Új Szó, 1995. november (48. évfolyam, 253-277. szám)

1995-11-23 / 271. szám, csütörtök

8J ÚJ SZÓ OLVASÓINK OLDALA 1995. november 23. Nyelvében él a nemzet... x A RÉGI ISKOLÁRÓL, ÚJ SZÓ 1995. X. 19 Valamikor másképp volt Hunfalvy János hagyatéka Hunfalvy János (1820-1888) a tátraalji Nagyszalókon (Veľký Slavkov) született földműves családban. Iskoláit főleg Miskolcon végezte, majd egyetemi tanulmányai után a késmárki líceumban tanított. Később Budapestre költözött, és minden erejét a magyar földrajztudomány és a MagyarTudományos Akadémia Földrajzi Intézete megalapozására fordította. Az új földrajzi intézet igazgatója, majd az Eötvös Loránd Egyetem földrajzi tanszékének megalapítója és vezetője lett. Magyarország földrajza és történelme terén alapvető tudományos munkákat alkotott. Századunk negyvenes éveiben Hunfalvy nevét hordozó igen színvonalas gimnázium működött Kassán, amely ugyancsak számos neves szakembert nevelt fel. Az 1942. évben érettségizettek soraiból is néhány Európában és tengeren túl működő egyetemi tanár, orvosi és műszaki kutató, műtervező, jogász és más jó nevű szakember került ki. Közülük 1992-ben a világ minden tájáról húszan összegyűltek, hogy megünnepeljék 50 éves érettségi évfordulójukat. A csapat alapítványt létesített a mai Kassai Magyar Tannyelvű Gimnázium és Alapiskola javára. Alapítólevelükben leszögezték, az új kassai Hunfalvy János Alapítvány az itt élő magyarajkú diákság európai színvonalú nevelését és alkotókészségét hivatott támogatni. Az alapítvány három éve sikeresen működik. Különböző tudományágak és tantárgyak területéről 30 pályamunka érkezett, melyek díjakat érdemeltek és kaptak. Háromévi működés után közgyűlést tartanak az alapítvány alapító tagjai. Az 1995. november 28-án (kedd) d. u. 5 órakor az iskola (Kuzmányho 6) épületében sorra kerülő gyűlésre szeretettel várja tagjait, vendégeit és az érdeklődőket az alapítvány tanácsa. DR. KIS SEBESTYÉN Kassa Az olvasói leveleket, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. A nézetek sokrétűsége érdekében olyanokat is közlünk, amelyeknek tartalmával szerkesztőségünk nem ért teljes mérték* ben egyet. Köszönjük olvasóink bizalmát, és várjuk további leveleiket. A múltkori Új Szó hasábjain e cím alatt olvastam Zilizi Tihamér cikkét, amelyhez további adalékokat szeretnék szolgáltatni. (Az említett cikkből megtudhattuk többek között, hogy mit mondott John Bowring /1792-1872/ angol nyelvész, indiai alkonzul a magyar nyelvről...) Úgyszintén említésre méltó, hogy mit mondott a 102(!) nyelven beszélő, Európa szerte ismert nyelvzseni, Giuseppe Mezzofanti bíboros (1774-1849) Zacharias Franki cseh születésű költőnek 1823-ban, aki a bíborosnál tisztelgett a szokásos audencia során: „Tudja, melyik az a nyelv, amelyet mondatszerkesztő képessége és ritmikájának harmóniája minden más nyelv fölé, a göröggel és az olasszal egy szintre emel? A magyar! Ismerem néhány újabb Trencsénteplic az egyik legismertebb és legjobb gyógyhatású fürdő a különböző ízületi és egyéb betegségek kezelésére. Persze azt is tudjuk, hogy a kormányfő népszerűségének is központja a tájék. Olyannyira, hogy képviselőik odalátogatásukkor még a „fürdőzőket" is találkozásra szólítják. Politikusok jönnek és mennek, a gyógyulásra vágyók nem sokat törődnek velük, kivéve a „legbuzgóbbakat", akik ott is politizálnak. A magamfajta ember, aki a mindennapi munkájában sem tudja kizárni a politikai áramlatokat (melyek egyre jobban, mélyebben érintenek), gyógykezelés idején a sajtón, s persze a naponta megélt tapasztalatokon keresztül észlelte az eseményeket. Ezen az abszolút szloKülönböző sajtótermékekben olvassuk, hogy a Szlovák Kereskedelmi Felügyelőség emberei rendszeresen ellenőrzik a lakosságnak nyújtott szolgáltatások színvonalát, minőségét. Megfordulnak a vendéglátóipar egységeiben, élelmiszerüzletekben, árubörzéken és piacokon. Figyelik az áruk eladásának becsületességét. Nemrégiben az ellenőrzött vásárlások során az árdrágítások aránya ismét 50 százalék fölé emelkedett. A túlfizetés értéke tíz korona volt minden száz koronára, s ezt átlagban minden második ellenőrző vásárlás így mutatta. Az ellenőrzés során több helyen előfordult a túlszámlázás, az ételeknek kisebb volt a súlya, raktároztak még olyan árukészleteket, amelyeknek a jótállási ideje magyar poéta verseit, amelyeknek dallama nagyon meglepett. Figyelje jövő sorsát, és tanúja lesz egy olyan költői géniusz váratlan felmerülésének, aki igazolni fogja az én jóslatomat." ... Ebben az évben egy alföldi „szék-árendás" házában megszületett Petőfi Sándor. Vagy hadd idézzem dr. Kemény Ferenc .(szül. 1917-ben) műfordítót, aki 1985-ig 17 idegen nyelvre fordított magyarból és 30-ból tolmácsolt anyanyelvünkre verseket. Sőt, németből, franciából, spanyolból, románból és oroszból angolra, franciából és olaszból németre, angolból spanyolra, németből franciára, franciából olaszra fordított verseket. Hát ő az, aki ezt „merte" volt mondani: „... A magyar a valóságban létező legtökéletesebb emberi nyelv. Minden más vák nyelvterületen bizony az egynyelvűség törvénye nem érvényesülhet), mert egyre több a többnyelvű turista, ill. páciens. Talán már több szót hallani németül, oroszul, csehül, mint a bennszülöttek nyelvén beszélőket. Igaz magyarul is beszélnek, de mintha kevesebben lennének, akik mernek megszólalni, amit nem csodálok. Míg a fürdő személyzete természetes módon vált át német, orosz társalgásba (már amennyire nyelvtudása megengedi), addig cseh vagy magyar nyelven még véletlenül sem próbálnak igazodni a fizető páciensekhez. Csupán az a nyugdíjas újságárus, aki elmondta, hogy helyi születésű, Prágában tanított nyugdíjba vonulásáig, cseh férje van, magyar menyecskéje, s most maga is lejárt, helytelenek voltak az árjegyzéken feltüntetett árakSajnos, ezek a visszaélések, kihágások és vétségek persze csak ott látnak napvilágot, ahol ezeket az ellenőrző vásárlásokat az ellenőrök teszik. Érthetően a vásárlások túlnyomó része nincsen - és nem is lehet - ellenőrizve, s így a minden etikát megsértő kereskedők zsebeibejelentős pénzösszegek kerülnek, elsősorban jogtalanul és „tiszta súlyban" - adózás nélkül. A polgárok - vásárlók zsebeiből feltűnés nélkül kivándorolnak az utolsó fillérek is, ellenérték nélkül oda, ahová ez már el se fér. Tíz százalékkal fizetünk így többet az alacsony nyugdíjakból, bérből és fizetésből, a családi segélyből, a nyelv csak úgy illik az emberi gondolatra, mint jól vagy rosszul szabott, mértékre készült, vagy konfekciós ruha az emberi testre; a magyar nyelv viszont úgy, mint a bőr." Z. Tihamér fent említett cikkében egy érdekes bekezdést is szánt a mai magyar nyelv ős-etymonoktól (ősműveltség nyelvelemei) megőrzött igen magas hányadának (68 %), összehasonlítva más nyelvekkel. Ismereteinket gyarapítandó, ehhez még csak annyit tennék hozzá, hogy beszédünkben mintegy ezer szó közül 650 magyar, 100 szláv, 85 török, 75 német, 65 latin, egyéb 25. Tehát 65 százalék az eredeti magyar szó, 35 százalék a jövevény. BOHUNICZKY LÁSZLÓ Pozsony magyarul tanul, hogy amikor a déli kisfalubajönnek, magyarul társaloghassanak a családdal. Ő nem szégyellett magyarul üdvözölni, amikor reggelente megjelentem az Új Szóért. A napokban elfogadták az új nyelvtörvényt. Vajon januártól a sok külföldi hogyan érvényesül majd a tájon? Eljönnek-e még tájainkra testi-lelki gyógyulásra? S mi itteni magyarok, találunk-e gyógyírt e honban lelki, közérzeti gondjainkból is eredő testi nyavalyáinkra? Mert arrafelé, Csák Máté földjén egyre kevesebbszer, egyre halkabban szólalnak meg nemcsak a magyarországi turisták, de mi, itt született magyarok is. DÁNIEL ERZSÉBET Nána munkanélküli segélyből, a szociálisjáradék minden filléréből A sportéletben a vétkesek ellen van sárga, s utána piros lap. Valamelyik sportágban a szabálysértőt eltiltják a játéktól, kettő, öt vagy tíz percre, előfordul, hogy a mérkőzés végéig. Aztán ténykedését leállítják hónapokra, évekre, akár élete végéig. Szerintem valami hasonlót - jól átgondoltat - alkalmazni kellene a gyakorlatban a kereskedelmi és szolgáltatási szférában is. Szigorú pénzbírsággal kellene kezdeni, ha ez nem segít, utána megvonni a működési engedélyt fél évre, egy, öt, tíz évre, akár örökre azoktól, akik becstelenül csapolják meg pénztárcánk tartalmát. IVÁN SÁNDOR Kassa Hosszasan eltűnődtem Iván Sándor írásán, és szíves engedelmével némi további adalékkal szolgálok e témában. Napjainkban szörnyülködve olvassuk, miféle méltatlan csatározások dúlnak országszerte az iskolák körül. Kinek jusson az új épület, milyen szellemiségű legyen az oktatómunka, hogyan lehet fegyelmezni, zsarolni a tanulókat és velük együtt a szülőket. Ez a jelen. A múlt álomszerűen más. Adva van egy kisvárosi polgári iskola. A patkó alakú földszintes épület ablakai és ajtajai az udvarra nyílnak. A tanulók létszáma az 1940/41-es tanévben 410, a következő évben már 474. Tornaterem nincsen. A diákok az udvaron tornáznak, mégis év végén parádés tornaünnepélyt rendeznek a sportpályán. Afféle mini spartakiádot. A tanulók 71 százaléka ingázó, 36 helyről járnak be, sokuk napi 3-3 órát tölt vonaton. Az iskolában kötelező a tandíj különböző fokozata. A kitüntetett tanulók tandíjmentesek. Tehát: egy negyven fős leányosztályban egyetlen tanuló sem fizet teljes tandíjat, és 9 kitüntetett van. Év közben rajz- és kézimunka-kiállítást rendeznek, énekkara is van az iskolának. Az önképzőkör megtanítja a tanulókat a nemzet nagyjainak a tiszteletére és megszeretteti velük az irodalmat. Olvasóvá nevel, nyilvános szereplésre szoktat, és nyilvános véleménymondásra. A nyelvtanulás külön fejezetet érdemel. Német nyelvet tanultunk. Meg kellett tanulnunk a gót ábécét, a dolgozatokat kétféle írásjellel írtuk. Az első időben a némettanár meglehetős arroganciával igyekezett a fejünkbe sulykolni Heine nyelvét. Féltünk a németóráktól. Később tanárnő vette át a német nyelvoktatást. Minden más lett. Máig ható tanulság számomra: idegen nyelvet nem lehet dresszúrával tanítani. Negyedikben a Radnai-féle gyorsírást tanultuk alapfokon. Akkor még nem voltak divatban a magnetofonok. Szóval az a régi iskola egy lépcsőfok volt, eldönthettük, hogy merre tovább. (Aztán vagy léptünk, vagy nem...) Az a rövid életű iskola szellemiségében sokat nyújtott a tanulóinak. Az épület eltűnt a föld színéről, de emléke él. Abban az iskolában állampolgárokat neveltek. GYŐRI SAROLTA Szepsi Egyre több az árdrágító A munkanélküli éjszakája Kitekint az ablakon, megint sötét van, nyugovóra készül a munkanélküli. Egybemosódó és képlékeny az idő, múlásának számára már nincs különösebb jelentősége. Bekapcsolja á televíziót, majd a rádiót, ám hamar megunja, lekattintja a villanyt, nyitott szemmel fekszik és aludni próbál. A világítást egyelőre még nem kapcsolták ki, pedig már várható, hiszen a hónap közepéig kell a számlát rendeznie, segély (milyen megalázó leírni) pedig csak 21-én várható, ám manapság ki törődik ilyen aprósággal. A kedves lakó gondoljon a holnapra, pénzét tegye félre előre, no meg a lakbérre, vízre, közös antennára, a megrongált csengőre, a széttört bejárati ajtó zárjára, a közelgő karácsonyi ünnepekre, meg a... de erre már nem is akar gondolni, hátha akkorra itt is Svájc lesz, ahol tudvalevőleg az utolsó út már humánusan megoldott, és nem kerül a hozzátartozók pénzébe. Kezdetben még bizakodott, reménykedett, az idő múlásával azonban megértette, hogy annyi ledolgozott év után most valami más jön. Rádöbbent: korunkban hatványozottan csak a hatalom és a pénz számít, a nincstelen embert pedig olyan könnyű megalázni. Pozitív gondolkodás, átképzés, mind egy nagy humbug, nyakán a tél, nyáron még csak akadt itt-ott számára alkalmi munka, de télen? Istenem, legjobb lenne medvének lenni, és átaludni a hosszú, téli hónapokat. A közeli kocsma előtt sorstársai még nagyban tárgyalják a világ gondját-baját. Az utcáról beszűrődő gyenge fénynél felkel, behajtja az ablakot, álmatlanság és depresszió gyötri, hogyan tovább? Messze még az első kakasszó, nem jön álom a szemére, felkattintja az éjjeli lámpát, kézbe veszi Adyt és halkan szavalni kezdi az Ős Kajánt. SZABÓ SÁNDOR Vágsellye Szégyelljük magyarságunkat? Be kell vallanom, szomorú vagyok. Elkeseredésem oka sajnos nem alaptalan. Tapasztalataim szerint, az utóbbi időben a félelem légköre alakul ki a magyar nemzetiségű emberek között. A héten Komáromban voltam hivatalos ügyben. Az egészségügyi kártyámat intéztem. Az ügyintézés a kórház területén folyik. Hosszas várakozás után végre bejutottam az irodába. Mikor beléptem, az egyik hivatalnoknő odajött hozzám. Elkezdtem a mondanivalómat magyarul. A hölgy rögtön félbeszakított, hogy: Nerozumiem! Mondtam neki, hogy akkor várok, míg idejön egy magyar ügyintéző. Megrántotta a vállát és kiszólt az ajtón, hogy: Ďalší! Odajött hozzám a magyar ügyintéző, elszedte a papírjaimat, és leült a számítógép elé. Míg intézte az ügyemet, volt időm körülnézni. Az irodában a főnöknő természetesen csak szlovákul beszélt. Gőgösen ült a főhelyen, mint az atyaúristen a trónon. Az összes többi nő, ha valamit kérdezett tőle, csak államnyelven tehette. Megfigyeltem, hogy a magyar hivatalnoknők egymás között nem mernek magyarul beszélni. Még személyes dolgokat sem! Velünk, ügyfelekkel - még egyelőre - beszélnek magyarul, de egymás között már nem tehetik. S történik mindez Komáromban! Mi lehet Léva vagy Nyitra környékén?!. Egy másik esetnek a komáromi vasútállomáson voltam szem- és fültanúja. A dunaszerdahelyi vonatra vártam. Magyarországi utasok álltak tanácstalanul a vonatok indulását és érkezését jelző tábla előtt. Már éppen oda akartam menni segíteni, mikor feltűnt a színen egy vasutas. Az utasok megállították őt, és tájékoztatást kértek tőle. Én odamentem egészen melléjük, mert kíváncsi voltam, hogy mire jutnak az utasok. A vasutas magyarul megadta a kért információt. De olyan halkan beszélt, hogy alig értettem, pedig ott álltam vele szemben. Suttogva beszélt, a fejét ide-oda kapkodta idegesen, hogy nem bukkan-e fel valami feljebbvalója. Ezt a jelenetet csak filmre kellett volna venni. Ez az egyszerű magyar vasutasember félt! És én megértem. Félti a munkáját, félti a kenyerét. A dunaszerdahelyi vonatban aztán ráismertem a vasutasomra. A vagonban nagyon kevesen voltak. Közelünkben senki nem volt. Próbáltam barátságos hangnemben, utalni az állomáson történtekre. Egy pillanatig úgy tűnt, hogy hajlandó is szóba elegyedni velem. De aztán meggondolta magát. Elvégre sose lehet tudni... Hivatalos nyelven elkérte a menetjegyemet, kezelte, majd továbbment. A szomszéd lány a nagysurányi kereskedelmi iskolába járt „magyar" osztályba. Ez a magyar osztály olyan volt, hogy az osztályfőnök nem tudott magyarul. Két éve végeztek. Az egyik barátnője, aki Ipolyságról származott, színtiszta magyar volt. Mindig szóvá tette az iskolában, ha nem magyar ZS-vel írták a nevét. Ez az ipolysági kislány novemberben férjhez megy. Értesítést küldött a nagy eseményről volt iskolatársának. Az értesítő tiszta szlovákul volt írva, és az egykori diáklány vezetéknevében, Zs helyett Ž szerepelt. A címzett csalódottan forgatta a mutatós értesítőt. Azt hiszem, ilyen eset is egy lépés az asszimiláció felé. Marcelháza 97 százalékban magyar falu. A helyi postahivatalba nemrég egy olyan kislányt helyeztek, aki egy szót sem tud magyarul. Ő intézi a távirat, levél, csomag stb. postázását. El lehet képzelni, hogy az idősebb emberek milyen megalázó helyzetnek vannak kitéve. Mikor szóvá tettem a főnöknőnek ezt a képtelen helyzetet, majd kiugrott az üvegfal mögül, és azt kiabálta: Mindenki tudhat annyit szlovákul, hogy vegyen 10 bélyeget! Én tudok is, replikáztam vissza, de Marcelházán sose fogok szlovákul bélyeget kérni a postán! Mellesleg a postafőnöknő színtiszta magyar családból származik, és a gyermekeit is magyarnak nevelte. Talán már ő is fél? Vagy nem akar ártani a feljebbvalóinak? Ki tudja. Sokszor elnézem, hogy a falu lakosainak túlnyomó része már észre sem veszi, hogy szlovákul beszél a postán. Ez az intézkedés már elérte célját. Hát ezért vagyok én elkeseredett, hogy ilyen dolgok megtörténhetnek. Mi lesz most, miután elfogadták a hírhedt nyelvtörvényt? Az Új Szóban olvastam a törvénytervezetet. Nem merem elhinni, hogy ez a törvénytervezet megvalósul. Mégis elfogadták, s azt hiszem, kemény időknek nézünk elébe. De egyben bízom. A történelem bebizonyította, hogy minél nagyobb veszélyben van a magyarság, annál jobban összetart. Biztos vagyok benne, hogy most is így lesz. JALSOVSZKY VILMOS Marcelháza Hangulatjelentés egy fürdővárosból