Új Szó, 1995. december (48. évfolyam, 278-302. szám)

1995-12-02 / 279. szám, szombat

1995. december 2. ÉRDEKESSÉG ÚJSZ

ÓSJ Santa Claus undok macho! CSOKO, CSOKO. CSOKOLÁDÉ... Édes történelem Köztudott: nem a virgácson van a hangsúly, de még a dión és mogyorón, a méregdrága piros almán és a sokkal olcsóbb déligyümölcsön sem. A Mikulás-csomagban az a lényeg, ami csokoládé. Legyen az kicsi vagy nagy tábla, Mikulás vagy más figura - csak csoki legyen, jó sok. Mert biztos, hogy hizlal, ellensége a fogaknak - viszont nagyon finom, bár pályafutását csípős fűszerekkel ízesített, keserű és savanyú italként kezdte. Hogy hogyan lett belőle édes, puha, illatos és ellenállhatatlan csemege, arról egy magazinban olvastunk. Míg Európában nagyok és kicsik szilárdan meg vannak győződve arról, hogy a Mikulás jóságos és bőkezű, addig az amerikai közvélemény - a sajtónak köszönhetően - egyre inkább kezd arra a meggyőződésre jutni: az Újvilág ajándékosztójának, Santa Clausnak túl sok van a rovásán. A nagy „átverésre" a kommentátorok és karikaturisták hívták fel a naiv ajándékvárók figyelmét. Na gyon keményen, minden köntörfalazás nélkül rámutattak: nem igaz, hogy Santa Claus állatbarát! Addig hajszolja rénszarvasait, míg azok kimerülten rogy nak össze. A manókat is halálra dolgoztatja - s mindezt csak azért, hogy minden ajándék időben elkerüljön a címzettekhez. Ráadásul igazi szőrmével van díszítve a palástja, amit minden jóérzésű ember, de főleg minden állatvédő vérlázítónak tart. Továbbá: Santa Claus nagyon kövér, s ebből csak arra lehet következtetni, hogy falánk és lusta, vagyis rossz pédát mutat. Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy Santa Claus fehér bőrű, vagyis Amerika erőszakos leigázóinak utódja. „Még egy egocentrikus fehér férfi! Persze, Mrs. Claus egyedül kénytelen ellátni a háztartást" - írta felháborodottan erről az undok machóról a The Washington Post, márpedig ez egy nagyon komoly, tekintélyes és véleményformáló újság. Ami pedig Santa Claus állítólagos gyerekszeretetét illeti, arról jobb nem beszélni. Mindenki tudja, hogy tonnaszámra szállít édességet a gyerekeknek, ami rendkívül káros az egészségükre. A lelküket pedig katonai jellegű játékokkal mételyezi, sőt arra vetemedik, hogy az oly szükséges testmozgás ösztönzése helyett egy újabb játékprogrammal a számítógép elé szegezze őket. Hát ilyen erőszakos, ilyen csaló ez a Santa Claus. Ha jól belegondolunk, éppenséggel az is felróható neki, hogy már megfertőzte a mi áldott jó Mikulásun kat is... Babbo Natale napokig marad A csokoládé alapanyagát, a kakaóbabot a mai Közép-Amerika őslakosai már évezredek óta ismerték, de termeszteni a maják kezdték. Európába először 1502-ben, Kolumbusz jóvoltából érkezik, de a kakaócserje barna termésével a spanyolok semmit sem tudtak kezdeni. Húsz évvel később, a hódító Hernando Cortes az utolsó azték uralkodót, Montezuma királyt egy rendkívül tápláló ital, a xocotlatl kortyolgatása közben találja. Ez az ital azonban nem is hasonlított a mai kakaóhoz: hideg és keserű főzet volt, amely úgy készült, hogy az őrölt kakaóbabot vízbe áztatták, és kukoricaliszttel besűrítették. ízét fűszerekkel, például chilivel, néha mézzel tették elviselhetőbbé. Cortes krónikása, D/az beszámolójában leírja, hogy látta, amint „Montezuma elé színarany kupában a kakaóra gyümölcséből készült italt hordtak, amelyet olyankor iszik, amikor felkeresi a feleségeit". A kakaócserje - évszázadokkal később - latin rendszertani nevét, a Theobroma cacaót az azték teobroma elnevezés alapján kapta, melynek jelentése: az istenek eledele. Mexikó őslakossága az erőt adó, tápláló kakaófát ugyanis isteni eredetűnek vélte. Nem is ihatta a kakaófőzetet boldog-boldogtalan, ez csak nemesi kiváltság volt. A főúri udvarok luxusa lett később Európában is, miután a fiatal V. Károly, Spanyolország új uralkodója megkedvelte, és szakácsaival különböző fortélyokat dolgoztatott ki a keserű íz enyhítésére. A még mindig hidegen fogyasztott italt cukorral, mézzel és vaníliával tették élvezhetőbbé. A XVI. század vége felé jött divatba a hígabb és forró csokoládé, melyet a kávéhoz hasonlóan, kannából kínáltak, és csészéből fogyasztottak. A mai Venezuelától a Fülöp-szigetekig minden trópusi területen megjelentek a kakaófa-ültetvények, ameddig csak a spanyol világbirodalom határai terjedtek. Mindenki a csodálatos kakaóról beszélt - eltúlzott, minden bajt gyógyító hatást tulajdonítva neki. Termesztésének és kereskedelmének spanyol monopóliuma teljes egy évszázadig megmaradt. A hollandok azonban, akik már a XVI. században kalózkodtak a spanyol kereskedelmi útvonalakon, egy idő múlva rájönnek a kakaó értékére, és attól kezdve Amszterdamban bonyolódik a barna termés adásvétele. E „jó hagyományokat" a mai napig megőrizték, a trópusinak igazán nem nevezhető éghajlatú Hollandia ma a kakaóopor, a kakaővaj és a csokoládé első számú exportőre. A holland Caspar Van Houtennek 1828-ban elsőként sikerült szétválasztani a kakaóvajat és a kakaómasszát, melyet később porrá lehetett őrölni. Ugyancsak ő az, aki semlegesíteni tudja a kakaóbab savasságát. így merőben új fejezet kezdődött a csokoládé történetében, megteremtve a csokoládégyártás lehetőségét. Ami az ivócsokoládénál hátrány volt - a magas zsírtartalom -, az a harapni való édességnek eszményi alapul szolgál. A legjelentősebb változtatások azonban Svájcban érték a csokoládét, abban az országban, ahová - Nyugat-Európát tekintve - a legkésőbb jutott el az édes különlegesség. Svájcban 1819-ban alapították az első csokoládégyárat, amely még ma is működik. A tejpor felfedezése adta az ötletet, hogy a kakaót házasítsák a tejporral. így született meg 1875-ben a tejcsokoládé, napjaink kedvelt édessége. Később egy másik találmány, a kakaómassza homogenizálása tette a svájci csokoládét a világ legjobbjává, a mai napig utolérhetetlenné. Az eladhatóságban - azaz a reklámban - a németek szereztek kulcspozíciót. A múlt század végén a táblás csokoládé csomagolópapírjait kis, színes képekkel kezdték díszíteni. A gyerekek jóvoltából a forgalom ugrásszerűen megnövekedett, és amikor 1885-ben megjelentek a csokoládét árusító automaták, a sokszorosára nőtt. A krampusz biztosan nem hoz virgácsot az olasz gyerekeknek. Nem mintha ott nem lenne rosszcsontból bőven. Itáliában se krampusz, se virgács. Ráadásul a Mikuláshoz sem lehet órát igazítani. Decern ber 5-én éjszaka hiába is várnák a télapót az ablakba tett csizmácskák. Olaszországban ezen a napon nem jön a Mikulás. Kárpótlásul a nagy olasz csizma december első napjaitól folyamatosan ontja magából a téli ünnepeket és az ajándékokat. A hónap első napjaiban az iskolák padjaira kis fenyőágak kerülnek, s a téli szünetig hátralévő húszegynéhány nap a fenyőillatú teremben már nem is tűnik olyan hosszúnak. Ráadásul december 15-e körül már az otthonokban is felállítják a karácsonyfákat, s nem várnak 24-e estéjéig a gyertyagyújtással. Az ajándékokkal azonban igen, s addigra a Télapó szánja is befut Itáliába. Az utcákon, az áruházakban és a lakásokban ezernyi fehér szakállú, piros köpenyes Babbo Natale sürög. Rómában a világhírű Navona tér a téli ünnepek központja. A környéket ellepik az árusok és a karácsonyt ünneplő fővárosiak. És mindenekelőtt a kerekek. Ki kell használni az alkalmat A Télapóval nem mindennap tudja lefényképeztetni magát az ember. A papírból készített hordozható vagy fából ácsolt életnagyságú betlehemek szomszédságában ilyenkor ingyen italok és ételek is várják az ide érkezőket Az olasz fővárosban tízévenként egyszer esik a hó - menny dörgés és villámlás közepette. Déltájban a leghidegebb napokon is legalább 15 fok van, a téli hangulatot azonban ez egyáltalán nem zavarja. S ha elmúlik a karácsony, még mindig hátravan a Vízkereszt, a Befana. Január 6-án, még egyszer, utoljára hosszú szárú zoknikba gyömöszölik a telet Ami azért ilyenkor is csokoládéból van. TV-magazin Az oldalt írta és szerkesztette: Görföl Zsuzsa Megcsodáljuk, kibontjuk, megesszük. Ennyi a csokimikulás története képben elbeszélve. Szent Borbála napján kell vízbe tenni a cseresznye, az aranyeső ágát, ha azt szeretnénk, hogy karácsonyra kivirágozzék. Egyes vidékeken a lányok ezzel a virágzó ágacskával díszítették ruhájukat, amikor karácsonykor az éjféli misére mentek. Az a legény, aki a lánytól elvette a virágzó ágat, és a kalapjára tűzte, közhírré tette a szerelmüket Szent Miklós nemcsak a gyerekek vágyainak teljesítője, bőkezű ajándékozója, hanem fontos védőszent is: a tengerészek, halászok és révészek patrónusa is. Szent Luca a 3. században született egy gazdag keresztény családban. Mivel Isten szolgálatát választotta, elutasította kiszemelt kérőjét, hozományát pedig szétosztotta a szegények között. A kikosarazott, megszégyenült kérő bosszúból titkos kereszténységgel vádolta meg őt, és hóhérkézre juttatta. Szent Luca a szövőnők és varrónők patrónusa, megvéd a boszorkányokkal szemben. Innen a karácsonyig készülő Luca székének varázsereje is: ha az éjféli misén készítője feláll rá, meglátja, ki a boszorkány. Luca a tisztaság jelképe is, így az a háziasszony, aki a hagyományokat tiszteli, ezen a napon kezdi el az ünnepi nagytakarítást. Advent, te szép... Adventtel kezdődik a karácsonyt megelőző ünnepsorozat. Ez a várakozás négyhetes időszaka, amelyben több jeles ünnep van. Ilyenkor azonban tilos a mulatság, a tánc és a lakodalom is. Az advent lényegében november 30-án, András köszöntésével kezdődik, folytatódik Borbálával december 4én, Miklóssal 6-án, majd 13-án Luca jeles napja következik. A néphit szerint ezekhez a napokhoz sokféle jóslás és varázslás kötődik. A varázslásoknak elsősorban az a céljuk, hogy az elkövetkező esztendőben bő termés és jó időjárás legyen. Szent András Keresztelő Szent János tanítványa volt, és Krisztus apostola lett. Jézus halála után is hirdette a tanokat, amiért keresztre feszítették. Mivel Szent Andrást a menyasszonyok védőszentjének tekintik, november 30-án a hajadonok azon voltak, hogy megtudják, ki lesz a jövendőbelijük, illetve azt, férjhez mennek-e az új évben. Ólmot öntöttek, a tó, a patak vizébe néztek, hogy meglássák a férjük képmását. Éjfélkor megzörgették a tyúkól oldalát: ha a kakas szólalt meg, az egy éven belül esküvőt jelentett, ha egy tyúk - a párta további viselését.