Új Szó, 1995. december (48. évfolyam, 278-302. szám)

1995-12-04 / 280. szám, hétfő

4 I ÚJ SZÓ VÉLEMÉNY - TALLÓZÓ 1995. december 4. Békés várakozás A szakirodalom szerint az első adventi vasárnappal kezdődik az egyházi év, Krisztus életének és utánozhatatlan művének a láncolata. Az első, tegnapi adventi vasárnaptól négy héten keresztül csöndes áhítatnak kellene betöltenie a keresztény világot, ami alatt Jézus születésének az ünnepét várja. A Karácsonyt. Meditációval, önvizsgálattal, felfokozott várakozással. Hétköznapi nyelven szólva: ünnepélyesen. Egyházi gyakorlattal: az istentiszteletből éppen az ünnepélyesség mozzanatai maradnak el erre a négy hétre. Talán azért, hogy semmi sallang ne zavarja a lélek békéjét. A lélek békéjét azonban, bármennyire is elvont fogalom, a magunkfajta halandó nem tudja elszakítani a hétköznapok történéseitől. Men mi, szlovákiai magyarok, tudjuk jól, valami másra is várakozunk, aminek vajmi kevés köze van a lelki nyugalomhoz, az ünnephez. Olyan várakozásra kényszerített bennünket a szlovák világi hatalom, amitől sem nyugodtabbak, sem. béketűrőbbek nem tudunk lenni. Ha nagyon vulgárisan akarnék fogalmazni, azt mondhatnám: szép kis adventi ajándékot kaptunk az ország politikai vezetőitől. De hát ezektől nem is várhattunk semmi jobbat. A kommunista hatalom évtizedei után ez a marxista emlőkön nevelkedett, a materializmus földhözragadt tanait valló garnitúra nem tud önmagából kilépni, s az isteni szeretetre, az embertársaik iránti türelemre és megértésre hangolódni. A kommunista türelmetlenség embertelen műve után a lelki szegények tudatlan pöffeszkedésével építgeti tovább a szegénység imperializmusát. S tör embertársai anyanyelve, jogai, békéje ellen. A szeretetlenségnek ilyetén tobzódásán túl már csak a képmutatás lesz szembeötlőbb: majd láthatjuk a híradóban, milyen ájtatos képpel ülnek be ugyanezek az urak a templomi padsorokba, s kulcsolják imára a kezüket. Már akiket a kötelező protokoll odaterel, s nem találnak kibúvót alóla. Men a többségük valószínűleg azt sem tudja, mi az az advent. Mindezen túl azonban arra is volt alkalmunk felfigyelni az elmúlt hetekben, hogy a szlovák egyházfők sem vizsgáztak jelesre az embertársi türelem tanaiból. Ismét bebizonyosodott, hogy nemzet és egyház fogalma milyen anakronisztikus átfedéseket takar olykor. Pedig ha mástól nem, tőlük elvárhattuk volna a tolerancia, a megbékélés vagy legalább az együttérzés soványka megnyilatkozásait, hiszen Isten sohasem hirdetett egynyelvűséget. Annyit legalábbis megtehettek volna, hogy ellenzik az istentiszteietek törvény szerinti „államnyelvűsítését". Men az isteni ige így alárendeltetik a világi, a percnyi törvényeknek. Tudjuk, mit mondott II. János Pál pápa, amikor meglátogatta a fiatal -Szlovák Köztársaságot: hazafiságot igen, nacionalizmust a Szentszék nem támogathat. S ismerjük más kinyilatkozásait is, amelyek az egyházpolitika egyre fokozottabb, aktívabb humánumának irányába mutatnak, s amit a magukat sem kereszténynek, sem keresztyénnek nem valló, de egyébként jóakaratú emberek is örömmel nyugtáznak. De talán ennyi elég is a politikából. Hanem számunkra nem marad más, mint hogy erős lélekkel, emberi méltóságunk biztos tudatában várjuk a Karácsonyt, minden békeszerető, jóakaratú ember ünnepét. Azok ünnepét, akik elutasítanak mindenféle erőszakot, és nem emelnek kezet mások jogaira. KÖVESDI KÁROLY Ingázóknak való Minden szentnek maga felé hajlik a keze - tartja a mondás. Hát még ha nem szentekről van szó! Esetünkben a kormányhivatalról és annak első emberéről, Vladimír Mečiarrói, aki biztosan nem szent. Ahogy egyre több részlet szivárog ki az 1996-os állami költségvetés tervezetéről, úgy látnak mind sűrűbben napvilágot olyan meghökkentő dolgok, mint például az, hogy a kormány 1,5 milliárd, maga a miniszterelnök nem kevesebb, mint 300 millió korona összegről dönthet jövőre a saját belátása szerint. Míg másokat takarékosságra int, addig Mečiar egyre nagyobb összegek közvetlen birtokosa és elosztója, csak jóindulatától függ, kit vagy kiket részesít előnyben a korántsem szűkösen csörgedező pénzforrásából. Lehet, hogy saját hivatala számára „spájzolt be" ilyen kiadósan? Az idén ugyanis a kormányhivatal már szeptember végén kimerí. tette a költségvetés által 1995-re megszabott keretet és az év utolsó három hónapjára kért, és persze kapott, további 140 millió koronát, ami mellesleg több, mint az államfő hivatalának 1996-ra előirányzott költségvetése. Nocsak, milyen véletlen! Ez a 140 millió gyakorlatilag éppen elegendő lett volna arra, hogy a közel 400 vonatjáratot december l-jétől ne kelljen kiiktatni a menetrendből. Hogy ezáltal megnehezül a munkába járás, hogy az ingázók immár nemcsak drágán, hanem még kényelmetlenebbül is utazhatnak? Ugyan már! Az ilyen apróságok nem érdekesek, örüljenek, hogy egyáltalán van miért beutazniuk. A kormány hivatalnokai tágas, nyugati autóik mélyén ülve, pedig már régen elfeledkeztek arról, hogy egykoron talán ők is azokon a vonatokon utaztak, amelyeket éppen most szüntettek meg egy tollvonással. (sidó) Caligula lova Mindent csak magunkra vonatkoztatva tudunk szeretni mondta jó háromszáz évvel ezelőtt La Rochefoucauld, a felvilágosodás francia bölcselkedője. Azóta más se történik, mint hogy félművelt minidiktátorok, hatalomittas elhivatottak és önkéntes zsebzsenik egymást túllicitálva bizonygatják a mondás igazát. Legutóbb Fehéroroszország elnöke, Alekszandr Lukasenko tette le a névjegyét ebben a díszes sorban. Nem kevesebbet állított, mint hogy a századok alatt kialakult német rend Hitler alatt érte el a csúcspontját. Csak egy kemény hatalom volt képes talpra állítani Németországot, és ez a rendteremtés Adolf Hitler nevéhez fűződik. Az egykori kolhozelnök persze nem annak a piktornak a dicsőségére ácsingózik, aki a tökélyre fejlesztett német renddel minden negyedik fehéroroszt lemészárolt, és a háború alatt csaknem véglegesen megoldotta a zsidókérdést. Szerinte is kár volt ezért a kis ballépésért. Ha Hitler nem olyan nagyravágyó, és nem robbantja ki a második világháborút, egészen jó kis példakép lehetett volna a mai Fehéroroszország számára. Mert ahhoz kétség sem férhet, hogy a rendteremtés legalapvetőbb kelléke egy rátermett vezér. Ha az egész nemzet felsorakozik mögé, akinek előzőleg sikerült befognia a politikai ellenzék száját, megfélemlítenie a független bíróságokat és elhallgattatnia a szabad sajtót, akkor már csak karnyújtásnyira a Hitlerhez fogható siker - álmodozik a fehérorosz elnök. A középszerű elemek rendszerint elítélik azt, amihez nem tudnak fölemelkedni - figyelmeztet a már idézett bölcselkedő. Lukasenko semmit sem gyűlöl jobban, mint az anarchia melegágyának tartott demokratikus intézményrendszert. Országlásának másfél éve alatt mást sem tett, csak az egyeduralmának útjában álló vadhajtásokat nyesegette. Szorgos munkával még messzire juthat vissza a történelemben. Nemcsak Hitlerig, hanem egészen Caliguláig, aki mérhetetlen önhittségében saját lovát tette meg konzullá. Még szerencse, hogy Caligula óta az ideggyógyászat komoly eredményeket ért el a pszichopatikus tünetek kezelésében. A baj csak az, hogy - La Rochefoucauld-nál maradva - lehet módot találni az őrültség gyógyítására, de a ferde gondolkodás kiegyenesítésére nem. SERES ATTILA Szlovákia a másodosztályba züllik Szlovákia azt tartja magáról, hogy ugyanolyan esélyekkel pályázik az EU- és a NATO-tagságra, mint Magyarország, Csehország és Lengyelország. Az utóbbi rövid négy hét alatt azonban Pozsonynak sikerült kihívnia maga ellen az Európai Unió, az Egyesült Államok, az Európai Parlament és Magyarország haragját, s ha Mečiar miniszterelnök ezen az úton halad tovább, országa hamarosan Kelet-Európa másodosztályában találhatja magát, Románia és Bulgária társaságában - írta legutóbbi számában a The Economist. A tekintélyes brit gazdaságipolitikai hetilap elemzése megállapítja: az aggodalomra okot adó jelenségek egyike a Mečiarkormányzat mind nyilvánvalóbb türelmetlensége az ellenzéki véleményekkel szemben. Az Európai Parlament egyik brit képviselője a lapnak nyilatkozva kijelentette: jóllehet senki nem került rács mögé politikai nézetei okán, kormányellenes kijelentéseik miatt sokan elvesztették állásukat Szlovákiában. A The Economist becslése szerint a közszolgálatból és egyéb, állami ellenőrzés alatt működő területekről már négyezernél is több alkalmazottnak mondtak fel politikai okokból Vladimír Mečiar tavalyi újjáválasztása óta. Nem kétséges, hogy most a diplomáciai szolgálat következik: mintegy húsz nagykövetről tudható, hogy a hazahívandók listájára került, amiért - úgymond - képtelennek bizonyultak kedvező Szlovákia-kép felvázolására állomáshelyükön - írja a brit folyóirat. A nagykövetcsere a The Economist értesülése szerint olyan posztokat is érint, mint London, Washington, Párizs, Tokió és az ENSZ. Az elemzés szerint a minap beiktatott nyelvtörvény „amely miatt a magyar kormány is dühbe gurult, s a kormányfő visszarendelte szlovákiai nagykövetét" - önmagában nézve még méltányosnak is tűnhetne. A törvény azonban a 600 ezer magyart attól a korábban már megszerzett jogától fosztja meg, amely lehetővé tette az anyanyelv használatát hivatalos helyeken is - emlékeztet „Őrület" címmel jegyzett kommentárjában a The Economist. THE ECONOMIST ITTHON TÖRTÉNT-7 NAP ALATT KÉT VÉTÓ. A múlt héten megbizonyosodhattunk róla, hogy a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom következetes szétválasztásának, filggetlenítésének minden korszerű demokráciában érvényesített elve mennyire sarkköve a jogállamiságnak. Nem szerzett sok örömet a kormánykoalíciónak az alkotmánybíróság állásfoglalása, amelynek az a lényege, hogy az 1994. november 3-i „hosszú parlamenti éjszakát" követő időszakban létrehozott törvényhozási vizsgáló bizottságnak működése nem volt összhangban az ország alaptörvényével. Ugyanez mondható el az SZK Legfelsőbb Bíróságának azon határozatáról is, amely kimondja: Nem hatályos a pénzügyminisztérium tavaly márciusban hozott döntése, amelynek értelmében a kormányszerv állami felügyelet alá helyezett néhány befektetési alapot, és ezektől megvonta a korábban kiadott működési engedélyt. Az alkotmánybíróság állásfoglalása főképp a szűkebben értelmezett politikai kultúrát, a parlamenti többség és az ellenzék viszonyát érinti, a Legfelsőbb Bíróságé pedig a gazdasági életei. A „Macuška-típusú bizottságok" működésének és a kormány egyik minisztériuma magántulajdont érintő döntésének azonban van közös nevezője: a Mečiar vezette végrehajtó hatalom mindkettővel azt a benyomást kívánta kelteni, hogy Szlovákiában érvényesülhet a „többség terrorja". Óriási jelentősége van a két bírósági állásfoglalásnak. Mindkettő azt bizonyítja, hogy ha továbbra is lesznek a másik kél hatalmi ágtól független bíróságok, akkor Mečiar és Gašparovič a parlamentben hiába vezette be az arányos helyett a többségi rendszert, mert maradt még fórum a törvényekkel ellentétes intézkedések végrehajtásának meggátolására. Ez, persze, csak akkor mondható el, ha a koalíció erőszakkal nem sérti meg a bíróságok függetlenségét. Ha vis/.ont megsérti, akkor már valóban csak mint vágyálomról beszélhetünk a jogállamiságról. KIIKTATTAK 397 VASÚTI JÁRATOT. Ha csak önmagában nézzük a Szlovák Vasutak főkönyvelőjének, netán vezérigazgatójának érvelését, akkor bizonyára igaz, hogy számos járat működtetése veszteséges. Az illetékesek nyilván csak „önmagában" nézték a számadatokat, és meghozták a döntést: a veszteséges járatokat megszüntették. Az intézkedés főleg a gazdaságilag kevésbé fejlett vidékeken üzemeltetett kora reggeli és késő esti járatokat érinti. Megfeledkeztek arról, hogy mind a teljes foglalkoztatottság (elmúlt) időszakában, mind most, a munkanélküliség idején főképp a vasúi biztosította e tájakról az ingázók munkába szállítását. A központi intézkedéssel sok tízezer .szegényembert tettek még szegényebbé. Az autóbusz-forgalom nem olyan korszerű,, hogy el lehelne mondani: majd helyettesíti a kiesett vonatszerelvényeket. Nemsokára kiderül, hogy az intézkedés mennyire befolyásolja a munkanélküliség alakulását is, és hogy a réven többet nyertünk, mint amennyit elveszítettünk a vámon. BIZALMI SZAVAZÁSSAL. Szlovákia miniszterelnöke eddig meglehetősen kevés külföldi elismerést tudott begyűjteni. A szlovák-magyar alapszerződés kidolgozásáért és aláírásáért viszont általános dicséretet kapott Nyugaton. Nincs kizárva, hogy rövidesen még azok is megbánják tellüket, elismerő szavaikat, akik annak idején, márciusban megtapsolták őt Párizsban. Ugyanis könnyen kiderülhet róla, hogy saját koalíciójában sincs akkora tekintélye, hogy szavatolni tudná az alapszerződés ratifikációját. Slotáék már bejelentették, hogy semmi szín alatt nem szavaznak „igen"-nel. Sőt számos megnyilvánulás alapján feltételezhető, hogy Mečiar még sajál pártjában sem mindenkit tud rávenni, hogy pozitívan voksoljon. Egy, az alkotmányi alaposan ismerő publicista szerint egyetlen lehelősége van a nemzetileg legelkötelezettebbek megfegyelmezésének: ha a miniszterelnök szavazás előtt kinyilvánítja, a voksolást a kormány iránti bizalom kinyilvánításának tekinti. Erre valóban lehetőséget nyújt neki az alkotmány. Ha él vele, számos politikusról kiderül, hogy magyargyűlöletüknél nagyobb-e a hatalomhoz való ragaszkodásuk. TÓTH MIHÁLY Észérvek súlya Szilvássy József rovata Egyik ismerősöm körülbelül tavalyig minduntalan azt hangoztatta, hogy jobb lehetőség híján eddig mindig a Magyar Koalícióra voksolt, de sokszor nem értett egyet döntéseikkel és állásfoglalásaikkal. - A hormonjaikkal döntenek, nem az. eszükkel! - ismételgette dühödten, vagy éppenséggel nekikeseredve. Hónapok óta ez a szókimondó férfi kevesebbet dohog, vagyis elégedettebb magyar képviselőink tevékenységével. Most ismét éberen figyel: mire készül a Magyar Koalíció, és hogy szavaz majd a szlovák-magyar alapszerződés ügyében. Honatyáink súlyos dilemma előtt állnak, annyi kétségtelen. De vessünk egy röpke pillantást Európára: szinte mindenki ilyen helyzetben volt, vagy van. A baszkok, a dél-tiroli németek, az írek és más nyugati kisebbségek éveken át robbantásokkal, politikai gyilkosságokkal és más terrorcselekménnyel akarták kicsikarni igazukat és jogukat, aztán fokozatosan rádöbbenlek, hogy ezek a módszerek vérrel, tragédiákkal teli zsákutcába vezetnek. Ennél a kompromisszumkereső párbeszéd azért jobb esélyt kínál. Ám a többségi nemzetek seni jutottak sehová erőfitogtatásukkal. Hiába zártak százakat börtönbe, hiába vetettek be vízágyúkat, rendőröket, katonákat és provokátorokat: képtelenek vollak eltiporni a nemzeti, az etnikai és más kisebbségeknek azt az igényét, hogy megőrizhessék másságukat. így találtak rá ők is a párbeszéd és a konszenzuskeresés útjára, amely végül egyezséghez vezetell: szeparatizmus, határmódosítás nem, a másságot az önállóságot szavatoló különböző szintű autonómia viszont igen. A többség józansága és nagyvonalúsága a kisebbségek elégedettségét és az országhatárok tiszteletben tartásai eredményezte, és ez a konszenzus a mai nyugati társadalmi stabilitás egyik pillére. Ha tőlünk délre tekintünk, még tragikusabb mementó tárul elénk. Százezrek halála, több millió hontalanná vált ember mérhetetlen szenvedése sikoltja felénk: hova vezetnek a nemzetállami rögeszmék, hova a féktelen sovinizmus. Valójában minden érdekelt elégedetlen a daytoni paktummal, aláíróit tízezrek ma még nemzetárulónak bélyegzik meg, hololl ezek a politikusok, miként mások is, talán már felismerték, hogy a túlélésre, a valamikori megbékélésre csak kölcsönös engedményeken alapuló egyezségek nyújthatnak reményt. Á magyar-szlovák alapszerződés szövege sem tökéletes, senki sem elégedett a dokumentum betűjével. Ám a szelleme mégis előremutató, s nyilván emiatt, továbbá a történelmi tragédiáinkat és az európai véres tanulságokat szem előtt tartva a magyar parlament rövid időn bel ül és meggyőző többséggel ratifikálta a dokumentumot. így is tudtára adták a világnak, hogy őszintén gondolják a történelmi megbékélést a szomszédos népekkel, országokkal. A szlovák parlament napjainkban fölbolygatott méhkashoz hasonlít az alapszerződés kérdésében. A parlamenti bizottságok ülésein azt jelezték, hogy a kormánykoalíció vagy még nem döntött véglegesen, vagy Vladimír Mečiar ebben vagy más ügyekben sem leljesen ura a helyzetnek. Az utóbbi feltételezést valószínűsíti az a parlamenti susmus, miszerint a kormányfő Párizsból üzent a nyelvtörvény vitája során: szavazzák meg Ľubomír Fogašnak a kisebbségi nyelvek további használatával kapcsolatos áthidaló javaslatát. A nagyfőnök személyesen nem volt jelen, s ez a lény, valamint többek magyarellenessége és a parlamenti ellenzék iránti elvakultsága együttesen azt eredményezte, hogy a DSZM-frakció kis többséggel ugyan, de nem engedelmeskedett a pártelnök parancsának. így szól a fáma, nem tudom, igaz-e. Az viszont egyre szembetűnőbb, hogy Vladimír Mečiar újbóli hatalmának megszerzése és bebetonozása érdekében olyan szellemet eresztett ki a palackból, amelyet márő sem képes visszaparancsolni, sőt még irányítani sem, s emiatt egyre kétségesebb számomra, hogy ő manipulál-e a nacionalista erőkkel s másokkal, akik a totális diktatúra hívei, vagy mindezek vele. Ilyen áttekinthetetlen és súlyos a helyzet Szlovákiában. Életveszélyes helyzetben megbékélhetek-e azzal, aki a torkomat szorítja, aki nemzeli közösségünk léiére lör? Aki legdrágább kincsünktől, anyanyelvünk hivatalos használatától, iskoláinktól kíván megfosztani bennünket? Ilyen drámai a hazai magyar képviselők dilemmája. Ám gondoljunk az említett nyugati tapasztalatokra és a balkáni véres példára: lélez.ik-e egyéb értelmes alternatíva, mint az, hogy erőt és segítőkel gyűjtsünk ahhoz, hogy kikerülhessünk a halálos szorításból? A jogi értelemben vett erőgyűjtéshez, segítő partnerek kereséséhez a mindkél fél által ratifikált alapszerződés is reális esélyl kínál. Ugyanis a ratifikálást követően három fontos nemzetközi - a kisebbségek jogail is érintő - egyezmény is jogrendünk részévé válik. Az alapszerződés távolról sem tökéletes, de lehetőséget nyújt arra, hogy a strasbourgi bírósághoz fordulhassunk, ha úgy látjuk: a nyelvtörvény vagy bármelyik más törvény ellentétes azokkal a nemzetközi normákkal, amelyeket ez a dokumentum is rögzít. A nemzetállami rögeszméktől elvakult szlovák képviselők nem véletlenül félnek ellől az. alapszerződéstől és a civilizált európai normáktól: ők úgy kívánják meghosszabbítani politikai dáridózásukat, hogy politikai és szellemi értelemben Keletre és Balkánra akarják taszítani Szlovákiát. Politikai vakság lenne, ha a Magyar Koalíció az alapszerződésről ugyanúgy szavazna, mint a szlovák nacionalisták. Az igazság jelenleg az, hogy belpolitikai és nemzeli megfontolásból még a legdemokratábhaknak lartott szlovák kereszténydemokraták is legfeljebb a tartózkodás gondolatával kacérkodnak. Ha egyáltalán lesz szavazás decemberben, akkor a Magyar Koalíciónak nemcsak a kisebbik rosszat kell keresnie, hanem a jogállam és a szlovákiai magyarság megmaradásának esélyét is. Ezután szerintem csak igennel szavazhatnak. Ez egyértelmű jelzés lesz Európának, miként az is, hogy hasonló politikai és nemzeti megfontolásból hány szlovák képviselő vajúdja ki magából ugyanezt az igenlő szavazatot.