Új Szó, 1995. szeptember (48. évfolyam, 203-226. szám)
1995-09-13 / 212. szám, szerda
[Ä] ÚJ SZÓ MOZAIK 1995. szeptember 12. Huszonhét lépés után döntetlenül végződött Garri Kaszparov sakkvilág bajnok és kihívója, Wasvanathan Anand első mérkőzése (felvételünk a nyitólépést örökítette meg) a New York-i Világkereskedelmi Központban. Emlékíutás Szlovákiából... Kedd délelőtt áthaladtak a magyar-szlovák határon a II. Rákóczi Ferenc nemzetközi történelmi emlékfutás magyar és szlovák résztvevői. A tornyosnémeti határállomáson egy rövid útlevélellenőrzés után fogadták a futókat, akik ezt követően Gönc, Telkibánya, Bozsva érintésével Pálházára indultak. A futók az 1705. szécsényi országgyűlés összehívásának 290. évfordulójára emlékezve vágtak neki a csaknem 500 kilométer hosszú távnak a szlovákiai Zboróból. Végcéljuk a magyarországi Szécsény. A magyar csapatot Mecser Lajos egykori hosszútávfutó-bajnok vezeti. A futók útjuk során eddig érintették Bártfát, Eperjest, Kassát, ahol megkoszorúzták II. Rákóczi Ferenc sírját és Borsit, a fejedelem szülőhelyét. Magyarországon - többek között - Sárospatak, Miskolc, Eger, Pásztó fogadja őket. Szécsénybe szeptember 17-én várják az emlékfutás résztvevőit. (MTI) A mai műsor A-csoport: Nantes-FC Porto (20.30), Dinamó Kijev-Panathinaikosz (19.30). B-csoport: Legia Warszawa-Rosenborg Trondheim (20.30), Blackburn-Szpartak Moszkva (20.30). Ccsoport: Dortmund-Juventus (20,30), Steaua Bucuresti-Glasgow Rangers (20.30). D-csoport: Ajax Amsterdam -Real Madrid (20.30), Grasshoppers Zürich-Ferencváros (20.30 - közvetíti a TV 2). Hetedszer pán négyszer diadalmaskodott indul az FTC a Ferencváros (Keflavik 4:1, a BEK-trófeá- Panathinaikosz 3:1, Jeunesse ért, eddig 22 Esch 6:2, Anderlecht 1:0). meccset vív- Mo st a 23-szoros svájci bajtak a zöld-fe- n ok Grasshoppers Zürich otthohérek a leg- nában próbálnak szerencsét a rangosabb focikupáért, tízet Zöid Sas ok". Sokan azt mondmegnyertek, 4 remi és 8 vere- j ák, ha itt nem szereznek ponseg szerepel meg a merlegen tot, akkor üres kézzel távoznak (a gólkülönbség 42:38). Az Üllői idegenből. Úti legénység egyértelműen ott- Hétf5nf nem sokk a| az e, ut a. hon a veszelyesebb: 6 gyoze- zá s előtt igencsak lehangolt volt lem, 4 döntetlen és mindössze Novák Dezső vezetőedző, mert egy vereség (26 éve - 0:3 a Le- 7(1) játékosa is sérüléssel bajlóeds ellen a Népstadionban), dott. Szinte ugyanaz a helyzet, Idegenben viszont nem ritka a mint amikor a Fradi KEK-döntőt nagy „zakó" (legutóbb - Porto (1975) játszott a Dinamó Kijev0:51). Az ellenfél pályáján csu- vei. Akkor 0:3 volt az eredmény... UEFA CHAMPIONS LEAGUE RAJTOLNAK A CSOPORTMÉRKŐZÉSEK A BAJNOKOK LIGÁJÁBAN Az „álmok világában" a Fradi Az „álmok világába", a Bajnokok Ligájába jutott FERENCVÁROS labdarúgócsapata ma este Zürichben játssza első mérkőzését. Az Anderlechtet kiverő (1:0,1:1) Fradinak felettébb nehéz dolga lesz a D-csoportban, hiszen ennél nehezebb ellenfeleket (a címvédő Ajax Amsterdam, a szintén sztárokból álló Real Madrid, valamint a Grasshoppers Zürich) aligha kaphatott volna... Kopunovics (a labdával) Zürichben Nagy Béla, az FTC krónikása, a ma esti meccs előtt lapunk munkatársának kijelentette: „A brüsszeli bravúr előtt is kikaptunk az NB l-ben - Debrecenben. Most is vereséget szenvedtünk a Vasastól. Ezúttal is idegenben lépünk pályára a BEKben. Ezek szerint..." Novák Dezső csak szerdán este hirdet kezdőcsapatot, bízik abban, hogy a sérültek közül egy-két futballista felépül (Simon például azt mondta az is gólt szeretne lőni... MTI munkatársának, hogy gipszkötéssel a kezén is vállalja a játékot, feltéve, ha a bíró ezt megengedi!). A házigazdák már csapatot hirdettek: Zuberbühler-Vogel, Gren, Vega, Thüler-Lombardo, Geiger, Koller, Yakin-Magnin, Viscaal. A Grasshoppers (Szöcskék)-Ferencváros BL-nyitány játékvezetője a norvég Rune Pedersen lesz a 30 ezres zürichi Hardturm-stadionban. (zsigárdi) TIPPELŐKNEK A NIKÉ-ben a következő mérkőzésekre tippelhetünk... SZOMBAT, szeptember 16. • Holland labdarúgóliga: 223. Sittard-De Graafschap 2,22,8-2,8; 224. Arnheim-Eindhoven 2,6-2,82,4; 225. Breda-Tilburg 2,32.8-2,7. • Belga futballbajnokság: 226. Gent-Ekeren 1.9-2,8-3,2; 227. C. Bruges-Aalst 2,5-2,8-2,5; 228. Lierse-Molenbeek 1,8-2,8-3,4; 229. Anderlecht-Waregem 1,2-4,0-10,0; 230. Beveren-Mechelen 2,0-4,8-3,1; 231. Antverp-Seraing 2,2-2,82,8; 232. Lommel-St. Truiden 2,1-2,8-2,9. • Dán futball-liga: 233. Silkeborg-Bröndby 2,62,8-2,5; 234. Odense-Vejle 1,5-3,0-5,0; 235. Aalborg-Lyngby 1,8-2,8-3,4; 236. FC Koppenhága-Aarhus 2,22,8-2,8; 237. Ikast-Herfolge 1,8-2,8-3,4; 238. Naestved-Viborg 2,0-2,8-3,1. • Skót labdarúgó-bajnokság: 239. Celtic-Motherwell 1,8-2,8-3,4; 240. Falkirk-G. Rangers 3,42,8-1,8; 241. Hibernian-Aberdeen 2,2-2,6-3,0; 242. Partick-Hearts 2,3-2,6-2,9; 243. Raith-Kilmarnock 2,4-2,7-2,7. • Angol labdarúgó Premier League: 244. Arsenal-West Ham 1.8-2,8-3,4; 245. Aston Villa-Wimbledon 1,8-2,8-3,4; 246. Chelsea-Southampton 1.9-2,8-3,2; 247. Leeds-Q. P. R. 1,55-3,0-4,6; 248. Liverpool-Blackburn 1,9-2,8-3,2; 249. Manchester U.-Bolton 1,3-3,58,5; 250. Middlesborugh-Coventry 2,2-2,8-2,8; 251. Newcastle-Manchester C. 1,4-3,06,0; 252. Sheffield W.-Tottenham 2,1-2,8-2,9. • Angol II. labdarúgóliga: 253. Charlton-Oldham 2,0-2,8-3,1; 254. Grimsby-Port Vale 2,0-2,8-3,1; 255. Norwich-Millwall 2,2-2,82,8; 256. Portsmouth-Derby 2,4-2,8-2,6; 257. C. Palace-Huddersfield 1,6-3,0-4,2; 258. Southend-Wolverhampton 2,6-2,8-2,4; 259. Luton-Sunderland 2,0-2,8-3,1; 260. Stoke-Tranmere 2,5-2,82,5; 261. Ipswich-Watford 1,72,8-3,8; 262. Leicester-Reading 2,0-2,8-3,1. • Finn és török labdarúgóliga: 264. FinnPa-Roavniemi 2,0-2,8-3,1; 265. Fenerbachce-Bursaspor 1,3-3,5-8,5. • Labdarúgó Norvég Kupa: 266. Lilleström-Bergen 1,6-3,0-4,2. • Uruguayi labdarúgó-bajnokság: 275. Penarol-Progreso 1,5-3,0-5,0; 276. Danubio-Sudamerica 1,8-2,8-3,4; 277. Liverpool-Wanderers 1,7-2,8-3,8; 278. River-Espanol 1,7-2,83,8; 279. Rampla-Basanez 1,7-2,8-2,8. • Kolumbiai labdarúgóliga: 281. Medellin-Deportivo Cali 2,5-2,6-2,7; 282. Tolima-Millonarios 2,4-2,62,8; 283. Quindio-Magdalena 2,0-2,8-3,1; 285. America Cali-Nacional M. 1,7-2,8-3,8; 286. Santa Fe-Huila 1,7-2,83,8. VASÁRNAP, szeptember 17. • Cseh labdarúgó-bajnokság: 311. Opava-Boby Brno 2,5-2,7-2,6; 312. Žižkov-Zlín1,3-3,5-8,5; 313. Cheb-Olomouc 2,5-2,8-2,5; 314. Sparta-Liberec 1,3-3,5-8,5; 215. Jablonec-Slavia 2,7-2,8-2,3; 316. U. Hradišté-Ostrava 2,4-2,8-2,6. • Magyar labdarúgó NB I: 317. Vác-Ferencváros 2,7-2,7-2,4. • Német labdarúgó Bundesliga I: 318. Hamburg-Rostock 1,7-2,8-3,8; 319. Mönchengladbach-St. Pauli 1,55-3,0-4,8. • Német labdarúgó Bundesliga II: 320. Fortuna Köln-Mainz 1,7-2,8-3,8; 321. Zwickau-Lü : beck 2,2-2,8-2,8. • Osztrák labdarúgó-bajnokság: 322. Rapid-LASK Linz 1,5-3,0-5,0. • Holland labdarúgó-bajnokság: 325. Volendam-Kerkrade 2,7-2,8-2,3; 326. Twente-Waalwijk 1,5-3,0-5,0; 327. Deventer-Ajax 8,5-3,5-1,3; 328. Utrecht-Feyenoord 3,2-2,8-1,9. • Olasz labdarúgó-bajnokság: 330. Atalanta-Napoli 2,2-2,63,0; 331. Bari-Lazio 2,8-2,62,4; 332. Fiorentina-Cagliari 1,7-2,8-3,8; 333. Inter-Piacenza 1,35-3,0-8,0; 334. Juventus-Vicenza 1,25-4,0-9,0; 335. Padova-AC Torino 2,6-2,6-2,6; 336. AS Roma-AC Milan 2,62,6-2,6; 337. Sampdoria-AC Parma 2,6-2,6-2,6; 338. Udinese-Cremonese 1,8-2,8-3,4. • Olasz labdarúgó B-liga: 341. Ancona-Cesena 1,8-2,5-3,8; 342. Avellino-Foggia 2,6-2,62,6; 343. Bologna-Reggina 1,4-3,0-6,0; 344. Brescia-Verona 2,1-2,5-3,2; 345. Chievo-Pescara 2,3-2,5-3,0; 346. Cosenza-Reggiana 2,1-2,53,2; 347. Palermo-Andria 1,82,6-3,6; 348. Perugia-Genoa 2,6-2,6-2,6; 349. Venezia-Salernitana 2,6-2,6-2,6. • Spanyol labdarúgó-bajnokság: 350. Real Madrid-Oviedo 1,43,0-6,0; 351. Vallecano-Betis Sevilla 2,6-2,8-2,4; 352. Zaragoza-Barcelona 2,5-2,8-2,5; 353. Merida-Valencia 2,6-2,72,5; 354. Valladolid-Compostela 2,4-2,8-2,6; 355. La Coruna-Salamanca 1,2-4,0-10,0; 356. Celta-Tenerife 2,4-2,72,7; 357. Espanol-Albacete 1,5-3,0-5,0; 358. FC Sevilla-San Sebastian 2,0-2,8-2,1; 359. Gijon-Santander 1,7-2,83,8; 360. Atl. Bilbao-A. Madrid 2,0-2,8-3,1. • Portugál labdarúgó-bajnokság: 374. Salqueiros-Felqueras 1,7-2,8-3,8; 376. Qumaraes-U. Leiria 1,353,5-7,0; 377. Amadora-Benfica 5,0-3,0-1,5; 378. Belenensen-Farense 2,1-2,8-2,9; 379. Sporting-Campomaiorense 1,2-4,0-10,0; 380. Gil Vicente-Sp. Braga 1,9-2,8-3,2; 381. Chaves-Boavista 2,4-2,8-2,6; 382. Leca-FC Porto 6,0-3,01,4. • Finn labdarúgó-bajnokság: 393. lives Tampere-Jaro 2,0-2,8-3,1; 394. Pori-HJK Helsinki 2,2-2,8-2,8; 395. Mikkeli-Lahti 1,7-2,8-3,8; 396. Ponnistus-TPV Tampere 2,4-2,82,6; 397. TPS Turku-Valkeakoski 2,5-2,8-2,5; 298. Vaasa-Myllykoski 2,8-2,8-2,2. HÉTFŐ, szeptember 18. • Svéd jégkorongliga: 438. HV-71-Djurgaarden 2,0-4,52,0. • I. labdarügóliga: 439. InterPrievidza 1,45-3,0-5,5. (Ezt a meccset csak ötös kombinációban lehet tippelni.) • Cseh labdarúgóliga: 440. Plzeň-Hradec 1,7-2,8-3,8. (Ezt a meccset csak minimum hármaskombinációban lehet tippelni.) KOMBINÁLT TIPPEK 401. DAC-Slovan; 402. Zaragoza-Barcelona; 403. Merida-Valencia; 404. Bari-Lazio; 405. Padova-AC Torino; 406. Roma-Milan; 407. Young Boys-Sion; 408. Harelbeke-FC Bruges; 409. Cheb-Olomouc; 410. Jablonec-Slavia; 411. Arnheim-Eindhoven; 412. Le Havre-Bordeaux. (A nyerési szorzószám menet közben megváltozhat!) MICHAL MARTIKAN TIZENHAT EVESEN A FELNŐTTEK KOZOTT SZERZETT VB-BRONZERMET A tehetséges trónkövetelő Liptószentmiklóson gimnazista, de legalább ennyire szereti a gyors folyású vizeket, a rajta surranó hajó kormányzását. És tizenhat éves korára rengeteget elsajátított a vadvízi kenuzásból. Egyszeres ifjúsági világ- és kétszeres Európa-bajnok. MICHAL MARTIKÁN e sportág szlalom szakágának kirobbanó tehetsége, amit a szeptember eleji nottinghami felnőtt világbajnokságon is maradéktalanul bizonyított. Betört a közvetlen élmezőnybe, és a C-l-es kategóriában a dobogó harmadik fokán kötött ki. Olimpiai versenyszámban ő szerezte az idén Szlovákia első vb érmét. Egyet s mást a következő beszélgetésben is elárult magáról. • Azt mondják rólad, nemigen szaporítod a szót. Valóban csendes fiú vagy? - Eredményeimről szívesen mesélek. Idén - többek között kétszer legyőztem az olimpiai bajnok cseh Lukáš Pollertet. Egyszer nálunk, Liptószentmiklóson, majd Prágában is. Különben igazán nem tartozom a hangadók közé, de ha kell, megmondom a magamét. Amikor feldühödök valamin, nem hagyom szó nélkül. Esetemben tehát néha a látszat csal. • Papád, Jozef Martikán az edződ. Mire vitted volna nélküle? - Fogalmam sincs róla. De biztosan rosszabbul állnék. Talán még a válogatottnak sem lennék a tagja. Talán... erre nem tudok pontosan válaszolni. • Pollert azt mondta, hogy különleges a versenyzési stílusod, szinte összeolvadsz a hajóval, rengeteg időt töltesz a vízen. Vajon mennyit? - Válogatott társaim közül majdnem a legtöbbet edzem. Amikor nem járok suliba, délelőtt és délután is egyaránt kétkét órát. Tavasszal még ennél hosszabb ideig is eveztem. Éppen akkor látott Pollert. Utána kiszálltam a hajóból, és folytattam az erőgyűjtéssel. Valószínűleg ez tűnt fel neki. • Elég fiatalon röppentél az érmesek világába. Megítélésed szerint miben múlod felül a mögötted maradt korosabb és tapasztaltabb vetélytársaidat? - Sikereim titka a felkészülésban rejlik. Két óra alatt rengeteget gyakorolok, csiszolom kapuvételi technikámat, és éppen ebben vagyok jobb számos riválisomnál. De az élversenyzőktől is sokat ellesek. Példaképem a tízszeres kajak világbajnok Richard Fox. Egyszer én is úgy szeretnék lapátolni, mint ő: nyugodtan, kifinomult stílusban. Két éve Mezzanőban volt szerencsém látni. Akkor nyert. Nottinghamben nem indult, mert időközben családot alapított, és visszavonult. Ő e sportág élő legendája. • Rajthoz álltál a 3xC-J.-es stafétában is. Ontkóval és Minőikkel ugyancsak bronzérmesek lettetek. Mit szeretsz jobban: az egyéni számot vagy a csoportos versenyzért? Egyértelműen a kenu egyest. Valamikor hokiztam, s tudom, hogy a kollektívában teljesen másképp érzi magát az ember. Nekem az egyéni versenyzés tetszik. • Két éve Mezzanőban még nem vehettél részt a felnőttek világbajnokságán, mert tizennégy A tapasztalt válogatott társak, Vladimír Vaia (balról) és Jaroslav Slúčik között évesen erre nincs lehetőség. Kívülállóként milyen érzésekkel figyelted a vb eseményeit? - Nagyon nem zavart, hogy kiszorultam a keretből. Kissé azonban bántott, mikor láttam a versenyt, mert ott szerettem volna lenni a többiek között. Nekem akkor legalább úgy ment, mint Minőiknek, aki a döntőbe jutott. Szorítottam társamnak, de azért szívesebben vízre szálltam volna, mert nagyon vonzott a nehéz mezzanói pálya. De mit tehettem? El kellett érnem a tizenöt éves korhatárt. Nottinghamban aztán „felnőtté avattak". J. MÉSZÁROS KÁROLY l V Aiw m