalom megbízhatatlan összetevőjének, sőt potenciális ellenségének tekinti. A kormány és a koalíció képviselőinek lázas igyekezete ellenére az EP-képviselők a kioktató, elutasító hangnemből egyértelműen megbizonyosodhattak arról, hogy Szlovákiában igenis feszültség uralkodik, és jogosak voltak az eddigi figyelmeztetések. A sok tapasztalattal rendelkező képviselők intelligensen és taktikusan tudtára adták a kormánykoalíciónak, hogy a demokráciát nem lehet sem különbözőképpen, sem sajátos „szlovák" módon értelmezni. A demokrácia - és elsősorban a parlamenti demokrácia - nem a többség diktatúráját jelenti. Annak ellenére, hogy a kisebbségi jogbiztonság kérdésének és az alkotmányellenes nyelvtörvény poblémájának megvitatására nem jutott elegendő idő, az EP-képviselők többször hangsúlyozták a kisebbségek iránti tolerancia és tisztelet fontosságát, jogaik biztosításának elengedhetetlenségét. A szólásszabadság, az emberi és kisebbségi jogok szavatolása szerint fogják megítélni Szlovákia érettségét és EU-tagságra. Annak ellenére, hogy a közös nyilatkozat nagyon általánosan fogalmazza meg az ajánlásokat, az alakuló ülésen elhangzottakból és a személyes véleménycserékből sok tapasztalatot és tanulságot lehet levonni. Az EU komolyan gondolja Szlovákia EU-tagságát, de szigorúan megköve teli a reformokat, a feltételek teljesítését Tehát most Szlovákia lakosságának jövője, így magyarságunk sorsa is attól függ, hogy a jelenlegi kormány képes lesz-e mindezt tudatosítani és radikálisan megváltoztatni eddig folytatott hatalmi politikáját DUKA ZÓLYOMI ÁRPÁD (Együttélés) KOMMENTÁRUNK Szerénység és bőség Enyém a vár, tiéd a lekvár - mondogattuk gyerekfejjel. Akié volt a „vár", az éppen helyzeti előnyre tett szert társaival szemben. A politikában úgy látszik, ez. fordítva van, legalábbis nálunk. Michal Kováč köztársasági elnök ugyan egy valódi vár ura, mégsem mondhatja, hogy a helyzet magaslatán áll. Pénzügyileg biztosan nem. Amit korábban a cenzúra, a közvetlen beavatkozás révén ért el a politikai hatalom, azt most pénzbeli juttatások révén (is) szeretné elérni. Ez a pénzügyi fojtogatás meglehetősen eredményesen működik, fokozatosan maga alá gyűri a még ellenálló, értsd a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalommal dacoló, többé-kevésbé autonóm szervezeteket is. Az időnként nem a Vladimír Mečiar kormányfő szája íze szerint döntő alkotmánybíróságtól például nemrégiben néhány autót vettek el, a látványosabban szembeszegülő államfőt és hivatalát pedig egyéb nyomásgyakorló eszközök mellett már két éve anyagilag fojtogatják. A pénzforrások poüpkaijai egyre szorosabban fonódnak az. első számú közjogi méltóság köré. Míg 1994-ben 160 millió koronából, addig 1995-ben már csak 121 millióból gazdálkodhat 1996-ban pedig, a „szerénység évében" a bűvös 100 millió alá, pontosabban 97 millió koronára akarja csökkenteni az állami költségvetés a köztársasági elnök büdzséjét. Összehasonlításul, a nálunk kimondatlanul is mércének számító Cseh Köztársaságban például 1996-ban 307 millió cseh korona áll Václav Havel államfő és irodájának rendelkezésére. Lehet, hogy valaki esetleg azt gondolhatja, helyes az apparátus költségvetésének megnyirbálása, hiszen minél kevesebb a bürokrata, annál jobb. Az államfő irodájának esetében azonban a karcsúsítás túl eredményesre sikeredett: az eredetileg tervezett 160 fő helyeit jövőre valószínűleg már csak ötven ember segíti a köztársasági elnök munkáját. Ez már nem létszámleépítés, hanem tizedelés, ami Michal Kováč ellehetetlenítésének egyik eszköze. Bezzeg az ország másik hatalmi központjában, a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsában dolgozóknak nem kell összébb húzniuk a nadrágszíjukat. Gazdájuk, Ivan Gašparovič házelnök lojalitásának köszönhetően a parlament az. idén 100 millió koronával kapott többet mint 1994-ben, és jövőre, legalábbis a parla ment pénzügyi és költségvetési bizottsága által jóváhagyott változat szerint, még a tervezett emelésnél is 99 millióval nagyobb összeget kap - a nem véglegesített keret tehát 383 millió korona. Bizonyára sokakban felmerül a kérdés, vajon mi a helyzet e téren az ország „erős" emberének háza táján, vagyis a kormányfői hivatalban. Még mielőtt bárki azt gondolná, hogy a miniszterelnök és csapata megpróbál viszonylag szerény keretek között gazdálkodni, gyorsan felsorakoztatjuk a rideg, de félre nem érthető számokat: 1994-ben 118 millió korona, 1995-ben pedig 150 millió korona állt rendelkezésére, és jövőre - a tervek szerint - majdnem megháromszorozódik az összeg, ugyanis 423 millió koronával számolnak. Úgy látszik, amíg az országnak Mečiar 1996-ra a „szerénység évét" írta elő, addig ő már „a bőség kosarából" csemegézhet. Sötét lapokkal Vajon mennyire minősíthető demokratikusnak Jozef Ziocha környezetvédelmi miniszternek a közelmúltban tartott rozsnyói nagygyűlése? Attól még nem antidemokratikus, ha a miniszter úr szakmailag sem egyértelmű módon próbál a hatáskörébe tartozó területeken állást foglalni, közben meg emberileg sem elfogadhatóan az államfő gya lázásába kezd. Ez még mindig csak az ő személyiségét minősíti, s ettől akár még mindig lehetne demokratikusnak nevezni a részvéteiével zajló nagygyűlést. Ám ha az összejövetel az ismert Mečiar forgatókönyv szellemében csak papíron leirt és benyújtható kérdések formájában zajlik, mert egyesek csak így tudják elképzelni a párbeszédet, akkor már egyértelműen megkérdőjelezhető az akció demokratikus jellege. Csupán - ha más kapcsán nem is - amiatt, hogy a műsorvezető cenzúráz, és jól átgondolt módon manipulál. Kiszolgáltatottá teszi a hallgatóságot, amely persze régi, jó beidegződés szerint hallgat. Mert ugye, hogyan mernék megkérdőjelezni a miniszter úr mégoly sületlenségeit is, amikor ő (itt mindig a nagy „Ő" a fontos) fog majd nekik segíteni, ő adja a pénzt vízvezetékre, szemétlerakódéra. Ezért csak meg ne sértsük már őt! Mert azután megnézhetjük ám magunkat, ha valaki a demokrácia kizárólagos terjesztésére szakosodott pártjának egyik szószólóját demokráciaellenesnek meri nyilvánítani, s azt mondja, hogy szomorúan kínos volt az a (le)szereplés, amit a miniszter úr távozása után természetesen sikerként könyvelt el. Mert ugye senkinek nem volt ellenvetése, mindenki vette az álta la kiosztott sötét lapot, s hallgatott, mint megannyi sír... Mert félt. Mert testközelben, előtte volt a gőgös, minden megaláztatásra képes, hazugságokkal érvelő hatalom. S bár a király meztelen volt, a kiszolgáltatottak közül senki sem kiáltott fel. Nem mondták a rozsnyóiak, hogy nem erről volt szó annak idején, nem ezt akartuk, Ziocha úr, 1989 novemberében. AMBRUS FERENC AHOGY ÉN LÁTOM Láthatáron a kormány szakszervezete Sokakat meglepett, hogy néhány napja félreérthetetlen módon jelezte Vladimír Mečiar pártja és kormánya: olyan szakszervezeteket kíván létrehozni, amelyek „egyértelműen kötődnek a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom programjához." Az. utóbbi évek alatt szerzett tapasztalatok birtokában ezen nem lett volna szabad meglepődni. Aki valamelyest is ismeri a kormánykoalíció fő erejének és első számú vezetőjének stílusát, aki észrevette, hogy a Szakszervezeti Konföderáció háromnégy évnyi vajúdás után már-már szakszervezeti központként, tehát érdekvédelmi szervezetként kezdett működni, annak legalább gyanítania kellett, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik. Hol van már a tavalyi hó? Hol van már az az. állapot, amikor a miniszterelnök még azt állította, hogy ő személy szerint elkötelezett híve a szakszervezeti egységnek? Amikor a szakszervezeti egység mellett szállt síkra a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom, a szlovákiai szakszervezetek még „egy az egyben" a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalomra emlékeztettek. A fordulat akkor következett be, amikor Alojz Engliš csapata lépéskényszerbe került, és kénytelen volt a sarkára állni; a munkanélküliség növekedése és az életszínvonal rohamos hanyatlása miatt elkeseredett munkavállalókat utcára szólította. A vállalkozás nem volt ugyan világrengető, de jelzésértékű volt. Bebizonyította, hogy olyan tényező létezik Szlovákiában, amely bármilyen pillanatban bebizonyíthatja, hogy meztelen a király. Mečiarék tehát a szakszervezetek esetében is elővették a jól bevált módszert, amelyet a politikai pártok esetében már oly sokszor alkalmaztak. A nemzeti zászlót lobogtatva és a korrumpálás ezernyi lehetőségét érvényesítve kétfelé választották Szlovákia úgyszólván összes politikai szervezetét. A Demokratikus Baloldal Pártjáról leválasztották a Eupták-párlol, a kereszténydemokratákról a mélynemzeti elkötelezettségűeket most a Demokratikus Uniót készülnek kettéválasztani, sőt még a magyar választók egységes demokratikus l'rontjának szétzüllesztésére is kiagyalták a Gyimesi-féle mozgalmat. Az igazat bevallva ügyes ez a módszer. A földkerekség minden diktátorlelkű politikusa alkalmazta. Ha azonban jól szemügyre vesszük a jelenséget, a szalámitaktika alkalmazása nem Mečiar zsenialitását bizonyítja, hanem a társadalom totalitarizmus utáni állapotáról árul el rengeteget. Most tehát a szakszervezetek is belekerülnek a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom húsdarálójába. Pedig - legyünk őszinték - eddig vajmi keveset tettek azért, hogy igazi partnerként érvényesüljenek az érdekegyeztetésben. A partnerré válás folyamata azonban elkezdődött, és ezt ez a hatalom nem bírja elviselni. Kétféleképpen képzelhető el a végkifejlet, és hogy mi lesz. az eredmény, az maximum egy éven belül eldől. A szakszervezeti vezetők vagy bedőlnek a nemzeti retorikának, a demagógiának, az ígéreteknek, vagy tovább haladnak az egy-két esztendeje megkezdett úton, és vezetésükkel igazi érdekvédelmi szervezetté fejlesztik a szakszervezeteket. Sajnos, még csak hat év telt el az 1989-es fordulat óta, így a szakszervezeti funkcionáriusok közül még sokan emlékeznek arra, milyen gyöngyéletük volt 1989 előtt az ROH kisebb-nagyobb kaliberű vezetőinek. Még a tagdíjbeszedőknek is, akik pedig legalján voltak a hierarchiának. Arról már nem is beszélve, hogy mit voltak képesek saját javukra profitálni az. álszakszervezetiségből a csúcsfunkcionáríusok. Csak egy feladatuk volt: szavatolniuk kellett, hogy a szakszervezet ne működjék szakszervezetként. Félő, hogy könnyű dolguk lesz a „sárga szakszervezeteket" alapító „atyáknak" (vagy inkább „politikai keresztapáknak" nevezzük őket?). Az érdekvédelem szempontjából legalább annyira szervezetlenek a munkavállalók, mint 1989 előtt. Egy atomizálódott közösségben mindig is könnyű dolguk volt a kalandoroknak. Az azonban már most előre megjósolható, hogy a Mečiar által ihletett szakszervezetek körülbelül annyira lesznek érdekvédelmi szervezetek, mint amennyire baloldali szervezet Ľupták vagy Gyimesi pártja, vagy amennyire liberális párt Zsirinovszkij Liberális-demokrata Szövetsége. Sidó H. Zoltán Tóth Mihály rovata