Új Szó, 1995. október (48. évfolyam, 227-252. szám)

1995-10-18 / 241. szám, szerda

ÍÔ] ÚJ szó KÖZÉPISKOLÁSOK OLDALA 1995. október 18. o o NOVELLA Visszaemlékezés egy történelemórára A ZOLTÁN AZT ÜZENI A múlt héten Szeles Annamária lábnyomait olvashattad a szőnyegen (gy. k.: nem a szőnyegen olvashattad, hanem ott voltak a lábnyomai. Hogy lehetsz ilyen értetlen?) Remélem, hogy Neked is tetszett, csakúgy mint az e heti novella, amelyet Chris küldött el nekem, és amely egy vidám történelemóráról szól, pontosabban a tanárról - aki minden bizonnyal örülni fog annak, hogy ilyen aktív diákja(i) van(nak). Chris különben lány, és amatőr írónak tartja magát, de én kétlem, hogy az lenne (már úgy értem, hogy amatőr). Csak egy csomó idő után szánta rá magát, hogy elküldi ezt a novellát, remélem, a következőre már nem kell ennyit várnunk! Inkognitóba vohulásakor fekete szakállt viselt, amúgy szokásos szerelése meghatározatlan zöld színű bársonynadrág vagy farmer, fekete pulóver és különböző kis mütyürök a nyakban. Jaj, bocsánat, nehogy még az érintett fél megsértődjön, ne felejtsük ki ruhatárából a barna pulcsit és a kockás inget se. Hőn szeretett tanárunk ötből négyszer mosolyogva lépi át a tanterem küszöbét, kivillantva hófehér, kissé előre álló fogát. (Na nem mintha több lenne Neki!) Térképpel a hóna alatt a táblához lépked, ahol is gyakorlott mozdulatokkal pillanato.kon belül letekeri a térképet, és egy hanyag csuklómozdulattal feldobja a táblára. (Vagy majdnem.) Kényelmesen helyet foglal kedvenc székében a tanári asztal mögött, és beírja az órát. Aztán a hatás kedvéért feláll vagy leül az asztal sarkára, és szúró tekintettel végigméri a díszes társaságot. Ez idő alatt a diákság szorgalmasan belemerül füzete tanulmányozásába, mintha bizony most látná először, vagy menedéket keres a függöny, esetleg az előtte ülő háta mögött. Mindenkiről sugárzik az ártatlanság. Persze vannak bátrabbak is, akik állva a sarat, vigyorogva (a lányok többségben áhítattal) a tanár úr szemébe bámulnak egészen addig, amíg ő el nem kapja tekintetét, és el nem mélyed az osztályzatok színes kavalkádjában. Ilyenkor egy-egy arcon győztes mosoly suhan át, és az illető azt gondolja magában „No, lám csak! A tanár urat is zavarba lehet hozni!". Az idegtépő várakozás után elhangzik a tanárok számára oly kedves mondat: „Na, akkor valakit kihívunk felelni!". Persze a 31 diák közül nehéz eldönteni, hogy ki legyen az a szerencsés (netán szerencsétlen valaki, esetleg valakik). A tanáron is látszik a kétségbeesés, tanácstalanul forgatja notesza lapjait elölről hátra, majd ugyanezt a műveletet megismétli fordítva is, de egyszerűen nem tud dönteni. Még egyszer futó pillantást vet a diáknövendékekre, akik most már olyanok, mint a megszeppent nyulak, akik épp most botlottak bele a farkasba. Amíg a tanár a padsorok között időz tekintetével, azon töpreng, hogy vajon melyiküket nyaggassa meg jó alaposan. Aztán szeme megakad az egyik ártatlan kinézetű legénykén. „Aha, az a kis gonosz a múltkor majdnem elakasztott a folyosón. De majd én megmutatom neki, hogy ki a Jani kettőnk közül!" A tanár, ajkán gonosz mosollyal izgatottan kikeresi a fiú nevét, de amint megtalálta, jókedve egyből lehervadt az ábrázatáról. „A fenébe!" - dühöng magában. „Ez a csibész a minap felelt. Nem hívhatom ki újra, mert nyakamon a félév, és még egy csomóan nem feleltek. Pedig látszik rajta, hogy nem tud semmit. Átkozott szerencséje van!" - gondolja morcosan. „De megállj csak! Elkaplak még!" - fenyegetőzik gondolatban. Ezek után pillantása egy másik arcra téved, és egy vigyorgó pofával találja magát szemben. „A kis pimasz, hogy örül magának! Hiába is szemtelenkedsz, úgyse hívlak ki! Engem Te nem fogsz felültetni!" - rosszmájúskodik a tanár. Végül is kénytelen meghozni döntését, elvégre nem töltheti az egész órát morfondírozással. Már így is eltelt hat perc. Még a végén kifutnak az időből. A fagyos csendben tompán koppan a tanár úr hangja, amint kiejti áldozatának nevét, aki halotti arccal kitántorog a tábla elé. Másik felelőtársa hetykén kiballag mellé, csak úgy sugárzik róla az önbizalom. Az osztálytársak hangos sóhajtással kiengedik visszafojtott lélegzetüket, s gondolatban részvétet nyilvánítanak a két nyomorultnak. A tanár felszólítja a felelőt, hogy kezdje el az anyagot, s közben mutogasson is néha a térképen, amiről kiderül, hogy cirka 250 évvel eltér a megadott dátumtól, és szegényke azért nem találja Csehszlovákiát. Annyi baj legyen! Legalább nem kell erre is odafigyelni. Na szóval, a feleltetésnek ez az aprócska tévedés sem lehet akadálya, a tanár továbbra is ostromolni próbálja szegény diákot kérdéseivel, de nem sok sikerrel, mert abból csak úgy dől a szó, s a tanár még csak közbe sem vághat. Belátja, hogy itt nincs mit tenni, s a felelőt kénytelen-kelletlen leülteti egy egyessel. „Na majd a másikat megnyúzom! - gondolja vidáman. - Úgyis olyan ijedtnek látszik." További kérdésáradat zúdul szegény gyerekre, s ő hirtelen azt sem tudja, melyikre válaszoljon. A zavaros kép azért lassacskán összeáll, a szürkeállományról elillan a tudatlanság fátyla, s zakatolni kezdenek a kerekek. „Nincs mit tenni! - adja meg magát a hóhér. - Úgy látszik, ezek készültek mára." A második felelő is a helyére megy, de szegénykének még arra sincs ideje, hogy kiszusszanja magát a megpróbáltatások után, máris kénytelen írni az új anyagot. A többiek eddigre legalább elvégezhették ujjgyakorlataikat, s lélekben már felkészültek a gyorsírásra. Addig még menne is a dolog, amíg nem kell nevet írni a táblára. Mert a betűk kibogozása sokszor még a tulajdonosának is gondot , okoz. A diákok ilyenkor legalább megpihennek, és kirázzák görcsbe rándult karjukat, hogy aztán folytassák az őrült hajszát. Végre megszólal a csengő megváltó hangja. Mindenki felugrik, hogy megmozgassa elgémberedett tagjait, s bevágja füzetét a táskába, nehogy a tanár meglássa. Csak egy enyhe szívrohamtól akarják megkímélni. Mindezen megpróbáltatások után, ami a történelemóra szokásos menetét jelenti, kérdem én: miért van az, hogy mégis szeretjük és élvezzük ezeket az órákat? Azt hiszem a titok nyitja Simon Attilának, a dunaszerdahelyi magyar tannyelvű gimnázium történelemtanárának az egyénisége. CHRIS Hála a magasságos minisztériumnak, van kinek üzengetnem, hiszen küldöd a leveleket (te is). Most már a család leállt, mondtam, hogy hagyják abba, most már boldogulok magam is, nem kell annyi pénzt pazarolni arra a rohadt bélyegre. Szóval jó, hogy írsz! Különben ne csodálkozz, ha egy leveled után kb. csak úgy két hét múlva kapod a választ, mert nagyjából annyi az átfutási idő. Ez van. • • T Helló, Ivanics Anikó! Köszi, hogy elküldted az Animal Cannibals együttes „Takarítónőőő" című számát, bizonyára egy csomó ember örülni fog neki; én magam is meglepődtem a szövegen, mert annak ellenére, hogy a Juventus rádióban szoktam hallani, nem gondoltam volna, hogy ilyen találó szövege van neki. Ha minden jól megy, akkor a jövő heti számban lejön. Kérlek, írj még (és írhatsz magadról is) nem feltétlenül csak szövegelőt... T T T Szia, Ordas! Tetszik a neved, és én is szeretnék azok közé tartozni, akiknek elég ennyi, hogy Ordas, és tudják, hogy mi van. Természetesen nem írtál fölöslegesen, leközlöm a verseidet Nem tudom, hogy miért vagy pesszimista, meg életunt. Inkább egy kicsit több lázadást kellene magadba szívni egy csomó életörömmel (mert van belőle bőven). Ilyenkor nekem elég annyi, hogy „kék az ég és zöld a fű", azaz minden oké! Azé' írj! T T • Tisztelt Denisa Jakahová! Ez a „tisztelt" nekem nem tetszik, de mindegy. Ne magázz, mert elszaladok, sokkal fiatalabb vagyok nálad. A novellád érdekes, remélem, hogy minél előbb leközölhetem. Kösz, hogy megint írtál, és tartsd meg bátran ezt a jó szokásodat! DIÁK MURPHY Szállj el, kismadár... Ha nem készültél, az pontosan annyit ér, mintha készültél (volna) törvény 1. Annak valószínűsége, hogy Téged feleltetnek, akár triplájára Is nőhet, ha nem készültél. 2. Ha készültél, úgysem azt fogják számon kérni tőled, amit megtanultál. Folyománya: A törvény neve, GÁLI K PÉTER I SZÖVEGELO ATE VERSED Végre! Végre kijött a REPUBLIC legújabb lemeze, már nagyon vártam. Hullára bírom a fiúkat, rohadt jó (élő) zenét csinálnak. „Tüzet viszek", ez az új lemez címe, és a „Szállj el, kismadár" című szám máris sláger, ami nem is csoda, hiszen a megjelenés után eltelt egy órában máris aranylemez lett ez a csodálatos kazetta (vagy CD, oszd be!). Már megszokhattuk ettől a profi csapattól, hogy egyre jobb és jobb lemezeket adnak ki, de ez a mostani, ez botrányosan jó. Sokat érdeklődtem (lehet, hogy rossz helyen), hogy többek között miért írták a kazettáikra, hogy „köszönet a pozsonyi rádiónak", de nem tudtam meg. Azt hiszem, hogy ez a „köszönöm" is a zenei szerkesztőinknek szól - én is csókoltatom, bírom a számokat, amiket játszanak (főleg a hatost). A mostani kazin az áll, hogy „külön köszönet Bródy Jánosnak, valamint az összes magyar nyelvű rádió, televízió és írott sajtó munkatársainak, akik segítik munkánkat". Figyeled, ezek megköszönték nekem is, nekem! Ez már valami, mi? (Hofi után szabadon.) Egyszóval, most boldog vagyok, hogy a Világ megint gazdagabb lett 13 csodaszép szókimondó dallal. Ajánlom figyelmedbe! Az eheti szövegelő nem jött volna létre, ha nincs a Laky Csaba, akinek most kösz! Szállj el kismadár Nézd meg, hogy merre jár Mondd el, hogy merre járhat Ő Mondd el, hogy szeretem Mondd el, hogy kell nekem Mondd el, hogy semmi más nem kell Csak a Hold az égen Csak a Nap ragyogjon Simogasson a szél Szállj el, kismadár Simogasson, ha arcomhoz ér Csak a Hold ragyogjon Csak a Nap az égen Nekem semmi más nem kell... Kell, kell, hogy rátalálj Szállj el, kismadár Nézd meg, hogy merre járhat Ő Vidd el a levelem Mondd el, hogy kell nekem Mondd el, hogy semmi más nem kell Refr. Soha ne gyere, ha most nem jössz Soha ne szeress, ha most nem vagy itt Refrén, vapsuvapp, suvapvapp, meg egy csomó frankóra jó dolog! Most Lelkes Jutka verseit olvashatod majd (ha ügyes vagy), aki Dunaszerdahelyen az egészségügyi suli egyik osztályának padját koptatja (de már nem sokáig). Jutka nyáron részt vett a jubileumi V. Pegazus-találkozón (is), és most Te is elolvashatod ezeket a verseket, jó szó-rakodást (gy. k.: szórakozást)! Nagy utazás Emlékeim Félszállsz a vonatra Akkor még neked is jó volt jegyet váltasz Örökké vidámnak láttalak az utolsó útra... szárnyra keltél a daltól majd emlékezel, könnyű voltál, hogy nem érkezel, akár egy árnyalak. hogy nem érkezel Akkor még nekem is jó volt. oda De közénk feküdt a félhomály ahova megfosztott minket egymástól szerettél volna. és a jótól, Semmi biztató ami azóta fáj... A tükörből rám kacsint a jövő és búcsút int a holnapnak A Nagyszünetet szerkesztem. Leveleidet szívesen veszem (ha nem túl drágák), de nehogy azt hidd, högy visszaküldöm (minek?). A Nagyszünet címe megegyezik az ÚJ SZÓ-éval (pont ők veszekednének), de a borítékra írd rá, hogy Nagyszünet! -Kaprinay Zoltán-