Új Szó, 1995. szeptember (48. évfolyam, 203-226. szám)
1995-09-30 / 226. szám, szombat
1995. szeptember 22. BELFOLD - KÜLFÖLD Bős: A szükséglakás luxusa Valószínűleg a történelmi felvételek között tartják majd számon ezt a fotót, amely a csütörtökön este Washingtonban aláírt izraeli-palesztin megállapodás utáni államfői sétáról készült a Fehér Ház Rózsakertjében. Bili Clinton mellett lépdel az esemény két főszereplője, Jicchak Rabin izraeli kormányfő és Jasszer Arafat. A balszélen lévő Husszein jordán király és a jobb oldalon látható Mubarak egyiptomi elnök meghívottként szintén részese volt a nagy eseménynek. KÖZEL-KELET: KÖZELEBB A BEKEHEZ Clinton személyes szerepvállalása Bili Clinton amerikai elnök az izraeli televízióban kijelentette: kész mindent megtenni a közel-keleti béke kiteljesítéséért. „Azt hiszem, a béke elérése érdekében kénytelen leszek személyesen is jelentős szerepet vállalni" — mondta Clinton egy interjúban. Clinton a palesztin önkormányzat ciszjordániai kiterjesztéséről kötött palesztin-izraeli megállapodás csütörtöki aláírása után nyilatkozott az izraeli televíziónak. Bősön, az erőmű és a falu közötti felvonulási területen álló viharvert, repedéseivel messziről feltűnő óriási munkásszálláskomplexum nem tartozik azon intézmények közé, amelyeket Július Binder a külföldi turistáknak szokott mutogatni. Amikor viszont a környéken lakásgondokkal küzdők számára felajánlották egyik épületét, mégis örültek, hogy lesz hol lakniuk. Napjainkban viszont már sokaknak az az érzésük, hogy valaki ki akarja üldözni őket. A munkásszállásból- kialakított szükséglakások nem kínálnak különösebb luxust: két helyiséget, egy talpalatnyi előszobával és zuhanyozófülkével. Ebbe költöztek be a gyakran kisgyermekes családok. - Kezdetben egy háromtagú család 1282 koronás bérleti díjat fizetett - meséli egyikük, Horváth Gertrúd. - Tavaly novemberben azután levélben egy újabb szerződést kaptunk, amelyben ez az összeg már 1402 koronára emelkedett. Ez nagyon felháborította a lakókat, volt, aki hajlandó volt fizetni a megemelt összeget, de volt, aki megtagadta ezt. Az elégedetlenséget növelte, hogy a pozsonyi Műszaki Egyetem, a szálláskomplexum kezelője egyáltalán nem törődött a karbantartással. A tető például két évig beázott, olyannyira, hogy a fennt lakóknak tönkrement a bútoruk. Képzelje el, hogy kisgyermekekkel éltek olyan lakásokban, ahol még a konektorból is folyt a víz! Az igazi döbbenet viszont e héten szerdán történt. Ekkor a lakógyűlésen a községháza képviselője közölte velük, hogy újra emelik a lakbért, háromtagú család esetében 1698 koronára, de ha többen szorulnak össze ebben a lyukban, akkor a lakbér akár kétezer korona fölé is emelkedhet. Ráadásul amennyiben nem írják alá a szerződést, hétfőn az egyetem kikapcsolja a villanyt, meleg vizet és csak temperálja a fűtést. - Három évvel ezelőtt az akkor még műszaki főiskola csak Michel Carayon itt! Ha beteg, ne veszítse el a reményt! Michel CARAYON „pszi-sebész" fülöp-szigeteki beavatott természetgyógyász, a krónikus, elsősorban a daganatos betegségek specialistája. Európában egyedülálló módszerével várja többek között az allergiában, impotenciában, Parkinson-kórban, sclerosis multiplexben szenvedőket is. Érdeklődni a 0811/3608-as telefonszámon lehet. Előadások: szeptember 30. Galánta október 1. - Zólyom október 4. - Léva K-127 Dunaszerdahely városának önkormányzata és a mosonmagyaróvári Pannon Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Kara felvételt hirdet gazdasági agrármérnök szakon az érettségivel rendelkezők számára. úgy volt hajlandó kiadni az épületet, ha a község felelősséget vállal a lakbér fizetésére. így mi azóta rendesen át is utaljuk az összeget, nekünk viszont sokan nem fizetnek, és az össztartozás már meghaladja a kétszázezer koronát - tudtuk meg Fene s Iván polgármestertől. Fizetésmegtagadók mindig voltak, de a helyzet a tavalyi lakbéremelés óta tarthatatlanná vált. Sőt, amikor kiderült, hogy a nemfizetőknek a hajuk szála sem görbül, valóságos járvány tört ki. Both Tibor hivatalvezető szerint már az fenyeget, hogy a tartozás hamarosan akár négyszázezer korona fölé emelkedik. Mivel a szükséglakásból már valóban nem lehet senkit az utcára tenni, a hivatal legfeljebb a más falvakban szokásos „nem standard módszerekhez" tudna folyamodni. Ugyanis már perekkel is próbálkoztak, de a bíróság olyan alacsony összegeket ítélt meg, amellyel szinte semmire sem jutottak. Ezért arra kérték a lakásbizottságot és a képviselőtestületet, hogy adjanak megoldási javaslatokat, illetve hagyjanak jóvá valamiféle beavatkozást. Fenes Iván viszont kevés esélyt lát arra, hogy a képviselők vállalják az ezzel járó konfliktusokat. Ő szintén sokallja a bérleti díjat, de a falu már tovább nem bírja a költségeket. Az egyetem viszont monopolhelyzetben van, így azt sem tudták elérni, hogy a kérdéses tömbre legalább külön órákat szereljenek fel. Sokan ugyanis attól tartanak, hogy az egyetem az üresen álló épületek fenntartási költségeit is részben a kiszolgáltatott lakókon vasalja be. Az ügyet a bősi képviselőtestület tegnap este megtárgyalta és döntésétől nagyon sok függ. Amennyiben ugyanis nem találtak megoldást a nemfizetők meggyőzésére, a helyzet tarthatatlanná válik. A Műszaki Egyetem tegnap szabadságoló illetékesétől pedig a jövő héten igyekszünk megérdeklődni, miként kalkuláltak ki ilyen nagyságú bérleti dijat. (tuba) A hároméves távútas képzésre Dunaszerdahelyen kerül sor. A jelentkezési íveket október 2-a és 20-a között vehetik át a Dunaszerdahelyi Városi Hivatal hivatalvezetőjénél. A felvételi vizsga időpontjáról és feltételeiről az érdeklődőket írásban értesítjük. A felvételi vizsgák biológiából és matematikából lesznek. Címünk: Városi Hivatal Mestský úrad Fő utca 50. ul. Hlavná č. 50 Dunaszerdahely Dunajská Streda K-130 Október 9-én, hétfőn, 19.00 órai kezdettel a pozsonyi istropolis (volt Szakszervezetek Háza) nagytermében vendégszerepel KOÓS JÁNOS és BAJOR IMRE. Zenés kabaréműsorukra jegyek a Csemadok OV épülete első emeletén (Május 1 tér, 10-12) Merva Tamásnál, valamint a helyszínen igényelhetők. K-131 MTI-hír A közel-keleti béketárgyalások megkezdése, 1991 óta Izrael békeszerződést kötött Jordániával, és néhány köztes megállapodást a palesztinokkal. Zátonyra futottak viszont a Szíria és Libanon felé tett izraeli békekezdeményezések. „Kész vagyok mindent megtenni a békefolyamat kiteljesítéséért úgy, hogy az magában foglalja a Szíriával és Libanonnal való kiegyezést és az izraeli-palesztin megállapodás végső státusát is" — mondta az amerikai elnök. Clinton egyúttal támogatást ígért Izraelnek, hogy megfékezhesse a palesztin szélsőségesek öngyilkos merényleteit, amelyek az elmúlt két évben több tucat izraeli halálát okozták. Izrael ez év végéig be akarja fejezni katonái kivonását hat ciszjordániai városból, de ezt nem tudja biztosan ígérni, nyilatkozta tegnap Jichak Rabin izraeli kormányfő. A hadsereg kivonásának üteme a zsidó telepesek számára készülő kerülő utak megépítésétől függ, mondta Rabin Was„Ha azt kívánjuk, hogy Csehország a NATO-ernyő védelme alá kerüljön, el kell fogadnunk az ezzel kapcsolatos kötelezettségeket is" - nyilatkozta Karel Borúvka, a minisztérium tájékoztatási osztályának helyettes igazgatója. Hasonló véleményen volt Váciav Havel államfő is. „Ha olyan helyzet alakulnak ki, hogy stratégiai okokból a Cseh Köztársaság területén atomfegyvereket kellene elhingtonban az izraeli rádiónak. Az AP szerint jelezte, hogy a ciszjordániai autonómiáról csütörtökön aláírt megállapodás nem írja elő a kivonás 1995-re történő befejezését, de „ez Izrael szándéka". A miniszterelnök nyilatkozata azt a kompromisszumot tükrözi, melyet közvetlenül a washingtoni aláírás előtt ütött nyélbe Jasszer Arafat PFSZ-vezetővel. Arafat azt követelte, hogy a zsidó állam december végéig vonja ki katonáit a hat palesztin városból, amit Rabin elutasított, illetve függővé tette a palesztin városokat — például Betlehemet és Rámalláhot — elkerülő utak megépítésétől. A kivonás megkezdésének időpontja továbbra is tisztázatlan. Arafat legutóbb október 8. helyezni, és mi a NATO tagja lennénk, akkor ezt a kötelezettséget vállalnunk kellene" — mondta észak-csehországi körútja során az elnök. Hozzátette, hogy egy ilyen helyzetet „jelenleg egyáltalán nem tud elképzelni". Havel azt is megjegyezte, hogy ma a transzkontinentális rakéták korát éljük, s ezért nem nagyon érti, hogy miért kellene valamit, ami kétszáz kilométerkörüli kezdésről beszélt, míg izraeli tisztségviselők szerint a két fél egyelőre még nem állapodott meg a kezdési dátumban. Palesztinok tucatjai tegnap Hebronban köveket hajigáltak izraeli katonákra, és kát molotovkoktélt dobtak egy zsidó telepes házára, jelentette az AP. A hírügynökség sérülésekről nem számolt be. Izraeli katonák mintegy száz palesztint tartóztattak le, és sorba állították őket a város központjában háttal egy falnak, hogy kikérdezhessék az őrizetbe vetteket. Szokásuktól eltérően azonban az izraeli katonák nem használtak a tiltakozókkal szemben sem gumilövedékeket, sem könnyfakasztó gránátokat. A 120 ezres palesztin városban, ahol mintegy 400 zsidó telepes él, naponta csapnak össze palesztin fiatalok és izraeli katonák. A palesztinok elégedetlenek az izraeli-palesztin autonómiamegállapodással, mert az nem rendelkezik a telepesek kiköltöztetéséről. re nyugatabbra már most fel van építve és 1200 kilométeres hatósugara van, áthelyezni, illetve újra felépíteni Csehországban. A nemzetvédelmi miniszter első helyettese, Petre Nečas pedig kijelentette, hogy az atomfegyverek esetleges elhelyezését Csehország területén, ahogy azt a NATO egy esetleges konfliktus esetén a posztkommunista régióban elképzeli, támogatja. Mint állampolgár meg van győződve arról, hogy Csehország azért akar a NATO tagja lenni, hogy egy esetleges konfliktus esetén ne legyen szövetségesek nélkül. A szociáldemokraták, a legnagyobb ellenzéki párt vezetője, Miloš Zeman szintén megértéssel vette tudomásul Brüsszel álláspontját, logikusnak tartja azt, ÚJ SZ Ó 2205 | TÖ RVÉNYNÉZŐBEN BUKARESTEN Sújtja a kisebbségi oktatást Vlad Casunean Kovászna megyei prefektus szerint az új román oktatási törvény „semmilyen tekintetben nem fenyegeti a romániai magyar kisebbség etnikai, kulturális, nyelvi identitását". A prefektus a Honti Mária államtitkár vezette magyar küldöttség tagjaival megtartott tegnapi találkozón fogalmazott így, ám a delegáció a közvetlenül érintettektől ennek ellenkezőjéről értesülhetett. A magyar és a román miniszterelnök megállapodása értelmében Romániába érkezett küldöttség — a Livi u Maior oktatási miniszterrel és a román kormány más képviselőivel lezajlott csütörtöki találkozók után — a sepsiszentgyörgyi látogatás kezdetén Orbán Árpáddal, a megyei tanács elnökével találkozott. A Vlad Casuneannal ezután lezajlott—a prefektus szavai szerint, „nyílt eszmecserét" hozó —találkozót követően, amelyben a kormány megyei képviselője, a fő kormánypárt Kovászna megyei szervezetének vezetője élesen bírálta az RMDSZ-t és annak politikáját, a küldöttség a helyi magyar pedagógusok képviselőivel találkozott. Pál Ferenc, a Mikes Kelemen Líceum, Magyari Erzsébet, a Prespektíva Szakközépiskola és Kotta László, a Puskás Tivadar Szaklíceum igazgatója részletes tájékoztatást adott az új román tanügyi törvénynek a kisebbségeket sújtó előírásairól, egyebek között a szakoktatás, a felvételi vizsgarendszer, az egyes tantárgyak kötelező román nyelvű oktatása terén. Szóltak a törvény általánosan centralizáló, megítélésük szerint antidemokratikus jellegéről, valamint az anyagi gondokról, amelyek közösek ugyan a román iskolarendszerben, de különösen keményen érintik a kisebbségeket. Az eszmecserét összefoglalva Honti Mária államtitkár rámutatott: az első napon a küldöttségnek arra nyílott alkalma, hogy kifejtse a minisztérium vezetőinek azt, hogy a szakmai elemzés milyen, az emberi és a kisebbségi jogok szempontjából súlyos következményeket mutat ki az új román oktatási törvényben, a tegnapi helyszíni tapasztalat pedig alátámasztotta ezeket a fenntartásokat. Honti Mária ugyanakkor köszönetet mondott a szervezőknek és vendéglátóknak, a partnereknek a lehetőségért, amely a delegáció számára adódott, méltatta az őszinte és nyílt légkört. s nem ellenzi azt sem, hogy konfliktushelyzetben cseh területen is atomfegyver legyen. Pártja korábban élesen ellenezte a NATO-tagságot, de a legutóbbi- kongresszuson megváltoztatta álláspontját. Jelenleg a komolyabb politikai erők közül egyedül a csehmorva kommunista párt ellenzi az ország NATO-ba való belépését. Miloslav Ransdorf, a párt második embere annak a véleményének adott hangot, hogy Csehország számára politikai, gazdasági és ökológiai veszélyekkel járna a szövetségbe való belépés. Csehország területén, még Csehszlovákia keretében a nyolcvanas évek közepén, 1983 és 1986 között egyszer már voltak, mégpedig szovjet SS-12 típusú atomrakéták. KOKES JÁNOS PÁRTOK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓI TA SR-, CTK-hír Nem nagyon kell sietni az Európai Unióba, illetve a NATO-ba történő belépéssel. Legjobb lenne, ha teljes mértékben megőriznénk a szuverenitásunkat - jelentette ki a Szlovák Nemzeti Párt tegnapi sajtótájékoztatóján Jozef Šedovič alelnök. Az önálló Szlovákia első ezer napjával kapcsolatban úgy vélekedett, hogy létezésével kapcsolatban a polgárok megszabadultak félelmeiktől. Egyben elítélte a csütörtöki pozsonyi tüntetést, amelyen szerinte az ún. demokraták levetették álarcaikat. Áz SZNP továbbra is ellenzi a magyar-szlovák alapszerződés parlamenti ratifikálását. Egy függelék kidolgozását követeli, amely tartalmazná az egyes részek értelmezését. í KÖZLEMÉNYEK L CSEHORSZÁGI VITA A NATO-ESZKOZOK TELEPITESEROL Vállalni a tagság előnyeit és hátrányait Prága úgy véli, hogy ha Csehország az észak-atlanti szövetség tagja kíván lenni, akkor nemcsak a tagságból eredő előnyöket fogja élvezni, de természetes módon magára kell vállalnia majd a megfelelő kötelezettségeket is, tehát teljes egészében vállalnia kell a felelősséget ezért a lépésért, jelezte tegnap a cseh külügyminisztérium arra a hivatalos brüsszeli bejelentésre reagálva, miszerint ha valamelyik ország NATO-taggá válik, akkor elvárják tőle, hogy „vállalja az ebből eredő feladatokat, kockázatokat, felelősséget, költségeket és az anyagi kiadásokat Is". Jichak Rabin izraeli kormanyfo a ciszjordaniai autonomiamegallapodás aláírása után egy fogadáson a jelen lévő államfők körében nagy derültséget okozva azon tréfálkozott, vajon Jasszer Arafat, a PFSZ elnöke nem zsidó-e. Rabin kifejtette: egy régi izraeli mondás szerint az igazi zsidónak sport a szónoklás, s ezért merült fel benne, hogy „-Arafat elnök úr nincs messze attól, hogy zsidó legyen". Miközben Rabin a tőle megszokott módon komoly arccal beszélt, valamennyi jelenlévő nevetésben tört ki, s velük nevetett Arafat, Bili Clinton amerikai elnök, Husszein jordániai király és Hoszni Mubarak egyiptomi elnök.