Új Szó, 1995. szeptember (48. évfolyam, 203-226. szám)

1995-09-26 / 222. szám, kedd

1995. szeptember 23. ERDEKESSEG ÚJSZ

Ó 1 5 J Közös zenei anyanyelvünk „Ő attól, hogy magához ölelte a román, szlovák, jugoszláv népdalt, még magyar maradt. Mint Mithridates, meg akarta tanulni országa minden népének nyelvét." (Kodály) „...igen, ahol a politika kezdődik, ott megszűnik a művészet és a tudomány, megszűnik a jog és belátás" (Bartók: Népzene és nacionalizmus) Bartók Béla halálának ötvenedik évfordulóján emlékezünk a világhírű zeneszerzőre, akinek zenéjében a Kárpát-medence minden népének sajátos népzenéje egy közös nagy gondolattól vezérelve szólal meg, mégpedig az új, a huszadik század művészi zenéjének nyelvén. Ez a nagy gondolat, a Kárpát-medencében élő népek testvériségének demonstrálása a zenében. A múlt század második fele, de még a századforduló is, a közép-kelet-európai országokban a nemzeti zene kialakulásának kora. A romantikus kor zenei kifejezéseszközei és korlátai gúzsba kötötték a zeneszerzők szárnyalásait. Nemcsak a dúrmoll tonalitás szorításából akartak kitörni, de egy sajátosan nemzeti jellegű zenét kívántak alkotni. Az új zenei irányzat megteremtése, hasonlóképpen mint az irodalomban, a nemzeti öntudatra ébredés, a gyökerek keresését, a jellegzetesen nemzeti zene megteremtését követelte. Minden bizonnyal nagy hatással volt az ifjú Bartókra Richard Strauss, Claude Debussy és más kortárs zeneszerzők zenéje, de ő jellegzetesen magyar zenét akart komponálni (lásd első opusait). Amikor rájött,, hogy az általa népdaloknak vélt, divatos magyar dallamok zenei értéke silány, és ez a stílus nem termékeny magasabb műfajok számára, abbahagyta ezek feldolgozását. Első szórványos népdalgyűjtései 1904-ből valók. Ekkor hallott egy Dósa Lidi nevezetű székely cselédlánytól egy olyan dallamot, amely megsejttette vele a székely népdalok különlegességét. Ez a Kibédről származó székely leány a Fischer családnál szolgált, azok Gerlicepusztai (Grlica) házában. Itt, Gömörben, Ratkov község közelében Bartók több hónapot töltött, kemény munkában, hisz zongorát is vitetett ki magának. Gyakorlás és zeneszerzés közben szlovák népdalokat jegyezgetett. A parasztdalok iránti érdeklődését még fokozta Kodály Zoltánnal való megismerkedése, annak 1905-ben az Ethnographiában megjelent gyűjtése, és a magyar népdal strófaszerkezetével foglalkozó szakdolgozata, amit nagy figyelemmel tanulmányozott. Saját rendszeres gyűjtése 1906-ban kezdődött a Békés megyei Vésztő környékén, ahol gyakran nyaralt sógoránál, a Wenckheim-uradalom gazdatisztjénél. Nyáron és ősszel újból Gömörben, Gerlice pusztán, majd a Nyitra melletti Dražovcén (Darázs község) szlovák népdalokat gyűjt fonográffal. Közben zenét szerez, gyakorol, készül a hangversenyekre és sokat utazik, az országban és külföldön. Még ebben az évben jelenik meg a „Húsz magyar népdal", melyet Kodállyal közösen gyűjtöttek és adtak ki. Magyar népdalokat a mai Szlovákia területén csak két helyen: Nagymegyeren és Ipolyságon gyűjtött. 1910 őszén, november 5-én és 6-án Nagymegyeren járt. Ennek a gyűjtőútnak az eredménye 94 dallam volt, majd 13-án a Győrffy István által megrendezett tülök- és dudaversenyen vette fonográfhengerre a honti pásztorok dallamait. (Ezt az eseményt írta le Móra Ferenc, a „Honti igricek" című elbeszélésében.) Ipolyságon a hangszeres felvételeken kívül több értékes régi stílusú népdalt is talált, amelyek az 1924-ben kiadott „A magyar népdal" című összegező művének példatárában már megjelentek. 1908-tól Erdélyben román népdalokat kezdett gyűjteni. 1913-ban Bukarestben adták ki Biharban gyűjtött 371 román népdalát. Majd 1935-ben a román kolinda dallamokat válogatta egy kötetbe. Szlovák népdalgyűjteményét a Matica Slovenskának ajánlotta kiadásra, amelynek első kötete, sajnos csak halála után, 1959-ben jelent meg az Eischek házaspár lelkes munkája alapján. Bartók szlovák népdalgyűjteményének eddig két kötete jelent meg. A harmadik kötet kiadása egyelőre még várat magára. Az évforduló kapcsán felmerül a kérdés: mi, szlovákiai magyarok mit tettünk Bartók Béla emlékének, életművének, szellemi hagyatékának ápolásában, közkinccsé tételében? Ha tettünk is valamit, korántsem annyit, mint amennyit tennünk lehetett volna. Tankönyveinkben ugyan megtaláljuk az életrajzi adatait, de zenéjét sikerül-e közelebb hozni a fiatalsághoz? Örömmel üdvözöljük Csehi Ágota fiatal zongoraművész, a nyitrai Pedagógiai Főiskola zenepedagógusának könyvét Bartók felvidéki, illetve szlovákiai kapcsolatairól. Ugyanúgy a Szlovákiai Magyar Ének- és Zenebarátok Társaságának Bartók-rendezvényeit. A Nagymegyeren ez év március 17-én megrendezett Bartók-emlékesten Bartók zenéjének népzenei forrásait kívántuk bemutatni, úgy, hogy megszólaltattuk az eredeti gyűjtést és az annak alapján megalkotott kompozíciót. 1992-ben szintén Nagymegyeren, a Városi Kulturális Alapítvány, a Csemadok helyi szervezete, a nagymegyeri Bárdos Lajos Énekegyesület, ifj. Bartók Béla hozzájárulásával és támogatásával, a nagy zeneszerző és zenetudós nagymegyeri gyűjtésének emlékére szobrot avattunk. Lipcsei György fiatal szobrászművész alkotása ma Nagymegyer főterén áll, amelyet a város önkormányzatának jóváhagyásával Bartók Béla térnek neveztek el. Hazánkban ez az egyetlen Bartók-szobor. Pozsonyban, ahol lakott és ahol iskolába járt, csak egy emléktábla található. Komáromban és Ipolyságon is. Egy rövid írásban nem vállalkozhatunk Bartók Béla gazdag életművének átfogó ismertetésére, azonban feltétlenül meg kell említenünk, hogy a zeneszerző és népzenekutató ifjúkori magyar zenei stílust kereső törekvéseinek eredménye, éppen a szomszéd népek népzenei hagyománya kutatásának köszönhetően, egy az összes kárpátmedencei nép közös zenei nyelvén megszólaló európai zene lett. Bartók 1933-ban Albrecht Sándornak, a pozsonyi koronázó főtemplom karnagyának, a pozsonyi zeneiskola igazgatójának írt egyik leveléből tudjuk, hogy a Cantata profana román szövegének megfelelően, szlovák, illetőleg magyar szöveg alapján tervezte még két kantáta komponálását, amelyeknek a Duna-völgyi népek testvériségét kellett volna jelképezniök. A szöveg tervezete elkészült, a zene sajnos nem. Bartók itt is a népzenei hagyományhoz nyúlt. Népballada-kiadványainkból ismert, a középkori certamentumok folklorizálódott változata a „Virágok vetélkedése" ihlette meg. Ő a szöveg felhasználásánál a Virágok vetélkedését Világok vetélkedésére módosította, íme a befejező versszak, amit egyúttal Bartók ars poeticájának is tekinthetünk. S egyre csak vetekszik mind e három ország napkelet, napnyugat, fényes dél országa Meg is hallja ezt minden ország ura, a teremtő Isten. - Sose vetekedj te háromféle ország Csak mutasd meg, mutasd meg, mit tudsz teremteni. Ki szebbet teremt, elsőség is azé. Elsőség is azé, azt választom én is. (Bartók breviárium 345. o.) ÁG TIBOR KALLIGRAM BIBLIOTÉKA Popély Gyula: Ellenszélben „Az 1914-1918-ban lezajlott első világháború és az azt lezáró békeszerződések döntően meghatározták az egész XX. századi Európa, sőt az egész világ történelmét. A háború és a háború utáni béke legnagyobb vesztese Magyarország és a magyar nemzet lett. Az ország elvesztette területének 71,44, lakosságának pedig 63,54 százalékát. E területi átrendeződések következtében a magyar nemzet egyharmada szülőföldjével együtt új, számára idegen államokba került..." - így kezdi Popély Gyula Ellenszélben című hallatlanul izgalmas témájú könyvét, amelyben nem másról, mint rólunk (felvidéki) szlovákiai magyarságról esik szó. Talán soha jobbkor nem jöhetett ez a könyv, hogy egyfajta szembenézést nyújtson szűkebb történelmünkkel, lerántani a leplet az agyonhallgatott történelmi tényekről, ugyanakkor - amint arra a könyv alcíme is utal -, hogy bemutassa a felvidéki magyarság nemzeti kisebbséggé válásának folyamatát és körülményeit, valamint a történelmi hazából való erőszakos kiszakítása utáni első politikai megnyilvánulásait. A könyv plasztikusan érzékelteti a magyar nyelv hátrányos helyzetűvé válását, a magyar kisebbség ún. hontalansági kálváriáját (az állampolgárság jogtalan elvitatását a magyarok tízezreitől) a tendenciózus kisebbségellenes célzatossággal lebonyolított első csehszlovák népszámlálást, valamint a magyarellenes agrárreformot. Popély Gyula, a Mercurius csoport tagja, könyvével óriási űrt telített meg. Könyve nemcsak a történészek, szakmabeliek érdeklődésére tarthat számot, hanem diákok, laikusok is hasznosíthatják a könyv lapjain feltárt tudományos munkát. A kötet a napokban jelent meg a Kalligram Kiadó gondozásában. (-la) „Elindultam szép hazámból" Köztudott, hogy Bartók Béla, századunk egyik legnagyobb zenei géniusza életének utolsó éveit (1940 és 1945 között) Amerikában töltötte, és már nem teljesülhetett az a vágya, hogy viszontláthassa szeretett szülőföldjét. Azóta lényegében már megválaszolták azt a kérdést, vajon miért választotta Bartók az emigrációt, mi elől menekült hatvanévesen egy távoli és számára mindenképp idegen világba, hol szinte újra kellett kezdenie az életét. A fasizmus térhódítása volt az, ami távozásra kényszerítette, az a kétségbeesett, sőt reménytelennek látszó helyzet, amelybe Hitler sodorta Európát. Érzéseiről, félelmeiről leghitelesebben levelei vallanak. 1938 áprilisában írja: „Ez az átkozott német előretörés olyan súlyos helyzetbe hozott engem, hogy hetekig az ezzel kapcsolatos és engem érintő kérdésekkel, a rajtuk való töprengéssel voltam elfoglalva." Egy másik, néhány nappal korábban írt levélben pedig ki is mondja: „Tulajdonképpen az lenne a kötelességem, hogy kivándoroljak, ameddig még lehet". Ugyanakkor tisztában volt vele, hogy nem olyan könnyű eltépni a szálakat, ráadásul egészen hétköznapi okok is a távozás ellen szóltak, hiszen a hatvanadik életév küszöbén már egyáltalán nem könnyű új egzisztenciát teremteni, ráadásul a világ másik felében, hiszen Európa nem igazán jöhetett szóba. Ilyen kételyek között, a maradni vagy elmenni dilemmájával viaskodva töltött még két esztendőt az öreg kontinensen, sőt hangversenyeket is adott Olaszországban, Svájcban, Belgiumban, Párizsban. 1939 decemberében súlyos csapás érte: meghalt édesanyja, akit talán a legjobban szeretett, s aki a legszorosabb kapcsot jelentette közte és hazája között. Ez a tragikus esemény érlelte véglegessé az elhatározást: Amerikában telepedik le. De ez sem ment olyan könnyen. 1940 tavaszán előbb egy hangversenykörutat tartott az Atlantióceán túlsó partján, mintegy belekóstolva az ottani légkörbe, majd hazatért elrendezni az ügyeit. 1940. október 8-án a budapesti Zeneakadémia nagytermében utoljára lépett fel feleségével, Pásztory Dittával a magyar közönség előtt, s akkor már mindenki tudta, hogy ez a Bartók-házaspár búcsúkoncertje volt. Alig két hét múlva már a lisszaboni kikötőben várakoztak, hogy felszállhassanak a New Yorkba induló hajóra. Amerika nem fogadta őket tárt karokkal, akkorra már elege lett az európai menekültekből, s még egy Bartók Bélának sem ment simán az ügyintézés. Tulajdonképpen majdnem a háború végéig ideiglenes tartózkodási engedélye volt, amelyet időnként meg kellett hosszabbítani, s már ez is sok gondot okozott. Az idő múlásával egyre nagyobb nehézségekbe ütközött a hangversenyek és a fellépések megszervezése is, pedig eleinte ez jelentette Bartókék egyetlen komolyabb bevételi forrását. Szerencsére a Columbia Egyetem felkínált számára egy munkát, amely legalább két esztendőre úgy-ahogy biztosította a megélhetését. A feladat egyébként testre szabott volt, hiszen Milman Parry amerikai professzor jugoszláviai és balkáni népzenei gyűjtését kellett feldolgoznia. Parry 1933-34-ben járt a helyszínen, de a mintegy 2600 hanglemeznyi anyagát már nem tudta feldolgozni, mert 1935-ben meghalt. Bartók, aki korábban a szlovákok, a románok, az anatóliai törökök és az észak-afrikai arabok körében is gyűjtött, kapva kapott a lehetőségen, hiszen a délszláv anyag jól beleillett volna a képbe. A feldolgozás - Serbo-Croatian folksongs címmel - csak halála után, 1951-ben látott napvilágot, s Bartók utolsó etnomuzikológiai munkája volt. A kutatáson kívül előadásokat is tartott, de arra is rákényszerült, hogy zeneórákat adjon, mert koncertlehetőség egyre ritkábban adódott. A betegség is jelentkezett, s épp a legkényesebb helyen: a vállában, így hosszú ideig még zongorázni sem tudott. Sokáig nem ismerték fel a kór lényegét; csak az utolsó években derült ki, hogy egyfajta fehérvérűségben szenved, amelyre nemigen akadt orvosság. Ilyen helyzetben aztán nem is meglepő, hogy Bartók kedélyállapota is nagyon levert volt, idegesítették a külvilág zajai, de leginkább amiatt volt szomorú, hogy lassan három esztendeje nem komponált semmit. 1939-ben készült el a VI. Vonósnégyessel, s azóta nem került ki a keze alól egyetlen új kompozíció sem. Szigeti József, a világhírű hegedűművész, akivel Bartók többször is fellépett, mintha megérezte volna, mi az, ami a zeneszerzőt bántja, ezért rávette a híres orosz származású karmestert, Szergej Kuszevickijt, hogy rendeljen egy zenekari művet Bartóktól. A bostoni filharmonikusok vezetője felkereste, s nemcsak megrendelte a darabot, hanem még egy ötszáz dolláros előleggel is megtoldotta a kérést, ami jócskán segített Bartókék anyagi helyzetén. A zeneszerző ezt követően munkához látott, sőt egészségi állapota is sokat javult, s alig két hónap alatt elkészült a Concertóval. Ez a mű, szerkezetét tekintve valójában szimfónia, de a huszadik században mintha röstellték volna ezt a műfajt, csak kevés zeneszerző jelölte meg így zenekari műveit. De nem is ez a lényeges. Bartók Concertója élete utolsó alkotói periódusának remekműve, a világ hangverseny- pódiumain gyakran csendül fel, de igazából csak mi, magyarok tudjuk, hogy zenéjéből a hazaszeretet, a visszatérés vágya tör fel. A másik amerikai remekmű a III. Zongoraverseny; ezt néhány héttel halála előtt fejezte be, 17 ütem kivételével, amelynek hangszerelésére már nem futotta idejéből. Az utolsó simításokat Serly Tibor hegedűművész végezte el, hatásos - egy kissé Csajkovszkijra emlékeztető befejezést írva hozzá. Míg a Concerto és a III. Zongoraverseny - talán dallamosságának és a korábbi zenei korszakokat megidéző hangzásvilágának is köszönhetően - széles körben népszerűvé vált, addig Bartók amerikai korszakának harmadik remekműve, a Yehudi Menuhinnak ajánlott Szóló hegedűszonáta csak a vájtfülűek kedvence maradt. Egy brácsaversenyen is dolgozott, ez azonban csak vázlatokban maradt fenn, s teljes hangszerelését ismét csak Serly Tibor végezte el, követve a mester instrukcióit. Ezt a művet így tulajdonképpen kettejük alkotásának tekinthetjük, noha Bartók műveinek jegyzékében a 120-as sorszám alatt következetesen feltüntetik. A nagy zeneszerző Amerikában is szüntelenül hazájára gondolt, s izgatottan leste az Európából érkező hadijelentéseket. Alig várta, hogy vége legyen a háborúnak, s lélekben már útra készen állt, mint ahogy magyarországi barátai is készülődtek a viszontlátásra. A sors azonban másként döntött. Bartók egészségi állapota 1945 nyarán hirtelen rosszabbra fordult, a szeptembert már a New York-i West Side Hospitalban töltötte. Nyib. ván tudta, hogy ez már a vég, néhány nappal halála előtt kezelőorvosának azt mondta: „Csak azt sajnálom, hogy teli bőrönddel kell távoznom". LACZA TIHAMÉR Galériamegnyitó Szeptember 28-án, délután 16.00 órakor Dunaszerdahelyen (Vásártér) a Kortárs Magyar Galéria, valamint a Csemadok Területi Választmánya irodájának megnyitóját tartják. A rendezvényen Páz mány Péter polgármester és Bauer Győző, a Csemadok országos elnöke mond ünnepi megnyitót. Közreműködik a Vox Camerata kamarakórus. Fotókiállítás Október 2-án 17.00 órakor Érsekújváron a Csemadok égisze alattt működő Kassák Lajos Ifjúsági Klubban Tóth Lehel és Samot Roht fotókiállítását nyitják meg. Tóth Lehel fotóival gyakran találkozhatunk a hazai magyar sajtóban és egyéb kiadványokban. Kiállításai ez idáig Magyarországon (Győr), Szlovákiában (Pozsony, Nyitra, Érsekújvár, Komárom) és Csehországban (Kolín, Opava) voltak. Samot Roht (Thor Tamás) munkáival nemrég találkozhattunk az IFI magazin hasábjain. Kiállításait eddig Andódon és Nagyfödémesen láthatta a közönség. Magyar sikerek Brüsszelben A múlt hét keddjén mutatta be Brüsszelben a Flamand Királyi Színház Hubay Miklós drámáját, a Freud utolsó álmát. A dráma - legalábbis a De Standaard kritikusa szerint - megannyi történelmi utalása ugyan kissé nyomasztó, s a rendezés is hagyott kívánnivalót maga után, mert „az éles tempó és könnyed játék híján nem tudta feszültségben tartani a groteszk komédiát", ám a brüsszeli lap kritikája mindazonáltal felkelti az érdeklődést a darab iránt. Egyértelműbb dicséretet kapott - ugyancsak a De Standaardban - Fischer Iván produkciója, aki a Flamand Fesztivál vendégeként a genti Collegium Vocale kórust és zenekart vezényelte a közelmúltban. A kritika szerint „szép este volt", s hála Fischer Ivánnak, sikerült, a karmelita templom szűkösségének hátrányait legyőzni, s a karmester elő tudta varázsolni a kórus és a zenekar legfinomabb árnyalatait. MH 50 éve halt meg Bartók Béla