Új Szó, 1995. december (48. évfolyam, 278-302. szám)
1995-12-16 / 291. szám, szombat
SPORT Magyarország legjobb sportolói NOI K EZ I LA B D A-V I LAG BAJ N O KS AG Magyar-koreai döntő A Magyar Távirati iroda sportszerkesztősége 1964 óta minden évben felkéri az országos sportági szakszövetségek vezetőit, hogy jelöljék meg, kit vagy kiket tartanak az esztendő legjobbjának. Ebben az évben 75 szövetség 197 versenyzőt jelölt. Igaz, egy-egy sportágban párosokat, esetleg triót neveztek meg, ezzel szemben az egyik legsikeresebb olimpiai sportágban, az úszásban a szövetség egyedül Egerszegi Krisztinát jelölte. Az ok a MÚSZ válaszleveléből derül ki: „A férfi válogatott szövetségi kapitánya a korábbi évek aranyérmeseinek tudásszintjét elérő versenyzőt nem tudott megnevezni." Lehet vitatkozni, hogy Ma- Lajos bír, összesen 23-ai, idén gyarországon melyik sportág a azonban az ifjú Almási Zoltán legnépszerűbb. Tény azonban, megelőzte őt, csakúgy, mint hogy a labdarúgás mindig az 1993-ban. Az idei legjobbak köelső helyeri végezne. Az MLSZ zött a teniszező Temesvári Andaž év legjobbjának, a Ferencvá- rea a rekorder, most 11. alkaros futballistáját, az időközben a lommal lett sportága legjobbja, portugál FC Portóhoz szerződött A szakszövetségek és a sportLipcsei Pétert választotta, lm- szervezetek legjobbjai - asztalimár másodszor. A legtöbb tenisz: Németh Károly és Tóth elsőséggel a sakkozó Portisch Krisztina. Atlétika: Kiss Balázs HOLNAP SORSOLNAK A LABDARUGÓ EUROPA-BA JN OKSAGRA Itália és Németország a favorit? Minden eddiginél nagyobb, hosszabb és drágább lesz a jövő évi (június 8. és 30. között) labdarúgó Európa-bajnokság, amelynek sorsolására holnap kerül sor Birminghamben. Angliában - először a sportág történetében - 16 csapat küzd a végső győzelemért. A kontinensbajnokság rangját emeli, hogy ezúttal mind a nyolc korábbi győztes pályára lép: Németország (kétszeres Európa-bajnok), Spanyolország, Olaszország, Franciaország, Hollandia, Dánia, Oroszország (mint a Szovjetunió egyik utódállama) és Csehország ( mint Csehszlovákia egyik utódállama). Az angliai viadal költségveté- Anglia és a címvédő Dánia autósé 250 miliió német márkának matikusan kiemelt. A további megfelelő összeg, ami négyszer kiemeléshez az UEFA egy új annyi, mint az 1992-es svédor- ranglistát készített, amelyen az szági tornájé volt. Nyolc város- Eb-selejtezőkön, valamint a legban - London, Manchester, Bir- utóbbi világbajnokság selejmingham, Leeds, Liverpool, tezőin elért eredményeket vetNewcastle, Nottingham és Shef- ték figyelembe. Ennek alapján a field - rendeznek mérkőzése- sorrend; Németország 2500 ket, a döntőnek természetesen pont, Spanyolország 2409, a londoni Wembley-stadion ad Oroszország 2388, Olaszország otthont. és Horvátország 2300-2300, A sorsolásnál a házigazda Románia és Portugália 2150Év végi hokirandevúk 1995. december 16. Ma két helyszínen is nemzetközi jégkorongviadal kezdődik. Helsinkiben a Karjala Christmas (Karácsonyi Torna), Moszkvában pedig a hagyományos Izvesztyija Kupa mérkőzéseit rendezik. A finn fővárosban a házigazdák, a svédek, a csehek, valamint a franciák küzdenek a trófeáért és a pénzdíjakért (a győztes 200 000, a 2. helyezett 125 000, a 3. pedig 100 000 finn koronát kap); a Luzsnyiki Sportpalotában Oroszország, Kanada, Svédország B, Finnország B és Csehország B játszik körmérkőzést (az 1-3. helyezettek 90 000, 70 000, 50 000 svájci frankot vihetnek haza). A HELSINKI TORNA MŰSORA - szombat, 13.00: Svédország-Csehország, 17.00: Finnország-Franciaország; vasárnap, 13.00: Svédország-Franciaország, 17.00: Finnország-Csehország; hétfő, 17.30: Csehország- Franciaország; kedd, 17.30: Finnország-Svédország. AZ IZVESZTYIJA KUPA MŰSORA - szombat, 11.00: Finnország B-Svédország B, 15.00: Oroszország-Kanada; vasárnap, 11.00: Finnország-Kanada, 15.00: Oroszország-Csehország B; hétfő, 16.30: Csehország B- Svédország B; kedd,13.00: Kanada-Svédország B, 16.30: Oroszország-Finnország B; szerda, 16.30: Csehország B-Kanada; csütörtök, 13.00: Csehország B-Finnország B, 16.30: Oroszország-Svédország B. (zsi) és Iriáncsi Rita. Birkózás: Repka Attila (kötöttfogás) Óváry László (szabadfogás). Súlyemelés: Feri Attila és Takács Erika. Tenisz: Noszály Sándor és Temesvári Andrea. Torna: Supola Zoltán és Nyeste Adrienn, Botyánszky Mariann és Sajgál Ágnes (sportakkrobatika). Triatlon: Kropkó Péter. Úszás: Egerszegi Krisztina. Vívás: Kovács Iván és Szalay Gyöngyi. Vízilabda: Kósz Zoltán és Stieber Mercedes. Kézilabda: Gulyás István és Kökény Beatrix. Korcsolya: Kerekes Zsolt és Czakó Krisztina (műkorcsolya). Ökölvívás: Kovács István. Öttusa: Hanzély Ákos és Hortobágyi Eszter. Sakk: Almási Zoltán és Polgár Zsuzsa. (MTI) 2150, Svájc 211, Csehország és Bulgária 2100-2100, Hollandia 2050, Franciaország 1950, Skócia 1900, Törökország 1388. A londoni fogadóirodák szerint Olaszország és Németország a legesélyesebb az Eb megnyerésére. Az olaszokra 9:2, a németekre 5:1 arányban lehet fogadni. Szerdán a pótselejtezőn az Eb-részvételt kivívott Hollandia és Spanyolország esélyei egyenlők (6:1), míg a házigazdáké: 11:2. Franciaország és Bulgária (10:1) is az éremvárományosok közé sorolható, Portugáliával (10:1) együtt. A legnagyobb pénzt azok nyerhetik, akik Skócia és Törökország diadalára tippelnek. Ez a két válogatott áll legrosszabbul (40:1) a londoni bukmékereknél. (sr) • Az UEFA tegnap úgy döntött, hogy a labdarúgó BEK-döntőt május 22-én játsszák Rómában, míg a KEK-fináléra május 8-án kerül sor Brüsszelben. • Megdöntötte saját rövidpályás világcsúcsát a brit Mark Foster az 50 méteres férfi pillangóúszásban. A 25 esztendős sportoló február 11-én úszott 23,55 mpes rekordját adta át a múltnak, s érdekesség, hogy a 23,45 mp-es friss világcsúcsát ugyanabban a scheffieldi uszodában érte el. • Philadelphiában ma kerül sor az exvilágbajnok Mike Tyson és Buster Mathis nehézsúlyú profi ökölvívók mérkőzésére. A 18 400 férőhelyes arénában sorra kerülő összecsapás belépőinek ára 25-500 dollár. •s A KENŐ 10 pénteken kisorsolt nyerőszámai: 3, 4, 10, 20, 23, 24, 28, 33, 34, 37, 39, 42, 46, 49, 54, 56, 60, 62, 68, 69. Tegnap az elődöntő mérkőzéseit és a helyosztókat bonyolították le a női kéziibada-világbajnokságon. Szlovákia (csütörtökön este 23:21-re verte Japánt) Horvátország ellen mérkőzött, s mivel kikapott, vasárnap a 11. helyért játszik az ukránokkal. A magyar csapat nyert Norvégia ellen és bekerült a holnap 15. 00 órakor kezdődő bécsi fináléba, ahol ellenfele a koreai válogatott lesz, amely az elődöntőben 33:31 arányban bizonyult jobbnak Dániánál. Magyarország-Norvégia 22:21 (13:11). Csak az első félidőben és az utolsó másodpercekben volt igazán izgalmas és szoros a mérkőzés. Különben a magyarok állandóén vezettek, még hatgólos előnnyel is. Szenzációsan védett Meksz, nagyon sokat köszönhet neki a hazai együttes. A magyarok összeállítása: Meksz-Szilágyi 2, Németh Az egész sport jövőjét érintő, nagy horderejű döntést hozott az Európai Unió Bírósága. A luxembourgi székhelyű testület úgy ítélte meg, hogy az EU területén törvénytelen az UEFA átigazolási szabályzata. A végzés szerint az EU tagországaiban bárki bárhová szerződhet anélkül, hogy új egyesületének játékjogáért fizetnie kellene, a játékosok szabad munkavállalók lesznek, amint lejár a szerződésük. Ezen kívül nem korlátozhatják az egy csapatban egyszerre pályára küldhető idegenlégiósok számát sem. Az Európai Unió Bíróságához Jean-Marc Bosman, a belga FC 5, Kökény 3, Pádár 5, Nagy, Szántó 2. Cserék: Frakas Andrea (kapus), Farkas Ágnes, Mátéfi 5. Kiállítások: 16, illetve 6 perc. Hétméteresek: 3/3, ill. 3/2 Szlovákia-Horvátország 28:30 (23:23, 12:12) hosszabbítás után. Két emberhátrányból szerzett góllal jutott vezetéshez a horvát válogatott (8:6). Szlovákia csapata ismét nagy hibaszázalékkal játszott, tagjai gyengén és határozatlanul lőttek kapura. Szünet után 16:13-ra elhúztak, állandóan vezettek, egészen az 53. percig (23:21). A kétszer 5 perces hosszabbításban egyértelmű fölényre tettek szert a horvátok, s megérdemelten győztek. További eredmények - az 5.8. helyért: Ausztria-Németország 16:20, Oroszország-Románia 29:28; a 9.- 12. helyért: Ukrajna-Svédország 24:19. Lége egykori játékosa fordult jogorvoslatért. A klub vezetése ugyanis 1990-ben, Bosman szerződésének meghosszabbításakor 60 százalékkal csökkentette fizetését, illetve - amikor távozni kívánt, a francia Dunkerque-hoz - 800 ezer dollárt akart kérni átigazolása fejében. A bíróság elnöke tegnap olvasta fel a határozatot. Az ítélet ugyan nem visszamenőleges hatályú, viszont fellebbezésnek helye nincs. A döntés okai: az átigazolási szabályzat korlátozta az EU jogrendszerében elfogadott szabad munkaerőáramlást, s külföldi játékosokkal szemben diszkriminációt tartalmazott. ÚJ sz ó JA Hol köt ki Pinté? ÚJ Szó-Információ Már korábban jeleztük, Pinté Attila iránt nem titkoltan érdeklődik az Inter Bratislava. Most újabb klub „szállt be a játékba", mégpedig a pénzhiányban nem szenvedő 1. FC Košice (bár a pozsonyiakat sem kell félteni, gazdag a Slovnaft). Minden jel arra vall, hogy a kassaiak kerülnek ki győztesen a „versengésből", mert a milliók mellett néhány labdarúgót is felajánlottak cserébe a DAC-játékosért. Többek között Diňát, Chytilt... Szerettük volna kikérni a dunaszerdahelyi illetékesek véleményét az üggyel kapcsolatban, de nem jutottunk messzire. Csak csörgött a telefon, csak csörgött a telefon... Akit viszont elértünk, érdemben nem tudott nyilatkozni. Arra is kíváncsiak lettünk volna, igaz-e, hogy „kitört a béke" a Pro DAC Alapítvány és a klubvezetés között. Hiába... A csapat december 27-én kezdi meg felkészülését a tavaszi idényre, (tv) LABDARÚGÁS • A jelenleg zajló idényben már csaknem Európa mindegyik bajnokságában három pont jár a győzelemért. Nincs ez másképp a német Bundesligában sem. Egy felmérés szerint azonban ezzel a szabállyal a játékosok többsége nem ért egyet. A 187 megkérdezett futballista 66 százaléka ugyanis a hárompontos szabály ellen foglalt állást és csak 33 százalék támogatta. • Diego Maradona megerősítette, hogy elhagyja az argentin Boca Juniors csapatát A 35 éves játékos azért határozott így, mert nem tudta elérni, hogy számára kedvező döntés szülessen az edzőkérdésben. „Nagyon szomorúan távozom, de nem akarok keresztbe tenni a Bocának" - jelentette ki Maradona és hozzátette: „Boca-szurkoló maradok, amíg csak élek." Mint ismeretes, a klub vezetői Carlos Albertót, az argentin válogatott volt szövetségi kapitányát akarják szerződtetni. • Összeveszett az újságírókkal Giuseppe Signori, a Lazio csatára. Az olasz válogatott játékos kijelentette, a rosszindulatú kritikák és a méltánytalan támadások miatt az idény végéig nem nyilatkozik egyetlen oiasz lapnak sem. • Viktor Onopko, a Szpartak Moszkva csapatából a spanyol bajnokságban szereplő Övied o együtteséhez. Mint ismeretes, az orosz játékost az Atletico Madrid is szerette volna leigazolni. a Újabb neves játékos folytatja pályafutását az Egyesült Államokban. A columbiai Carlos Valderrama New Jersey-ben vagy Dallasban futballozik áprilistól. (sr) I. LABDARUGOLIGA Tizenhat csapattal... A Szlovák Labdarúgó Szövetség Tanácsa tegnapi ülésén Jóváhagyta a Jövő évi költségvetési tervét és döntött arról, hogy az 1996/97-es bajnoki évben az I. ligában 16, a ll-ban 18 csapat szerepel. Ezzel kapcsolatban arról is határozat született, hogy äz I. ligából automatikusan senki sem esik ki, mert az a csapat, amelyik a 95/96-os bajnokságban az utolsó helyen végez, odavissza alapon osztályozót játszik a II. liga 1995/96-os bajnokságában az 5. helyen végzett együttese ellen. Az I. ligába automatikusan bekerül a II. liga első négy helyezettje. A II. ligából automatikusan senki sem esik ki az 1995/96os bajnokságban. A 15.-16. helyen végzett együttesek kétfordulós selejtezőt vívnak azokkal a csapatokkal, amelyek a III. ligák második helyét szerzik meg. Hogy az új bajnoki esztendőben milyen lesz a kiesési és feljutási rendszer, az a következőkből kiderül: az I. és a II. ligából automatikusan elbúcsúzik a 15. és a 16. helyezett. Az I. ligába automatikusan feljut a II. liga 1. és 2. helyén végzett együttes. A II. ligából automatikusan kiesik az utolsó négy helyezett, helyükre a négy III. liga győztesei kerülnek. (TA SR) A futballista szabad munkavállaló ÚJ szó szlovákiai magyar napilap főszerkesztő: Szilvássy József ("32-32-20) főszerkesztő-helyettes: Madi Géza (1210-4459) Miklósi Péter ("2104453) a Vasárnap vezető szerkesztője Szerkesztőség: 819 15 Bratislava, Pribinova 25, S. emelet Telefonközpont: 07/210-9 Szerkesztőségi titkárság: 32-50-18, telefax: 3645-29 hírfelvétel és üzenetrögzítő: 2104426, sportrovat: 36-46-39 Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/382806 Kassa 095/6228-639 Rozsnyó 0942/21947 Rimaszombat 0866/925-14. Érsekújvár 0817/97679 Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató n 2104460, fax: 2104467 Hirdetőiroda: tt 210-4455, fax: 210-4431. Nyomja a DANUBIAPRINT 02-es üzeme. Terjeszti a Postai Hírlapszolgalat valamint a Mediaprint-Kapa. Külföldi megrendelések: PNS ESvývoz tlače. Košická 1, 813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12,1993. december lOén. Engedély száma 179/93 A szerkesztőség a beküldött kéziratok rövidítésének és szerkesztésének jogát fenntartja. A nem megrendelt kéziratokat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza. Index 48011 Tómba már nem volegeny Terjedelmes interjút közölt az olasz Corrierre della Sera Alberto Tombával. A háromszoros olimpiai bajnok alpesi síző nyilatkozata azért rendkívüli, mert köztudott, nem felhőtlen a viszonya az itáliai sportsajtóval. - Csak a szenzációt keresik. Egy cikk sem jelent meg arról, hogy milyen keményen készülök, a magánéletem azonban mindig téma - dühöngött korábban a síkirály. Az olasz sísport kiválósága azonban most hajlandó volt botrányairól is beszélni. Bejárta a világsajtót egy fénykép, amely a sportolót meztelenül ábrázolja. - Nem értem, mi ebben a különös. Elmentünk néha szaunázni és ott készült a kép. Ez is bizonyíték a lejáratásomra. Tómba „la Bomba" beszélt Martina Kolombarihoz, a híres fotómodellhez, volt menyasszonyához fűződő kapcsolatáról. - Nem tudom, miért lett vége a kapcsolatunknak. Igaz, abban az időben nagyon elfoglalt voltam, nem tudtunk sokat együtt lenni. Azért barátok maradtunk. Olaszország egyik legnépszerűbbsportolója pályafutása utáni terveiről így nyilatkozott: - Huszonkilenc éves vagyok, gondolnom kell a jövőmre is, érdekel a filmszakma, ezért visszavonulásom után az Egyesült Államokban szeretnék tanulni. Később elmondta, a sporttól azért nem kíván elszakadni. - Remélem, ha családom lesz, a gyermekem kipróbálja ezt a gyönyörű sportot, amelyben annyi sikert elértem. Az edzéseit én fogom vezetni. Örülnék, ha továbbvinné a Tómba nevet a havas pályákon. (MTI) Megszakadt a Párducok sorozata Az észak-amerikai profi jégkorongliga legutóbbi elnökségi ülésén egyhangúlag úgy döntöttek, hogy meghosszabbítják Gary Bettman megbízatását. Az elismert sportvezetőt 1992 decemberében választották meg az NHL igazgatójává. Egyik legnagyobb tettét akkor hajtotta végre, amikor sikerült elérnie, hogy januárban befejeződjön a játékosok három és fél hónapos sztrájkja. Ami a bajnokság alapszakaszának újabb játéknapját illeti: pályafutása során először ért el egy mérkőzésen négy gólt Adam Oates, a Boston Bruins korongozója. Oates és csapata a 6:4-es győzelemmel véget vetett a Florida Panthers hat találkozó óta tartó veretlenségi sorozatának. A játéknap legeredményesebb együttese a Philadelphia Flyers volt, amely 4:0-ra verte a Tampa Bay csapatát. A hazaiak részéről John LeClair duplázott, de nagyszerű teljesítményt nyújtott a kapus Jon Hextal is, aki ezen az összecsapáson 18 lövést hárított. A Flyers hálóőre ebben az idényben az NHL kapuvédői közül eddig a legjobb, mérkőzési átlaga 1,78. LeClair hat találkozón 10 gólt szerzett és hát gólpasszt adott. EREDMÉNYEK: Boston-Florida 6:4, gólütők: Oates 4, Neely, Leach, ill. Belanger, Barnes, Fitzgerard, Hull; 17 300 néző. Philadelphia-Tampa Bay 4:0, LeClair 2, Lindros, Falloon; 17 100 néző. Washington-Philadelphia 4:3 (hosszabbítás után), Konowalchuk 2, Juneau, Klee, ill. Clark, Flatley, Szemak; 8000 néző. St. Louis-Calgary 3:3 (hosszabbítás után), Pronger, Creighton, Corson, ill. Tyitov 2, Zalapski; 17 200 néző. San Jose-Toronto 1:4, Whitney, ill. gilmour 2, Murphy, Gartner; 17 200 néző. (MTI+ČTK) TIPPVERSENY :'•:?: fik Eurocenter s r.o. K1NALATUNK ES SZOLGÁLTATÁSAINK: • pótalkatrészek árusítása . javítások (nagyjavítás) végzése -DH 112 - DH 113 - UNC 200 - UNK 320 - UN - 053 -UR-2 TRAKT ^ • Mindenféle Hidraulikus"'nenger javítása RAKTÁK: 930 01 VEĽKÉ BI.AHOVO č. 304 Megrendelésre gondoskodunk aszállításról! TEL./FAX: 0709/5256-33 TEL.: 0709/5275-14 Vancouver- Detroit Név: Cím: Jégkorong NHL-mérkőzés. Csak a végeredményre tippeljenek!