Új Szó, 1995. szeptember (48. évfolyam, 203-226. szám)

1995-09-27 / 223. szám, szerda

1995. szeptember 28. MINDENNAPI BUNUGYEINK ÚJ SZ

Ó [2177] LANSTYAK ISTVÁN A kétnyelvű oktatás formái 2. A NYELVOKTATO PROGRAMOK ALKALMAZHATÓSÁGA. A nyelvoktató iskolának csak akkor van létjogosultsága, ha a kisebbség tagjai már többségi anyanyelvűek vagy legalábbis erősen másodnyelvdominánsak (pl. a magyarországi nemzetiségi iskolák növendékei). Minálunk tehát ilyen iskolák bevezetése legföljebb Nyitra vagy Kassa vidékének elszlovákosodó falvaiban volna indokolt, ott is csak egy átgondolt *nyelvfelélesztési program keretében (amelyben az anyanyelven oktatott tantárgyak száma az évek múltával fokozatosan emelkedne). - Kisebbségi anyanyelvű, nyelvüket folyékonyan beszélő gyermekek esetében a nyelvoktatás az anyanyelv leépüléséhez vezet. A NYELVOKTATÓ PROGRAMOK HATÉKONYSÁGA. A nyelvoktató iskolák rendszerint kevéssé képesek biztosítani az anyanyelv (újra)elsajátítását, különösen ha olyan nyelvről van szó, amelyet a beszélők nem ítélnek túlságosan „hasznos"-nak (vagyis nem világnyelvről). - Az olyan nyelvoktató iskola, amely szó szerint csak nyelvet oktat, vagyis a kisebbség (és az anyaország) történelme, kultúrája, földrajza nem vagy csak minimális mértékben jelenik meg a tananyagban, csupán a szűken vett „nyelvelsajátítást" szolgálja (többnyire azt sem sikeresen), nem pedig a kisebbség megmaradását. - Ha pedig a tanítás az idegennyelv-oktatás módszereit követi, a kétnyelvű oktatás egyik szakemberét, Artüro Tosit kell idéznünk, aki szerint az ilyen nyelvoktatás kifejezetten a nyelvmegtartás ellentétét eredményezi, vagyis nyelvcserét (ha ez már korábban, az előző nemzedékben be nem következett). Tosi meggyőzően érvel amellett, hogy az idegennyelv-oktatási módszerek teljesen alkalmatlanok a kisebbségi gyermekek élő nyelvi örökségének megszilárdítására és továbbfejlesztésére. KÉTTANNYELVŰ OKTATÁSI PROGRAMOK. A kéttannyelvű oktatási programokban mindkét nyelv oktatási nyelvként is használatos; a két nyelv súlya az oktatásban nagyjából azonos. Ez nem föltétlenül vonatkozik minden évfolyamra: egyes változataikban valamely nyelv szerepe az egyes évfolyamokban fokozatosan növekszik, a másiké pedig csökken. - A régiónkban alkalmazott kéttannyelvű oktatási programokban rendszerint a humán tantárgyakat tanítják a kisebbség anyanyelvén, a reál tárgyakat pedig államnyelven. Ilyenné alakították át az 50-es évek végén, 60-as évek elején a magyarországi anyanyelvű iskolákat, azokat, amelyek már korábban nem váltak nyelvoktatóvá, a magyar nyelvű továbbtanulás megkönnyítésének szándékára történő szokásos hivatkozással. Jelenleg ez a forma mindenekelőtt a gimnáziumokban érvényesül; az általános iskolák általában nyelvoktatóak. Ilyen a szlovákiai magyar diákok számára létesített szakközépiskolák és szakmunkásképző intézetek, ill. osztályok egy része is. Ezeket a 60-as években a népnyelv „csalamádéiskolá"-nak hívta; hivatalosnak tekinthető magyar megnevezésük vegyes tanítási nyelvű vagy kétnyelvű iskolák. - A magyarországi kisebbségek anyanyelvű iskoláinak kétta n nyelvűvé alakítása éppúgy nem e közösségek érdekeit szolgálta, mint ahogy a szlovákiai „alternatív iskolák" bevezetése sem válna kisebbségünk javára. Tudjuk, hogy az intézkedés a magyarországi kisebbségeknek mérhetetlen károkat okozott: nem kétséges, hogy jelentős mértékben járult hozzá nyelvük ijesztő méretű leépüléséhez. Az eredmény Szlovákiában is nyelvleépülés lenne, még ha - a kétféle kisebbség gyökeresen eltérő helyzete miatt - nem is olyan ütemű és mértékű, mint Magyarországon, ahol a helyzet harminc év alatt odáig „fajult", hogy a magyar dominánssá, sőt magyar anyanyelvűvé vált újabb diáknemzedékek számára a kisebbségi nyelvű iskolákhoz való azonnali visszatérés lehetetlen. A KÉTNYELVŰ OKTATÁSI PROGRAMOK HATÉKONYSÁGA. Az eddigi tapasztalatok szerint általában azok a kéttannyelvű oktatási programok bizonyultak sikeresnek, amelyeket a többségi gyermekek számára vezettek be, akik így vagy az országukban élő valamelyik kisebbség nyelvét, vagy pedig egy világnyelvet sajátítottak el - a kisebbségi gyermekek esetében igen szigorú feltételeknek kell eleget tenni ahhoz, hogy az ilyen programok ne eredményezzék a kisebbségi nyelv leépülését és ne akadályozzák a hatékony ismeretszerzést. Mivel a jelenlegi programok nagy része ezeknek nem tesz eleget, az eredmények is ennek megfelelőek. Érdemes itt utalni a kétnyelvű oktatással kapcsolatos kérdések egyik legismertebb szaktekintélyének, Jim Cumminsnak az egyik legújabb tanulmányára, melyben számos empirikus kutatás egybehangzó eredményét összegezve azt állapítja meg, hogy a kétnyelvű gyermekeknek a kisebbségi nyelvben elért teljesítménye általában függvénye az e nyelven történő oktatás mennyiségének, ugyanakkor a többségi nyelv fejlődése viszonylag független attól, hogy azt az iskolában milyen mértékben használják oktatási nyelvként. Ha mégis van összefüggés a többségi nyelven való tanulás és az iskolai eredményesség között, akkor ez nemegyszer fordított: minél nagyobb mértékben kénytelenek a diákok a többségi nyelvet oktatási nyelvként használni, annál rosszabb az e nyelvben és e nyelven elért teljesítményük. - A kéttannyelvű oktatás eredményessége nagymértékben függ az adott kétnyelvűségi helyzet milyenségétől. A kéttannyelvű programok sikeres alkalmazása csakis az ún. ^hozzáadó kétnyelvűségi helyzetben képzelhető el, melyben a kisebbségi nyelv csak számszerűségében kisebbségi, státuszát tekintve azonban - legalábbis az illető etnikai csoport településterületén egyenrangú a többségivel. Tove Skutnabb-Kangas egy 1994-ben megjelent tanulmányában a különféle típusú, sikeresnek látszó nyugat-európai kétnyelvűségi oktatási programok tapasztalatait összegezve nyolc alapelvet vagy ajánlást fogalmaz meg, amelyet minden kétnyelvű oktatási program kidolgozásában figyelembe kellene venni. Ezeket az Új Szó ez év június 21-i számában részletesebben is ismertettük, ezért most csak a legfontosabbakra utalunk: az oktatásnak azt a nyelvet kell jobban támogatnia, melynek az iskolán kívül kisebb az esélye arra, hogy ún. magas formális szintre fejlődjön; minden gyermeknek kétnyelvűvé kell válnia, nemcsak a kisebbségieknek; a két nyelvnek azonos státusszal kell rendelkeznie; minden pedagógusnak kétnyelvűnek kell lennie, azoknak is, akik a másodnyelvet tanítják. Mivel a sikeres kéttannyelvű oktatás legtöbb alapelvét a szlovák oktatásügyi minisztérium koncepciója teljesen figyelmen kívül hagyja, minden empirikus vizsgálat nélkül is megjósolható, hogy az ún. „alternatív iskolák" nem a gyermekek kétnyelvűsítését, hanem az anyanyelv leépítését szolgálnák, s ugyanakkor a hatékony ismeretszerzést is gátolnák. KÉTTANNYELVŰ OKTATÁS ÉS NYELVFELÉLESZTÉS. A magyarországi kéttannyelvű iskolákban alkalmazott oktatási programok - bevezetésükkor - kétségkívül *átirányító jellegűek voltak, vagyis hosszabb távon a magyarországi kisebbségek nyelvi beolvasztását célozták. Miután ezt a céljukat nagyrészt sikeresen el is érték (ehhez persze az oktatáson kívül számos más tényező is hozzájárult), nyelvi céljuk is gyökeresen megváltozott: jelenleg már semmiképpen sem tekinthetők átirányító programoknak, ha mégis, akkor az ellenkező előjelű irányváltást szolgálják: lévén az iskolások zöme vagy másodnyelvdomináns, vagy pedig többségi anyanyelvű, a kéttannyelvű iskola célja a kisebbségi nyelv elsajátíttatása; a többségi nyelvre mindenekelőtt az ismeretszerzési folyamat zavartalansága érdekében van szükség. Azokban az esetekben, amikor a gyermekek semmiféle kisebbségi nyelvi tudást nem hoznak otthonról az iskolába (vagyis amikor már többségi anyanyelvűek), egyfajta *belemerülési programról van szó: a gyermekek nyelvileg már a többséghez tartoznak, s az iskolában a kisebbség nyelvét sajátítják el ily módon. (L. még *nyelvfelélesztés). KÉTNYELVŰ OKTATÁSI PROGRAMOK. Legszűkebb értelemben az olyan oktatási programokat nevezzük kétnyelvűeknek, melyeknek fő jellemzője, hogy ugyanazon az órán használatos mindkét nyelv a legtöbb tantárgy oktatásában. - E típus klasszikus formáját Szlovéniában és Horvátországban vezették be az 50-es évek végén. Ezekben a máig működő iskolákban az alsó tagozaton az órák többsége valóban kétnyelvű: a tananyag magyarázata az egyik, a házi feladatok megbeszélése, az ismétlés stb. a másik nyelven történik. A felső tagozaton a kétnyelvűség már csak formális: az oktatás nagyrészt szlovén nyelvű, de a legfontosabb szakkifejezések magyar nyelvű ismeretét is megkövetelik. Az oktatás kétnyelvűsége alól kivételt képez az ún. magyar nemzetiségi program, melynek keretében magyarul oktatják a magyar nyelvet és irodalmat, a történelmet, a földrajzot és a művészeti nevelést itt az ismétlés és a szakkifejezések összefoglalása történik szlovénul). -A „szlovén modell" jellegzetessége, hogy a magyar és szlovén gyermekek ugyanazokba az osztályokbajárnak, vagyis a kétnyelvű iskolák látogatása a többségi gyermekek számára is kötelező. Ez a tény nagyban növeli a magyar nyelv presztízsét. (A horvátországi kétnyelvű iskolákat ezzel szemben csupán a magyar anyanyelvű gyermekek látogatják.) REJTETT KÉTNYELVŰ OKTATÁS. A két nyelv egy tanórán belüli használata a kéttannyelvű magyarországi általános iskolákban is gyakorlat, egyfajta szükségmegoldásként, a tanulók, ill. a pedagógus magyar nyelvi dominanciája miatt (az alacsonyabb évfolyamokban a tisztán kisebbségi nyelvű képzés - főként a nagyobb kognitív igénybevétellel járó szaktárgyak esetében - hátráltathatná a hatékony ismeretszerzést). A szlovákiai magyar tannyelvű szakiskolákban is előfordul, hogy bizonyos szaktárgyakat két nyelven tanítanak, mégpedig többnyire különféle gyakorlati meggondolásokból. - A szlovén és horvát modelltől eltérően a magyarországi és szlovákiai kétnyelvű oktatás nincs sem elméletileg, sem módszertanilag megalapozva, a pedagógusok szakmai segítséget nem kapnak, aminek nyilvánvaló oka az, hogy papírforma szerint ilyen iskolatípus nem létezik. (Következménye pedig az ilyen oktatás eredményességében mutatkozik meg - és felmérésre vár!) (Jövő szerdán folytatjuk) Gidró Bonifác Nap Komáromban Gidró Bonifác Matematikai és Fizikai Napot rendeztek múlt pénteken Komáromban. A rendezvény a tavalyival és a tavalyelőttivel szemben ezúttal csupán egynapos volt, ami egyértelműen gazdasági okokra vezethető vissza. A szakmai szimpózium magas színvonalát azonban az anyagiak hiánya sem tudta csökkenteni, hiszen olyan kiváló szakemberek adtak elő, mint Vancsó Ödön (ELTE, Budapest), Hortobágyi István (ELTE, Budapest), Vásárhelyi Éva (ELTE, Budapest), Schiller István (ELTE, Budapest), Keszegh István (Komáromi Magyar Gimnázium), Szabd Endre (Komáromi Magyar Gimnázium), Fonód Tibor (Komáromi Magyar Gimnázium), Szakái Attiláné (Komáromi Magyar Gimnázium), akik párhuzamosan tartottak matematikai és fizikai előadásokat. A szakmai találkozót dr. Ipóth Barnabás, a Komáromi Magyar Gimnázium igazgatója nyitotta meg. Utána Oláh György, a Gidró Bonifác Napok főrendezője hangsúlyozta a matematikai versenyekbe való rendszeres bekapcsolódás fontosságát, és felhívással fordult a hazai magyar iskolákhoz, hogy azok minél nagyobb számban vegyenek részt a nagy múltú budapesti Középiskolai Matematikai Lapok (KöMaL) pontversenyeiben. Számos rendkívül érdekes feladatmegoldás hangzott el Hortobágyi István Rácsgeometria, Szakái Attiláné A mozgási feladatok grafikus megoldásai, Vásárhelyi Éva Egy nem szerkeszthető pont és Szabó Endre Maxwell-egyenletek megoldása című előadásában. Itt olyan indirekt bizonyítások, „szakmai fogások" szerepeltek a feladatmegoldásokban, amelyeket a diákok kitűnően hasznosíthatnak ayérsenyeken, de a szaktanárokat is továbbgondolkodásra késztetik a gyors feladatmegoldást elősegítő szakmai trükkök. Schiller István a Pattantyús-Ábrahám Géza Középiskolai Versenyről, valamint a rendszermodellekről és rendszerek tanításáról beszélt, kifejezve azon reményét, hogy a tanulmányi versenybe hamarosan a felvidéki magyar diákok is bekapcsolódnak. Keszegh István az alapiskolák 3-8. évfolyama számára rendezett Zrínyi Ilona Matematikaverseny eddigi eredményeit és jövőre vonatkozó terveit ismertette, hangsúlyozva, hogy a középiskolai tehetségek gyökereit az alapiskola felső tagozatában kell keresni, s ezért már a harmadik osztályban el kell kezdeni a tanulókkal a különfoglalkozást. Rendkívüli érdeklődés kísérte Vancsó Ödön Hogyan hazudik a statisztika? című előadását, amely a mindennapi életből kiragadott példákon szemléltette, mennyire manipulálhatók a statisztika eredményei, részeredményei. Fonód Tibor főleg a tehetséggondozás fontosságát hangsúlyozta, és konkrét elképzeléseit ismertette arra vonatkozóan, hogyan lehetne a szó szoros értelmében a csúcsra juttatni a tehetséges magyar diákokat. Többek között felvetette egy hazai magyar olimpiai csapat kialakításának lehetőségét. Az előadásokat követő vitákon és megbeszéléseken sok értékes gondolat hangzott el, jó lett volna, ha ezeket a megjelent 70 résztvevőnél többen hallgathatták volna meg. Remélhetőleg jövőre több pedagógust vonz a rendezvény, amelyet kétnaposra terveznek. TARICS PÉTER Kezdetben, a forradalmi változások idején, naponta találkozhattunk az önfeledt lelkesedés különböző formáival. Érzékelhető volt a munkahelyeken, kisebb-nagyobb közösségekben, sőt még a családi otthonok melegében is. E lelkesedés - a demokratikus jogok gyakorlásának lélekemelő korszaka után - napjainkban szertefoszlani látszik. Ma már kicsi országunk kicsinyes ügyekkel elfoglalt kisebbségi polgárán a türelmetlenségjelei mutatkoznak. Önállóság ide, demokrácia oda, kisebbségi lét amoda, a hétköznapi életét tengető magyarnak - hacsak időközben nem képezte át magát fakírnak - tele van a hócipője. Elege lett sok mindenből: a feje búbján doboló kéz türelmetlenségéből, az évek múlásával egyre idegesítőbbé váló hülyevagyfiam nevelési metódusból, a nemzetébresztők könyörtelen gondoskodási. mániájából, és - valljuk meg - nyűgnek érzi a pagy Könyök és hócipő nemzeti odafigyelést nyelvtudására is. Fütyül az érvként lobogtatott érvényesülési kvótákra, az elmaradottságát bizonygató statisztikákra. Szabadulna az idegen hittérítőktől, az erőszakkal istápolni akaróktól. Szabadulna, de kollektíven nem lehet. Ez lojalitásának kézzelfogható megtagadása lenne, egyesekben a területi autonómia rémét és - apokaliptikus vízióként - a Felvidék elcsatolásának lehetőségét idézné fel. Másrészt tudja, mert a szájába rágták, és a gyakorlatban is szemléltették, hogy piciny országunkban kollektíven csupán bevagonírozni és áttelepíteni lehet, jogokat gyakorolni nem. A kisebbséginek született magyar tehát lazítani szeretne, kiosonni a körből, a kör közepéből, doboljanak kicsit a mások fején. Szeretne, de nem lehet. Minta karámba zárt nyájat, folyton visszaterelik. Pedig a hájjal kehegetés elviselésének is van tűrőküszöbe, a hülyevagyfiam nevelési metódust is megunja egszer a méla utód és fellázad. Vagy meglép rejtett indulataival, vagy kirántja a bicskát, és oktatója orra alá dugja. A mi emberünk is rájön a hétköznapok kis csatáiban, hogy a másodrendű állampolgárnak szánt sors nem lehet egy tartalmas élet célja. Ő is a kézzelfogható jelent, konkrét, önnön életét vágyja szőröstülbőröstül megélni. Lehetőleg teljes jogú állampolgárként, és nem mártírként, üldözöttként, névtelen hősként vagy kisebbségi akármiként. Szükségszerű tehát, hogy eljöjjön az idő, amikor mindenből elege lesz, és csökötté válik a kisebbségi gondok iránt. Érzékenységi mutatója a veszélyes értékek zónájába kerül, allergiássá válik bizonyos témákra. Unja a lemezt, könyökén jön ki a monoton szöveg: anyanyelv, alternatív iskola, nyelvtörvény, etcetera. Újság, rádió, tévé ömleszti a nagygyűlések, petíciók, alternatív iskolák, kulturális ellehetetlenülésünk folyamatos csődjét. Homályos fogalmak zúgnak a fejében. Mikor az élet amúgy is annyira kusza, a fizetés kevés, ő meg nyugalmat akar, a megszokott araszolással elérhető biztos jövőt, holnaputáni távlatot. Paprikáscsirkét a tányérra, hogy gyerekét az iskolában tisztességesen neveljék, őt magát pedig mellőzzék a politikai acsarkodások meg mifélék ügyében - ha lehet, ugyebár. A többi: könyök és hócipő. Oldják meg nélküle a gubancokat, az alternatív iskolákat, a vonatból kihajított szurkolók ügyét, a veszélybe került Jókai meg egyéb napokat. Nem vétett ő senkinek, miért éppen az ő szerencsétlen életét keserítik visszatérő rendszerességgel? Miért az ő privát idegeit nyűvik állami felügyelet alatt? Mire vannak a képviselők, a polgármesterek, a pedagógusok meg egyéb ilyen-olyan felelősök? Akinek dolga, tegye, a többi könyök és hócipő. Törvényszerű és egészen emberi, hogy az idő múlásával a hivatásosak is fásulni kezdenek. Eljön az idő, amikor az ő cipőjük is tele lesz az unalomig ismert ügyekkel, az ő könyökükön is jön kifelé a szöveg. Amikor a képviselő belerázódik képviselői mivoltába, s a választási kampány során megismert lelkesedése a semmibe hulló nyilatkozatok gyártására redukálódik. Amikor az iskolát hivatásból is óvó pedagógus legszívesebben kámforrá válna, mert folyton az öntudatára apellálnak. Olyan agitfeladatokkal bízzák meg, melyeket egyetlen porcikája sem kíván. Morog, hogy őt nem képezték ki sem konspirálásra, sem lelkek megváltására. Azért a kis fizetésért amúgy is állandó létbizonytalanságban él. S idővel talán még a közíró pohara is kicsordul. Mikor elege lesz abból, hogy a teljes világ megélhetése, leírása, magyarázása helyett a kisebbségi nyűgök folytonos ismételgetésére kell koptatnia tehetségét, mikor folyton csak azt hallja, hogy az egész világ helyett csak a fele a miénk, vagy még attól is kevesebb. Itt állunk tele hócipővel, és forgatjuk iránytűnket a nagy káoszban. Hátha felbukkan valahol Európa. LENDVAY TIBOR