Új Szó, 1995. november (48. évfolyam, 253-277. szám)

1995-11-08 / 258. szám, szerda

1995. november 7. VELEMENY - TALLÓZÓ ÚJ SZ Ó 5 | A kulturális miniszter magyar nemzetiségű tanácsadói Ez év tavaszától, vagyis azóta, hogy teljesen megváltozott a nemzetiségi sajtó támogatásának szerkezete, a kulturális minisztérium eltitkolja annak a tanácsadó szervnek az összetételét, amely javaslatot tesz a nemzetiségi saj­tó támogatására szánt pénzek elosztására. A szerkesztőségünk birtokába jutott információk szerint e tanácsadó szervnek három magyar nemzetiségű tagja van. Az egyik M. G., a novemberi fordulat előtti szlovák kormányhivatal nemzetiségi osztályának sokéves dolgozója, aki anyagilag érdekelt a Ma­dách-Posonium Kft.-ben. Ennek a kiadónak a gondozásában jelenik meg a Szabad Újság hetilap, melyet általában az Együttélés Politikai Mozgalomhoz közel álló sajtótermékként jellemeznek. Dobos László, a kiadó tulajdonosa, a szlovák parlament volt képviselője tavasszal a sajtón keresztül nyílt levélben szólította meg Ivan Hudec kulturális minisztert, a kisebbségi kultúra sírásó­jának nevezve őt. A Szabad Újság 1991-től napilapként jelent meg, 1993 jú­liusától pedig hetilapként jelenik meg, miközben 1994-ig támogatást kapott a nemzetiségi sajtóra szánt pénzcsomagból. A tanácsadó szerv további tag­ja a birtokunkba jutott információk szerint G. L., a Komenský Egyetem Hun­garisztikai Tanszékének tanára, pártonkívüli. A harmadik tagja a szóban for­gó tanácsadó szervnek állítólag egy jogász lenne, aki közel áll az új magyar mozgalomhoz. Tavasszal, a költségvetési provizóriumot követően döntött a kulturális miniszter arról, hogy-a kisebbségi sajtó közvetlen. támogatás á ra szánt költségvetési tétel a Pro Slovakia alapba kerül, amelyből a kisebbségi időszaki kiadványok grantokat szerezhetnek. Ebből az alapból kapja a támo­gatást a Slovenská Republika, illetve a Hlas ľudu napilap nemzetiségi mel­léklete, valamint a Slovenský juh című kétnyelvű hetilap. A dotáció elmara­dása miatt szűnt meg A hét, a Csemadok által kiadott hetilap, illetve a Nap, amely a novemberi fordulatot követően elsőként megjelent független lap volt; a Heti Ifi hetilap (1990 előtt Új Ifjúság címmel a SZISZ KB hetilapja volt) pedig havonkénti kiadásra tért át. A Pro Slovakia Alap ez év végén fél­millió koronát hagyott jóvá annak az új hetilapnak a támogatására, amely­nek a Megbékélés Alapítvány támogatásával decembertől kellene megjelen­nie. Sme, Isz Még mindig tisztázatlanok Dubček balesetének körülményei Tegnap volt három esztendeje, hogy Alexander Dubček belehalt tra­gikus gépkocsibalesetének következményeibe. A lap munkatársa ebből az alkalomból beszélgetett Pavol Dubčekkal, az apjáról elne­vezett alapítvány elnökével. m Nem mindennapi eset, hogy egy élenjáró politikus halálának körülmé­nyeit három év elteltével se sikerüljön tisztázni. Felsorolná ezeket a kérdőjeleket? - Látja, hogy szaladnak az évek? A České Budéjovice-i főtárgyaláson fel­lebbeztem, a fellebbezést azonban a bírósági tanács elutasította. Azért fel­lebbeztem, mert szerintem a nyomozás nem volt alapos. Maga a tanácsel­nök is kifejtette, hogy a nyomozati anyagban még sok a pontatlanság, kifo­gásait feltüntette a peranyagban is. Feltételeztem, hogy egy népszerű sze­mélyiség esetében a nyomozó szervek a bírósággal együtt minden körül­ményt tisztáznak. • Mit vár a szlovák parlament bizottságától? A büntetőeljárási szervek „standardon felüli" nyomozást, többek között a baleset patogén zónájá­nak alapos vizsgálatát ígérték. - Nincsenek információim a parlamenti bizottság működéséről, nem kon­zultáltak velem létrehozásakor. Bízom benne, hogy sikeres lesz, bár azt val­lom, hogy közvetlenül a baleset bekövetkezése, 1992. szeptember elseje után kellett volna létrehozni. Mindenesetre örülnék, ha a nyomozással sike­rülne tisztázni a még homályos kérdéseket... Národná obroda, Martin Hric Koldulni fognak a diákok? A főiskolások és egyetemi hallgatók szociális helyzetéről végzett nemrégi felmérés eredményei nem valami biztatóak. Míg hat évvel ezelőtt egy főisko­lás egész kényelmes életéhez elegendő volt havi 500 korona, ma ennek a többszörösére van szükség. A különböző felmérések és elemzések követ­keztetései egyszerű megállapításban foglalhatók össze: a diák bizonyos kö­rülmények között képes a túlélésre. Az alapétkezés az iskolai étkezdében havi 1500 koronába kerül. Adjuk hozzá a lakbér és a villamosbérlet össze­gét, és megkapjuk a túléléshez szükséges minimális összeget, alig valami­vel kevesebbet 2000 koronánál. Ebben az összegben azonban nincsenek benne az újságokra, folyóiratokra fordított kiadások, a könyvekről, színház­vagy hangversenyjegyekről nem is beszélve. Nyilvánvaló, hogy ez a minimá­lis összeg is súlyos beavatkozás egy-egy család költségvetésébe. Egy átla­gos család havi 1000 koronával képes támogatni főiskolás vagy egyetemis­ta gyermekét. Éppen ezért a főiskolai hallgatók zöme igyekszik valahogy pénzt keresni, függetlenül attól, mennyi ideje marad a tanulásra. Hospodárske noviny PARLAMENTI LEVÉL Vissza tudunk fordulni? Itt van előttem a szlovák parlament 11. ülésének programja. A parlament elnöke által előzetesen java­solt 43 programpont között, mint mindig, most is van­nak jelentősebbek és kevésbé fontosak. Az előbbi csoportba tartozik a kis- és középvállalkozások fej­lesztéséről szóló jelentés, a külügyminiszter beszá­molója a szlovák külpolitika hosszú távú feladatairól, a menekültekről szóló törvényjavaslat, a kábítószer-el­lenes harcról szóló ún. nemzeti program tervezete, az alkotmánybíróságról szóló törvény A. M. Húska által javasolt novellája, a szociális biztosítóról szóló tör­vény megváltoztatásának terve, s ugyancsak néhány adótörvény novellája is. Bizonyára komoly vitákat fog kiváltani a szövetkezetek transzformálásáról szóló törvény megváltoztatásának két, egy ellenzéki és egy kormánypárti filozófia alapján megfogalmazott terve­zete csakúgy, mint a kommunizmussal szembeni el­lenállásról szóló törvény két - ismét csak kormány­párti tís erisiizekí szempontból megfogalmazott - ja­vaslata. S nem utolsósorban találunk a meghívóban két olyan pontot is, amely minkéi különöcen érint: ez pedig az államnyelvről szóló törvény tervezete, vala­mint az oktatásügy helyzetéről szóló beszámoló, amely programpontról szeretnénk, ha Slavkovská mi­niszter asszony elszámoltatásának kemény le­hetőségévé, az esetleges konzekvenciák levonásá­nak eszközévé válna. Az előzetes nyilvános ígéretek ellenére nincs napirenden a magyar-szlovák alap­szerződés ratifikálása. A fentiek egyértelműen nagy horderejű ülést sejtet­nek, ám mindannyian tudjuk, hogy bár a fontosabb törvények elfogadásán és tartalmukon valóban sok múlik, mégsem ezek lesznek a 11. ülés slágertémái. A nagy kérdés: a közelmúlt diplomáciai figyelmezteté­sei után nekiveselkedik-e újból a parlament a köztár­sasági elnök személyének, kísérletet tesznek-e man­dátuma lerövidítésére, illetve létrehoznak-e újabb vizsgálóbizottságot, amelynek kezdeményezését a Szlovák Nemzeti Párt előre bejelentette? Terítékre kerül-e újból a Demokratikus Unió képviselői mandá­tumának problémája, megpróbálják-e újból kiebru­dalni őket a tisztelt(?) Házból? Csak az összefüggé­sek tudatosításának okán jegyzem meg, hogy amennyiben ezt megtennék, alkotmányjogi szem­pontból világunikátum nagyságú paradoxon jönne lét­re, tekintettel arra, hogy a képviselők egy csoportja mandátumának utólagos megkérdőjelezésével ter­mészetesen automatikusan megkérdőjeleződne a szlovák parlament elmúlt évi összes döntése. S szá­munkra még egy kérdés: el tudja-e érni a nyomásgya­korlás korlátozott eszközeivel rendelkező Éurópa Ta­nács, hogy a parlament ne tárgyalja meg most a pri­mitív és előkészítetlen nyelvtörvénytervezetet? Feltételezem, hogy a politikában járatosabb olva­sók nagyjából egyetértenek velem a kérdések súlyá­nak fenti rangsorolásában. Talán abban is egyet tu­dunk érteni, a problémák ilyen sorrendben történő megfogalmazása azt is mutatja, hogy nem teljesen normális viszonyok közt élünk. Társadalmunknak vannak ugyanis nagyon komoly gazdasági, szociális, kulturális és egyéb konkrét problémái, amelyek égető gyorsasággal igényelnének megoldásokat. A kor­mány ehelyett a teljhatalom ábrándját kergeti, öncélú afférokat gyárt, és sorban felrúgja az előzetes megál­lapodásokat a kisebbségi pártok képviselőivel, a Szlovákiai Falvak és Városok Társulásával, a szak­szervezetekkel. Az, hogy ebben az országban a miniszterelnök nép­szerűsége mindezek ellenére oly magas, amilyen, az országban uralkodó állapotokat és a történések men­tális hátterének szintjét mutatja. Az a tény pedig, hogy a Magyar Koalíció szavazóinak 24 százaléka en­nek ellenére még mindig bízik egy ilyen kormányban, jelzi, hogy bár jobbak vagyunk az átlagnál, messze nem vagyunk kivételesen immúnisak. Ilyen kormánypolitikával pedig nem lehet azono­sulni. CSÁKY PÁL KOMMENTÁRUNK Sevi, a nagy visszatérő - Uram, ha pontosan szedi a gyógyszereket, röpke egy hét, s egészséges lesz - mondja az op­timista orvos betegének, aki se lát, se halí a náthá­tól. - Uram, figyelmeztetem: ha pontosan betart­ja az utasításaimat, akkor is legalább hét nap kell ahhoz, hogy elmúljon a náthája - dörgi a pesszi­m i sra doktor. Ez a „tanmese" nem a váratlanul beköszöntött tél miatt jutott az eszembe, hanem a vasárnapi grúziai választások eredményei kapcsán. Bejött ugyanis a papírforma: Eduard Sevardnadze már az első fordulóban megnyerte az elnökválasztást, s az általa két évvel ezelőtt létrehozott Állampol­gári Szövetség lesz kb. 20 százalékkal az új törvényhozás legerősebb pártja. Még a döbbenetesen nagy arányú, több mint 70 százalékos győzelem sem jelent meglepetést - Grúziában. Elképesztő viszont, hogy ezt az a Sevardnadze produkálta, akit - még öt éve sincs - kitiltottak ha­zájából. Hol van tehát a titok nyitja? A válasz egyszerre bonyolult és nyilván­való: a magyarázatot a grúziai politikai helyzet alakulásában és a grúzok mentalitásában kell keresni. És meg is lelhetjük, ha végignézzük Eduard Sevardnadze politikai pályafutásai. -Komsgomol-aktivistaként kezdte, s a köztársaság főrendőreként ju­tott a csúcs ktr^iíUje. Minden szovjetek KGB-főnöke, az a Jurij Andro­pov segítette őt 1972 :BenrH^ u4össze 44 évesen a grúz pártszervezet élé­re, aki anno a megfelelő idfíberf Tvnwi Gorbacsovnak is a hóna alá nyúlt. Ilyen megvilágításban már nem is olyan meglepő, hogy 1985-ben ő lett Gorbacsov külügyminisztere - rövid megszakításul cgíszcn a Szovjetunió széthullásáig. Ez volt Sevi fénykora. Ekkor kapta ezt a be­cenevet is a külföldi újságírók tisztelete és elismerem jeleként, mivel elévülhetetlen érdemeket szerzett a hidegháború korszakának lezárásá­ban. Nyilvánvaló, ez a nagy nemzetközi tekintély is közrejátszott abban, hogy Zviad Gamszahurdia államfő ellenzéke 1992-ben visszahívta őt Grúziába, egyenest az ország élére. Gamszahurdia, aki ellenzéki íróként Sevi pártvezérsége idején többször ült börtönben, és - kezdetben úgy látszott - méltán vált a grúz függetlenség apostolává, ekkor már a legke­ményebb diktatórikus módszerekkel uralkodott. Tbiliszi hadban állt az el­szakadni vágyó oszétokkal és abházokkal, a gazdaság romokban hevert, a jóléthez. - szovjet mércével mérve bőséghez - szokott grúzok lázong­tak. Elűzték korábbi hősüket, és újat követeltek. Sevi lelt az. Az akkor már három fronton - Gamszahurdia ellen is - zajló harcok közepette kezdetben csak tehetetlen szemlélő volt. Majd jött a mentő ötlet: felhasz­nálta moszkvai kapcsolatait és nagypolitikai tapasztalatait. Grúziát visszavezette a közös akolba, a Független Államok Közösségébe, s egy­ben a viszonylagos nyugalomba. Grúzia közvéleménye végül is felismerte: amíg nem rendelkezik saját potenciállal érdekei megvédéséhez., ki kell használnia azt, amely már be­vált, még ha idegen és „nemszeretem" is. S bár Grúzia egysége még mindig veszélyben van, gazdasága már kezd kilábalni a bajból. Sevard­nadze kél hónapja vezette be az új fizetőeszközt, a larit, s a tavalyi 7500-ról mindössze havi 2 százalékra nyomta vissza az. inflációt. Persze némi IMF-kölcsön segítségével. Mert egy Sevardnadzénak még a más­kor oly szűkmarkú IMF is adott kölcsönt! Vagy vegyük az Oroszországnak felajánlott támaszpontokat. A grú­zok az elszakadás után látni sem akarták az orosz katonákat, különösen azt követően, hogy politikai érvként használták gyalogsági ásóikat. S most tessék, helyeslik Sevardnadze álláspontját, aki kijelentette: ő maga jobban kívánja a támaszpontok fenntartását Grúziában, mint Moszkva. Mert a grúz praktikus nép, igazán nem bán ja, ha más kaparja ki neki a gesztenyét. Például az oroszok, vagy éppen Sevardnadze, akiről min­denki „mindent" tud. így azt is, hogy nem színeváltozásokon, hanem egy szimpatikus szemléletváltáson ment keresztül. Ezért hitelesebb Se­vardnadze a grúzok és a világ számára, mint például Gamszahurdia és a többi posztkommunista ország nemzeti hősből lett bukott angyalai. Bizonyítására annak, hogy egy politikus szemlélete változhat, de jel­leme aligha, íme, egy közszájon forgó Sevi-legenda. Amikor Andropov segítségével eltávolította a köztársaság éléről Mzsavanadzét, Brezsnyev közeli - hasonszőrű - barátját, összehívta a minisztereket és a pártvezé­reket. Megszavaztatott velük egy kemény határozatot a korrupció elleni harcról, s külön megkérte őket, bal kézzel szavazzanak, s hagyják is fent a karjukat. Körbejárt, s minden csuklón megnézte az órát. Csupa menő márkát látott, Seikót, Rollexet, Omegát. Csak neki volt szovjet, Szlava órája. Ekkor előállt ajánlatával: „Kezdjük talán azzal, hogy ezeket az órákat felajánljuk a köztársaság égető szükségleteinek kielégítésére..." AHOGY ÉN LÁTOM Ladislav Ballek bátorsága Egy cseppet sem csodál­koznék azon, ha a nyelvtör­vénytervezet megfogalma­zói most rövid úton haza­árulóvá nyilvánítanák La­dislav Ballek szlovák írót. Sőt az államalkotó nemzet egy részének indulatait is­merve már-már azt kellene törvényszerűnek tartanom, ha Ján Slota kapásból janicsárrá minősítené a népszerű literálort, és arra tenne javaslatot, hogy iktassák nyelvtörvénybe: mostantól kezdve L. B. és a hozzá hasonló szlovák értelmiségiek nevét legyen kötelező kis kezdőbetűvel írni. Ladislav Ballek a Pravda szombati számában a Demokratikus Baloldal Pártja vezetősége kulturá­lis szekciójának elnökeként ugyanis alaposan rápi­rított a nyelvtörvénytervezel nemzetileg elkötele­zett élharcosaira, de egyúttal azokra is, akik a nagy nemzeti felbuzdulásban mindent készpénznek vesznek, ami a Matica slovenská háza Iájáról és Zsolna felől áramlik be a szlovák közgondolko­dásba. Irodalmárként, olyan emberként, aki az el­múlt évtizedekben művei formájában már letette névjegyét az asztalra, megengedheti magának, hogy rendreutasítsa azokat, akik 1989 ősze óta egyfolytában (és szlovákként) az anyanyelv védel­méről papolnak, műveléséért azonban vajmi keve­set tettek. Nem kevesebbet állít az író, mint hogy maguk a nyelvtörvényjavaslat kidolgozói is hadi­lábon állnak a nyelvtannal és a stilisztikával. Parádés okfejtéssel rámutat az interjúban, hogy egy nemzeti nyelv ápolása törvénnyel nem kény­szeríthető ki, sem a történelmi jóvátétel törvénybe iktatása nem vezethet eredményre. Teljesen egyér­telmű a megállapítása: „Az összes állampolgár és valamennyi kisebbségi kultúráját tisztelni kell... Ne próbáljunk ebben rendet teremteni, főképp ilyen törvényekkel ne próbáljunk." Persze politikusként a kérdés még mélyebb ré­tegeibe is behatol, és olyan problémákat is érint, amilyeneket a kisebbségi tollforgatók és politiku sok - helyzetüknél fogva - figyelmen kívül hagy­nak. Kimondja, hogy a szlovák nyelv ápolásáról elsősorban a Szlovák Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének kellene gondoskod­nia, és utal arra is, milyen következményei lehet­nek, ha nyelvhasználati kérdésekben valamiféle nyelvőrségre bízzák a döntést. Rövidesen megkezdődik a nyelvtörvény parla­menti vitája, és ahogy úgy elnézem a kormányko­alíció képviselőcsoportjait, ha figyelembe veszem, hogy mostanában mi mindent hajlandók elkövetni a monolitikus egység bizonyítására, úgy vélem, hiú ábránd lenne abban bízni, hogy a Matica slo­venská által hirdetett és a Szlovák Nemzeti Párt po­litikusai által elsőrendű államépílő tényezővé dek­larált jogszabály „nem megy át". A Magyar Koalíció képviselői sok követ meg­mozgattak annak érdekében, hogy a nyelvtörvény (legalábbis abban a formában, ahogy maticásék megfogalmazták) ne kerüljön a parlament elé. A legfőbb érvük az, hogy ez a törvénytervezet ellen­tétes a szlovák-magyar alapszerződés betűjével és szellemével, de ellentétes az Alkotmány betűjével is. Kisebbségi politikusaink az ügy érdekében már néhányszor megjárták Strasbourgot, gyakran utaz­tak Budapestre, meg az Egyesült Államokban is keresték a szövetségeseket. Viszont alig-alig ke­resték a hazai szlovák pártokban azokat, akiket meg lehetett volna nyerni érveinknek legalább a tanulmányozására, majd ennek alapján egy elfo­gadhatóbb nyelvtörvényváltozat előterjesztésére. Lehet, hogy voltak ez irányban kezdeményezé­sek, erről azonban vajmi keveset tudunk. Nemes gesztus volt Ladislav Ballek nyilatkoza­ta. És ami legalább ennyire fontos: a gesztus nem volt előzmények nélküli. Egy kisebb könyvet le­hetne összeállítani azokból az utóbbi hónapokban megjelent publicisztikákból, amelyek szlovák szerzői felemelték szavukat a szélsőségesen nacio­nalista jogszabálytervezet ellen. Helyzetünk e szempontból és hosszabb távon tehát nem egészen reménytelen. Még akkor sem, ha Mečiarék szavazógépezetének köszönhetően törvénybe iktatják a szégyenletes paragrafusokat. Semmi sem tart örökké, és eljön az az idő, amikor olyan parlamenlje lesz Szlovákiának, amelynek többsége Ladislav Balleknek ad igazat, és vele együtt kimondja: Nincs szükség nyelvlörvényre!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents