Új Szó, 1995. október (48. évfolyam, 227-252. szám)

1995-10-19 / 242. szám, csütörtök

1995. október 25. SPORT Ú

J SZ

Ó ! 2369 j Az Istiglinc sikere Angliában Szép sikert ért el a dunaszerdahelyi Istiglinc néptáncegyüttes a nyáron. Kijutott ugyanis az angliai Middlesbroughban rendezett rangos Cleveland Aistedford International elnevezésű nemzetközi néptáncversenyre. Már maga a részvétel is szép eredmény volna, de az Istiglinc ennél többet is elért. Angliából győzelemmel tért haza. Az előzmények 1993-ig nyúlnak vissza. Ekkor fedezte fel az együttes vezetője egy külföldi lapban a versenyfelhívást. A versenyen való indulás feltételei közt szerepelt többek közt az együttes munkájáról írt jellemzés, egy, a műsoráról készült videofelvétel, valamint az utolsó két év szakmai sikereit felsorakoztató lista elküldése a versenybizottságnak. 1995 márciusában megérkezett a meghívólevél a nyáron tartott versenyre. A versenyt a már fent említett Middlesbroughban tartották, ebben a másfél milliós észak-angliai nagyvárosban, amelynek életébe a tizenkét országból érkezett együttesek utcai felvonulásaikkal és a város különböző pontjain naponta előadott műsoraikkal új színt hoztak. A nemzetközi seregszemlén képviseltette magát Csehország, Románia, Észtország, Lettország, Litvánia, Anglia, Horvátország, Spanyolország, de részt vettek az Angliában élő indiai, valamint kurd bevándoroltak is, hazájuk táncaival. A verseny több kategóriában zajlott. Az együttesek a városháza koncerttermében és az egyetemi színpadon mutatták be versenyszámaikat a közönségnek és a neves néprajz- és néptánckutatókból álló zsűrinek. A magas színvonalú és rendkívül szoros versenyben az Istiglinc néptáncegyüttes több díjat is nyert. Az autentikus férfitánc kategóriában a 3. helyet szerezte meg Lévai Péter Mezőségi legényes című táncával. Az autentikus női tánc kategóriában szintén a harmadik helyen végzett Kraus Ágota Pillike című koreográfiájával. A győzelmet a koreografált tánc kategóriában Kraus Ágota szerezte meg Kamaszok című táncával. Az Istiglinc munkájáról nagyon elismerően nyilatkozott a zsűri. Remek visszhangja volt az együttes szereplésének a helyi sajtóban is. Az Evening Gazette című napilap többször hozta címlapon az együttes képét, a rádió hangfelvételt készített a zenekarral, a televízió pedig felvételt készített az együttes műsoráról. A siker hatására a város polgármestere meghívta az együttes tagjait, a hivatalába egy reggeli teázásra, ahol elbeszélgetett az együttes tagjaival, és apróbb ajándékok átadása közben mindenkinek melegen gratulált az elért sikerhez. Az Angliában elért eredmény nemcsak az Istiglinc érdeme. A siker mindenkit megillet, aki támogatta, segítette az együttest - akár anyagilag, akár erkölcsileg -, hogy eljuthasson a versenyre, és méltó képviselője legyen Szlovákiának, Dunaszerdahelynek, s mindenekfelett a szlovákiai magya r ku Itú rá na k. P. A. MADÁCH-POSONIUM BIBLIOTÉKA A regényfolyam hömpölygése A regényfolyam valami grandiózus, nagy prózai vállalkozást sejtető jelzői meghatározás. A század elejétől folyamatosan széttöredezett, mozaikjaira hullott irodalomból lassan kikopott ez a tizenkilencedik században tetőpontját sokak szerint agóniáját - élő műfaj. Pedig a- huszadik századi szépprózában (gondoljunk csak Déry Tibor A befejezetlen mondat-jára vagy Szentkuthy Miklós Prae-jére, a világirodalomból pedig Thomas Mannra vagy Marcel Proustra) a meg-megújult és tovább élő - mert élni akaró - többrészes, realista vagy szürrealista nagyregény a felgyorsult élet dacára is helyet követelt az irodalomban; tudván, hogy az évtizedeket átívelő történelmi, szociológiai vagy akár lélektani folyamatokat, a generációs és társadalmi változások láncolatát a „mélyre világító lámpa pontfénye" mellett összefüggéseikben, folytonosságukban is láttatni kell. Napjaink magyar irodalmában a szlovákiai Duba Gyula érez késztetést a nagyregény műveléséhez. Az Álmodtak tengert című regénytrilógia első darabját tavaly jelentette meg a Madách Könyvkiadó, s alig telt el egy év, a Madách-Posonium kiadásában már itt fekszik asztalunkon a második kötet, amely terjedelmében is túltesz az elsőn. Hömpölyög tehát a regényidő, amely a háború utáni évektől vélhetően napjainkig tart. Az író, Duba Gyula pedig, akihez mindig is a regény műfaja állott legközelebb, az összegzés feladatát vállalta magára, a szlovákiai magyar irodalomban ezzel a példa nélkül való alkotással. (k-y) Nyelvében él a nemzet... A magyar nyelv kérdésében talán nem árt néhány elfogulatlan külföldi véleményt, megállapítást ismerni. Bowring John (1792-1872) angol nyelvész, indiai alkonzul sok nyelv mellett magyarul is beszélt, sok magyar költeményt fordított angolra. Poetry of Magyars címen adta ki fordításait, s antológiájának előszavában írja: „A magyar nyelv messze áll magában. Egész sajátos módon fejlődött, és szerkezete olyan időkre nyúlik vissza, amikor a legtöbb most élő európai nyelv még nem is létezett. Önmagában, következetesen és szilárdan fejlődött nyelv, melyben logika van, sőt mastézis is, az erő, a hangzatok minden hajlékonyságával és alakíthatóságával. Az angol ember legyen büszke arra, hogy nyelve az emberi történelem eposzát tünteti fel. Ki lehet mutatni eredetét, kivehetők, szétválaszthatok benne az idegen rétegek, melyek a különböző népekkel való érintkezés során rávakolódtak. Ezzel szemben a magyar nyelv egyetlen darabból álló terméskő, melyen az idő viharai karcolást sem ejtettek. Nem az idők változásától függő kalendárium. Nem szorul senkire. (...) A régi egyiptomi templomok egyetlen kőből készült padozatát sem tudják megmagyarázni. Senki nem tudja, honnan jött, melyik hegyből vágták ki a csodálatos tömeget. Miként szállították oda, miként emelték fel a templomok tetejéig... A magyar nyelv eredetisége még ennél is csodálatosabb tünemény! Aki ezt megfejti, az az isteni titkot fogja boncolgatni; valójában annak is az első tételét: „Kezdetben vala az Ige, és az Ige az Istennél vala, és Isten vala az Ige." A párizsi Sorbonne nyelvészei számítógépes összehasonlítást végeztek. Megvizsgálták a világ élő és holt nyelveit, melyik őrzött meg legtöbbet az ősműveltség nyelv-elemeiből, az ún. ős-etymonokból. Az eredmény a következő: a mai angol nyelv 4% etymont tartalmaz, a latin 5%-ot, a héber 5%-ot, az indiai munda-khol 9%-ot, a tibeti-szanszkrit 12%-ot, az őstörök, türkmén 26%-ot, a mai magyar nyelv 68%-ot. Példának talán ez a kettő is elég, bár az elfogulatlan véleményeket folytatni lehetne. Ám, ha mi meg tudunk tanulni egy 150 éves nyelvet, szomszédainknak is sugalmazhatnák a miénk elsajátítását. ZILIZI TIHAMÉR SZEUEGYZETEK AZ ALLAMNYELVTORVENYTERVEZETEHEZ II A purizmus kí sértet járása Szlovákiában Az Idegen szavak és kifejezések kéziszótára szerint a purizmus „tartózkodás az idegen szavak és fordulatok használatától; a valóságos és vélt nyelvi hibák üldözése". Már a purizmus szó idegen voltából is arra lehet következtetni, hogy ezt a magatartást annak ellenzői nevezték és nevezik így, nem pedig a hívei. A purizmus főként az idegen nyelvekből közvetlenül vagy közvetve (fordítás, ill. jelentéskiterjesztés útján) átkerült elemek ellen irányul, s mindenekelőtt azokra a népekre jellemző, melyeknek nyelvét valamely más nyelv veszélyezteti. Az erőteljes magyar purizmusnak a német nyelvi veszély volt a táptalaja, legalábbis az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásáig. Jelenleg a kisebbségi magyarok purizmusát a többségi nyelvek által ébresztett veszélyeztetettségérzet magyarázza, sőt részben indokolja is. A szlovák nyelvészetben tapasztalható purista megnyilvánulásokat Trianonig a magyar, Trianontól a Csehszlovák Köztársaság második - s talán végleges - kimúlásáig a cseh nyelvtől való félelem magyarázta, s részben szintén indokolta is. E tendenciák megnyilvánulásaként gyomlálták ki például a szlovák irodalmi nyelvből a hungarizmusok - a nyelvjárásokban máig bőségesen megtalálható magyar eredetű elemek - jó részét, később pedig az ún. bohemizmusok - a cseh nyelv elemei - kerültek „feketelistára". (Hasonlóképpen jártak el nálunk a magyar nyelvújítók és utódaik a német eredetű szavak jelentékeny részével.) Most, hogy Szlovákia elnyerte az egyesek által rég áhított teljes önállóságát, a purizmusnak végképp megszűnt a táptalaja. Érdekes azonban, hogy ennek ellenére minden eddiginél erőteljesebben jut szóhoz. A legnyilvánvalóbban az államnyelvtörvény tervezetének azon rendelkezéseiben érhető tetten, amelyek az idegen nyelvek hatását kívánják mérsékelni. A rendelkezésekhez fűzött magyarázat szerint a szlovák nyelvet az idegen kifejezések által való „beszennyeződés" veszélye fenyegeti. A szlovákra nézve veszedelmes nyelvek között a törvénytervezet magyarázata alapján kitüntetett szerepet játszik a cseh meg az angol, ez utóbbinak különösen amerikai változata. (Érdekes, hogy a magyar mint ilyen „veszélyforrás" nincs említve, pedig az egész törvénytervezet fő célja épp a magyar nyelv visszaszorítása.) Ami a cseh nyelvet illeti, ennek hatását a szétválással jócskán sikerült mérsékelni: aligha jelent a szlovák nyelvre nézve komoly veszélyt. A világnyelvek, mindenekelőtt az angol hatása pedig szükségszerű, s része a művelt európai (és más) nyelvek ún. nemzetköziesülésének (internacionalizálódásának), melynek során ezek közelebb kerülnek egymáshoz. Ez a folyamat nem újkeletű (bár az utóbbi évtizedekben érezhetően felgyorsult). A modern európai nyelvek tudományos terminológiája pl. mindig is jelentős mértékben görög-latin alapú volt. Kazinczy Ferenc és más nyelvújítóink fontosnak tartották, hogy a magyar nyelv alkalmas legyen mindazon fogalmak (körülírásoktól mentes) kifejezésére, amelyekre az ismert világnyelvek képesek. Mindezt azonban csak részben képzelte el az idegen szavak közvetlen átvételével (azt is inkább csak munkásságának korábbi szakaszában); ennél célravezetőbbnek tartotta a magyar nyelvi elemek segítségével történő szóalkotást (az idegen minták alapján). A nyelvek nemzetköziesülésének folyamatát szükséges lehet befolyásolni, irányítani. Ez az ún. nyelvi tervezés egyik fontos feladata mind a magyar, mind pedig a szlovák nyelv esetében. Az azonban aligha képzelhető el, hogy a nyelvfejlődést kellően át nem gondolt, nyelvészeti szempontból megalapozatlan jogszabályok alkotásával, ill. betartásával, pénzbírságok kivetésével lehessen - pozitív irányba - befolyásolni. Ez az intézkedés csupán arra jó, hogy a beszélőket megfélemlítse. S talán ez is az egyik célja. Hiba volna azonban azt hinni, hogy ez az erőszakos purizmus valamiféle szlovák belügy. Sajnos, korántsem az. Amennyiben az ezzel kapcsolatos cikkelyek bekerülnek a törvény végleges változatába, lehetőség nyílhat - elvben legalábbis - az egész szlovákiai magyarság törvényen kívül helyezésére. A szlovákiai magyarok ugyanis a szlovák nyelvnek ún. kontaktusváltozatát beszélik, amelyben óhatatlanul megmutatkozik a magyar nyelv hatása. (Hasonlóképpen a magyar nyelvnek is kontaktusváltozatát beszélik a szlovákiai magyarok, amelyen pedig a szlovák nyelv hatása érződik.) Ez mindenfajta kétnyelvűség törvényszerű következménye. Azt elvárni, hogy a kétnyelvű szlovákiai magyarok ugyanúgy beszéljenek szlovákul, mintha egynyelvű szlovákok lennének, nyelvlélektani képtelenség. Ha ezt a követelményt törvény fogja rögzíteni, a szlovákiai magyar igazi kutyaszorítóba kerül. Ha magyarul beszél a hivatalban, megszegi a jogszabálynak azt a rendelkezését, mely szerint a hivatalos érintkezésben az államnyelvet kell használni. Ha pedig szlovákul beszél, akkor szintén megsérti ezt az előírást, hiszen a törvény államnyelvként a szlovák irodalmi nyelv kodifikált változatát tekinti. Ezt pedig a maga tisztaságában legföljebb az egynyelvű szlovákok képesek használni (szigorúan véve még ők sem, hiszen a nyelvi gyakorlat valamelyest mindig eltér a korábbi nyelvállapot alapján rögzített normától). Ebből következően ahhoz, hogy egy ilyen törvény rendelkezéseinek eleget tehessünk, nyelvet kellene cserélnünk. Nem elég hozzá jól megtanulnunk szlovákul, el is kell felejtenünk magyarul. S tulajdonképpen ez az, amiben a törvény alkotói alighanem reménykednek. Bízzunk benne, hogy nagyot fognak csalódni. LANSTYÁK ISTVÁN MICHEL ABESHERA: ZEN MAKROBIOTIKUS RECEPTEK „Italodat rágd meg, ételedet idd meg" Nem vitás, hogy a könyvkiadók egyik legjobb üzlete a kevés szöveggel és sok színes képpel megtűzdelt szakácskönyvek megjelentetése. A kérdésre: miért annyira kelendőek a szakácskönyvek, a válasz alighanem az, hogy a finom, esztétikusan elkészített ételek fogyasztása mellett nem vetjük meg az ételkészítés művészetével való foglalatosságot sem. A címben jelzett kiadvány zen szerzetesek főzési tudományátteszi közkinccsé, olyan ősi japán ételek elkészítési módjait ismerteti, melyek ma már csak a zen-buddhista kolostorokban lelhetők fel. Bizonyára összefügg a zen szerzetesek táplálkozásával az a statisztikai adat is, miszerint Japánban ők a leghosszabb életű, legegészségesebb emberek. A makrobiotika kifejezés némi magyarázatra szorul. A makro nagyot jelent, a bio életerőt, a biotika pedig a megújhodás technikáját. A könyvből nemcsak az ételek elkészítésének technikáját, de az étkek kiválasztásának ősi művészetét is megismerhetjük. Lényeges tudnivaló, hogy a zen szerzetesek vegetáriánusok voltak (bizonyára ma is azok), ami determinálja konyhaművészetük „építőanyanyagát". Húsféléket tehát nem fogyasztanak, halakat és szárnyasokat viszont kiegészítő ételként igen. Elsődleges szerepe a rizsnek és a gabonaféléknek van. A zen filozófia a sertés- és a marhahúsfogyasztását úgy könyveli el, mint az ember érzéki vágyainak tett engedményt. Azt szerzetesi bölcselkedés nélkül is tudjuk, hogy az egészséges életmód felé tett első lépés az, ha nem esszük magunkat degeszre. Megfigyelésük szerint a húsevők robbanékonyabbak, könnyebben dühbe gurulnak, mint a növényevők. Figyelmünkbe ajánlják, hogy sose fogyasszunk iparszerűen előállított ételeket, italokat, pl. cukrot, üdítőket konzerveket. Kávét egyáltalán ne igyunk. Egy Gandhinak tulajdonított mondás szerint: „Italodat rágd meg, ételedet idd meg!" Amivel nagyon bölcsen az étel alapos megrágására figyelmeztet. De van más megszívlelendő tanács is: szeressük azt, amit csinálunk, a konyha szent hely, úgy is viselkedjünk benne. A legrosszabb, amit elkövethetünk, hogy a mohóság bűnébe esünk, mert mohóságunk képtelenné tehet a gondolkodásra. Mi, akik nem kacérkodunk a szerzetesi életmóddal, nyilván más szemszögből ítéljük meg a konyhaművészetet. Valószínűleg már azzal is megelégszünk, ha ételeink jóízűek, táplálóak. Azt sem érezzük feltétlenül tragédiának, ha érzéki örömöket okoznak. Végezetül még egy bölcsesség, mely a fent leírtakkal jól megfér: „Jobb a paréjnak étele, a hol szeretet van, mint a hizlalt ökör, a hol van gyűlölség." (Példabeszédek) (Mezőgazdasági Kiadó - Budapest) LENDVAY TIBOR Tompa Mihály Kulturális Napok Holnap délután 18 órakor nyitják meg a rendezők a rimaszombati Relax Centrumban az immár hagyományosnak mondható Tompa Mihály Kulturális Napokat, melynek az idén magyarországi társrendezői is lesznek. A Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya és városi alapszervezete, a Tompa Mihály Kulturális Alapítvány, a 4. számú Hatvani István cserkészcsapat rendezői gárdájához csatlakozott a Kelemér-gömörszőlősi Tompa Mihály Emlékbizottság és az Ózdi Lajos Árpád Honismereti Kör néhány lelkes tagja, ezért nem véletlen, hogy a programban jó néhány magyarországi előadó neve szerepel. Pénteken a megnyitót követően Pál József, a Salgótarjánban megjelenő Palócföld folyóirat főszerkesztője tart előadást, Az élő Mikszáth címmel. Este 7 órától Mács József íróval találkozhatnak az olvasók. Szombaton a műsor első része ugyancsak a Relax Centrumban lesz. 15 órakor Nagy Károly helytörténész tart előadást, Tompa Mihály és Kazinczy Gábor barátsága címmel, majd az ózdi zeneiskola Blokflőte kisegyüttesének műsora következik. 16 órakor a Gömörszőlősi Alkotóműhely munkáiból nyílt tárlatot nyitja meg E. Kovács László néprajzkutató, festőművész. A rendezők délután fél ötre tervezik Tompa Mihály szobrának a megkoszorúzását. Ezt követően a Botto utcában egykori lakóházán leleplezik Szombathy Viktor emléktábláját. Itt az író özvegye emlékezik a Rimaszombatban született alkotóra. A műsor zárórészében Gyürke Etelka énekel, és a 4. számú rimaszombati Hatvani István cserkészcsapat mutatja be rövid kultúrműsorát, (farkas)