Új Szó, 1995. december (48. évfolyam, 278-302. szám)
1995-12-21 / 295. szám, csütörtök
8 j ÚJ szó KARÁCSONY '95 1995. december 2892. HUSZEVES KQRABAN TOLOKOCSIBA KENYSZERITETTEK Lövöldözés az éjszakában Bódis Bernadett és Zoltán ollétejedi otthonába a lehető legrosszabbkor érkeztünk: éppen gázszerelők dolgoztak a házban. A nagy zűrzavar közepette a konyhában beszélgettünk - már csak azért is, mert a 22 esztendős Bernadettnek főznie kellett. De ez sem őt, sem 21 éves öccsét nem zavarta abban, hogy közreadják rémregénybe illő történetüket. - Két évvel ezelőtt, december 3-án barátommal elhatároztuk, hogy elmegyünk egyik ismerősünk kis tornatermébe. Nem találtuk odahaza, ezért a közeli vendéglőben vártunk rá. Hamarosan többen is összeverődtünk, régi osztálytársak, s eldöntöttük, hogy szórakozunk egy kicsit. Es mert az egyik barátunk autóval érkezett, a gútai diszkóra esett a választás. Noha jól éreztük magunkat, nem maradtunk sokáig, mert hozzátartozóinknak nem jeleztük a késői hazatérést. Éjfél után indultunk el a parkolóba. A fiúk előttem haladtak, ők vették észre elsőnek, hogy valaki letörte a kocsi visszapillantó tükrét. Azon tanakodtunk, vajon ki tehette, amikor egy férfi lépett hozzánk, és megkérdezte, mi történt. Nem volt kedvünk beszélgetni, közöltük vele, hogy semmi, de azt is, hogy útban vagyunk hazafelé. Erre azt válaszolta: »Ha nincs gondotok, majd lesz!« A kabátja zsebéből egy pisztoly rántott elő, és ránk szegezte. Nem is tudom, hogyan ugrottak a barátaim a kocsiba, de villámgyorsan tették. Sajnos, én kint rekedtem. Nem sikerült a hátsó ülésre ülnöm, ijedtemben a sofőr melletti ülésre ugrottam, a barátom ölébe. Annyit éreztem, hogy a kocsi elindul, s kissé megcsúszik. Mivel a haver ölében hasaltam, nem láttam, csak hallottam a lövéseket. Nyomban valami furcsa történt velem: hirtelen nem éreztem a lábamat, az oldalam zsibbadni kezdett. Szóltam is a fiúknak, mire valaki az oldalamhoz nyúlt, de mert nem véreztem, azt hittük, talán az ijedtségtől van. Nem mentünk sokáig, amikor szembetalákoztunk egy járőrkocsival. A sofőr közölte a történteket a rendőrökkel, elmondta, hogy a parkolóban egy őrült férfi lövöldözött ránk, és biztosan megsérültem. Átvonszoltak az autójukba, s Komáromba hajtottunk. A város határától már mentőautó szállított a kórházba - mesélte Zoltán, miközben nyugtatni próbálta a tolókocsira ugráló kölyökkutyáját. IF PSIPS-SZTORI: - Az volt az érzésem, mintha a kórházban nem siettek volna a segítségnyújtással. Pedig akkor már csak kapkodtam a levegőt. Elvesztettem az eszméletemet. Zoltán nem tudott arról, mi játszódott le élete megmentéséért. Halványan arra emlékszik csupán, hogy a műtőbe tolták. Csak később közölték vele, hogy tüdejének mindkét lebernyegét lövés érte. Részlet az orvosszakértő jelentéséből: A 9 mm kaliberű golyó a 8. borda magasságában jobbról hatolt be a lapocka irányában, keresztülment a jobb tüdőszárny alján, és megsértve a gerincvelőt a bal lebernyeg alsó részében kötött ki. Ha Bódis Zoltán nem részesült volna szakszerű orvosi ellátásban, a sérülés egyértelműen a halálát okozta volna. Amint lehetett, a megbénult fiatalembert helikopterrel Érsekújvárba szállították, ahol megműtötték a gerincét. Másfél hónapos kórházi ápolás után rehabilitációs központba utalták, ahol hat hónap alatt megtanították a tolókocsis életre. Állapota ugyanis nem javult, lábra állni már nem tudott. - Pedig végtagjaim nem teljesen érzéketlenek, ezért hiszem, bár most még tolókocsival közlekedem, hogy egyszer mégis járni fogok - jelentette ki elszántan. - Édesanyámmal csak másnap értesültünk a történtekről, de hiába mentünk a kórházba, Zoltánt csak két hét után láttuk először. Pár percig - vette át a szót Bernadett. - Nem tudtuk felfogni, mi késztethet egy 48 éves férfit arra, hogy minden ok nélkül előrántsa a fegyverét, és meghúzza a ravaszt. Többször egymás után. A legborzasztóbb pedig az volt, amikor Z. L. a tárgyaláson azt vallotta, hogy önvédelemből tüzelt. A lövöldözés súlyos következményekkel járt (Prikler László felvétele) Részieta bírósági jegyzőkönyvből (Z. L. vallomása alapján): Este 22 órakor fogta a kabátját, és elment otthonról. A gútai Gábris vendéglőben 2 féldeci borókapálinkát és csapolt sört ivott, később sétálni indult. Éjjel háromnegyed egykor a parkolóban 20 év körüli fiatalokból álló csoportra lett figyelmes. Azt feltételezte, hogy a kocsijukkal van baj, ezért megszólította őket. Az egyik srác feléje indult, s kezét úgy tartotta, mintha ütni akarna. Megijedt, ezért előhúzta a fegyverét. Kamionsofőrként érvényes fegyvertartási engedéllyel rendelkezik. Amikor viszont a fiatalember meglátta a pisztolyt, meghátrált, s a többiekkel együtt a kocsiba menekült. El akartak hajtani, ám ő felszólította őket, ne induljanak, mert lőni fog. Ennek ellenére az autó elindult, miközben el akarták gázolni. Arra gondolt, hogy a fiatalok biztosan elkövettek valamit, azért menekülnek. Elhatározta, néhány lövéssel megjelöli az autót. Öt-hat méteres távolságból a távozó autóra négy lövést adott le. Ezt követően feladta magát a gútai rendőrségen. A tárgyaláson bevallotta, nem is érti, miért használta fegyverét; nem tudta, hogyan reagáljon arra, hogy felszólítása ellenére az autó elindult. Mennyi marad a húszezerből? 1991 decemberében a Harvard híressé vált 12 000 koronás ajánlatával nemcsak a regisztrációs helyek forgalmát növelte meg, hanem valóságos licitálást kezdeményezett a befektetési alapok között. A versenyfutást a besztercebányai Első Szlovák Privatizációs Befektetési Társaság Befektetési Alapja (IF PS IPS) nyerte, amely egy év múlva nem kevesebb, mint 20 000 korona kifizetését ígérte azoknak, akik rábízzák vagyonjegyeiket. A szakemberek és a józanul gondolkodók csóválták a fejüket, de az ígéret hatott: az IF PSIPS 198 671 részvényesével a VÚB Kupón után a' második legnagyobb befektetési alap lett. A részvényeseket akkor érte az első meglepetés, amikor kiderült, hogy alapjuk részvényei csak az igazgatótanács beleegyezésével ruházhatóak át, vagyis gyakorlatilag nem lehet velük kereskedni. Utána telt-múlt az idő, beindult a tőkepiac, eltelt az egy év, csak éppen a húszezer koronának nem volt se híre, se hamv^. Végül 1994 elején rájuk mosolygott a szerencse igaz, csak 12 000 korona erejéig. Ennyit kapott ugyanis az, aki azonnal eladta a részvényeit. Ezzel a lehetőséggel 27 000-en éltek, nekik összesen 313 millió koronát fizettek ki a 4 milliárdos vagyonból. Azoknak, akik továbbra is ragaszkodtak az eredeti összeghez, egy újabb egyéves határidő kitűzésével, idén márciusra ígértek pénzt. Ebben az esetben 72 740 részvényesnek közel másfél milliárd koronát kellett volna kifizetni. Az azonban nem derült ki, hogy az előző évek veszteséges gazdálkodása ellenére végül is képesek lettek volna-e mindezt teljesíteni. A pénzügyminisztérium ugyanis tavaly szeptember 19én zárolta az alap vagyonát, és kényszerkezelőt nevezett ki. Ezzel kapcsolatban érdemes egy kicsit számolni. Amennyiben az IF PSIPS hárommilliárdos vagyonából 75 ezer részvényesnek kifizet 1,5 milliárdot, akkor a másik felén kénytelen lett volna osztoszkodni a maradék 98 ezer személy. Persze másfél milliárdnyi készpénz felszabadításához a legjobb részvényeket kell eladni, a maradék pedig - szaknyelven szólva - kevéssé likvid, szinte eladhatatlan. Az IF PSIPS vezetői azonban nem adták fel. A márciusi határidő letelte után 23-án Eperjesen rendkívüli közgyűlést tartottak, amely döntött az ígért összeg kifizetéséhez szükséges alaptőke-csökkentésről. Mindez persze nem ment simán, az alap vezetői például meg sem jelentek, a dühödt részvényesek megfékezésére pedig a biztonsági embereken kívül a rendőrséget is be kellett vetni. A közgyűlés döntését a pénzügyminisztérium természetesen érvénytelenítette, és ilyen adok-kapokkal telt az idő egészen októberig. Időközben azonban az alap vagyonában is komoly változások álltak elő. Mert ugyebár a minisztérium kényszerkezelőt nevezett ki, de a hónapokig tartó fejetlenségben a régi vezetők egyszerűen eladtak mintegy egymilliárd koronányi részvényt Csehországba. Ezeket gond nélkül át is íratták - mégpedig egyikük ott élő testvérének a nevére. Pénzt pedig nem kaptak érte, mivel a szerződés szerint a vételárat három év alatt kell törleszteni. - A tanúvallomásokból és a szakértői véleményekből kiderült, hogy Z. L. nem mondott igazat. A rendőrök a parkolóban három töltényhüvelyt találtak, az autó belsejében három golyót, egy lövedéket pedig az öcsém tüdejéből vettek ki. Bebizonyosodott, hogy a tettes nem a távozó kocsi után, hanem annak belsejébe lőtt, aminek látható jelei voltak: elöl és hátul kitörött az ablaküveg, de találat érte a fejtámaszt is. A véletlenen múlott csupán, hogy nem sérültek meg a többiek is. Részlet az elmeszakértői véleményből: A Z. L. vérében kimutatott alkoholszint, 1,7-1,8 ezrelék okozta, hogy veszélyeztetve érezte magát, holott senki sem támadta meg. A bíróság ezért Z. L. tettét gyilkossági kísérletnek minősítette, és 10 évi fegyházbüntetésre ítélte. Ezenkívül kötelezte, hogy a sérültnek kártérítést, fájdalomdíjat fizessen, összesen 21 979 korona 75 fillért! - Havi 22 ezer koronát? kérdeztük. - Nem, dehogy! Egyszeri összegről van szó. Z. L. tönkretette Zoltán életét. A maradandó károsodás kiváltható tíz év büntetéssel és nevetséges összeggel, nem egészen 22 ezer koronával?! A kártérítést Zoltán a mai napig nem kapta meg. Azt a keveset sem. - Nem indítanak polgári pert? - faggattuk a testvéreket, akik kertelés nélkül bevallották: nincs pénzük ügyvédre és perköltségekre. Zoltán rokkantsági járadéka 3500 korona, Bernadett pedig, hogy gondozhassa öccsét, kénytelen volt feladni munkahelyét. Az ápolásért nem egészen kétezer koronát kap. - A szülők nem tudnak segíteni? - tettük fel a kérdést, hiszen a család költségvetésében Bernadett jövedelme komoly kiesést jelent. - A Zoltánnal történt tragédiát az idén újabb követte mondta kissé remegő hangon Bernadett. - Az apám alkoholizmusa miatt sokat szenvedtünk. Nemcsak a mi életünket, az anyánkét is megkeserítette. A Zoltánnal történteket mindig úgy kommentálta, hogy a sérülést önmagának köszönheti, mert minek ment el. Anyut sem kímélte soha, a tolókocsiban ülő Zoltán látványa még gonoszabbá tette. Idén anyukánk végre elvált apánktól. A cirkusz, sajnos, folytatódott, ezért elhatároztuk, mihelyt találunk egy kiadó szobát vagy lakást, elköltözünk. Néhány nap választott el tervünk valóraváltásától... Apánk megölte édesanyánkat, majd öngyilkos lett. Egy erdőben, hónapokkal tette elkövetése után találták meg. A megárvult testvérpár nem a rokonoktól, hanem a szomszédoktól kapott segítséget. Befogadták otthonukba, hogy ne kelljen ott élnük, ahol a véres események lejátszódtak. - A bajban csak a barátainkra számíthattunk, kiterjedt rokonságunkra aligha - kommentálták a helyzetet a fiatalok. Négy hónapig laktak a szomszédoknál, majd erőt vettek magukon, és visszatértek a szülői házba. Jelenleg lakhatóvá tételén fáradoznak. Azt is elmondták, hogy Z. L., illetve családja a két év alatt egyszer sem vette fel a kapcsolatot Zoltánnal, nem mondták azt sem, sajnálják a történteket. - A két tárgyalás közti időszakban jött ugyan egy levél tőle, amelyben azzal vádolt meg, hogy hamis tanúvallomásom juttatta börtönbe, s azt akarta, válaszoljak neki. Mondanom sem kell, hogy nem írtam. Tudattam volna vele, milyen érzés tolókocsiban közlekedni, naphosszat benne ülni? Vagy beszámoltam volna arról, hogy a többi sorstársamhoz hasonlóan nekem is veseköveim lettek és megműtöttek? Kértem volna, hogy fizesse meg a bíróság által nekem ítélt kártérítést? Esetleg tudakoltam volna tőle, mi késztette arra, hogy este 22 órakor elmenjen otthonról a vendéglőbe, s miért vitte magával pisztolyát? Bernadett és Zoltán a tragédiasorozat ellenére megpróbál kilábalni a traumából, nehézségekből. Zoltán eltervezte, mihelyt befejeződik a gázszerelés, barátai segítségével tornateremmé alakítja a garázst, és addig tornáztatja majd sérült lábait, míg nem engedelmeskednek. Eltökélt szándékából nem enged: járni akar. Nővére immár két éve gondoskodó szeretettel veszi körül, ám amióta magukra maradtak, kettejük bevétele nem elég a megélhetéshez. Munkát kell keresnie, ugyanis meggyőződése: biztosan van olyan rehabilitációs központ a világon, ahol Zoltánt meggyógyítanák. Csakhát a kezelés pénzbe kerül. A családtagok nem kötelezhetők arra, hogy rendezzék az adósságot, a tettes viszont nem fizet. Esetleg tíz évig sem? PÉTERFI SZONYA Az IF PSIPS körüli vitába a Legfelsőbb Bíróság vitt új színt - mégpedig azzal, hogy szeptemberben megalapozatlanságra hivatkozva érvénytelenítette a pénzügyminisztérium döntéseit. Ezt követően december közepén a PSIPS igazgatótanácsa sajtóértekezletet szervezett. Igaz, ezen helyettük különféle tanácsadóik jelentek meg, de legalább ők elárultak valamit - bár ettől részvényeseik nem nagyon lettek boldogabbak. Legalábbis azok, akik még reménykedtek abban, hogy első hullámos vagyonjegykönyvükért húszezer korona üti a markukat. Ezúttal azonban már nem is tudjuk megítélni, tud-e fizetni a PSIPS 20 000 koronát, illetve hogy ezzel mennyire fosztaná ki a bennmaradó részvényeseket. Jozef Magula, a hírhedt pénzügyminisztériumi államtitkár vezetésével időközben ugyanis úgy módosították a befektetési alapokról szóló törvényt, hogy az alaptőke-csökkentéshez most már szükség van a részvényesek felének beleegyezésére. AZ IF PSIPS esetében ez több mint 80 ezer embertjelentene. Ez persze jó hivatkozási alapot jelent a PSIPS vezetőinek, akik már arra sem hajlanak, hogy legalább ezeknek a részvényeseknek a felhatalmazását próbálják megszerezni. Különben is, az utóbbi időben nagyon kezessé váltak. Mert míg Miroslav Nakládal, az igazgatótanács elnöke az engedélyük bevonása után valamiféle Bősnél felúszó Auróráról beszélt, most, amikor a Legfelsőbb Bíróság hivatalosan is „leégette" a minisztériumot, egyszeriben nyilatkozatot tesznek közzé, miszerint ők békére törekednek, és nem bántják ezt a szervet. Mit tehet ilyen helyzetben szegény részvényes? Az IF PSIPS december 19-i nagytapolcsányi közgyűlése felszabadította a részvényeket illető korlátozást. így ezek megjelennek az értékpapírpiacon, vagyis kereslet esetén pénzzé tehetők. Csak éppen az értük kapott pénz lesz sokkal kevesebb húszezer koronánál. (tuba)
