Új Szó, 1995. október (48. évfolyam, 227-252. szám)
1995-10-31 / 252. szám, kedd
1995. október 31. KULTÚRA új sz óin VELEMENYEK ES KERDOJELEK Mi lesz veled Csemadok? A pártállam bukása óta talán soha ennyi bizonytalanságot és ziláltságot nem tapasztaltunk kulturális életünkben, mint mostanában, amikor szinte a puszta létét fenyegeti a nincstelenség, a kormány és a kulturális tárca által mesterségesen előidézett szegénység. Mialatt egyes, sebtében nemzetiséginek keresztelt nemzeti intézmények könyökig nyúlkálnak a „kisebbségi kosárba", egyre nő a gyanú, miszerint már nem Is arról van szó, hogy a minisztérium fittyet hány a törvényre, hanem Hudec miniszter úr hovatovább sportot űz a szlovákiai magyarság kultúrájának kiéheztetéséből. A kiadók, lapok, színházak és más kulturális intézményeink ellehetetlenülése mellett szinte kilátástalan helyzetbe került országos kulturális szervezetünk, a Csemadok is. A helyzet megítélését illetően és az okokat keresve persze megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint közvetlenül a LOSONC Galcsík Károly: „Költözőmadarak lettünk" Nincs irigylésre méltó helyzetben Losoncon Galcsík Károly, akinek irodája sokkal inkább emlékeztet Móricz Zsigmond iciri-piciri tökjére, mintsem egy országos kulturális szervezet járási irodájára. A járásban huszonhét alapszervezet működik, mintegy kétezertaggal. - Költözőmadarak lettünk mondja. - A régi székházunkban nem maradhattunk, nem bírtuk volna fizetni a bérleti díjat. Itt kötöttünk ki, a nehézgépipari üzem egykori - diákszállójában, amely most egy kft. tulajdona. Régi székházunkban a fűtési időszakban 80-85 ezer koronát fizettünk, amióta azonban a törvények megkövetelik a bérleti díj fizetését, -150 ezer koronába kerülne az évi bérlet, fűtéssel együtt, s ezt már nem tudtuk vállalni. A régi székházban jelenleg a Kármán Színkör székel, de ők is csak úgy bírják zsebbel, hogy nem fűtenek. Képzelhetni, milyen kellemes dolog lehet hidegben próbálni. Az épület a korábbi ipartestületé volt, s egy ideig fennállt a veszélye, hogy visszaigényli a jogutód. Aztán vállalkozók jelentkeztek, hogy igényt tartanának rá, de a város, szerencsére, megvédte a Színkört. - A város vezetése ezek szerint pozitívan viszonyul a Csemadokhoz? - Főleg a Kármán Színkörhöz, amely kétségtelenül meghatározó eleme Losonc kulturális életének. - Ön hogyan győzi egyedül a munkát? - Erről jobb nem is beszélni. A kollégám jól járt, mert amúgy is nyugdíj előtt állt, így pár hónappal előbb ment nyugalomba. Kolléganőm azonban gyermekgondozási szabadságon van, s bár a státusza megszűnt, a családi pótlékot természetesen fizetni kell. Az idei rendezvényeink tervezetét ennek dacára az előző évekéhez méreteztük. Igaz, hogy az előkészítést még ketten végeztük, s az első félév közepén, amikor a létszámcsökkentésre sor került, már előrehaladott állapotban volt ezeknek a szervezése. Tavaly, nem számítva ilyen nehézségekre, körzeti rendezvényekben gondolkodtunk, elsősorban olyanokban, amelyek képesek egy-egy régiót felölelni, ami magában hordozza az önállósulás esélyét. - Milyen rendezvényekre futotta pénzből, erőből? Áprilisban Nagydarócon tartottuk a Tavaszi szél... járási döntőjétjúniusban Fülekkovácsíban a Mocsáry Lajos Emléknapot (amit a továbbiakban a helyiek rendeznek majd), Persén a Bacsky Béla Emléknapot. Ebbe a rendezvénybe bekapcsolódott a Nógrádi Galéria is, s Perse község kezdeményezésére alapítvány tétetett Bacskay szellemi hagyatékánaktovábbi ápolására. Idén Vilkén tartottuk az évente más-más községben rendezett Ipoly Menti Találkozót. Itt található egyébként a járásban az egyetlen szabadtéri színpadunk. Ezt a rendezvényt a község önkormányzata és az Illyés Alapítvány támogatta. Legnépszerűbb rendezvényünk az abroncsosí gyermek népművészeti tábor volt, amely augusztusban egy héten keresztül 160 gyereket látott vendégül, akikkel 14 előadó-táborvezető foglalkozott. A nagy érdeklődés természetesen örömmel töltött el bennünket. Ezenkívül besegítettünk a vers- és prózamondók, valamint a gyermekszínjátszók területi versenyeinek szervezésébe, megrendszerváltás első éveiben szilárd jogalapra kellett volna helyezni a szervezet létét, s akkor nem lenne ilyen kiszolgáltatott helyzetben. Mások a vállalkozói forma csődjében, a Csemart bukásában látják a bajok fő forrását. Ismét mások azt tartják, a szervezetet a politikamentesség hiánya vitte a szakadék szélére - most nyújtották be neki a számlát, amiért egyik politikai mozgalmunk bázisának megteremtésében segédkezett. A tények ugyanakkor magukért beszélnek: míg a Csemadok Járási választmányainak lassanként a telefonszámlára is alig futja, s gondot jelent az alapszervezetekkel való kapcsolattartás, addig a Matica slovenská hatalmas vagyonnal rendelkezik, s egymás után kap új székházakat Dél-Szlovákia városaiban. Az alábbiakban a Csemadok két járási választmányának vezetőjét kérdeztük mindennapi gondjaikról. rendeztük a Kármán József Napokat, augusztusban a Palóc Napok rendezésében segítettünk. - Hogyan lehetne kitörni ebből a nem sok reménnyel kecsegtető körből? - Májusban kulturális fórumot tartottunk, ahol megpróbáltuk elmondani a polgármestereknek, mi várható, s megkérdeztük, szükségét érzik-e annak, hogy továbbra is foglalkozzunk a magyar falvakkal, ösztönözzük a helyi kultúra ápolását. Ha ők nem segítenek, arra sem leszek képes, hogy legalább időnként ellátogassak az alapszervezeteinkhez. A polgármesterek egy része hál' Istennek megértette, hogy szükség van továbbra is erre a szervezeti formára, így számíthatunk a támogatásukra. - A Pro Slovakia támogatásában nem bizakodik? - A Pro Slovakiánál reménytelen próbálkozás pályázni. Egy alkalommal kértünk támogatást, amikor a Nógrádi Galériának segítettünk megrendezni a Csontváry-emlékünnepséget, de azt a választ kaptuk, hogy a Csemadok már kapott pénzt, ezért nekünk nem adnak. Azért nem maradunk meg csak a panaszkodásnál, hanem igyekszünk lépni is. Tervezzük, hogy Budapesten, a Magyar Kultúráért Alapítvány épületében bemutatkozik a nógrádi régió. A háromnapos rendezvénysorozat nem csupán kulturális vonatkozásban lesz hasznos, de erős vállalkozói részvétellel számolunk, amiből mindenki profitálhat. Mert itt, Losoncon már annak a lehetősége is elúszott, hogy legalább egy üzlethelyiséget nyissunk. Ha a Csemart nem ment volna tönkre, kétségtelenül jobban állnánk, hiszen csak a lapárusításból évi kétszázezres hasznunk volt, ami nagyjából elég lenne a járási választmány szűkös működésére. Meg kell találnunk a módját, hogy rendszeres anyagi pénzforráshoz jussunk, s biztosíthassuk a puszta létezést. Nekem az Országos Választmány a munkaadóm, vele van szerződésem, de bizony előfordult, hogy „saját kasszából" kellett kölcsönvenni a havi béremet. Idén az Országos Választmánytól rezsiköltségre még egy fillért se kaptunk. Magunk fizetünk mindent: telefont, benzint, lakbért. Ha nem lett volna a Vigadó-beli Csemadok-bál, amely szép bevételt hozott, s egykét, némi nyereséget hozó rendezvény, nem tudom, miből élnénk. - Szavaiból azt veszem ki, hogy nem felhőtlen a viszonya az Országos Választmánnyal... - Az Országos Választmány ott tart, hogy nem képes kezelni a problémát. A próbálkozások zátonyra futottak, javaslataink süket fülekre találtak. Ki a felelős mindezért? Feltehetnénk a kérdést, hogyan lehetett egy országos kereskedelmi hálózatot tönkretenni, ha ugyanezt a hálózatot más működteti? Mi itt, vidéken csak azt hallottuk, baj van a Csemarttal, s jöttek az emberek a megrendelt újságjaikért, mi meg a vállunkat vonogathattuk... A területi választmányok képviselői már az OV rendkívüli ülése előtt kidolgoztak egy tervezetet, amit az asztalra kívántak tenni, annak érdekében, hogy ne sérüljenek a területi választmányok érdekei. Azt vallottuk, hogy a központi bizottságok jönnek és mennek, de a régiók maradnak... Az OV ülésén felvetett javaslataink, melyeknek egyik lényeges pontja az volt, hogy a létszámcsökkentés fele-fele arányban valósuljon meg a 15 járás és a központi apparátus között, természetesen elvetésre találtak. S mi lett a vége a dolognak? A létszámcsökkentést a központban is végre kellett hajtani. Ugyebár, lehet ábrándozni, de a tények tények maradnak. Hogy ez a struktúra működőképes lesze a jövőben? Nem tudom. ROZ SNY Ó Fábián Edit: „Az állam nem köteles támogatni?" A rozsnyói területi választmány egy hajszállal jobb helyzetben van, mivel ők legalább saját házzal rendelkeznek, pontosabban a rozsnyói alapszervezeté az épület, amelyből néhány helyiséget bérbe is adnak. Ez még az előző titkár, Ambrus Ferenc érdeme, aki időben felismerte, ha nem lesz a Csemadoknak háza, a puszta léte kerül veszélybe. A leépítés azonban itt is megvalósult, májustól Fábián Edit egyedül végzi a teendőket. A működés anyagi feltételei itt is minimálisak. - Mivel a tavalyi költségvetési provizórium 1,3 milliójából a területi választmányok semmit se kaptak, a tavalyi rendezvényeink csekély nyereségéből kezdtük az idei évet. Most, hogy a gombaszögi fesztivál bevételének egy része nálunk maradt, még elvegetálgatunk valahogyan. Körülbelül februárig. A járás szegény, az önkormányzatok mozgástere minimális, hiszen itt óriási a munkanélküliség. Az üzemek bezártak, a falvak pénze a megoldatlan közművesítésre, gázvezetésre és hasonlókra megy el, s nagyon kevés a tehetős vállalkozó, aki a nyereségének 3 (!) százalékát a kultúra támogatására tudná fordítani. Azért akadnak, akik olykor erőn felül is támogatnak bennünket. Köszönet illeti őket. - Itt is egy emberre maradt minden munka. Hogyan lehet ezt győzni? - Májusban elengedték a szakelőadót, mivel megszűnt egy státusz, június elsejétől pedig teljesen egyedül maradtam. A megoldást egyelőre ott keressük, hogy alapítványainkhoz (Czabán Samu, Rozsnyó és VidéFábián Edit (Prikler László felvételei) ke) felvehetünk egy-egy embert, amolyan közhasznú munkára. Jelenleg harmincöt alapszervezetünk van, ami azt jelenti, hogy a járás minden magyarlakta községének kultúrájával mi törődünk, mint egyedüli kulturális szervezet. Vannak ugyan kisebbek is, mint például a Pákh Albert Társaság, de a falvakban, az önkormányzatok szintjén csak a Csemadok van jelen. Ez a szervezet még mindig nagy tömegbázissal rendelkezik, ezt kéne tudatosítani. A keserves helyzet dacára minden rendezvényünket sikerült megtartani az idén is. Eltökélt szándékunk Gombaszögöt megtartani, mert különösen Gömörben, olyan kevés a fórum, ahol az emberek találkozhatnak, hogy erre szükség van. Persze a fesztivál jellegén lenne javítani, reformálni való, de egyelőre örülünk, ha egyáltalán meg tudjuk rendezni. Ha erről lemondunk, ki csinálná? Szalóc község önkormányzata? Nagyobb lélegzetű rendezvényünk volt az SZMPSZ-szel együtt rendezett országos pedagógusfórum, amelynek olyan botrányos lett a visszhangja. - Milyen rendezvényekre és milyen összegű támogatást kapott a rozsnyói területi választmány a kulturális minisztériumtól az idén? - A Pro Slovakia alap a járási dal- és táncünnepélyre adott 61 000 koronát - papíron. Az önállóan benyújtott pályázatainkra egy sor választ sem kaptunk az alaptól, s tulajdonképpen még a pályázati ívek megszerzése is a véletlenen múlott, mert a regionális kulturális központ nem adja át az információkat. Felháborító ez az elzárkózás. Amikor leadtam nekik a rendezvényeink listáját, azt felelték, nekik tilos a Csemadok rendezvényeire pénzt adni. Ugyanakkor társrendezőként ott szerepelt a nevük például a versés prózamondók versenyének területi döntőjén, amelyre pontosan három, darabonként 51 korona értékű tollat adtak, díjak gyanánt a versenyzőknek. - Hány Csemadok-tag van jelenleg a rozsnyói járásban? - Mintegy 4300. Öt-hat évvel ezelőtt ötezer fölött volt a taglétszám, ebből látható, hogy a helyzet nem reménytelen, bár a tagság életkora nem a legkedvezőbb. Ha gyakrabban tudnánk találkozni a fiatalokkal, gyarapodna a létszám, csakhát, ez megint pénz kérdése. - Merre kellene lépni, miben látja a megoldást? - Az utolsó titkári értekezleten elmondtuk, hogy a Csemadoknak az alapszervezetekre kell épülnie, mivel azok alkotják az egész szervezet bázisát. Ugyanakkor, mivel ebben az országban élünk, joggal várhatjuk el, hogy a kormány rendezze ezt a kérdést. Elvárnánk a képviselőinktől, hogy a témát tartsák napirenden, hiszen egy nagy közösség kultúrájáról van szó, s függetlenül attól, hogy a területi titkárok hogyan tudnak szervezni, az egész szervezet léte forog veszélyben. Mi lesz, ha megszűnik a Csemadok? Majd megkérjük a politikusokat, csinálják ők a kultúrát? Hiszen végeztük mi az ő dolgukat is; a kárpótlások intézése idején, két-három hónapon keresztül naponta ötven-hatvan ember fordult meg nálunk, mert nem volt, aki felvállalja az ügyüket. Mást se csináltunk, mint „kárpótoltunk". A Csemadok helyzetét jogilag kellett volna tisztázni már a kezdet kezdetén. Ha nem maradtunk volna meg mozgalomnak, hanem törvényes keretek között, országos kulturális intézményként léteznénk, talán más lenne a helyzetünk. KÖVESDI KÁROLY Születésnapi mellébeszélés Az „ünnepelni" igének nincsen ellenpárja. A „dicsérni" kifejezés mellett ott van mondjuk a „szidni" szó, a „fehér" mellett ott van a „fekete", de az „ünnepnek" nincs negatív társa. Vagy ünnepelek vagy nem, valaminek úgy tiszteletet adni, hogy tulajdonképpen elmarasztalom: abszurdum. Kocsis Aranka a Szabad Újság 1995. október 4-i számában ezt az abszurdumot valósította meg. Feltalálta a kör négyszögesítését, az aranymetszés titkát, a fából vaskarikát: úgy „ünnepelte" meg Zs. Nagy Lajos költő 60. születésnapját, hogy egyetlen nemhogy ünneplő, de még jó szava sem volt a költőről és művéről. Igen, elképzelhető persze a tárgyilagosan leltározó, objektív módon emlékező születésnapi szöveg is, de a fanyalgó, lekicsinylő hangot ez a tárgyilagosság és objektivitás is kizárja: csak az értéket lehet leltározni, az értéktelent egyszerűen el szokták dobni, vagy ha irodalmi selejtről van szó, akkor nem szokták észrevenni. Legalábbis születésnapokon nem. Ami nincs (márpedig az irodalmi selejt negatív-létező, azaz nem létező), azt leltározni sem lehet, vagy legalábbis nem érdemes. Kocsis Arankának joga van Zs. Nagy költői életművét selejtnek tartani, de a költő születésnapján csak arra van joga, hogy ezt a vélt selejtet ne vegye tudomásul, hogy ne vegye tudomásul a költő születésnapját, egyszóval, hogy ne ünnepeljen. A születésnap műfaja egyszerűen kiveti magából a fanyalgást, a kelletlenkedést. De Kocsis Arankának nemcsak kelletlenkedni támadt kedve Zs. Nagy születésnapján. Ő kellemetlenkedni is akart. A 60 éves költőnek ugyanis ilyen szónoki kérdéseket tesz föl: „mitől ez a nagy lankadtság?", „a 6. évtized már ekkora teher, bénít, kedvet szeg?", „a sok macska, amelyik a versekben (sic!) annyit nyivákolt, azokkal most mi van?" Az újságírónak persze szent joga a kellemetlenkedés is, de micsoda újságíró az, aki annyira nincs tisztában a műfajok mibenlétével, vagy legalább annyi emberi tapintat nincs benne, hogy nem a születésnap alkalmából, hanem bármilyen más alkalomból, bármikor máskor kellemetlenkedik? És bárhol máshol, csak nem éppen a születésnapi köszöntő műfajában?! Attól az embertől persze nem lehet tapintatot elvárni, aki az omnípotencia magasságából vonja felelősségre a költőt, hogy miért „soványkák" a kötetei, miért nincs benne (mármint a költőben) legalább „egy csipetnyi zsenialitás", a „vándor kovács fiának" „minek kellett belevágni" ebbe az egészbe (értsd: miért akar a „Város költőjévé lenni"), mikor óhajt már „új életet kezdeni" (s rögtön utána a „féldeciket" emlegeti, hogy mindenki számára világos legyen, milyen „új életet" képzel el a költő számára), s az ízléstelenségei sorára azzal teszi föl a koronát, hogy a 60 éves írástudó betegségén élcelődik: minek a „pincérnő lábáról" írni, ha „az ember már úgyis 60 éves és beteg". K. A. tehát egyszerűen arrogáns. De lelke rajta! Viszont költőt leckéztet a homo morális követelményei szerint, s ez már sarkalatos szakmai vétség. Az irodalmat irodalmon kívüli kritériumok alapján ítéli meg; úgy akar hozzászólni versekhez, költészethez, hogy egyetlen esztétikai-irodalmi érve nincs. S ez lényegében visszatérés a szocialista realizmus irodalomidegen és ádatlan kritikai gyakorlatához. Az már csak ráadás a szakmai öreg hibára, hogy teszi mindezt egy születésnap alkalmából. S hogy születésnapi köszöntője így végül is születésnapi mellébeszéléssé, sőt ízetlenkedéssé fajul. (ATMA) Könyvkiadás Svédországban Vasárnap este bezárta kapuit a Göteborgban megtartott nemzetközi könyvkiállítás és vásár. A díszvendég Salman Rushdie író volt, s megjelent a rendezvényen az idén irodalmi Nobel-díjat kapott ír költő, Seamus Heaney is. A látogatók száma meghaladta a százezret. A svéd Statisztikai Hivatal adatokat tett közzé az 1984-94 közötti évek svédországi könyvkiadásáról. 1984-ben mintegy 2800 új könyv került a boltokba, majd a következő két év folyamán az új kiadású kötetek száma elérte az évi 3100 darabot. 1987-ben a számuk lecsökkent 2900-ra, de azóta minden évben meghaladta a háromezret. 1994-ben csaknem 3500 új könyv jelent meg Svédországban. MTI Galcsík Károly
