Új Szó, 1995. október (48. évfolyam, 227-252. szám)

1995-10-26 / 248. szám, csütörtök

1995. október 31. VELEMENY - TALLÓZÓ ÚJ SZÓ 5 J A bírót senki sem utasíthatja A lap munkatársa Milan Čičcsel, az SZK Alkotmánybíróságának elnökével készített interjút az intézményt Is érintő időszerű kérdésekről. m Ellenzéki képviselők csoportja kéri az alkotmánybíróságot a vagyonjegyes privatizációs módszert kötvényes módszerrel helyettesítő ún. nagyprivatizációs törvény felülvizsgálatára. Mikor várható döntés az ügyben? - Ebben az esetben az állampolgárokat érintő alkotmányjogi, gazdasági és pénzügyi problémákról van szó. Ezek a problémák érintik szociális helyzetüket, befolyásolják jogtudatukat, jogi biztonságukat, az állami szervekben dolgozó emberek iránti bizalmukat. Az alkotmánybíróság nem kezelheti könnyelműen ezeket az értékeket... A beadványnak végig kell mennie az egész folyamaton. Nem tudom, hogy az ügyet előadó bíró mikor terjeszti a plénum elé. Ez számos tényezőn múlik, nem csupán az előadó bíró „szorgalmán". A lap riporterének megjegyzésére, miszerint Mečiar kormányfőnek e vonatkozásban is kifogásai vannak az alkotmánybírósággal szemben, Milan Čič a következőketválaszolta: - Ez - részleteit tekintve - egy nagyon bonyolult kérdés, de az alapelve egyszerű. A bíró csak az alkotmánytól, az alkotmánytörvényektől függ. Ez az alkotmányos alapelv vonatkozik az alkotmánybíróság bíráira is... A függetlenség lényege abban rejlik, hogy a bírónak senki sem adhat utasítást, hogy miképpen döntsön egy adott ügyben. Senki sem mondhatja meg neki például, hogy milyen bizonyítékokat szerezzen be, hogyan értékelje azokat, kit nyilvánítson bűnösnek, vagy kit mentsen fel a vád alól... Národná obroda, Zuzana Pémová Macuška még mindig bízik Kedden ülésezett az a parlamenti vizsgálóbizottság, amelynek feladata annak megállapítása, hogy tavaly márciusban az alkotmányos rendszer válsága volt-e, vagy sem. A lap munkatársa ezt követően kérdezte Dušan Macuškát, a bizottság elnökét: m Kitart kijelentése mellett, hogy ha tízezernél több érvényes aláírást állapítanak meg a DU petíciós ívein, lemond képviselői mandátumáról? - Kitartok mellette. Tudom, hogy ez egy komoly kijelentés, és éppen erről van szó... Ha bebizonyosodik, hogy elegendő aláírásuk volt, és mi megbántottuk őket az állítással, hogy nincs elegendő aláírásuk, akkor lemondok mandátumomról, és távozom a politika színteréről. Ha bebizonyítjuk, hogy nekünk van igazunk, ezt a lépést várom el tőlük is. m Milyen alapon jár el a bizottság, hiszen korábban már két választási bizottság döntött az ügyben, döntött az alkotmánybíróság is, sőt még a mandátumvizsgáló és mentelmi bizottság is, amely hitelesítette mandátumukat? - A dokumentumok elemzésével bizonyítjuk be. Ez nem lesz kétségbe vonható lezárása az ügynek. A rendőrség anyagait is figyelembe vehetjük. m Csakhogy a rendőrök nem azt vizsgálták, hogy a DU-nak hány érvényes aláírása volt, hanem hogy hány érvénytelen. - A rendőrök azt vizsgálták, hogy a Demokratikus Unió ívein hány hamisított aláírás volt. • Holnap akarja a mandátumvizsgáló és mentelmi bizottság elé terjeszteni a vizsgálatról szóló jelentést. - Ez igaz, és ez lesz a végső jelentés, amelyet a nemzeti tanács is megvitat. Práca, František Meliš (rövidítve) Értelmiség és politika Jó fél éwei ezelőtt a Domino efekt című független hetilap kerekasztal-beszélgetést szervezett Kassán a nemzetiségi kérdésről. A beszélgetésen a fő téma mellett megjelent több részkérdés is, az egyik kis vitát is kiváltott. Megmaradhat-e a politikus értelmiséginek, iiletve aZ értelmiségi el tud-e látni politikusi feladatokat úgy, hogy közben nem adja fel független értelmiségi mivoltát. Az általános vélemény az volt, hogy nem: ha az értelmiségi politikai pályára lép, fel kell adnia valamit magából, tekintettel arra, hogy a politika nagyon öntörvényűén működik, s ez az öntörvényűség hosszabb távon vagy elidegeníti magától az értelmiségit, vagy függetlensége feladására készteti. Megvallom, magam inkább a másik út mellett érveltem, amellett, hogy civilizált viszonyok közt az értelmiségi nagymértékben megtarthatja szellemi függetlenségét, bár kétségtelen, hogy a játékszabályokat akceptálnia kell. Példaként Marcus Aureliust hoztam fel, majd Winston Churchillt Vitapartnereim Václav Havellel, Göncz Árpáddal példálóztak, s konkrét eseteket soroltak fel, amelyek során ők is megalkudni s politikusként viselkedni voltak kénytelenek. A vita nem zárult le, és talán le sem zárható; a kérdésfelvetésből azonban néhány megkerülhetetlen konklúzió mindenképpen adódik. Ha az értelmiség kimarad a politikából, csodálkozhatunk-e annak színvonaltalanná válásán? S ha a politikába került értelmiségieket meggyötri annak keménysége és belső viszonyai, milyen deformációk lépnek fel emberekben és szervezetekben, amelyek végül is az egész társadalom fejlődését veszélyeztethetik? Mert az is tény, hogy már az alaphozzáállásban is komoly eltérések figyelhetők meg. Az értelmiségi szeretne könnyed és nagyvonalú lenni, a politikus gyakran kicsinyes és görcsökkel teli. Az értelmiségi hajlik arra, hogy felülről szemlélje a dolgokat, és partnerérői is a jót feltételezze; a politikus gyakran keresi a kiskapukat, és gyakran attól tart, hogy ellenfele becsapja őt. Tény, hogy az államférfiúi formátumú politikusok szerencsésen tudják önmagukban ötvözni a kettőt, mint ahogy az is tény, hogy az ilyen egyéniségekből, sajnos, nagyon kevés van. Ám a földközelibb szemléietek számára is van egy kézenfekvő megoldás: az, hogy az értelmiségi nem lép be közvetlenül a politikába, de tanácsaival, véleményével odaáll mögéje, és megpróbálja az aktív politikusokat döntéseikben befolyásolni. Erre tesz kísérletet a magyar parlamenti képviselők és a szlovákiai magyar értelmiségiek kis csoportja ma. Többen vagyunk, akik úgy gondoljuk, hogy az értelmiségnek az Hyen dialógusok során (is) erőteljesebben kellene hallatnia a hangját. A magyarság Szlovákiában éiő része számára egy átfogó jövőképet kell kidolgoznunk, s talán a jövő évi miliecentenáriumi évforduló arra is jó alkalom lehet, hogy erről a kérdésről egy átfogó szlovákiai magyar „szárszói" tanácskozást szervezzünk, ahol sokan elmondhatnák véleményüket jövőnkrői. Az ezzei kapcsolatos gondolkodásnak azonban már ma újabb lendületet kell adnunk. Kis csoportok termékeny együttgondolkodásából kiindulva egy akár több száz fős konferencia megszervezéséig lehet továbbvinni a láncot. Az egész folyamatnak egyetlen alapfeltétele van: tudjunk és akarjunk is újat mondani egymásnak. CSÁKY PÁL Bábeli nyelvtörvény-zűrzavar Aki megnézte a Press Club kedd esti adását, nos, nem lett okosabb a nyelvtörvényt illetően. Sőt a kulturális miniszter válaszai még zavarosabbá tették a képet. Ezekből az derült ki, mintha maga sem tudná pontosan, mi is maradt meg az általa előterjesztett törvényjavaslat szövegéből az aznapi kormányülés után. Ivan Hudec váltig erősítette, minden létező nemzetközi dokumentummal és az alkotmánnyal is összhangban van mindaz, amit a javaslat tartalmaz. Ha ez valóban így van, akkor az egyik bekezdés miért minősíti csak átmeneti érvényűnek azt az alkotmány adta jogot, hogy a ki sebbségek jogosultak nyelvük használatára a hivatalos kapcsolatban is? - firtatta az egyik újságíró. Hudec rágalomnak nevezte, hogy ilyesmit tartalmazna a törvény kormányban jóváhagyott változata. Majd ingerülten arra célozgatott, hogy a kérdező nyilván a törvény közkézen forgó hamis változatából idézett, mire a kérdező azzal vágott vissza, hogy amiből felolvasott, azt a szöveget a kormányülés után kérte ki és sokszorosította a sajtóosztályon. Most már valóságos izgalommal várhatjuk, mi is van a parlament elé kerülő változatban. S várja nyilván a Magyar Koalíció is, hiszen, mint Hudec is közvetve beismerte, csak Bárdos Gyula kapta meg az előterjesztést, de nem képviselőként, hanem a nemzetiségi bizottság tagjaként. Hol van már Mečiar ígérete Hornnak, hogy előzetesen konzultál a magyar képviselőkkel! Ha ugyan ezentúl egyáltalán nevezhetjük így őket, hiszen Hudec úr következetesen csak olyan szlovák képviselőket emlegetett, akik a szlovákiai magyar kisebbséget képviselik. De valami mégis kiderült a nyelvtörvény körül csak további zűrzavart keltő tévéműsorból. Az, hogy mit is „adtak be" a nyelvtörvény szükségességét magyarázandó az Európa Tanácsban járt szlovák politikusok ennek a testületnek. Erről is Hudec lebbentette fel a fátylat: az ET-ben elfogadták azt az érvelést, hogy érvényben marad még 33 olyan jogszabály, amely a kisebbségek jogállását szabályozza, s így senkit sem zavar Strasbourgban, ha most a harmincnegyediket módosítják. De hogy melyek ezek, nos, ez egyelőre Hudec úr titka marad... (p. vonyik) KOMMENTÁRUNK Dzsugasvili szellemi öröksége Idestova hat év telt el a nyolcvankilences fordulat óta, ám a szocializmus restaurációjára tett kísérleteknek nem akar vége szakadni. A kézi vezérléssel működtetett társadalmak egyik legkirívóbb modellje (pechünkre) éppen Szlovákiában valósul meg, ahol a Mečiar vezette kormánykoalíció mindeme képes a hatalma megőrzése érdekében; felrúgni alkotmányt, jogrendet. kiépíteni a feltétlen, talpnyaló hűség intézményrendszereit, szétverni a regionalizmus csíráit, hogy minél tökéletesebb legyen a pókháló, amelynek közepében Ő ringatózik. Erre megy el a kormány legtöbb energiája, amely a hatalomért cserében csendestársként az ördögöt is elszállásolná a házában. A ravaszul kiagyalt intendánsrendszer, a minden szinten zajló vezetőcserék mind ezt célozzák (a pályázati rendszer, a rátermettség és szakmai hozzáértés igénye a ködös múlté), de még az olyan, jogilag szabályozhatatlan és kezelhetetlen kérdés is, mint a nyelvhasználaté. Mert Mečiarék még az ember nyelvét is uralni szeretnék. Ennél mélyebben talán csak akkor gázolnának bele az alapvető emberijogokba, ha azt is megszabnák, ki kivel házasodhat, ki mit álmodhat éjjelente, avagy milyen színű legyen az ember széklete. (Az ám, járnák az országot a székletminta-szakértők, s vizsgálgatnák, ki hogyan áll e kardinális feladat teljesítésének dolgában! A példa egyébként nem is olyan abszurd: Mesterházi Lajosnál olvashattuk, hogyan piszkálja a hivatalnok a szőlőtőke tövét a „kontingenses" időkben, hogy az illető gazda - vagy csak kerttulajdonos - beszolgáltatta-e a maga fekália-fejadagját, vagy a saját szőlőjére pazarolja a drága közkincset. Bájos ötvenes évek, az emberiség hajnala! Hogyan araszolgatunk visszafelé Dzsugasvili, alias Sztálin szellemi örökségéhez!) A képtelen helyzetet markánsan illusztráló példákat unalomig ismerjük: a hárommillió vagyonjegy-tulajdonos átverése, az ellenzéki pártok és az egyik legfontosabb alkotmányos tényező (az állam elnöke) eltávolítására tett, eszközökben nem válogató kísérletek, a titkosszolgálat rendíthetetlen helyzete, a nyugati világban a hatalom negyedik pilléreként ismert sajtó szorongatása (lásd: Sme), a közszolgálati médiák kézi vezérlése (lásd: Szlovák Televízió) ugyanakkor csupán a jéghegy csúcsát jelentik. Hogy mi zajlik a hegy gyomrában, arról talán jobb, ha nem is tud a magunkfajta egyszerű polgár. Hanem ami ennél sokkal veszélyesebb, az a hecckampány, az idegek folytonos korbácsolása, a társadalom paralizálása, ami főleg a kormány lapjában és magának a kormánynak a napi retorikájában nyer teret. Tavalyi megfigyelés szerint a Moravčík-kormány idején megsokszorozódott a terhességek száma, s a szlovák-magyar viszonyt a közvélemény-kutatások adatai alapján a lakosság alig pár százaléka tekintette problematikusnak. Az idei terhességek és szülések száma jócskán visszaesett, a „problematikus" viszonyt pedig szeizmográfnál jobban jelzik a szaporodó utcai kiszólások, egyre nyíltabb inzultusok. Ahol a kormány nem kezeli égető problémaként a bűnözést és a feji türelmetlenség eklatáns megnyilvánulásait, ott az állampolitika a csendestárs szerepét játssza. Ahol a kormánypártok maguk is elöl járnak az izgatásban, ott a társadalom legsötétebb rétegeinek nyílik mozgástér. Az elkészült nyelvtörvénytervezet természetesen mind a kisebbségek, mind a többség nem irodalmi szlovák nyelven beszélő széles rétegei számára elfogadhatatlan. Nem is az a lényege, hogy mindenkivel és mindenáron betartassák. Ez csak egy része a nagy lélektani hadjáratnak, ami a társadalom feletti uralkodás egyik eszköze kíván lenni: lehajtott fejjel járatni a kisebbséget, és csendőrszerepbe zupáltatni a többség erre hajlamos egyedeit. Hogy intézményrendszer is készül a törvény betartásának ellenőrzésére, talán nem is olyan fontos, mint az a „felszabadító" erő, amely a pártállam évtizedei alatt járomba hajtott nyakakra ezúttal nemzeti ornamentikával feldíszített, önkéntes jármot rak. Egy, még a nyár végén tartott közvélemény-kutatás eredményeiből ugyanis meglepő dolog derült ki: a közép-európai népek közül nem a szlovákok, nem is a magyarok, hanem a bolgárok tartanak leginkább a nemzeti identitásuk elvesztésétől, ők érzik leginkább úgy, hogy veszély leselkedik az anyanyelvükre. A jelenlegi szlovák kormány nemzeti pártja, a legnemzetibb honatyák és a Matica által a szlovák népnek „ajándékozott" nyelvtörvény ennek tudatában egészen más színben tűnik fel - arról árulkodik, hogy a szlovák nép meglehet, semmi szükségét nem látná egy ilyen „identitásóvó", diszkriminatív, mások jogait korlátozó törvénynek. Igaz, az ő véleményére ebben a kérdésben sem tartottak igényt. SZÁLKA ÉS GERENDA A történelem útvesztői Csak a történészek és a Csehszlovák Köztársaságban élt magyarok történetével behatóan foglalkozó olvasók tudják, hogy kik voltak azok a „magyar aktivisták", akiket az 1935-ös választások során az agrárpárt és a szociáldemokrata párt színeiben juttattak a nemzetgyűlésbe, hogy a „magyarokat képviselve" a kormányt támogassák. Csomor István garamkálnai földbirtokos és Schulcz Ignác pozsonyi szakszervezeti vezető alkotta a kormányt támogató fiktív magyar pártot. Darvas János Politikai életünk húsz éve című dolgozata szerint „szerepük mindenkor negatív volt: helytelenítették azt, amit a magyar ellenzék kívánt, és mindenáron dicsérték azt, amit a kormány tett". A múlt hét végén Rimaszombatban a Szlovák Köztársaság címerének kettős keresztje fölé vörös ötágú csillagot álmodó új politikai mozgalom majdani aktivista vezére úgy tett, mintha belgyógyász orvosként a szlovákiai magyarokról már vizsgálatokkal igazolt neurológiai diagnózisokat is felállított volna. Mindenekelőtt a számára bizonyosságként létező öregkori elbutulás általános elterjedésére és a részéről népbetegségnek tekintett emlékezetkiesésre alapozhatott. Programbeszédében ugyanis voltak kitételek, amelyek igen erőteljesen vonatkoztathatók saját politikai múltjára is. Azt ugyanis nagyon jól tudják a szlovákiai magyar választók, hogy az Együttélés parlamenti képviselőjeként akkor még aktívan nem támogatta az önálló Szlovákia megalakulásának szervezését, fékezte a csehszlovák föderáció szétesését, nem szavazta meg a függetlenségi határozatot, és nem támogatta szavazataival az alkotmány elfogadását. Mindezzel jelentősen hozzájárult az egyébként már korábban meglévő, magyarok iránti bizalmatlanság elmélyüléséhez.. Igen. dr. Gyimesi György belgyógyász, egykor az Együttélés alelnöke, képviselője, járási tisztségviselője. A/, a kommunista orvos és baloldali mozgalmi vezér, aki mostanában belgyógyász létére már nemcsak ideggyógyászként, de távlogopédusként is praktizál. Kifogyván az ellenérvekből, előveszi hát hippokratészi esküjének szellemében fogant érveit. Állítja, hogy „főleg az Új Szó egyes szerkesztő'! dadogtak rólunk mint balekokról, szakadárokról, a magyar egység megbontóiról, a kormánykoalíció elvtelen kiszolgálóiról". A Doktor úr téved. Az Új Szónak egyetlen dadogó szerkesztője sincs. Á magyar szóhasználatban ugyanis a szerkesztő valamely kiadvány szerzőinek csapatmunkáját összehangoló és irányító személy. De még dadogó újságírója is csupán egy van. Minek hát a többes szám? Meg aztán kisebbfajta képzavar rejtőzik benne. Ha a száj dadog is, a kéz és a számítógép billentyűzete soha. A többi stimmel. Úgy, ahogyan elhangzott. Finom kis politizálásnak nézünk elébe. Csakúgy röpködnek majd a távdiagnózisok az ellenfelek ellenvéleményét hallva. Az orvosi titoktartást semmibevéve nyomban megneveztetnek a hályogosszeműek, a szélütöttek, a gutaütöttek, a kórosan kövérek, akik aztán egyenként vagy mind egy csapatban botorkálnak, kóvályognak, fetrengenek és cammognak a politika és sajtó küzdőterein. Ennyi csak kijár nekünk, kik nem tévesztjük össze a kormánykoalíció és a mostani nemzetállam iránti lojalitást a Szlovák Köztársaság iránti patriotizmussal. Mely utóbbi viszonyban ott van a remény a nemzetiségeknek is kijáró államalkotó státust adó új alkotmány elfogadására. Hisszük mi, kik nem feledtük, hogy idén a Csemadok rendezvényeinek benyújtott tervezeteire adott Pro Slovakia támogatás folyósítását is leállították. Ugyanakkor ezen állami kulturális alap kurátorai látatlanban adtak 500 ezret egy még ismeretlen magyar hetilap beindításához. Aki már dolgozott valamely lapnál, az tudja csak igazán, mily kevés a máskülönben szép összeg, egy periodikum folyamatos megjelentetéséhez. Megjelenik az első szám, s az ismert aktivista szellemiségű politikusok, újságírók, irodalmárok - biztos vagyok baloldali tehetségükben - tollaikkal kiharcolják a milliós támogatásokat is. Mi az nekik? Elvégre Mečiar úr könnyen ad a gyerekeiket szlovák iskolába járató, a Csemadokot elsirató, a magyar nyugdíjasokat, munkanélkülieket még talán a kormánypárt nagygyűléseire is invitáló magyar baloldaliaknak. Talán még osztogatni is fognak abból az állami vagyonból, amit majd ők privatizálnak Dél-Szlovákiában. Dusza István rovata KÖVESDI KÁROLY