Új Szó, 1995. november (48. évfolyam, 253-277. szám)

1995-11-09 / 259. szám, csütörtök

1995. november 10. VÉLEMÉNY - TALLÓZÓ ÚJSZ

Ó \ 5 | Elégtelen kompenzáció A lap munkatársa Marián Lackóval, a Szlovákiai Szakszervezeti Szövetségek Konföderációja alelnökével beszélgetett. • A szakszervezetek tiltakoztak a megemelt köziekedé si díjak kompenzációjának kormányjavaslata ellen, mivel elégtelennek vélték. Viszont Jozef Kalman miniszterelnökhelyettes és a háromoldalú érdekegyeztető tanács elnöke azt állította, hogy amikor a kormányjavaslatot felvázolta, számos szakszervezeti vezetőt megnyugtatott. Valóban alaposan áttanulmányozta a kormányjavaslatot? -Az a helyzet, hogy az átlagosnak tekinthető 14 kilométeres közlekedési távolság esetében a viteldíj 198 koronával drágult. A kormány által javasolt kompenzáció pedig csupán 65 koronát tett ki, ezt is csak azoknak helyezte kilátásba, akik havonta több mint 200 koronát utaznak el és legfeljebb 7000 koronát keresnek. Becsléseink szerint a lakosság 60 százaléka ingázó; és ekkor még nem nyitottunk vitát arról, hogy a városi tömegközlekedés is megdrágult. Ha a városi közlekedést is figyelembe vesszük, akkor az alkalmazottak 80 százaléka esetében növekedtek meg jelentősen az utóbbi öt évben a közlekedési kiadások. • Az önök szociális partnerei elvetették a szakszervezetek azon javaslatát, hogy 30 százalékkal emeljék a minimális bértarifák és a minimálbérek mértékét. Önök mivel támasztják alá érvelésüket? - Az esetek nagy többségében már nagyobbak a minimálbérek, javaslatunk csupán néhány, költségvetésből gazdálkodó szervezet alkalmazottait érintené. Hamisnak tartjuk az állam által befizetett szociális biztosítások arányának emelésétől való félelmet (ezt most a jelenlegi minimálbérből, azaz a 2450 koronából vezetik le). Az állam ugyanis sohasem a minimálbér 100 százalékát alapul véve fizette a biztosításokat; kezdetben ez 40 százalék volt, jelenleg 54 százalék, a jövő évi javaslat pedig 70 százalékról szól. Javaslatunk elsősorban arra a 120 ezer emberre gondol, akik jelenleg a minimálbérért dolgoznak. Mértéktartó becslések szerint a szürke gazdaságban az éves forgalom túllépte a 100 milliárd koronát. Nem adózott pénzről van szó, amely hiányzik a költségvetésből, a biztosítókból. • Mivel jndokolják a hozzáadottérték-adó 5 százalékos csökkentését, amely főleg az alapvető élelmiszerek körét érintené? - A lakosság átlagosan bevételeinek 64 százalékát alapvető létfenntartási szükségleteire fordítja, ezen belül 40 százalékot az élelmiszerek tesznek ki. Bevételeik döntő részét tehát voltaképpen a túlélésre fordítják. A létszükségletek kielégítésének aránytalanul magas ára egyidejűleg akadályozza az egyéb iparágazatok termelésének élénkítését - mivel az embereknek nincs pénzük termékeik megvásárlására. Anna Čapková, Národná obroda Bízik a rendőrségben? Szlovákia lakosságának több mint a fele nem bízik a rendőrségben. A júniusi közvélemény-kutatási adatokhoz viszonyítva csökkent azoknak a száma, akik egyértelműen vagy részben bíznak a rendőrségben (a csökkenés 2,6 százalékos), és nőtt azoknak a száma, akik inkább nem vagy egyáltalán nem bíznak benne (a növekedés 3,8 százalékos). Három hónap alatt ez elég nagy változás. Tegyük hozzá, hogy éppen ebben az időszakban gyarapodott a rendőrség krónikája olyan eseményekkel, amelyek nem öregbítik a hírnevét: házkutatás Baláž besztercebányai püspök munkahelyén és a köztársasági elnök fiának az elrablása. Ezek árnyékában maradtak olyan esetek, mint a márciusi brutális gyilkosság, amelyért a bíróság előtt most felelnek a modori rendőrök, vagy a főváros központjában a két halálos áldozatot követelő autőrobbanás, melynek hátterét a rendőrség még mindig nem fedte fel a nyilvánosság előtt. Miben különbözik az előbbi két eset az utóbbi kettőtől? Míg a gyilkosságokat a kiömlött vér jellemezte, addig a püspök dolgai közötti kotorászást és az államfő fiának külföldre történő rablását többé vagy kevésbé leplezett politikai motívumok jellemzik. A rendőrségről alkotott képet még két, független és nem ellenőrzött intézmény befolyásolja: a SZISZ és az ügyészség, így a rendőrségbe vetett bizalom kérdése egyben az ügyészségbe vetett bizalom kérdésévé vált. Ivan Čeredejev, Práca (Rövidítve) Kinövik1 Ötödikes fiaim újabban naponta szállítják haza a magyarok eredetére és fő karakterjegyeire vonatkozó friss értesüléseiket. Ilyeneket: a magyarok a cigányoktól származnak. A magyarok mind buták. A magyaroknak nincs is történelmük. A magyar iskolák mind rosszak. Fiaim magyar iskolába, magyar osztályba, magyar gyerekek közé járnak, ott szerzik ezeket az információkat. Terjesztőjük, I. eleven kis ördög, az osztály fő hangadója, amolyan vezéregyéniség. Az esze vág, mint a borotva, csak épp a magyarokkal nincs valahogy kibékülve. Értelmiségi család gyereke, anyja magyar, apja szlovák. Úgy látszik, ez az, amit I. képtelen feldolgozni magában. S mivel a közhangulat enyhén szólva nem épp a magyaroknak kedvez, és a közhangulat aló! ma már egy tízéves gyerek sem tudja kivonni magát, I. egyértelműen többségi párti. Ez még nem is volna baj, ha nem úgy nyilvánulna meg, hogy ami nem többségi, az csupán ócsáriásra érdemes, legyen az futball, rajzfilm vagy történelem. A többi gyerek pedig boldogan szajkózza a tőle hallottakat. Sikk lett ócsárolni mindent, ami magyar. „Ugyan, nem kell ezt olyan komolyan venni, mondanak ennéI különbeket is. Olyan eszetlenek még ezek a gyerekek. Majd kinőnek belőle" - mondja az egyik pedagógus, amikor beszámolok neki I. propagandatevékenységéről. Én azonban nem hiszem, hogy ebből „ki lehet nőni". Esetieg bele tehet nőni a toleranciába, a másság elfogadásába, az anyanyelvi kultúra értékeivel való azonosulásba. Ha egyáltalán ismerem ezeket az értékeket. Ha akad, aki a legfogékonyabb korban rányitja szememet arra a többletre, amiért ezt a kultúrát a más nyelvű, más kultúrájú közegben vállalni érdemes. Ha ezt nem isKOMMENTÁRUNK mertetik meg velem, nincs mit és miért vállalnom. A magyarságom kolonc lesz, fölösleges teher, amelytől igyekszem minél hamarabb megszabadulni, hogy ne lógjak ki a sorból és hasonuljak a többséghez. A türelmetlen többséghez, amelyet kisebbrendűségi komplexusoktól gyötört egyesek szeretnék formálni a maguk képére és tesznek képtelenné a másság elfogadására. A szlovák gyereknek nem kell külön magyarázgatni, miért jár szlovák nyelvű iskolába. A magyarországi magyarnak sem, hogy miért jár magyarba. Egy többséginek mi sem természetesebb az anyanyelvű iskolánál. Nem így a kisebbséghez tartozónak. Azzal tudatosíttatni keit, miért jár más iskolába, mint töbh9égi társai. Ha ez nem történik meg, úgy járhat, mint az a szerencsétlen, aki betelefonált a Lépések című tévéadás magyar részvevőjének, Bauer Győzőnek, hogy közölje vele, gyűlöli a magyar politikusokat és szerencsétlen, amiért magyar iskolába járt. És még egy fontos dolgot kell vele tudatosíttatni: a sorsközösséget és szolidaritást más kisebbségekkel. Nem tudom, esik-e erről szó a fiaim látogatta iskolában, ahol a nagyobb gyerekek körében a bőrfejűek a menők, s ahol a tanárnő a folyosón nyilvánosan megcsodálja az egyik fiú saját kezűleg kidekorált ingét. A naiv pedagógusnak fogaima sincs arról, hogy a szlovák zászló színeit idéző négyszögre applikált körben az a jópofa valami egy stilizált horogkereszt. Ahogy arról sincs fogalma, hogy a fiúvécében a „Slovensko Slovákom!" jelszó mellett szlovák nyelvű rasszista jelszavak díszelegnek. Kinövik? VOJTEK KATALIN Watergate-recept Tömény politika áradt kedd este főműsoridőben a szlovák tévé mindkét csatornájáról. A híradó egyoldalúságától és a napi politikai csatározásoktól megcsömörlött, könnyed kikapcsolódásra vágyó tévénézőre egyáltalán nem voltak tekintettel a műsor szerkesztői. Semmi kifogás az ellen, hogy az egyesen a Dubček életéről szóló olasz dokumentumfilm ment, hiszen besorolását a politikus halálának évfordulója indokolta. De hogy miért kellett a másik csatornán is politikai témájú dokumentumfilmet vetíteni, Richard Nixonról, ez eléggé megmagyarázhatatlan. Az eseménynaptár szerint egyetlen Nixonnal kapcsolatos esemény fűződött csak november 7-éhez: 24 évvel ezelőtt választották másodszor is az USA elnökévé. De kétlem, hogy e nem kerek évforduló kapcsán került volna képernyőre a pályáját és bukását bemutató három folytatásos sorozat első része. Már előző nap arra lehetett figyelmes a néző, hogy az esti mese után melegen a figyelmébe ajánlották a másnapi dokumentumfilmet, no nem a Dubčekféiét. S vajon miért volt ez a nagy hírverés a Nixon-fitmnek és a furcsa időzítés? Az ember nem tud szabadulni a gondolattól: a műsorkészítők szándékosan tűzték most napirendre, amikor idehaza a végletekig éleződik az államfő és a kormányfő közötti viszály. A Nixon-film programra tűzői alighanem receptet ajánlanak a bizonyítékok híján is kíméletlenül támadott Michal Kováénak: úgy kell elegánsan távozni, ahogy azt 1974 nyarán Richard Nixon tette. Csakhogy az amerikai elnök egészen más cipőben járt, mint Michal Kováč. Ha ugyanis Nixon nem mond te, akkor sokkal csúfosabban végzi, hiszen a képviselőház megszavazta volna ellene a vádemelési indítványt. Michal Kováč nincs ilyen pácban, hiszen Nixontól eltérően nem akadályozta az igazságügyi hatóságok vizsgálatát, nem élt vissza az elnöki hatalommal, és nem vette sem mibe a törvényhozást. Ennek ellenére a szlovák nemzetiek Vífazoslav Móric szerint csak egyelőre tettek le arról, hogy parlamenti bizottság foglalkozzon a szlovák államfő állítólagos hazaárulásával. (p. vonyik) Nyelvöltögetés tükör előtt Az államnyelvről szóló lörvény elfogadása hónapok óla napirenden van. A szlovák közvélemény erre sokáig langyosan reagált - úgy tekintettek az akcióra, mint a Matica újabb packázására a magyarokkal. Mostanra azonban kiderült, a csapás sokkal kiterjedtebb lesz. Az. év eleje óta a nyelvtörvénynek több tucat változata készült el. Annyi, hogy lassan már a kulturális minisztérium hivatalnokai sem ismerik ki magukat benne- Ugyanis még a parlamenti bizottsági üléseken is megtörtént, hogy Milan Ferko szövege nem egyezett a képviselőknek szétosztott anyaggal. Félszavakon persze nem érdemes lovagolni, mert lehet, hogy a néhány hónapja tárgyalt alapelvek legvadabb ötletei a törvényjavaslatba nem kerültek be, a parlament elé terjesztett anyag bőven tartalmaz olyan kitételeket, amelyek láttán minden jóérzésű szlovák döbbenten teszi fel a kérdést - hová is süllyedtünk? Itt van például a cseh filmek kérdése. Az átlagsz.Iovák számára nem okoz gondot a cseh szöveg, a feliratozást nevetségesnek tartaná, sőt a jellegzetes cseh stílus esetében a szinkron sok esetben egyenesen visszataszítóan hatna. Márpedig a javaslat szerint külföldi film csak ily módon kerülhetne forgalomba. Ezzel kapcsolatban még Jozef Prokeš is nagyon zavartan nyilatkozott, és Olga Šalagová, a kulturális minisztérium államtitkára is igyekezett elpasszolni a választ. Egyedül Zora Lazarová, az ellenzékiekkel megpakolt környezetvédelmi bizottság nehéz sorsú kormánypárti vezetője állta a sarat. Bejelentette, az ő hároméves unokája sírógörcsöt kap, ha a mesefilmben számára ismeretlen cseh szavakkal találkozik. Ügy látszik, ő már tudja, hogy a kormány megtárgyalta az audiovizuális művekről szóló törvényt, amely szerint minden gyermekfilmet szinkronizálni kell. Vagyis az önálló Szlovákia felnövekvő generációi a Bajaja herceget már csak államnyelvre átültetve „élvezhetik" majd. A környezetvédelmi bizottságban Ľudovít Černák azt is felvetette, hogy Peter Dvorský a pozsonyi Operában ezentúl nem áriázhat olaszul (az államnyelvű előadástól csak a külföldi vendégművészek mentesülnek). A minisztérium államnyelvi főosztályának vezetője szerint ez a veszély nem fenyeget, bár a megfelelő hivatkozási a szöveg többszöri lázas átlapozása ellenére sem találta meg. Pedig a nyelvőrökkel lehel egyezkedni. Az egyik paragrafus szerint hazai tanár hazai egyetemen csak államnyelven adhat elő, államnyelvi tankönyvekből. Mégsem fenyegeti büntetés a kassai állatorvosi egyetem oktatóit, akik a hatodik évfolyamban az érdeklődőknek bizony angolul adják át a szakma fortélyait. Az államnyelv főhivatalnoka ugyanis kivágta a rezet: erre nyelvtanulásként tekintenek majd, és nem haragszanak meg érte. Ennek ellenére a felsőoktatást művelők mégsem aludhatnak nyugodtan. Juraj Svec megjegyezte, hogy az egyetemeken bizony a ritka tankönyveket kénytelenek angol eredetiben használni. Lefordításukra nálunk nagyobb országoknak sem telik, meg ebbe gyakran a szerzők sem egyeznének bele. A szintén hasonló környezetből érkezett Zora Lazarován viszont nem tudott kifogni - szerinte ugyanis ilyenkor az angol mű áttanulmányozása után írni kell egy szlovákot. Ezek persze csak cseppek a tengerből, hiszen talán még ennél is komolyabb feszültséggel terhes, hogy a szlovák nyelvhelyesség körül kipattanó vitákban egy minisztériumi hivatalnok dönthetne. Meg mondjuk egy hegyháti vagy sárosi polgárnak sem nagy megnyugvás, ha hivatalnoki önkény ítélné meg, vajon a megpályázott helynek megkívánt mértékben bírja-e a kodifikált szlovák nyelvet. Talán Ján Langošnak volt igaza, aki nem is igyekezett vitázni a művüket bármi áron megvédeni kész minisztériumi hölgyekkel. Egyszerűen közölte, amit kézhez kapott, az egyszerűen az édesanyja által ráruházott kincs megbecstelenítése. Végül egy „megnyugtató" hír. Oľga Šalagová biztosította Csáky Pált, hogy a nyelvrendőr ezentúl sem bünteti meg a somorjai tűzoltókat, ha a megvadult elemekkel harcolva esetleg magyarul kommunikálnak. A jegyzőkönyvet viszont államnyelven kell megírniuk... SZÁLKA ÉS GERENDA Csemadok?...Irányváltás! II. Nem csupán a pénztelenség kényszeríti a Csemadokol arra, hogy gyökeresen megváltoztassa szervezeti struktúráját és teljesen lebontsa eddigi irányítási rendszerét. Sem az alapszervezetek és terüleü választmányi titkárok viszonylatában, sem a választmányi titkárok és az országos válaszünány lilkársági apparátusának kapcsolatában nem lehet helye alá- és fölérendeltséget képviselő hivataloskodásnak. Valószínűleg, a hamarosan összehívandó országos választmány ezeket a kérdéseket is érintő döntéseket hoz majd. Talán. Mert ma is kérdéses, hogy ugyanaz, a szervezeti és szerkezeti megújulást immár a pénzügyi gazdálkodás ellehetetlenüléséig elodázó választott testület képes-e más koordinátákban gondolkodni, mint amilyenekben négy-öt évvel ezelőtt gondolkodott, amikor éppen a választmány és az elnökség többségének szellemi inkompetenciája következtében elmaradt a gyökeres átalakulás és megújulás. Az akkortájt értelmiségi állások sorában jólfizelettnek számító posztokról kikoptak azok, akik a változások legfőbb ákáffályozől voltakrttamég ma is. ők bitorolnák ezeket a végeredményben mind a mai napig tekintélyt, és ebből eredő viszonylagos hatalmat is adó, de már igencsak bizonytalan egzisztenciát jelentő állásokat, egyenesen szembekerülnének az akkor mellettük lobbizó területi választmányok titkáraival. Azokkal mindenképpen, akik a galántai országos közgyűlés előtt és alatt átmentették őket az akkor még reménytelinek ítélt időkre. Bár, azok az urak rég nem dolgoznak az, apparátusban, az általuk képviselt szemléleti korlátok mind a mai napig megmaradlak. Mégiscsak itt lenne az ideje számba venni, milyen kihatással volt a Csemadokra, hogy az alakuló Együttélés Politikai Mozgalom a kulturális szövetség struktúrájára alapozva, oda beépülve lett nagykorú. Vitán felül álló lény, hogy számos egykori választott Csemadok-vezető ennek a poülikai mozgalomnak á színeiben szerepel ma is a közéletben. Ami nem lenne felróható nekik, ha utólag nem következelt volna be mégis az, amitől többedmagammal tartottunk. Mivel nem sikerült az egyik pártideológia helyérc ügyesen betolatott másik pártelvű politizálást megakadályozni, a szakmai társaságokban igyekeztünk politikától függetlenedve dolgozni. Akkor ugyanis, a ma már közismert Egyiítléléses politizálási módszert a Csemadok a választott tisztségviselők valamennyi szintjén szolgálta, sőt kiszolgálta. A mai helyzet kialakulásának kezdetével egy időben a már politikai szerephez jutollak, a kulturális magánvállalkozásaikat a Csemadok nevében, érdekében kilobbizott pénzekből beindított urak magára hagyták a Csemadokot. A mai állapotokra tekintve, meggyőződésem: az ő teljes körű távozásuk mentheti meg a Csemadokot a jövőnek. Amikor néhány napja az irányváltásról gondolkodva az informatika, a számítástechnika és az immár a nemzetek fölöli álló nyelvvé váló angol széles körű tanításáról írtam, igen erőteljesen motivált néhány tény. Leginkább az, hogy számos, komoly szaktekintélynek számító szlovákiai magyar szakemberünk van, akiket mindeddig senki sem kérdezett meg Csemadok-témákban. Pedig ha már más nem, akkor a rendkívüli és átlagon felüli intelligenciájuk, kreativitásuk biztosan előre vinné dolgainkat. Velük együtt ki kellene dolgozni azokat a tervezeteket is, amelyek szerint a most már nyíltan pénzUgyi támogatások megvonásával sújtott magyar iskoláinkba járó gyerekek számára az angolt és a számítástechnikát összekapcsolva oktathatnák, a Csemadok humanizáló közreműködésével. Mit jelent ebben az esetben a „humanizáló" fogalom? Nem mást, minthogy azok a gyerekek és felnőttek, magában az eddig pótolhatatlan és politikai szervezkedésekhez is kiváló alapot adó (lásd az Együttélés alapítását) kapcsolattartási struktúrában lehetnénck-megľiatarozoK, ami a i. scrinidok«n li-xesztül a szlovákiai magyarságot a legrosszabb időkben is él tetle. Ez az embertől emberig érő szellemi véráram helyeződne át, szinte a tanfolyamokkal egy időben, egy fantasztikusan gyors elektronikus eszközrendszerre. Nem is szólva arról, hogy ötezer gyerekből és fiatalemberből öl év alatt kinőhet száz olyan, akik angol tudásukkal a szlovákiai magyarságról hozzáférhető valamennyi információt el tudják juttatni mind az, Internet hálózatába, mind más tudományos információs adatbázisokba. Mindez egy olyan nemzeti totalitarizmusra berendezkedett országban születhetne meg, ahol nem a személyi számítógépek behozatali vámját csökkentik, hanem az autókét, s az államnyelvtörvény tervezete már most kimulatható tudatalatti ellenállást szül az idegen nyelvek tanulásával szemben. Ha másképpen nem megy, alakítsunk földalatti mozgalmat az angol nyelv és az informatika tanítására. Tíz év múlva több szellemi aduász is lenne a kezünkben.